Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1902
62 Walion Robert r. tanár a dési állami gymnasiumtól Füssy József helyét jött át betölteni. — Dr. Zimámji Dániel előbb mint helyettes tanár tölté be az egy évi szabadságon levő Finta Ferencz helyét, később rendes tanárrá neveztetett ki. Iskolánk szolgaszemélyzetében is történt változás, a mennyiben Kiss István intézeti szolgánkat és Mihályi János székelyudvarhelyi állami főreáliskolai szolgát a miniszter úr ő nagyméltósága saját kéréseikre kölcsönösen áthelyezte. Vallás-erkölcsi állapot. Növendékeink vallásos kötelességeiknek saját hitoktatóik vezetése és intézkedése szerint dicséretre méltó buzgósággal és kifogástalan pontossággal feleltek meg. A gör. keleti vallásu növendékek gör.-kel. templom és kápolna hiányában, hitoktatójuk beleegyezésével és a róm. kath. híttanár szívességéből a róm. kath. templomot látogatták. Fegyelmi- és rendszabályaink követelményeinek általában jól megfeleltek növendékeink, és semmi olyan súlyosabb fegyelmi eset nem fordult elő, mi erkölcsi romlottságra mutatott volna. Oktatás. A módosított uj tantervet intézetünk mind a nyolcz osztályába bevezettük s attól csak a VII. osztály görögpótló irodalmi oktatásában tértünk el részben és átmenetileg. A tornatanításnak az első időszakban jó részt szünetelnie kellett a tornacsarnokban eszközölt nagyobb szabású átalakítási és .helyreállítási munkálatok miatt. Testi nevelés. Az új tanterv nagy súlyt fektet tanuló ifjúságunk testi nevelésére. Az „ép testben ép lélek“ régi igazság hatja át a testi nevelésre vonatkozó intézkedéseket. Az ifjúság testi erőinek gyarapodásával lépést tart kedélyüknek élénksége és szellemüknek frissesége. A testgyakorlatokra és játékra szánt órák valóságos életszükségletet elégítenek már ki a tanulónál úgyannyira, hogy még a valamely szervezeti hiba miatt a testgyakorlás alól fölmentett tanulók is részt kértek legalább a köny-