Szamos, 1919. február (51. évfolyam, 28-51. szám)

1919-02-27 / 50. szám

2. oldai. SZAMOS (1919 február 27., 50. szára,) jelentését tudomásul vette s hangsulyozta, hogy öt értől a tényállásról senki sem ér­tesítette. Ezután a jelenlévő papság aláírta a jegyzőkönyvet s ezzel az ülés véget ért. Ui, demarkációs vonal Le­gény ealsómihály és Sátor­aljaújhely között Sátoraljaújhely, febr. 26. A hadügyminiszter kiküldötte és a cseh parlamenterek között létrejött a meg­egyezés egy uj demarkációs vonal megál­lapítására nézve, amely ezentúl Legenye- alsómihály és Lasztóc között húzódik. Sátoraljaújhelyen ma letartóztatták ifj. Malonyai Dezső tüzér zászlóst, aki a cse­hek részére kémkedett. A felvidéki sztrájk Bpest, febr. 26. A zólyomi vasutasok és tisztviselők sztrájkja még mindig tart, bár a csehek mindent elkövetnek, hogy a sztrájkolókat a munka megkezdésére kényszeritsék. Bit- tera Kálmán mérnök, futőházi fönökhelyet- test öt szuronyos katona kihurcolta laká­sából, végigkísérte a városon és a fütő - ' házba vitte, hogy átvegye a műhely veze­tését. Bíttera azonban megtagadta a szol­gálat teljesítését. A sztrájkolok memoran­dumot nyújtottak át a cseh-szlovák kormátjyhak, amelyben követelik, hogy az összes cseh tisztek hagyják el a Felvidéke! és a megszállott területen csak annyi cseh katona maradjon, amennyi a rend fenntar­tására szükséges. Kassán nincsen sztrájk Bpest, febr. 26 Több fővárosi lapnak az a hire hogy Kassán a közalkalmazottak, nevezetesen a postások sztrájkba léptek és hogy ott emiatt zavargások lettek volna, — nem fe­lel meg a valóságnak. A délután érkezeti utasok kijei intették, hogy Kassán nincsen sztrájk s a viszonyokhoz képest rend és nyugalom uralkodik. A csehek Pozsonyban kikötőt építenek Amerikai bizottság érkezett a városba Győr. febr. 26. Pozsonyból érkezett hírek szerint a csehek hozzá'ogt k a dunai kikötő épiié séhez A pozsonyi téli kikötőben már se­rényen folyik a munka s a Dunán minden­nemű közlekedést beszüntetlek és minden csónakra és hajóra rálőnek. Pozsonyba és Csalóközbe folyton érkeznek újabb cseh csapatok s a cseh katonák azt állítják, hogy a délszláv korridor rövidesen meg valósul. Tegnap érkezett Pozsonyba egy atne rikai bizottság a néphangulat és az élei mezés ügyének tanulmányozására. A cse­hek mindent elkövetnek, hogy a bizo'ísá- got szellemükben befolyásolják Jellemző, hogy mielőtt a bizottság megérkezett, a csehek a hús árát 28 koronáról 12 koro­nára szállították le. A Ludwig gőzmalom ból tegnap ujibb 50 vagon lisztet szállí­tottak el Csehországba, úgy, hogy az éh­ség veszedelme mind fenyegetőbb mérve­ket ölt a megszállott területeken. A kommunisták vallomásai Forradalommal akarták megbuktatni a kormányt — Állandó összeköttetésben voltak áz orosz szovjetkormánynyal Budapest, febr. 26. A toloncháiban tegnap fejezte be Szentkirályi címzetes főkapitány a kommu­nisták kihallgatását. A kommunisták közül leghosszabb ideig Kun Béla kihallgatása tartott, akit tegnap reggel 7 órától este 8 óráig valla­tott Peregriny rendőrkapitány. Kun Béla s kapitány kérdéseire tartózkodóan, megfon toltau válaszolt s úgyszólván csak annyit árult el, hogy 300.000 márkával érkezed meg Oroszországból Budapestre és hogy itt 300 000 koronát tett ki a párt költsége. A rendőrségnek tudomása van arról, ho^y Kun Bétán kívül mások is sok pénzt hoz lak. Hogy kik ezek, arról Kun Béla nem akar nyilatkozni. Céljuk az volt, hogy for­radalmat készítsenek elő és forradalom után buktassa meg a mai kormányt Károlyi Mihály köztársasági elnök megbízottja felkereste a letartóztató lakat és kijelentette, hogy a kormány polifikai foglyoknak tekinti őket és ilyen elbánásban is részesíti. A kommunisták vallomása során ki­derült, hogy szoros összeköttetésben állót- tak az orosz szovjetkormánynyal és onnan állandóan nagyobb összegekét kaptak. Ukrán küldöttség Budapesten. Bpest, febr. 26. Tegnapelőtt egy 36 tagból álló ukrán küldöttség érkezett Budapestre," hogy a magyar kormánynyal gazdasági és politikai kérdések felől tárgyalá-okba lépjen. A küldöttség Hoiubovic dr.-nak, Stanislau- ban székelő nyugat-ukrán köztársaság mi JEzterelnökének a megbízásából indult űr ak s tagjai részben a nyugat-ukrán köz­társaság snagasrangu hivaulnokai, részben pedig at oltani közgazdasági élet kitűnő­ségei. A bizottság elnöke Wittik, a nyugat­ul ári köztársaság petfoleumtelepének kor­mánybiztosa. A küldöttség a tegnapi nsp folyamán először Garami Ernő kereskedelemügyi mi­nisztert. majd Berinkey Dénes miniszter- elnököt kérésié fel s délután a küldöttség 5 vezető t gja Károlyi Mihály köztársasági elnöknél jelent meg másfél órás kihallga fáson. A mai nap folyamán a küldöttség megkezdte tárgyalásait a kereskedelmi mi­nisztérium megfejelő tényezőivel, hogy a két állam közölt a kölcsönös kereskedelmi forgalom minél hamarább megindulhasson. A városi adóhivatal. Ma: Nagy József adóhivatali főnök, tb. tanácsnok, Thurner Albert t. barátom, a függet­lenségi köztársasági polgári partnak f. hó 16.