Szamos, 1919. február (51. évfolyam, 28-51. szám)

1919-02-25 / 48. szám

2. oldal. SZAMOS (1019- február 25., 48. szám.) zott tíz tonna ekrazitot, meiy egyik kocsiba volt felhalmozva és ismeretlen rendeltetés­sel érkezett, a románok az egyik szabad vágányra tolatták. Néhány nap múlva egy román tisztekből álló bizottság jeled meg a pályaudvaron, hogy az ekraziital telt waggont, mely az esőzések következtében átnedvesedett, megvizsgálja. Alig néhány percig foglalatoskodtak a román tisztek a i waggon körül, midőn rettenetes robbanás j rázta meg a levegőt s az állomás összes épületei s a pályaudvaron álló összes wag- gonok pillanat alatt eltűntek. A pályaudvar­ról körülbelül két kilométernyire fekvő Deés város házainak összes ablakai betör- • tek. Az ekrazitos waggont vizsgáló katona­tisztek valamelyikének meggondolatlansága tdézte elő a robbanást. A feltevést látszik bizonyítani a román hatóságok szigorú tit • kolódzása is. A tiszti bizottság szintén a robbanás áldozatául esett. A kommunista vezé­rek kihallgatása — Havi kiadásuk 300,000 korona. Budapest, febr. 24, Kun Béla kihallgatását ma délelőtt kezdték meg a íoloncházban A főkapitány­ságról egy rendőrtisztvisülő ment ki a to- loncházba, hogy Kun Bélát teljes részletes- • séggel hallgassa ki és vallomásáról jegyző­könyvet vegyen fel. A kihallgatás különö­sen arra a körülményre terjeszkedik ki, hogy milyen fonásból eredő pénzekkel folytatták a kommunisták az agitáció! és hogy n nyomdaköllségekel miből fizették. Az eddigi megállapítások szerint a koromu" ; nislák havi költsége 300.000 korona volt. j Ugyancsak ms hallgatják ki Náná*sy f Györgyöt, a kommunisták másik vezérét is. j Ma délelőtt a munkástanács egy bi- j zottsága járt kint a toloncházban és beszélt három női munkással, akiket szombaton, letartóztatásuk alkalmával a főkapitánysá gon az őrség álliiólag bántalmazott. A bizottság beszélt Kun Bélával, Vágó Bélá­val, akik kijelentették, hogy az első inzul­tus óta újabb bántalmazásban nem volt részük. Azóta békében hagyták őket és az őrség ellen nincs semmi kifogásuk. Wilheim Szidóniával együtt tudva tévőén letartóztatták Komlós Béniiét és Schön Saroltát is. Az utóbbiakat Szent- 1 királyi címzetes főkapitány még tegnap jj szabadlábra helyezte, A főkapitányságon két napi nyomozás után Gaál László dr. rendőrfanácsos tegnap 38 olyan embert tartóztatott le, aki részt vett a Conti-utcai zavargásokban. Legtöbbjüknél megtalálták a kommunista-párt igazolványát. Azonkívül úgy náluk, mint a lakásukon nagyon sok ; fegyverre bukkantak. Ezek közül ma 35 őt átkisértek a törvényszékre, hármat pedig a fiatalkorúak bíróságához. A vonatkísérők gyűlése a Gólyavárban. Budapest, febr. 24. A vonatkísérő nemzetőrök ma a Gólya­várban fegyveresen megjelentek és gyülé- seztek, A népőrség körülfogta a Gólya­várat, hogy esetleges bajokét megelőzhes­sen. A nemzetőrök az első felszólításra átadták fegyverüket. Az ülést megtartották \ és kijelentették, hogy távol állanak a kom- ; munista mozgalomtól. A gyűlés után fegy- j vereiket visszakapták. R kálhápolnai földosztás megkezdésének ünnepélye Károlyi verte le az uj Magyaror­szág első megyefáiát Bpest, febr. 24. Tegtsrp réggel kilenc óra után Károlyi Mihály és a népkormány tagjai közül Be- rinkey Dénes miniszterelnök, Búza Barna, Szabó István, Vass János, G .rami Ernő miniszterek, Csizmadia Sándor és Rácz Gyula államtitkárok külön vonatra ültek, hogy Kálkápolnán Károlyi Mihály heves­megyei birtokán megkezdjék a földosztást. A kormány tagjait magyar írók és hírlapírók kisérték mintegy nyolcvánan. A bécsi újságírókon kivül velük utazóit Ar- naido Fraccaroli a Corriere Della Sera tu­dósítója is. Tizenegy óra tájban érkezeit meg a különvonat Kápolnára Károlyi beszél: — Dolgozni kell mindnyájunknak, mert csak munkával lehet újra felépíteni Magyarországot. Az önök karjának izmai­ban van a jövendő Magyarország életereje. A régi Magyarország vért kívánt önöktől, az uj Magyarország verejtéket köveid,, ezt a verejtéket, „Megadjuk I“ Zúgott fel Károlyi felé a tömeg. Károlyi után Berinkey miniszterelnök beszél: — Nem elég jogot kapni, a jogot meg is kell tartani. A jogot úgy lehet meg­tartani ha a mások jogát