Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1900

- 38 — fejtett ki e téren Klein Miksa VII., Boné Zoltán, Hideg János, Bállá Mihály és Stenczel János V. o. tanulók. A körnek a szavalok buzditátára kitűzött 5—5 koronás jutalmát Boné Zoltán VI. o. t. komoly, és Istrate József VII. o. t. komikus szavalatával nyerte el. Székely Sán­dor V. o. tanulót a kör szintén 5 koronával jutal­mazta meg. A gyűlések folyamán a jegyzőkönyv hitelesítésén, a szavalatokon és bírálatokon kívül meghallgatta a kör tagjai irodalmi zsengéinek felolvasását, megbírálta a be­érkezett e nemű 37 művet, melyből 18 prózai és 19 versmű, s három kivételével mind eredeti volt. A dolgo­zatok legnagyobb része a szépirodalomhoz tartozott. Erdemkönyvbe került 2 mű, jegyzőkönyvi dicséretet 13 mű kapott. Az irodalmi munkásság fokozására s buzdí­tásul a kör ebben az esztendőben is tűzött ki 10—10 koronával jutalmazandó pályatételeket a következő czím- mel: 1. Összefüggés a külső és belső alak között a költői művekben. A beérkezett egy pályaművet megdi­csérték. Szerzője Nagy Miklós VIII. o. t. 2. Párhuzam Vörösmarty Mihály és Arany János epikája között. A pályázat meddő maradt. 3. Erdély mint az alkotmány és vallásszabadság őre. A beadott egy pályamű dicséretet nyert, szerzője Balogh Árpád VIII. o. t. 4. Kölcsey Ferencz mint kritikus. A beadott egy művet jutalomra érdemesnek találták. Szerzője Szentes Béla VIII. o. t. 5. Forradalmi hangok költészetünkben. A beérke­zett egy mű elnyerte a jutalmat. Szerzője Nagy Miklós VIII. o. t. 6. Mennyiben volt Vörösmarty Kazinczynak a nyelvújításban tanítványa s mi által lett a valóban ma­gyar költői nyelv megalapítójává? Jutalma Füssy József tanártól 5 kor. A pályázat meddő maradt.

Next

/
Thumbnails
Contents