Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1899
12 — puha bőrén keresztül is szemlélhető ereiben a vért mintegy lázasan lüktetni látjuk, elegendő lenne arra, hogy képünket a legkisebb habozás nélkül a nagy mester eredeti művének tekintsük annyival is inkább, mert épen e vezéralak képünkön, mely valószínűleg Rubens későbbi éveiből ered, mint az antverpeni, még nagyobb tökélylyel van kidolgozva, mint azon festményen, mely miatt oly sokan a Rubensféle eredetet minden nyomós ok nélkül oltárképünktől elvitatni szeretnék. Ezen egy könnyező, remek női alak elegendő arra, hogy annak páratlan vonásait a szemlélő egy látásra már örök emlékezetébe vésse. A mi oltárképünkön a fényhatást illeti, Rubens itt is remekelt. Képünkön ugyanis, mely egy, éjjel lejátszódó drámai jelenetet akar emlékünkbe vésni, minden fény kútforrása a kereszten elvérzett istenfiának holtteste. E világítja meg intenzív erővel a körülállókat, s világítja be a sötét éjt, ezzel is mintegy felhiva figyelmünket a csodás eseményre. E mesteri fogás, melylyel Rubens többi hasontárgyú festményein ép úgy találkozunk, mint a kölni Szent Péter templomában szintén tőle eredő „Szent Péter felfeszítése“ czimű képen, oltárképünknek ugyancsak Rubenstől való eredete mellett tanúskodik. Minthogy tehát Krisztusnak a keresztről való levételét ábrázoló festmény Rubenstől nem is egy, hanem hét van s mivel composítio, csoportosítás, színezés, fény- és árnyhatás, nem különben ecsetkezelés és rajz tekintetében képünk és Rubensnek, a nagyok e legnagyobbikának többi művei között mutatkozó hasonlatosság meglepő, sőt mi több Rubensnek, a flamand festészet egén legfényesebben ragyogott csillagnak egyéni sajátságai is e képen azonnal szembeötlenek, minden tétova és fön- tartás nélkül kijelenthetjük, hogy a szamosújvári oltárkép melyen az azt szemlélő valóságos delejes áhítattal, imádattal csüng, melynek composítiójában nincs keresettség és modorosság; melynek csoportosításában fölösleges alakkal és helytelen arányokkal nem találkozunk; melyben a részletek kidolgozására a legnagyobb súly van