is tiszteljük. Berinkey után Búza Barna következik, majd Csizmadia Sándor és Szabó István beszéltek. Ebben a pillanatban repülőgép jelenik meg a kápolnai csatatér fölött, amely röp- iratokat szór le. A fehér iapok a földosz fás örömét hirdetik. Károlyi a kormány tagjai és a parasztok körbe állanak. Ká­rolyi kezébe vesz egy ásót, egy ásónyi földet dob az uj Magyarország első mes- gyeíájának tövére és egy baltaütéssel bel­jebb veri a mesgyefát a földbe. Berinkey, Búza, Garami, Szabó miniszterek ugyan csak egy ásónyi földet dobnak az első mesgyedornbra, azután egy rokkant katona veszi kezébe az ásót. Most mindenki a Himnuszt énekli, majd a kápolnai cigány­banda rázendít a Rákóczi indulóra. Az ünnepség után bankett volt, ame­lyet fehér ruhás leányok szolgáltak fel. A kormány és kísérete este nyolc órakor ér­kezett vissza Budapestre. E hó 28 ig be kell jelenteni az élelmiszer-készleteket. A belügyminisz­ter újabb rer,deleief bocsájlott ki a köz- fogya ztás elől elrejtett vagy eltitkolt köz­szükségleti készleteknek a hatóságoknál való bejelentse tárgyában. E rendelet ér­telmében azt a határidőt, amelyen belül bejelentett készletek miatt a hatóságok a büntetés kiszabását mellőzik, e hó 28 ig tolta ki a belügyminiszter. Hüblógyükossági kísérlet az flttila-utcnn. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár. febr. 24. Vakmerő rablcgyilkossági kísérlet tör­tént a péntekről szombatra virradó éjjelen az Attila- utcán. Egy Szesidréi Géza nevű 23 éves fiatalember megtámadta Kovács Lajos ékszerészt és többször úgy fejbe­vágta, hogy Kovács fején 8 cm. széles ; súlyos sebet ejtett. Az eset részletei a következők: Kovács Lajos a leszerelés után az Attila utcában nyitotta meg ékszerüzletét. | Minthogy azonban nappal a vevőközön- I séggel volt elfoglalva, esténkint is ottma- | radt üzletében és végezte munkáját.. Bará­tai, köztük Szendrei is, többször felkeres­ték ilyenkor és beszélgetéssel töltötték az estét. Pénteken este is elment Szendrei a Kováes üzletébe Kovács bebocsátotta és i után* lehúzta s rollót. Szer drei, aki vőle- j gény, menyasszonya számára kiválasztott 2200 korona ^értékű ékszert, majd pedig tovább folytatták a beszélgetést,' miközben Kovács állandóan dolgozott. Egyszerre Szendrei egy magával ho zott vastag bottal többször r, ujíoít Kovács fejére, amitől ez azonnal összeesett. Kovács .azonban erős szervezetű ember lévén, hir I leien magához tért, feiállott, de csakhamar í székére roskadt. Szendrei erre rátérdelt, de Kovács a következő pillanatban oly erővel l ütötte hl Szendrei állát hogy az megtán- torodott és elbukott. Kovács erre össze szedte minden erejét, az ajtóhoz rohant, feltolta a iollót és segítségért kiáltott. Ab­ban a pillanatban haladt el az ajtó élőit egy katonai járőr, amely Szendreit letar- j tóztaíía és a csendőrségi fogdába szál * ; litotta. Másnap kihallgatták Szendreit, aki beősmerte tettét, de mivel nem kell tartani szökésétől, szabadlábra helyezték. Kovácsot dr. Lükő Béls vette ápolás j alá. Áilapota súlyos, de remélhető, hogy j felépül sebeiből. Károlyiék szombaton jönnek Szatmárra. Nagy Vince belügymi- ; niszter tegnap este arról értesítette Kossaczky László kormánybiztost, hogy Károlyi Mihály köztársasági el­lj nők, Böhm Vilmos hadügyminiszter és Nagy Vince belügyminiszter, a Székely Nemzeti Tanács tagjai több fővárosi és külföldi újságíró kíséretében szom­baton este a rendes vonattal érkez- ■ nek városunkba. A vendégek az egész ; vasárnapot városunkban töltik.­A szatmári klérus köztársasági 1 esküje A szatmári római és görög katho j líkus papság teljes számban megjeleni va- I sérnap délelőtt 12 órakor a városháza ] nagytermében, hogy a kormánybiztos ke- ; zébe a köztársasági esküt letegye. Óit vol lak Hehelein Károly, Szabó litván, Pemp Antal, Benkő József, dr. J rdán Károly ; preláiusok, a központi papság, a szerzetes rendek tagjai és az iskolatestvérek, a gim : náziun paptanárai már régebben letették j az esküt a köztársaságra. A kormánybiztos j az eskü letétele után üdvözölte a papsá­got és kérte, hogy & változott államforma \ dacára is legyet; a kiérus igaz támogatója a kormányzó hatalomnak. Hirdesse a szó-

Next

/
Thumbnails
Contents