Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1885
6 korszakában hömpölygette alá a Szamosfolyó az amott kékeit) gyalui havasokról. A vonat éles füttye megszakítja elmélkedésünket. íme Kolozsvár felé közeledünk. Szedjétek rendbe magatokat! — Úgy! És most, miután vonatunk megállóit szálljatok ki! „Istenem mennyi vasúti kocsi! Mennyi mozdony száguld ide s tova és mennyi ember nyüzsög alá s fel, mintha csak vásár, sokadalom volna!“ Vigyázz ! — Sorakozz ! — Indulj! Az induló ház egyik váró- és étkező' helyiségébe telepedtünk le, hogy itt bevárjuk a N.-Várad s illetve Élesd felé induló vonatot. Körültekintésre volt elég időnk s nem is mulasztottuk el szemügyre venni a nagyvárosi induló házat. Közületek legtöbben azt a méhrajként nyüzsgő ember tömeget bámultátok meg, mely betölté járás-kelésével az induló ház hoszu folyosóját és jókora termeit. Hát a szegény zarándokra emlékeztek még? Hogyne emlékeznétek! Keresztes botját a falhoz támasztva, ott ült a harmadosztályú váróterem egyik lóczáján. Durva szőr csuha fedte fáradt tagjait, vastag kötél övezte derekát, oldaláról hatalmas olvasó lógott alá s mig kivül a folyóson és belül a termekben a nagyvárosi nép vidám zene szó mellett gondtalanul üritgeté poharát, addig ő a szegény, meztelen lábait egymásra téve és kinyújtva, pihentető az ország út éles kavicsától inegkérgesedett talpait. Rövid falatozás és egy kis sör elfogyasztása után megadták a jelt a fel- és beszállásra. Most már nemcsak a magyar államvasut vonalán, hanem kényelmesebb kocsiján is utaztunk tovább. A melyeken eddig féltékenyen osztozkodtatok — a kocsi ablakaiból — most már mindenik párnak jutott egy-egy. Pompás utazás! — íme mindnyájan széttekinthetünk útközben! Nézni valónk akad elég. Itt van ni mindjárt balról a Törökvágás, a kolozsvári tanulók kedvencz kirándulási helye ! Lássátok ! kisebb-nagyobb csoportokban lepke hálóval, növény gyűjtő szeleuczével most is künn vannak a fiuk. Ők is kirándulók, persze csak amolyan kis kirándulók most mi hozzánk képest.
