Szamos, 1919. március (51. évfolyam, 52-77. szám)
1919-03-06 / 56. szám
S I A M U 3 (1919. nrárcius 6., 56. szám.) 2. old*?.' Lazítani jöttem... Válasz dr.PogányJózsef beszédére Irta: Berger József, felső keresk. iskolai tanár. Szatmár, márc. 5. Dr. Pogány József elvtársamnak, a Katona Tanácsok kormánybiztosának a szatmári piacon „Lázitani jöttem, bujtogatni akarok...“ kezdetű beszédére óhajtok pár megjegyzést tenni. Joggal tehetem, mert én nem vagyok konjunktúra-szocialista. Régi szocialista vagyok, ezt hatósági akták is igazolják. Pogány párltestvérem, ha nem is a kormány tényleges tagja, mindenesetre jelentékeny faktor, hogy úgy mondjam, kormányt támogató szocialista vezér. Egy szalonkocsiban jött a köztársasági elnöknél és a kormány tagjaival, úgy hogy felszólalásában a kormány egyik bizalmasát kell látnunk. Miért kell a kormány egyik közel álló emberének lázitani? Lá/.ilás sohsem volt és nem lehetett kormányprogramra. Hiszen, mint szocialista, mélységes elkeseredést érzek magam is, sőt mindnyájan azok ellen, akik e háborúban az anyagi előnyök Csimborasszóját szerezték meg maguknak a leghihetetlenebb visszaélésekkel. De ma rendszerváltozás van, amely a múltat teljesen elsöpri, vagy legalább is el akarja seperni. Én úgy hiszem, hogy a kormánynak meg van a hatalma és módja, hogy ezeket a legnagyobb gazságokkal megszerzett anyagiakat az illetőktől nagyon is simán és békésen, legális formában a köz javára elvegye. Ha a vezető kormány-szocialista lázit, akkor miért tilos a jobb- vagy baloldal érdekében lázitani? Én úgy vélem párttestvér, hogy e végtelenül sokat szenvedett nép érdekében leghelyesebben akkor cselekszünk, ha a lázadás szót el is felejtetjük vele. Nincs szükség lázitásra sem jobbra, sem balra, legkevésbé kormány mellől nincs. Ne rendítsük meg a bizaimat önmagunkban azzal, hogy a kormány is csak ilyen eszközökkel tudja magát tartani. Különben mi, akik nem autón járunk, hanem közönséges gyalogmódra, úgy látjuk, hogy itt mindenki hajlandó odaadni mindenét, csak egyet adjon érte cserébe a népkormány: rendet, nyugalmat. Céltalan lázitant testvérem. Jobboldalra nincs hajlandóság a menetelre, baloldalra már inkább, de ott szemben találkozunk párttestvérem Önnel és a rendőri tömegindulattal. Igenis párttestvér, nem lázitás kell ma, hanem nyugalom, nyugalom legalább is addig, mig a Sarmat szellő a világot megváltó eszmét ide is elhozza és azt mindnyájunk, proletárok javára a maga tisztaságában megvalósítja. Ha erre szólított volna fel párttestvérem, én is és sokan az ujjongók közé tartoztunk volna. De nem így történt és Így azért, mert nem igy volt, pihenjünk egy kissé, mert erre szükség van és várjuk, mit akarnak Önök kormány-szocialisták a burzsoával egyesülten csinálni. Lélekfelvé- í telre és pihenésre van egyelőre szükség j párííesivér! Tavaszi derű és őszinte proletár-szo- « lidáritás a nemzetköziségben parttestvérétől. ! i) sajtó a szatmári elni- iátogatásról. Szatmár, márc-5. Ismét műsoron vagyunk, ismét Szat- márról írnak az ország összes lapjai. Ezúttal végre nem botrány kapcsán emlékednek meg rólunk, nem is a közkór- házunk botrányos állapotát zengik meg ország-világ csúfjára. A szatmári riadóról, a szatmári ébresztőről vezércikkeznek a ma hozzánk érkezett fővárosi lapok, Károlyi Mihálynak és a vele ittjárt minisztereknek a szatmári Deák téren elmondott beszédeiről. — Beszédek hangzottak el Sraímáron — irja a Déli Hírlap — melyek nemcsak itthon, de odakünn, ahol Magyarország sorsáról döntenek, szintén nagy visszhangot fognak kelteni. Az Est vezércikke Károlyi Mihálynak a banketten mondott beszédével foglalkozik, amely szerint rövid idő múlva Páris- ban lesznek a magyar népköztársaság békeköveiel és ott fog eldőlni nemcsak Magyarország jövője, hanem a pacifizmus és a demokrácia sorsa is, amelynek jegyében a magyar népköztársaság megszületett. — Lehít, — igy végzi cikkét Az Est — hogy az egész párisi konferencia fel- bukik a győztesek rövidlátó, imperiálista politikáján. Akkor Páris a demokrácia sírja lesz. Akkor nem marad más hátra, — s ezt már a székely katonáknak mondta Károlyi — mint nekünk is fegyverrel szerezni vissza azt, amit minden jog és igazság ellenére el akarnak rabolni tőlünk, A Nap „Magyar batalionok“ címmel a következőket írja : — A melegen ömlő márciusi napfény nem gyújt olyan örömet, olyan bizakodást, olyan megnyugvás* a mi agyonkinzott magyar szivünkben, amilyet Károlyi Mihály és Böhm Vilmos szózatai gyújtottak vérünkben. Az a lélek, amely a magyar nép- köztársaság elnökének és a népköztársaság hadügyminiszterének igéit7 áttüzesitette, az a ceglédi Kossuth Lajos lelke volt, amely odactörogíe'a halálraítélt Magyarországnak, hogy ha egységes lesz a maga szent elszántságában és felállásában, a poklok kapui sem fognak erőt venni rajta. A