Szamos, 1919. február (51. évfolyam, 28-51. szám)

1919-02-18 / 42. szám

SZAMOS 3. oldal. (1919. február 18.. 42,’siáin.) Ezután Thurner A\b?rt és Veréczy Ernő tették meg indítványaikat, amelyekben kér­ték, hogy a városi, gazdasági, illetve jóléti kérdésekben tett javaslatokat terjesszék az uj néptanács elé. A nagygyűlés a Hymnus éneklésével ért véget. Meghívó. A szatmárnémeti független­ségi, köztársasági, polgári párt tisztikarának, elnoktanácsának és nagy vá­lasztmányának ma délután fél 6 órakor az Iparos Olvasókör Csokonay-u. 6, szám alatti helyiségében tartandó együttes gyű lésére. Szatmár Németi, 1919 feb uár 18 Bélteky Lajos 5 pártelnök. TÁRGY: 1 A köztársasági elnök és a minisz- j terek fogadtatásának a, megbeszélése, 2 A párt további szervezkedése. Letartóztatott ellenforradalmán j Budapestről jelenti tudósítónk, hogy Toby j József, soproni kéress ideírni iskoiai tanárt j tegnap az ügyészség fogházába vitték. A ! vizsgálóbíró lázadásra való szövetkezés ■ címen tett ellene indítványt To yí ma dél- í előtt a soros vizsgálóbíró hallgatja ki és \ csak azután döníenek fog/alartása kérdé- \ sében Ugyancsak ez üggyel k pcsolatban Sopronból azt a hirt kapjuk, hogy az egyik ottani napilap szerkesztősége telefonon "je- ; lentésf tett a budapesti fők pitányságnak, | hogy Toby József eHenforradattnár tanár cinkosa ott tartózkodik. Az illető állandóan érintke ett Tobyvaí és be volt ávatv^ min­denbe. A rendőr ég detek'iveket küldőit ki, hogy a feljelentés ügyében nyomozzanak. Lezuhant repülőgép. Debrecenből jelenti tudósítónk: A Frankenburg nevű posta-repülőgépnek, amely szerdán délután hivatalos postát hozott Budapestről, teg j nap kellett volna visszarepüinie a fővá- ■ rosba A gépet Skopal József őrmester, í tábori pilóta vezette, megfigyelő tisztként * Patz Béla tüzérfőhadnagy szállt fel vele. jj Skopal pilóta délután négy órakor startolt 1 az epreskerti repülő-téren. A gép lassen i emelkedni kezdett, futópályája azonban olyan \ rövid volt, hogy a gép liz meter magas \ Ságban beleütközött egy fa koronájába. \ Skopal a gépet féírerántotta, de balszárnya bele adí a fákba és a 160 lóerőj gép tel jes erővel lezuhant és féloldali mélyen a földbe fúród tt. A gép teljesen összetört, j roncsai maguk aíá temették a benneülőket, > akik közül Skopal pilóta azonnal meghalt, j Patz főhadnagy ped-g agyrázkódást és su • lyos befaő sérüléseket szenvedett. A vizs- i gálát megállapította, hogy Skopal pilóta \ nem jól startolt, rosszul indította meg a j gépet és ez okozta a katasztrófát. Előléptetés. A népkormány Révész \ György állategészségügyi felügyelő, városi j állatorvo t a VI. fizetési osztályba egész- s ségügyi főfelügyelővé nevezte ki. Eljegyzsések, özv. Gyulay Istvánné J uliska leányát eljegyezte Novúk Ágoston izatmáron. — Kammer Sándor eljegyezte Schön Rózsikét, — Klein Bertalan eljegyezte Klein Sa roltát Szatmáron, (Minden külön értesítés helyett.) Halálozás. Ájbb Margitka, özv. Ájbb Gusztávné 20 éves leánya tegnap hosszas és kinos szenvedés után spanyol betegség­ben elhalt. Temetése ma, kedden délután fél 3 órakor lesz az Attila utca 12. számú gyászháztól. Gyászhir. Id. Rub'nszki Ferenc és neje Kelemen Mária fájdalommal tudatják, hogy forrón szeretett egyetlen leányok, Mar­gitka f. hó 16 án éjjel fél 12 órakor meg­halt. Temetése f. hó 18 án d. u 3 órakor lesz a Vörösmarty u. 45. számú háztól. Az elhunytban ifj. Rublnszki Ferenc testvé­rét, Keiemen Antal és id. Tóbiás Józsefné unoka húgát