Szamos, 1919. január (51. évfolyam, 1-27. szám)
1919-01-18 / 16. szám
j;n»ár 18, 16 szám.* X * Z A M O *’ 3. fozása és a kö*hivatalok délutáni hivatalos óráinak megszüntetése iránt. Itt említjük meg, hogy a szurduki kőszénbánya kötelezettséget vállalt, hogy havonként 30 waggon szenet szállít a szatmári villamosmü- nek. A kormánybiztos tárgyalást folytatott a nagybányai román megszálló csapalok parancsnokával, aki megígérte, hogy a szenet átengedi. A hadügyminisztérium pedig a s-én fuvarozására egy teherautót bocsájt a villamosmü rendelkezésére. Pályázat építőmesteri állásra. A városnál már régebbi idő óta üresedésben van az építőmesteri állás. Minthogy most már a väros maga is az elsők közt lesz, akik az építkezést megkezdik, a tanács elhatározta, hogy az állásra kiírja a pályázatot. Nem váltak be a próba-marhák. A vátos, hogy a lakosság# husinségén segítsen, nemrég elhatározta, hogy próba vágásokat eszközöl s igy megkísérli, nem lehetne e a hatósági vágatásokat rendszeresíteni és ezután a város közönségéi olcsó húshoz juttatni. Vásárolt is a város ecélból három darab próba-marhát 6360 koronáért és azokat — hogy a felekezeti külömbsé- gek eliminálva Egyenek — hites sakter közberjöttével levágatta és kimérette A próba marhák azonban nem bizonyultak olyan marháknak, mint arra számítani lehetett és nem ugrottak be annak, hogy ők olcsóbban adják a húst, mint a mészárosok. Mikor a kóser és ezret ellentétes hús elárusitásából befolyt pénzt összeszámolták kiderült, hogy a 6360 korona értékű próba- marhák húsáért csak 5875 K folyt be. Pláne utólag kiderült az is, amit a szakértők nem vettek észre, hogy az egyik leölt próbaállat anyai örömöknek nézett elébe. A vá rosi tanács elhatározta, hogy többé nem vesz próba-marhát és a próba-vágásokat beszünteti. Halálozás. Bánk Demeter szabó iparos tegnap reggel 8 órakor 39 éves korában, hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése 19-én, vasárnap délután fél 2 órakor lesz Mikes Kelemen-utca 8. sz. gyászháztól. Halálát szülei, özvegye, 5 gyermeke és nagyszámú rokonság gyászolja. Halálos tűzrakás. Jelűnek Gyuláné Nyár-utcai lakos csütörtökön este lakásán tüzet akart gyújtani. A tűz nem akart meggyűlni, mire Jellinekné petróleumot öntőit rá. A petroleum lángra lobbant, meggyuj- tolta ruháját, amely csakhamar egész testén égni kezdett. Vele volt a szobában három unokája is, kik közül a legnagyobb öt éves. a legkisebbik hat hónapos volt. A hirtelen elharapódzott láng meggyujtotta a gyermekek ruháit is, valamint a szoba egyes bútordarabjait. A házbeliek a nagy sikoltozásra berohantak és sikerült is nekik a nagyobb tűzvészedéi met elhárítani. A kivonult tűzoltóságnak igy dolga nem akadt. Jellineknének arca, kezei és lábai összeégtek, a gyermekek közül pedig az 5 éves kis fiú szenvedett suiyos égési sebeket. Az asszonyt és a kis fiút a mentők azonnal beszállították a közkórházba, a két kisebbiket otthon hagyták. Tegnap reggelre a kórházba szállított kis fiú és a hónapos kis leány belehaltak égési sebeikbe. Jellinekné őilapota súlyos, de nem életveszélyes. A tiszti orvosok és felfüggesztett tisztviselők városi segélye. A városi közgyűlés annak idején, amikor a városi tisztviselők városi segélyét megállapította, kihagyta a segélyezendők közül a tiszti orvosokat és a felfüggesztett tisztviselőket, akik a határozatnak ezt a részét megfellebbezték a belügyminiszterhez. A miniszter helyt adott a felebbezésnek s kimondotta, hogy semmi akadálya sincs annak, hogy a tiszti orvosok és felfüggesztett tisztvise lök városi segélyben részesüljenek. A