hitet, a megnyugvást adták vissza még azoknak is, akik kételkedtek vagy csüggedtek volna, a menetekei ufarszimot írták fel a tébolyult Belsazárok szemöldökfájára és teljes tiszta fényében megragyogtatták a világ előtt a magyar egységet“ a magyar igazságot, a magyar eiszánást. A Világ vezércikkében Jászi Oszkár igy ir: — Károiyi Mihály szatmári beszédében impozáns módon szólalt meg egy elkin- zott, méltatlanul meggyötört, legjogosabb fejlődési igényeiben megakasztott országnak lelkiismerete. Minden magyar ember egyet fog érteni Károlyival abban, hogy igazságtalan békét nem fogunk elfogadni. És igazságtalan béke volna minden olyan béke, amely Magyarországot a wllsoni elvek ellenére imperiálista érdekek javára feldarabolna. Egy ilyen békéhez soha hozzájárulni nem fogunk. Egy ilyen békével szemben a müvei* világ közvéleményéhez kell fordulnunk s a nyugati demokráciában uj szövetségeseket kell keresnünk: nem a háború folytatására, hanem az igazságos béke kiközdésére. A 8 órai Újság ezt irja: — Székely vitézek állnak őrt a Szamos partján, a távoli havasok fiai a magyar róna peremén, hogy fegyverrel a kezükben védjék meg Magyarországot. Hozzájuk intézte szózatát Károlyi Mihály, aki nemcsak a feje, de a szive is a magyar köztársaságnak. A szatmári Dáák-teren szinte jelképes szépségben Ölelkezett az egész magyarság. A Magyarország „Hallja meg a világ“ címmel a következőkéi irja : ■*— A siránkozó gyávaság, meg a forradalom céljai ellen áskálódó gonoszság figyeljen arra, ami Szatmáron végbement. A nemzeti egység nagyszerű tüntetése volt ez. A dolgozó, a forradalom állal kitűzött fön- séges feladatok megértésében összeforrott msgyar nép ölelkezése abban a szent fogadalomban, hogy megmenti az országot a jövendőnek. Összeomlott az a ledér hazugság, amit a pipogyák és a letört szolgai- ságba visszakivánkozó lebzselők titokban terjesztenek: hogy a forradalom csak Budapest forradalma yolt. Nem igaz. Szatmáron polgárok, székely katonák és magyar szocialisták szive dobbant össze, hirdetvén kifelé és befelé is a magyar nép egységét és szilárd összetartását. A Pesti Napló igy végzi vezércikkét: — Tegnap aztán Károlyi Szatmári mégis csak kimondta a várva-várt szót, hogy a haza veszélyben. És vele együtt, mellette, vállvetve, Bőhm, a szocialista, a náción dis veszély nagyságát magyarázza. Igaz, hogy mindketten ma még hidegvért, nyugalmat ajánlanak. Bizalmat Versa illésben, mintha nem (üdítők, hogy ott mily rosszhiszeműen dolgoznak, legyünk mi az utolsó wllsonisták. Versailles imperialistái el fogják vesziteni a nemzetköri demokrata közvélemény bizalmát. Mi ellenben csak úgy léphetünk fel újra végszükség esetén, j mint támadó felek, ha a népek szeretete ' támogatja az imperialista és annexíonista j bitorlókkal szemben, a magáét, csak a S magáét követelő és ki kinek a maga jogát i igazságosan mérő, ujja vedlett magyar nép j vitathatatlan igazát. A Pesti Hírlap ezeket hja: — Szükség volt a szatmári kormány- j nyilatkozatokra. Mert kis ellenségeink rutul visszaéltek a mi békeszeretetünkkel, már azt hitték, hogy Károlyi és a kormány pacifizmusa mögött gyámoltalanság van, hogy a szocialisták közömbösek a magyar haza sorsa iránt s tán már a nazerénusok hitére tértek, akik inkább meghalnak, de kezükbe fegyvert nem fognak. Az jállamffinek s a szocialista vezéreknek nyilatkozatai azt bizonyították, hogy mi nem akarunk meghalni. Hogy se a Károlyi-párt, se a szociáldemokrata-párt nem akarják Magyarországot amputálni. Azt tudatta Szatmár a világgal, hogy ha a párisi konferencián csehek, szer- bek és oláhok félreveöető információjára meg akarják ölni az uj magyar köztársaá got s ebben a szociáldemokrácia uralmát, akkor erre a hóhérmunkára Károiyi nem válallkozik. S azt tudatta, hogy az uj szó ciallsta hadsereg és vesetői sem félnek a fegyverföl, ha erre a haza védelmébe őket reá kényszeríti. A Népszava igy ir: — A párisi békekonferenciának meg j kell hallania ezeket a nyilatkozatokat és tudomásul kell vennie, hogy a magyar köztársaság nem készül — aminthogy nem is készülhet — uj háborúra, hanem a legteljesebb mértékben elszánta magát azokna az elveknek a védelmére, amelyeknek bősz étvágyú és igen ifjonti imperializmusok ellenében való megvédése éppen a békekonferenciának volna első kötelessége. A szatmári eset nem fégyvercsörtetés volt, hanem tüntetés a köztársaság továbbra is szilárdnak és határozottnak szánt becsületes pacifizmusa mellet. Helyes volna, ha a magyar hurrá hazafiak sem értenék félre a szatmári kijelentéseket. Az úgynevezett „ir- redenta“-mozgaiom és sok más kamorrás esztelenség ne gondolja, hogy Szatmáron neki tettek engedményeket. A kormány politikája marad, ami volt: az ország, fegy vere továbbrá is a jog és az igazság, mert egyedül ezek a fegyverek azok, amelyek eredményeket hozhatnak.
