Szamos, 1919. március (51. évfolyam, 52-77. szám)

1919-03-26 / 73. szám

(!vím ■)\^rwsf 2t)., 73. líim.) 2. óid*!. annak biztositásáia szolgál. hogy nagyobb anyagkénét a roimális fogyasztás elől elvenha'ó és eí< ej-hetö ne legyen. Korlátozzák a luxus világítást. A Direktorium elhatározta, hogy a lakások luxus-világítását is korlátozza. Minden szobában csak egy láng ég­het és ennek biztosítására egy népbiztos fogja bejárni a lakásokat és a fölösleges égőket leszereli. A lőfegyverek beszolgál‘atása. Kossaczky László városparancsnok külön falragaszokon intézkedik a iö kézi­fegyverek beszolgáltatásáról. Vadászfegyverek nem szolgáltatandók be, de ezek megtartására uj fegyverviselési engedélyt kell kérni. A régi engedély nem érvényes. Tíz óra után senki sem járhat a: utcán eugedély nélkül. Igyekezzék tehát mindenki a mulatóhelyek­ről, kávéházból stb. úgy hazaindulni, hogy a 10 óra ne találja az utcán. Engedélyt arrra, hogy 10 óta után az utcán járhasson, csak az kaphat, aki bivatáráaá', foglalkozásánál fogva kény­telen éjjel járkálni. Uj törvények. A forradalmi kor­mányzótanács tegnap a következő törvé­nyeket hozta meg : IV. sz. Rendelet, a forra­dalmi törvényszékekről. A törvényszék el­nökből, kit bíróból, vádbiztosból és jegy zőbői áll, védői esetenként választhat a vádlott. A törvényszék a nap bármely órá­jában összeülhet és határozata ellen sem minemü perorvoslatnak helye nincs. V. sz. Rendelet, a rémhírek terjesztői ellen. A köznyugalmat megzavaró rémhirek terjesz­tője ellen halálbüntetés is kiszabható. VI. sz. Rendelet, a rangok és címek eltörléséről A közalkalmazottak azt a hivatali elneve­zést viselik, amely az állásukkal egybe kötött működés szakszerű feltüntetésére szolgál. VII. sz. Rendelet, a gyermek tör­vényességéről. A tanácsköztársaság tör­vénytelen gyermeket nem ismer. A törvé­nyes gyermek minden jcga átszáll a házas­ságon kívül születettre is. VIII. sz. Rende­let, a közös háztartásban élők házasságkö­téséről. Akik közt legalább egy év óta há zasságon kivüll állandó együttélés áll fenn és nem egyenes ágbeli vérrokonok, vagy testvérek, azok minden házassági akadály dacára házasságot köthetnek. IX. sz Ren­delet. az igazságügyi szervekről. A/ igaz­ságügyi népbiztosnak joga van bírákat és ügyészeket rendelkezési állományba he­lyezni, ügyvéd és közjegyzői kamarák autó nomiáját felfüggeszteni. A függetlenségi párt mai napra ki­tűzöd gyűlése nem lesz megtartva, miután a Forradalmi Kormányzótanács megalaku­lása folytán a köztársasági po’gári pártok feloszlottak s a nemzetgyűlési választások elmaradnak. .SZAMOS A Nemzeti Tanács és Károlyi-párt feloszlása. Budapestről jelenti tudósítóik : A budapesti Nemzett Tanáéi tegnap lél­előtt tartotta utolsó ülését, atnelyea Hock János elnöki beszéde utál kimondották a Nemzeti Tanács feloszlását. Elhatározták, hogy a kezelésük alatt álló értékeket átad­ják u belügyi népbiztosnak, a pecsétnyomót pedig beszolgáltatják a nemzeti múzeum­nak. Landler belügyi népbiztos tudomásul vette a feloszlást és ál vette az értékedet. A Károlyi párt tegnap este tartotta uíohó üléséi, amelyen kimondotta feloszlását. Va­lamennyi felszólaló helyeslésre! hangsú­lyozta, hogy semmiféle polgári pártnak nem szabad alakulnia, hogy minden erő egyesülten támogassa a kormányzótanácsot feladata teljesítésében. Eljegyzés. Stark Lajos leányát Szerén két Szatmárról eljegyezte Klein Lajos Szá razbírekröl. A szatmári újságírók szakszerve- \ zete. A szatmári hivatásos újságírók teg l nap délután megalakították szakszervezetü­ket és elhatározták, hogy testületileg be­lépnek a magyarországi szocialista pártba. Az alakulás alkalmából üdvözölték Gön­dör Ferenc országos sajtóügyi népbiztost és Mayor Józsefet, a miaisztere'nöki sajtó­iroda vidéki osztályának főnökét. Megalakult az ügyvédek szak- szervezete. A szatmári ügyvédi kar teg­nap megalakította szervezetét és testületi­leg belépeti a szociálista pártba. A meg­alakulás a Munkás Otthonban történt, ahol este 6 órakor a teljes számban megjelent ügyvédi kar gyűlésé dr Borgida Érdre nyitotta meg. Topa János, Berger Marcell, majd Berger József felszólalása után a szervezet a következő tisztikarral alakult meg: Elnök lett: Márkus Árpád, titkár: dr Borgida Endre, jegyző : dr Gál Lajos, pénztárnok í dr. Szilágyi Ágoston, ellen őrök: dr. Papp