Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1882

— 21

ja, az aranyi hegy speciális két ásványa, skorpiók, viperák vannak ugyszóllva tőszomszédjában, stb. stb. stb.

íme mennyi drága anyag hever szerte-szét, részint használhatatlan porlepte lomot képezve valamelyik iskolai gyűjtemény zugában, részint veszendőnek engedve a szabad természetben.

És panaszkodunk sovány évi átalányokról, tanszerek hiányairól! És van még ma is középiskola, a hol híre, nyoma sincs a természetrajzi gyűjteményeknek.

Kísértsük csak meg összeszedni múzeumunk azon fölös számú darabjait, melyek nélkülözhetők; gyűjtsük csak össze tanítványainkkal vidékünk kiváló sajátságait és csereviszonyba lépve értékesíthetjük a drága anyagot. Kecske-körmök, hippuritek, viperák, és skorpiók, Szabóit és Pseudobrookit bizonyára kapós tárgyakká válnak s 20—30 kr., vagy mondjuk évenként 20 frtnyi posta költséggel, gyűjteményeinket 100—200 forint értékű és használható anyaggal gazdagítjuk.

Kiemelem e szót „használható,“ mert a tanszer árusoktól való bevásárlásoknál nemcsak az a baj, hogy nincs mivel vásároljunk; hanem főleg az is, hogy az esetleg rendelkezésünk alatt álló pénzért, — melyet csereviszony esetén szakmunkák, eszközök beszerzésére fordíthatnánk, — mondom ezen drága pénzért, kapunk egy gombostű-fej nagyságú, „csehországi“(!) ütött-kopott gránát darabot, mellyel — ha typicus krystály alakjá takarjuk szemléltetni tanítványainkkal — úgy járunk, mint a hogy járnánk pl. egy megcsonkított füles bagollyal, melynek jelleges tollpamatja nincs sehol, megette a moly.

A természetrajzi oktatásnak sine qua non-ját nemcsak pusztán a tanszerek, hanem a jó tanszerek képezik Mert hogy növendékeinket megtanítsuk „jól látni,“ arra minden buzgóságunk mellett sem elég egy innen-onnan előrántott ásvány, növény vagy állati invididuum, hanem kiváló súly fektetendő az objectum instructiv voltára is. — A középiskola első osztályának növendékei pl, az igen apró szemű gránitot valószínűleg csak olyannak látják, mint valamely