Állami Gimnázium, Szamosújvár, 1897
5 keleti oldalának közepén 7-8 m. derékszögű kiugrással s két oldalán elhelyezett szükségszékekkel épült. A hármas tagozatú kőlépcsők középső emelkedő sora a félemeletekig s itt kétfelé ágazólag az emeletekre vezetnek. Úgy a folyósok előcsarnokainak s a főbejárónak, valamint a lépcsőház félemeleti tereinek mennyezetei, körül vonuló meander szallagok között görög stílű alap alakokból összeállított, kellemes, meleg színekkel festett díszítményeikkel nemcsak gyönyörködtetnek, de a tanuló ifjúság ízlésének fejlesztésére és nemesítésére is jótékonyan hatva, őket a színek harmonikus alkalmazására szoktatják. A folyósok mindenhol gránit terrazzó burkolattal vannak ellátva. Az első emelet homlokzati részén a földszinti bejáró fölött az előszobás igazgatói irodát és a mellett a szülők szobáját találjuk; ennek szomszédságában délre a tágas 74 m.2 területű tanári tanácskozó terem-, mig az előszobától észak felé szintén egy oly nagyságú tanterem foglal helyet. Az első emelet déli szárnyán a természetrajzi szertárt, a szaktanár dolgozó szobáját s a theatralis helyzetű padsorokkal berendezett előadói tantermet tekinthetjük meg; mig az északi oldalon négy különböző nagyságú tanterem sorakozik egymás mellé, melyek közül kettő 70 m.2-, egy 49 m.2-, s egy 20 m.2 területtel bir. A második emelet homlokzatának középső részén a dimensióiban is megfelelő nagyságú 94 m.2 területtel a tanári könytárt, mellette délre a könyvtáros- és tovább az iskolaorvos szobáit látjuk. Ez emelet déli szárnyát a a physikai szertár, a szaktanár dolgozó szobája és az előadó tanterem foglalják el; a tanári könyvtártól északra eső homlokzati részen a philologiai muzeum nyert elhelyezést. Végül a főépület második emeletének északi oldalán a régiségtár, s e mellé a 125 m.2 terjedelmű rajzterem, s ezután a rajztanár dolgozó szobája. E dolgozó szoba egyúttal az értékesebb rajzminták és modellek őrzésére is szolgál. A földszint és az első emelet termei 4 7 m.-,a második emeletéi 4 3 ni. magasak; a tantermek mindenhol balfelől