-án tartott nagygyűlésén egyéb, a város anyagi érdekeit érintő, fontos kérdések kö­zött igen helyesen a városi adóhivatallal is foglalkozott s ismeriette annak elhanyagolt helyzetét s a hivatal szanálása iránt a párt javaslatot is terjesztett a néptanács alá. Minthogy Thurner barátom a nyilvá­nosság előtt foglalkozott az adóhivatallal, n int az adóhivatal vezetője — kötelessé­gemnek tartom u^y a magam, mint tisztvi­selő társaim reputációja érdekében is, hogy arra a nyilvánosság előtt válaszoljak. Első sorban is köszönetemet nyilvá­nítom Thurner Albertnek nemcsak a magam és tisztviselőtársaim, hanem a város közön­sége nevében is, hogy a város ezen felette fontos anyagi érdekeit szolgáló szervének tarthatatlan helyzetét felszínre hozta. Hi­szem, hogy a hivatalnak is, de a köznek is nagy szolgálatot tett vele. Határozottan merem állitani, hogy az adóhivatal a városi közigazgatásnak, külö­nösen az utóbbi 10—15 év alalt a legel­hanyagoltabb, legmostohább és. lekicsinyelt szerve volt. Maga a hatóság úgy- foglalko­zott vele, mint egy díjnokokokból összeál­lított másoló irodával, ahová sem alap-, se szakképzettség nem kell s az adóhivatal munkáját minden, az utcáról felszedett s beprotegált napidijas el tudja látni. Mindenki -elismeri, hogy az adótör­vények megismerése s gyakorlati alkalma­zása nem épperi könnyű feladat, csak a hatóság nem ismerte azt el. Sőt nem is olyan régen a íegilletékesebb helyről olyan í kijelentés tétetett előttem, hogy „az adó- I hivatal egy rubrikáié hivatal, a pénzügy- | igazgatóság kiveti az adókat, az adóhiva» ; tál pedig csak bevezeti a főkönyvek meg- j felelő rovataiba, délelőtt fizetéseket folyósít, ; délután könyvel s kész.“ Pedig a dolog nem úgy áll. Ugyanis í a legtöbb adót a városi adóhivatal köteles | törvény szerint kivetni, de azoknál az adók nál is, amelyek kivetése nem az adóhivatal kötelessége, az előkészítő munkálatokat s l megadóztatás! javaslatokat az adóhivatal tartozik elkészíteni. Könnyen elképzelhető aztán, hogy iiy határtalan * tájékozatlanság s a jóakarat nagyfokú hiánya mellett milyen elbánásban j részeiül! az adóhivatal. Az én lelkiismeretem azonban mindig nyugodt volt, meri felelősségem és vá- I rosom iránt tartozó kötelességemből kifo­lyólag mindízt meglettem, amit a hivatal, annak tisztviselői s különösen a város jól I felfogott anyagi érdekében helyesnek, szük­ségesnek találj m. Előterjesztéseim, javas- í lataim azonban mindig süket fülekre talál tak, sőt a legiiletékesrbb helyen lekicsiny­léssé! találkoztak.- Evés iratcsomót tesz ki f.z asztalo men levő javaslat és előterjesztés, amelye- ! két szándékosan s tervszerűen Őrzök, hogy | azokkal szükség esetén magam igazol s hassam. Thurner barátom is egyik korona- j tanúm lehet abban a tekintetben, hogy ; hányszor panaszoltam el előtte a hivatal ■ szánalmas helyzetét s 5 volt egyike azok- | nak, aki megérted s magáévá tette állás- j pontomat Azt pedig, hogy mily kínos vergő- 1 dések közöd tudtam 6 év óta 3-4 tiszt j viselő társammal felszínen tartani a hiva- j talt s megmenteni az eisüiyedéstől, csak én | tudom, meg az a nehány hozzám közel j álló barátom, akik meg akarták s meg I tudták érteni a hivatal helyzetét. A hivatallal szemben tanúsított rnos- ; toha elbánásra vonatkozólag nem térhetek > Itt ki részletesen, csupán azt hozom fel, ; hogy ai adóhivatalra vonatkozó 1913. évi ; szabályrendelet hirem, tudtom és megkér- | dezésem nélkül, sőt egyenesen akaratom ; ellenére készült el (ennél nagyobb leki­csinylést el sem tudok képzelni egy hivatal vezetőjére nézve, különösen, aki annak a hivatalnak 20 éve tagja) s c;ak a minisz­tériumhoz beadott memorandumom s sze­mélyes közbenjárásom utján sikerült annak jóváhagyást megakadályoznom. Ebben a szabályrendeletben egész sorozata ven a város anyagi érdekein és a hivatai tisztviselőin ejtett sérelmeknek. Valóban tobzódott benne az ésszerűt­« Az Urániában ma csütörtökön este 5 órától amerikai filmszenzáció. A legkiválóbb amerikai színészek főszereplésével, a fővárosi Omnia nagyszabású mttsorszáma:

Next

/
Thumbnails
Contents