segély megállapítását majd a közgyűlés pót lására szervezendő kibővített néptanács fogja tárgyalni. • • %. áW . rj Az anya és csec^emővédő egyesület hétfőn délután 4 órakor tartja alakuló gyűlését a városháza nagytermében. A villanyáram dijának felemelése. A városi tanács mai ülésében elfogadta a villanyáram dijának felemelése tárgyában, kiküldött bizottságnak azt a javaslatát, hogy a dijak progresszive felemeltessenek és pe dig ott, ahol a havi fogyasztás nem haladja meg a 100 hecto wait órátf ott az áram dija hecto wattonként 25 fillér, 200 hw. fogyasztásig 30 f., azonfelül pedig 40 fillér A villamosmü az összes engedményeket beszünteti, csak a kulturális és jótékony intézmények kapnak 15 százalék engedményt. A kérdés tárgyalásá. során Kos saczky kormánybiztos szóvá tette, hogy más városokban sokkal olcsóbb az áram, igy Mátészalkán 15, Nagyváradon 12, Debrecenben 22, Miskolcon 12 fillér Markó Kálmán igazgató szerint ez oda vezethető vissza, hogy a fennti ipartelepek vagy több áramot tudnak előállítani, vagy pedig — mint pl. Miskoicz — közel vannak a szénbányákhoz s sokkal kevesebb a fuvarköltségük. Utal továbbá arra, hogy a szatmári villanyórák csak 115 wolt feszültségig mutálják ki az elfogyasztott áramot, ami által jelentékeny mennyiségű kimutatlan áram kárba vész. A kormánybiztos azt óhajtja, hogy a villamosmü újjászervezése során több előrelátással legyenek a város fejlő désére és lehetőleg szüntessék meg a fuvarozási mizériákat is azzal, hogy a villamosmü telepét iparvágánnyal kössék össze a vasúti vonallal. Cukrot kap a város. A városi köz élelmezési hivatal részéi e a Cukorközpont 320 mm. cukrot utalt ki a szerencsi cukorgyárból. Minthogy időközben a csehek megszállották Szerencset, a város már nem igen számíthatott arra, hogy ezt a cukrot megkapja. Legújabban azonban értesítés érkezett a városhoz, hogy a szerencsi cukorkészleteket a cseh megszállás előtt Szolnokra szállították s igy Szatmár rövidesen megkapja cukrát. Lesz élesztő. A szinérváraljai dr. Katona léle szeszgyár, Szatmár város egyetlen élesztő-forrása, mint több más üz^m, szénválság elé került: csak egy hétre való szene ven. Kossaczky László kormánybiztos megállapodott a gyárral, hogy a város részére érkezendő szénből, amelynek átbo- csájtására a nagybányai román parancsnok Ígéretet tett, egy waggonnal átenged, de ennek ellenében jogosult befolyást gyakorol a termelendő élesztő eloszlásába. A gyár az ajánlatot elfogadta s igy remélhető, hogy Szatmár élesztő ellátása ismét zavartalan lesz. A borbélyüzletek zárórája. A városi tanács tegnap tartott üiésén a ooibéiy és fodrász iparosoknak megengedte, hegy — tekintettel a v sarnapi raunkaszünei.e — üzleteiket a szombati napon este 9 óráig nyitva tarthassák. Másnapokon a záróra továbbra is este 6 óra marad. Fiatal betörő. Tamás Ferenc, sza- mosujvári illetőségű artista még a 18 évét sem töltötte be, amikor már rossz útra tévedt és betöréses lopást követett el. Két társa is volt. akik még most sem töltötték be a 18 évet, azért ezek külön bíróság előtt számolnak a bűncselekményért, mig Tamás ellen, aki a betörés óta Őrizetben volt és időközben 18 éves elmúlt, tegnap tartott-, meg s szatmári törvényszék a fő tárgyalást. A töredeEi;es beismerésben levő vád olt úgy adja elő a betörés ‘őrténetét, hogy Debrecenből S'atmárra való utazasa közben észrevette, hogy a nagykárolyi állomáson 2 suhanc egy csomagot akar a perronról ellopni. Hozzájuk lépett, detekíivnek 2dta ki magát és igazolásra szólt tolta fel a két fiút. Ezek megijedtek, amire Tamás megmondta