gyászolja. Tisztujitás a Kereskedő Ifjak Kö­rében. A Kereskedő Ifjak Kőre vasárnap tartotta meg tisztújító közgyűlését, amelyen a kör tagjai nagy számmal jelentek meg A régi vezetőség nevében Páskuj Imre el­nök nyitotta meg az ülést és vázolta a körnek a háború alatií életét. A kör a há­ború alatt részint az ifjak hadbavonulása, részint a körhelyiségnek a katonaság által történt igénybevétele folytán nem folytath tla működését, ami a körnek érzékeny anyagi veszteséget jelent. A pénztárosi jelentés szerint a körnek 113 800 korona vagyona, e>ze! szemben 52280 korona adóssága van. A közgyűlés a pénztárosi jelentést és a régi elnökség lemondását elfogadia és meg­választotta az uj tisztikart. Páskuj Imrét a kör eddigi elnökét buzgó és eredményes tevékenységéért a. kör diszelnökévé válasz­tották. A tisztikar a következőképen afakult meg: Elnök: F«fadmann Jenő, alel ök k: Róih Róbert és Simon Sámuel, künyvtár- vezeiő: dr. H láaz Sándor, ügyész: dr. Fischer József, pénztáros: K rdos Győző, könyvtáros: Préposlfy Ernő, jegyzők: Grósz Pál és Ró h Ármin, háznagy: Istók Gus:- tá , számvizsgálók: Gutman Bertalan és Kíöpfer Albert. Azonkívül választottak még 24 tagból álló választmányt és fegyelmi bizotlságot. A Karitász felolvasó délutánja. Vasárnap délután tartottá a Kath. Irodalmi Kör és Karitász felolvasó délutánját. Ez alkalommal dr. Schőber Emi! főgimn ta­nár a turistaságról vagy mint ő nevezte a talposságról tartott nagyon éríékes és érdekes előadást kidomborítván a hazai föld szépségeit s buzdította a közönséget e szépséges magyar haza igaz szereteiére. Ezután Kovács Rózsika adta elő Bodnár Gáspár tanár s iró aktuális monológját, melyben e hazához való feltétlen ragasz­kodás, a hazaszeretet elmélkedett ki fénye­sen. Majd Lehóczky Margit úrasszony he gedün művészi • játékával gyönyörködtette a jelenlevőket. Nagy érdeklődést s nagy sikert aratott Tájbert József zongota kísé­ret meiletí előadott magyar nóták művészi tökélyre vitt fütyölésével. A közönség egy szépen sikerült délután műélvezetével tá­vozott. Esküdtszék! tárgyalás. Az idei első esküdtszéki cykiusnak ma volt az első fő- tárgyalása. Bíró Miklós, nagyecsedi rokkant katona állott a bíróság előtt azért, mert a múlt év augusztus 26 án saját édes apját megfojtotta. Az esküdtszék elnöke dr. Né- methy József iáblaöiró volt, aki mellett Balogh táblabiró és Vísky törvényszéki biró voltak a tanács tagjíi. A vádhatóságot Fabó, vezető államügyész képviselte, a vé­delmet dr. Keresztszeghy Lajos látta el. A vádíoit, akit 10.000 korona kaució ellené ben boesájtotiak el a vizsgálati fogságból, kijelentette, hogy nem érzi magát bűnös nek. Elmondja, hogy néhai édesatyja, Bíró Gergely, dologkerülö. iszákos, durva era bér volt, aki nap nap mellett szidalmazta családjának mi den tagját, sőt napirenden volt az is, hogy idegen emberekbe kötött bele. A múlt év augusztus hó 25 én szin tén ittas állapotban volt és a közös udva­ron neki támadt fiainak és menyeinek, őket szidta és meg is ütötte. A vádlott, Biró Miklós, ekkor, hogy a durva szitkoktól és ütésektől meneküljön, feleségének segítsé­gével betuszkclta apját a lakóházba és az ajtót egy jecdarab segítségével elzárta, hogy ne jöhessen ki. Az öreg jókor reggel az I ablakon át újból kezdte a lármát és szii- i kozódást. Az ajtót is addig feszitette, mig { a lécdarab eltört. Ekkor a fia, Biró Miklós j bement hozzá a szobába és e pillanat után f többé Biró Gergelyt élve nem látták. A fiú j úgy adja