Szamos, 1918. december (50. évfolyam, 286-310. szám)

1918-12-14 / 297. szám

(1918. december 14., 297. szám.) SZAMOS 3 oldal. llj rend az élelmiszer Kiosztásnál. • \ Megszüntetik a hatósági boltokat — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, dec. 13. A városi tanács mai ülésén dr. Papp Ottó tanácsos, a közélelmezési hivatal ve­zetője bejelentette, hogy a hivatal a most érvényben levő élelmiszer jegyeket január­tól kezdve újakkal, könyebben áttekinthe­tőkkel fogja kicserélni. Ennek kapcsán bejelentette azt is, hogy a vásárló közönségnek a kereskedőkhöz való beosztását is át kell szervezni, egy­részt azért, mert a közönség részéről sok panasz van a területileg rendszertelen be­osztás miatt, másrészt pedig azt a célt akarják szem előtt tartani, hogy az eláru- sitáara kerülő hatósági árukból a hadból hazatért kereskedők is részesüljenek asze­rint, amint a közönség a náluk való vásár­lás céljából jelentkezik. A továbbiakban dr. Papp Ottó javas­latot tesz aziránt, hogy a hatóság teljesen lépjen vissza a közélelmezés kereskedelmi részétől, adja át az áruk leszállításától kezdve az összes funkciókat egy olyan ke­reskedőnek, aki az áruk leszállítására, azok­nak a kereskedők közt való szétosztására vállalkozik és keilő garanciát is tud nyúj­tani. A hatóság ilyenformán csak ellenőr­zést gyakorolna 'a fölött, hogy a kiosztás a hivatal utasítása szerint történjék és hogy az árak betartassanak. Ezzel el volna érve az a cél hogy a hatósági üzletek helyisé­gei felszabadulnának és a hadból hazatért kereskedők üzlethelyiségekhez jutnának és hogyha úgy a hatósági cikkek elárusitása nvastánkezekbe kerül, a h-dból hazatért ke- re-kedősegédek is több munkaalkalomhoz jutnának. Bélteky Lajos, a Nemzeti Tanács el­nöke a j vaslathoz hozzátette még, hogy a táros igyekezzék hatni a hatósági cikkeket árusító kereskedőkre, hogy üzletükben ki­zárólag hadból hazatért segédeket alkal­mazzanak. A városi tanács a javaslatot elfogodta s igy az uj rend már jvnuár 1 én életbe lép. 1 í HÍREK í I UK N C ■•■■uv Jékey Sándor felmentése. A hivata­los lap december 12 i száma közli, hogy a kormány Jékey Sándort, Szatmarmegye és Szatmár város főispánját ezen állásaitól saját kérelmére felmentette. Istentisztelet. Vasárnap, f. hó 15-én a szatmári református templomban d. e. 10 órakor prédikál Mogyorós Sándor s.-lel- kész, d. u. 2 órakor Thury Sándor s.- lelkész. A spanyol kór áldozata. Dr. Szőke Sándorné, szül. Schwarcz Lujza, fehérgyr*. mati ügyvéd neje tegnapelőtt rövid szenve­dés után a járvány áldozata 'ett. A korán elhunyt fiatal úri asszony férjé nemrég tért vissza 3 és fél évi hrdtf >g-ág után Órorz- országbél, ami csak tragixusabbá tes • a közszeretetben állott asszony halálát. Fér jén és kis gyermekein kivül nagyszámú ro konok és ismerősök gyászolják. Temetése tegnap délután volt óriási részvét mellett A gyászszertartást dr. Jordán Sándor szat­mári főrabbi végezte. Halálozások. Fekete Imre szatmári vasutas 64 éves korában rövid szenvedés után folyó hó 13 án elhunyt. Temetése ma délelőtt 11 órakor lesz a Rózsa-utca 16. számú gyászháztól. Egeressy Lajos helybeli csizmadia iparos csütörtökön délután 1 órakor 50 éves korában szervi szívbajban elhalt. Te­metése ma délután fél 3 órakor lesz az Arany János utca 30 számú gyászháztól. Baranyi Gyula távozása. Szatmár í társadalmának régi, népszerű tagja távozik el közülünk Baranyi Gyula, felmérési fel­ügyelő személyében. A köztiszteletben álló öreg ur, aki a I1. felmérési felügyelőség főnöke volt. 40 évi szolgálat után nyuga­lomba vonult, gye:mekeihez költözik Sze­gedre. A felmérési felügyeiőség tisztviselői, akik a rajongásig szerették, meleg óvációk- ban részesítették távozása alkalmából. A tisztikar a kormánybiztos előtt. A Szatinaron tartózkodó összes tiszteknek a kormánybiztos előtt való tisztelgése ma délelőtt 11 órakor lesz. Állomásparancs­nokság. Népgyülés. A szatmári szociáldemok­rata párt vasárnap délután 3 órakor a városház előtti téren nagy nyilvános nép- gyülést tart, amelyen az előadó Nyisztor György egykori szatmári elvtársunk lesz Budapestről. A pártvezetőség. Katonák! Testvérek! Tudomására jutott a szociáldemokrata pártnak, hogy a színházban úgy viselkedtek, mint az utolsó lebujbán, — csapszékben. Katonák! Testverek! Tudjátok meg, hogy a színház nem korcsma, sem nem pálinka mérés, hanem olyan intézmény, ahova az emberek szórakozva művelődni járnak Épp azérí testvéri szeretettel arra ké­rünk titeket, viselkedjetek a színházban ember-khez méltóan, mert hisz’ ti is az uj népköztársaságnak egyenlő jogú polgárT i vagytok, tehát nektek is kötelessegtek min- j den heiyen s