igazi nevét. A most már három tagból álió társaság ezután „munka“ után nézett. A két barát azt aján lotta, hogy rabolják ki a nagykárolyi "ör. kath. templomot. Ez azonban nem sikerül:, mert az ajtót nem birták kifesziteni. Innen a Kertész és Mózes cég üzletéhez mentek, amelybe az ablakon át bemásztak és onnan 3000 korona készpénzt és árut vittek el. A törvényszék a fiatal bűnöst 5 havi fogházra büntette. Sóellátás. A Máramarosból elindított sókészletei, bői Kossaczky kormánybiztos 9 waggonnal visszatartott, amely jövő héten jegy ellenében lesz a város lakossága között kimérve. Szalonna és faggyú. A háború alati egész a legutóbbi napokig két igen becses és hozzáférhetetlen árucikk volt. Csak protekciósok kapták és csak horribilis drága áron. Mos.' nagy elégtétellel állapítjuk meg. hogy amig a szalonnát a hentesek kinálva- kinálják, szinte hajigálják az emberek után, sőt — amit éveken át nem akartak ősmerni — a maximális árat sem kérik érte, hanem azon alul kínálják, — viszont a másik kincs hozzáférhetőségéről a város gondoskodik. A hentesek ugyanis felajánlották a városnak, hogy szalonna készleteiket átengedik 3—4—5 koronával a maximális áron alul városi kiárusításra. A városi tanács azonban nem ment bele az üzletbe, hanem azon az állásponton van, hogy csak árulják a szalonnát a hentesek, hadd fejlődjék ki szabad verseny, ami által esetleg elérhető lesz az is, hogy igy a sertés árát lejjebbszoritják. Az az intézkedés pedig, amit a közélelmezési hivatal a faggyuellátás dolgában tett, előreláthatólag meg fogja szüntetni a szappanhiányt. A közélelmezési hivatal ugyanis megállapította, hogy a szatmári mészárosok havonként 18—20 mm. faggyút tudnak beszolgáltatni és ez a mennyiség teljesen elegendő a város szapparszükségletének biztositá sára. A közélelmezési hivatal tárgyalást folytatott a mészárosok ipartársulatával, amelylyel megállapodott abban, hogy kétheti próbaidőre igénybe veszi a mészárosok által kiterm lendő faggyút és szétosztja a közönség között és ha számításaival megegyezik, hajlandó a mészárosok által kért kilónkénti 5 korona árat megadni. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonoknak és ismerőseknek, kik felejthetetlen szeretett Rózsika leányunk, illetve testvérünk t<metésén résztvettek és nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk köszönetét. Veres Mózes és családja. Adomány. Altman Ede egy perben kapót* 30 korona tanudiját a Népkonyhának adományozta. A Hangya szövetkezetben jelenleg a lisztkiosztás folyik. Személyenként 2 hétre 3 kg. rozsliszt és 40 deka búzaliszt jár. Ez aiányban 8 hétre is kiadják. A kivételnek nincs semmi veszélye, mert a most lefoglalás alatt álló búzaliszt a március havi szelvény ellenében lesz mindenkinek egyformán kiadva. A január és február havi egy waggon cukorjárandóságot a csehek Töketerebesen visszatartották sigy más gyárból kell rut kiutaltatnunk; innen a késedelem. Faszer és rövidáruk kaphatók. Ételecet literi. 1 K 54 f. Az igazgatóság. A Köztisztviselők Beszerzési Csoportja érteriii tagjait, hogy ma, szombaton délelőtt 8 — 12 és d. u. 2 —5 ói a között tagjai léi/ére kilogrammonként 12 koronaér; sertés húst és 24 koronáért szalonnát fog az Eötvös utcai Márkusz féle mészárszékben kimé'etri. Series hast minden tag, sza onnát i zomban csak az ellátatlanok vá- sa olhainak Délelőtt az 1—500, délután az 500 • ál magasabb számú tagsággal bi- rók jel ntkezhetnek ÉRTESÍTÉS. Egész héten éjjelenkint TABAJOV GYÖRGY Kossuth Lajos-utca 13. és HORVÁTH JÓZSEF gyógyszertára, Petényi-utca 3. sz. tart inspekciót.