Mihály és dr. Fejes Lsjos, a választmány tagjai: dr. Rácz Miklós, dr. Dobossy Endre, dr. Burger Dezső és dr. Szilvássy Ágoston. A szakszervezet a Mun­kás Tanácsba bizalmi férfiul dr. Tanédy Endrét küldte ki, mig a bizalmi tes ületbe dr. Friedman Árpádot és ifj. dr. Borgida Lajost. A gyűlés a kommunizmus élteté­sével ért véget. Nem szerepei a lapokon a szer­kesztő neve. Budapestről közük hivatalo­san : A forradalmi kormányzótanács sajtó - direktóriuma ma megkezdte működését és határozata értelmében a iapok március 25-től kezdve minden névjelzés, tehát fő­szerkesztő, szerkesztő, kiadó és nyomda- válhlai megn »esése nélkül tartoznak meg­jelenni. A Szamos mai száma már a ren­delet értelmében az eltiltott jelzések mel­lőzésével jelenik meg. Megindul a személyforgalom. A Máv. állomásfőnöísége közli, hogy ma reggeltől kezdve Királyháza—Püspökladány közt ismét Megindul s személyforgalom. Szaímárról Pü pökladány felé indul az 1705. íz. vonsl reggel 7 óra 24 perckor, Szatmárra érkezik Piadány felől az 17Q6 sz. vonat este 6 óra 03 perckor. Ha tűz van a nagy faluban, legyen a kicsiben is Érdekes eset történt a na­pokban a szomszédos Lázári községben. Egy leszerelt kstona egy világitó rakétát bocsátott a levegőbe, amely Lukács Mihály gazdálkodó istállójára esett és azt lángba bontotta Van a községnek egy különálló utcája, amelyet „kisfaludnak neveznek. Ott lakik egy Dicsi József nevű ember, aki ft ár évek óta elmebajban szenved. Mikor Died látta, hogv a faluban tűz van, elkiái- totta magá<: „Ha fűz van a ragyfaluban, legyen a kisfaluban is" és felgyújtotta a saját istállóját, ő pedig kiült az udvar kö­zepére és onnan nézte végig, mig istállója egészen porráégett. Szerencsére egyik tűz sem terjedt tovább. A lakodalom vége. Csorba Gergely avasfelsőfalusi lakosnál a l apokban lakó dalom volt. Mint a legtöbb esetben tör­ténni szokott 3 legények összeszólalkoz­tak azon, hogy kinek húzzon a cigány. A verekedés hevében Dorle János é* DorJe Gergely úgy ösizeszurták Csorba Vaszih, hogy az a hetysrinén meghalt. A két Dorle is súlyos sebek; ^szenvedet és hosszabb idő szükséges felgyógyulásukra. Árverés a vasútnál. A Máv. szat­mári raktárában március 27-én, csütörtö­kön d. e. 9 órakor a fölös és kézbesithe tetten áruk árverésre kerülnek Lopás a Viktóriában Fógei Sámuel felsőbányái lakos kereskedő a csendörsé- gea panaszt eme^t, hogy a Viktoria szálló dából tegnap leggd addig, mig ő az étte­remben volt a szekrényben levő mintegy 1400 konna értékű ru iáját ismeretlen tettes ellopta. A csendflrség a nyomozást meg­indította. Felhívás. A Staun íri Kereskedelmi Társulataik és az Omke szatmári fiókjá­nak összes aíelnükeit, választmányát min den egyes tagját és minden egyes keres kedőt foglalkozási ágra való tekintet nél­kül felhívjuk, hogy a ma délután 5 órakor a Kereskedő Ifjak Köre emeleti termében pontosan megjelenjen. A megtartandó gyű­lésen a szociálista párt tiíkárj; fog a pártba való belépésről, valamint a szo­ciálissá tanoki ói előadást tartani. Veze­tőség. Megölte a haragosa leányát. Dincse László komorzáni lakos már régebbi idő óta haragos viszonyban volt. Isye László ottani lakossal. A napokban Dancie a me­zőn találkozott Ilye leányával megtámadta a leányt, több fejszecsapással beverte a te­jét, úgy, hogy a leány másnap belehdí sérüléseibe. Felkérjük az összes még nem szer­vezett kereskedőket és Iparosokat, hogy ma délután 5 órakor a Vigadó nagytermében okvetlenül jelenjenek meg. Molnár Péter hentes, Kováca Lajos hentes, Friedman Herman, Grósz Samu, Rólh Mór gazdálkodó, Grósz Ignác mészáros. A zilahiaknak Thurner Albert 100 koronát, Unger István 50 koronát, a Le­számítoló Bank 500 toronát adományoztak, mely összegek az itt tanuló zilahi növen­dékek segélyezésére fordi tatnak. Nyugtázás. Novák Istvánná, sz Európa kávéház tulajdonosának neje 200 koronát és húst küldött a szatmárnémeti rokkant szövetséghez a Fekete árvák részére, melyért az árvák nevében is ezúton mond kösző neíet a rokkantak vezetősége. Megbízható szakképzett molnárt keresek 6 járatú vám- őrlőmalom kezelésére azonnali, esetleg május elsejére való belépésre. Személyes jelentkezők és sziyógázmotor ke­zeléséhez értők előny- ■ ben részesülnek Levél­beli ajánlatokat fizetési — igényekkel kérek. — Hagy Károly Spa, Szatniár-m.

Next

/
Thumbnails
Contents