elő, hogy a mikor bement, akkor 5 apja reátámadt, ő védekezésből ütötte ap- | ját egy karóval majd végső kétségbeesé- : sében a torkát is megfogta és egyszer azt vette észre, hogy apja nem lélegzik. A tor- 1 vényszék számos tanút hallgatott ki, akik j mindannyian igazolták, hogy az elhalt Biró I Gergely nagyon kötekedő, izgága és része- j ges ember volt, aki folyton üldözte övéit \ és uto;i-útfélen hangoztatta, hogy kiirtja az egész családot. Minthogy azonban a biró ság nem látta teljesen tisztázottnak a tény állast, a vizsgál t kiegészítését rendelte el és egyszersmind elnapolta a főiárgyalás5. Thea délután. Fényesen sikerült thea- déluíánt rendezett vasárnap délután az Izr. Nőegylet és Népkonyha Egyesület. Az elő­kelő és válogatott közönség zsúfolásig I megtöltötte a Pannónia éttermét, ahol a legjobb hangulatban volt együtt az éjféli í órákig. A thea délután, amelynek sikere Roóz Samuiié es dr. Benedek Józsefné i far*óhatatlan agilitásaira eredménve, ötezer \ koronát t ghaladó öss eget jövedelmezett | a jótékony célnak. A székel ek kabaréja. A székely ­. dandár genysége csífaörtökön, e hó 20 fen este 7 ó ako: a Vigadó nagytermében tánc- ■' cal egybekötött kabarét rendez. A kabaré í jövedelme a székely Katona Otthon javái | lesz fordítva. Lorántffy hangversenyre színház j jegyek Hu zár Aladár könyvkeres^edésébeu \ jegyezhetők elő. A hangverseny február 26 án délután 5 ó-akor kezdődik a ssin- i házban s utánith vacsora és táncmulatság s lesz a Pannóniában. Pesti betörők Szatmáron. Moldo- i ván Gyula foglalkozásnélküli fiatal ember l több részletben 3700 koronát ajándé j kozott Grm féld Jenő deíeltivnek, akit j ennek ellenében arra kért, hogy ne vegyen tudomást arról, hogy ő Szatmáron tartóz- \ kodík. Grünfeld Jenő a pénzt átvette és drpor álta a főkapitánynál. Egyben valla- I tóra fogta Moidovánt, hogy honnan van j ilyen sok pénze. Moidován beösmerte, hogy : Budapesten több Ízben más társaival együtt betört a központi liszthivatalba, on- i nan sok liszt és cukor jegyet vittek el s azokat 36 ezer koronáért eladták. A szat­mári rendőrség értesitette az esetről a bu­dapesti államrendőrséget, ahonnan lejött az értesítés, hogy Moidován Gyula egyike azoknak a betörőknek, akik Moldov.n bátyjával, Moidován Lajos foglalkozásnál küli kereskedősegéddel együtt betörtek a központi liszthivatalba és onnan zsákszámra vitték el a liszt és cukorjegyeket. Moldo- ván Gyulát letartóztatták és felkisérték Budapestre. Francia film a moziban. Gyönyö­rűen rendezett s szép társadalmi drámát mutat be ma és holnap az Uránia Mine Robin, a bájos francia tragika főszereplé­sével Címe: Örök hűség s tartalma elejé­től végig megható. Szenzációja a műsor­nak egy Hedda Wernon 4 felvonásos víg­játék is. Egy színházi kritikáról. Lap.ársunk, a Szatmári Népszava pár nap elölt (—r—) jelzéssel krilikát irt a Bob herceg reprizé- ről s kritikájában a következő megjegyzést tetté: az orchesterben a zenészek köpenye, sapkája rendetlen összevisszaságba hol a színpad szélére rakva, hol a kottatartón lógva rontja a hatást. A kritikának erre a részére vonatkozólag Serli Jenő főhadnagy, a 12 magyar ezred zenetisztje a következő sorok közlésére kért fel bennünket: (—r—) ur csak úgy gondolja elintéz- hetőnek a fenti probléma megoldását, hogy publikálja ezt a szörnyű művészeti hibát, aminél jobban már csakugyan semmi sem rontja jobban a szatmári szinházb n az illúziót és ezáltal az ezrednek cagyneheren

Next

/
Thumbnails
Contents