minden alkalommal szigorúan « őrködni a rend és béke fenntartásán. Elvárja tőletek a szociáldemokrata párt vezetősége, hogy jelen felhívásunknak szó nélkül engedelmeskedni fogtok s ezen tut a színházban s minden más nyilvános helyen példá-an viselkedni s minden bot­ránytól óvakodni fogtok. így legyen, mert csakis ez esetben számíthattok testvéri szeretetünkre. gáriskolává szerveztessék át. A tanári tes­tület foglalkozik is már az ügy előkészíté­sével s legközelebb a városi tanács elé terjeszti azokat a módozatokat, amelyek alapján a cél elérhető lesz. A Katona-Tanács ma, szombaton délelőtt fél 10 órakor a városháza kis ta­nácstermében ülést tart. Az Iparos Otthon közgyűlése vasár­nap délelőtt 11 órakor lesz a mozi helyi­ségében, melynek — az elnök lemondásán kivül — legfontosabb tárgya az Iparos Otthon épületének a visszaszerzése lesz. Megemlítjük, hogy az eddig lejegyzett kölcsön kötvények értéke jóval meg­haladja a százezer koronát. Ha igy tart a felbuzdulás, a függő adósságok rendezésére szükséges összeg rövid idő alatt együtt lesz. Betörés. Ellenbogen Simon Attila- utcai vendéglős jelentést tett a rendőrségen, hogy ma éjjel ismeretlen tettesek betörtek lakásába és mintegy 10,000 korona értékű ágybélit és ruhaneműt raboltak el. A káro­sultat annál érzékenyebben érinti ez a kár, minthogy rövid időközökben ez már a ne­gyedik betörési eset, amif nála elkövettek. A rendőrség nyomoz a tettesek után. Meghívó. Kérjük az Omke fiókja t. választmányát, hogy ma este 6 órakor a Pannónia kistermében tartandó ülésünkön teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Tárgy: A kereskedő* körében, kereskedő- hadiarvák segélyezésére gyűjtött összeg el­számolása és a kormánybiztos urnák keze­lés végett való átadása iránti határozat ho­zatal. Dr Fischer József ügyv. titkár, Roóz Gyula elnök. Koszorumegváltások Dr. Hunwa’d Izidor és neje dr. Szőke Sándorné fehér- gyarmati lakos halála alkalmával 50 koro­nát a Népkonyhának, 50 koronát a rok­kant katonáknak küldött. — Az Egeressy testvérek Egeressy Lajos halála alk Imával 30 koronát a rokkantaknak, 10 koronát a hazatérő kát inaknak adományoztak. A Hangya Szövetkezetben kész fiu- ruhák, szvetterek, trikók, melegítők, felső kabátok kaphatók Dió, lekvár, szappan­pótlék, mosópor, bab árusítás. Az elmara­dottak ma kiválthatják petróleum járandó- aágukat. Jövő héten lisztoszíás lesz s a raktáron levő fűszeráru is kiárusittatik a tagok között arányosan, betűsor rend sze­rint, hivatalosan megszabod árban. D cem- ber hóra ismét 2 kg. őrölt só adatik, da­rab kősó bármilyen mennyiségben. Ételecet litere 1 K 44 f. — Az igazgatóság. Petroleum az éjszakai mnnkát vé­gező iparosok részére az Ipartestület irodá­jában utaltatik. Mig a készlet tart, minden, este is dolgozó iparos fet liter petróleumra kap utalványt, melyet a fogyasztási szövet­kezetben 33 f. ellenében ma beváltanak Szatmár-Németi, 1918. évi dec. 13-án. Szatmári szociáldemokrata párt vezetősége. Uj főiskola. A polgári iskolák tanár- szeméiyzeíének kiképzésével eddig a buda­pesti Paedagogtum és az Erzsébet-Nőiskola foglalkozott A tegnap tartott mitíiszteria- nács e két, eddig is kitűnőéit bevált kép­zőt Potgáriskolai Tanárképző Főiskolának nyilvánította. Az erről szóló rtndeletet a legközelebb megjelenő hivatalos lap fogja közölni. Ezzel a nagyfontosságu miniszter- tanácsi határozattal végre megszűnik a polgári iskolai tanárok minden személyi és t yagi sérelme. Mint illetékes helytől ertesü.unk, a polgári fiúiskolákat átszerve­zik gazdasági irányú hét03ztályu f Iső polgári iskolákká Eire, mint már a Lg ö- zelebb beköveikezó tényre, felhívjuk Szat­már város vezetőségére* figyelmét, mi.ze- '<nt a kellő időben tegye meg a lépésekét illetékes helyen, hogy váiősünk népszerű polgári fiúiskolája is gazdasági felső pol­Felhivjuk a kőműves szaktársakat, hogy vasárnap délelőtt 9 órára a Vigadó helyiségében jelenjenek meg, hogy a mun- kinéjküli segélyezéseket a kő; ponti leirat érteimében összeírhassuk. A vezetőség. Az Országos Orvosszövetség szat­márnémeti fiókszövetsége ma, 1918 de­cember 14 én délután 6 órakor, a városháza kis tanácstermében rendkívüli közgyűlést tart. Kérem a ragokat, hogy lehetőleg vala­mennyien megjelenni szíveskedjenek. Tá gy: 1, Járvány ügy. 2. Betegstgélyző pénztári ügy. S/.atmárnémeti, 1918 december hó 14. Dr. Vaiay Imre, fiókszóvetségi elnök. A nyomdai munkások munkaidő meg­rövidítése folytán kérjük a hirdető-közönsé­get, úgyszintén a hivatalokat, hogy hirdeté­seiket lehetőleg a délelőtti órákban, de leg­később d. u. 3 óráig jutassák kiadóhivata­lunkhoz. A Szamos kiadóhivatala.

Next

/
Thumbnails
Contents