Örmény Katolikus Gimnázium, Szamosújvár, 1879
II. Néhány szó a két apaffi-, a habsburgház- és A SZAMOSUJVÁRI ÖRMÉNYEKRŐL. Jelige : Szeretem az örmény nemzetet, mert szívvel, lélekkel magyar; rajong e földért, és szereti e hazát; minden nemzetiségek közt az egyedüli, mely él velünk s halna érettünk : szorgalmatos, takarékos, vállalkozó, vendégszerető nép, — pártfogója irodalmunknak, művészetünknek, bátor katona; — szabadságharcunk történetében ott állanak Kiss Ernő, Czetz János, Gorove Antal, Hankovich György és még hányán; — az 1848—1849-iki erdélyi hadjáratban minden nemzetiségből került ellenünk kém, örmény egy s e m. Bírunk közülök államférfiakat, magas hivatalnokokat, jeles Írókat, nyelvünk az ők nyelve, szokásaik a mi szokásaink — nem tekintenek Erzerum felé, s „e földön kívül nincsen számukra hely“ . . . . Soha sem fogom ieledni azt a fogadtatást, melyben 1848 elején Szamosujvártt részesültünk.“ Gróf Teleki Sándor. Az ó-világ majdnem minden részében találkozunk Háik utódaival! . . . És ha forgatjuk ezen szép múlttal biró, régi nemzet nem megvetendő történelmének lapjait, azon meggyőződésre jutunk, hogy a vallásos Tiridátes fiai kezébe nem a világpolgár ajkairól gyakran elreppenő elv: „ubi bene, ibi patria“ adott vándorbotot, — hanem azon páratlan üldözés, melyet a keresztény vallás miatt a vad törökök-, nyers erkölcsű arabok-, kegyetlen perzsák- és istentelen tatároktól szenvedett az első keresztény nemzet (az örmény), mely — miután a keserűség pohara csordultig megtelt — habár fájó szívvel, inkább megvált az „Ará“*) vérével öntözött híres hazai *) Mons Árárfid derivatur ex „Ájr“, quod armen, significat virimi et „árád“ quod significat macuíam, h. e. Viri sangvine ma- culatus mons eade causa, quod rex armenorura Árá in radicibus hujus inontis virtus, occisus sit per Uostes. (Aspice Joachimuni Schröder.)
