Szamos, 1918. szeptember (50. évfolyam, 208-232. szám)
1918-09-17 / 221. szám
SZAMOS (1918, szeptember 17 , 221. szám.; 2 oldal. asszonynak gyermeke született, aki azonban születése után gyanús körülmények között meghalt. A sárközi csendőrség az őrsparancsnokságnál több ízben feljelentést tett Dénes György ellen szolgálati kötelezettségének elmulasztása miatt, mire a parancsnokság elrendelte Dénes bevonultatását, akit bevonulása előtt felülvizsgáltak és harctéri szolgálatra alkalmasnak találtak. A gyilkosság napjának délelőttjén Dénes György bentjárt Szatmáron, a fogoly- őrszázad parancsnokságánál, ahol közölték vele, hogy be kell vonulni és hogy helyére Angi Tamás van kivezényelve. Angi teljes felszereléssel el is indult még aznap délután 4—5 óra tájban gyalogszerrel a tanyára, de útközben megölték. Előbb főbeütötték, mikor ennek következtében elesett, egy kést szúrtak a nyakába és azzal keresztülvágták a nyakát. A csendőrök gyanúja mindjárt Dénes Györgyre és Docsa Lászlónéra irányult, akikről feltehető volt, hogy a szerencsétlen Angi Tamást azért tették el láb alól, mert abban reménykedtek, hogy igy Dénes ott maradhat és nem kell viszonyukat rneg- szakitaniok. A csendőrök gyanúját megerősítette az is, hogy Dénes György nem vonult be és hogy Dénesné az egyik nyomozó csendőr előtt dicsekedett: — Ugy-e megmondtam, hogy Dénes Gyuri nem fog bevonulni. Megállapították a nyomozás során azt is, hogy Dénes és Docsáné a gyilkosság előtt együtt mentek el a tanyáról és csak későn este tértek oda vissza. Docsáné, amikor hallotta, hogy Angit már eltemették, hangosan dalolni kezdett. A házkutatás során Dénes Györgynél megtalálták a megölt Angi kincstári és saját felszerelési tárgyait, Docsánénál pedig 208 K pénzt, ami az Angié volt és az ágyban, a szalma alá dugva megtaláltak egy hosszú, véres, sáros kést, amelynek szélessége megfelelt az Angi nyakán talált szúrás szélességének. Dénes és Docsáné tagadták a gyilkosságot és az asszony azt mondta, hogy a kést disznóöléshez használták, attól véres. A csendőrök azonban mindkettőjüket letartóztatták, Dénes Györgyöt átadták a katonai bíróságnak, Docsánét pedig a szatmári kir. ügyészségnek, ahol letartóztatták. Docsa Lászlóné ügyét ma tárgyalta az esküdtszék dr. Némethy József elnöklete alatt. A tanács tagjai voltak Balogh József táblabiró és Szabó István törvényszéki biró. A vádat dr. Fabó Zoltán kir. ügyész képviselte, a vádlottat dr. Gönczy Béla ügyvéd védte. A kir. ügyészség a btkv. 229. § ába ütköző szándékos emberölés bűntettével vádolta Docsánét, aki mindvégig álhatato- san tagadott. A tanuk mind csak mellékkörülményekre nézve szolgáltattak bizonyítékot, magát a gyilkosság tényét senki sem tudta bizonyítani. A bizonyítási eljárás befejeztével dr. Fabó Zoltán kir. ügyész kijelentette, hogy a tanuk vallomásában nem talál elegendő megnyugtató bizonyítékot arra, hogy vádját fenntarthassa, miért is Docsáné ellen a vádat elejtette. A törvényszék erre az asszony ellen megszüntette az eljárást és elrendelte azonnali szabadlábra helyezését. Szatmár-Németi sz. kir. város Ecet* gyára kereskedőknek és nagyobb to* gyasztóknak állandóan szolgáltat ki ece* tét, akár hordó nélkül, akár kölcsön hordóval. Feltételek a Városi Közélelmezési Hivatalban tudhatok meg. Még egyszer az állami és egyházi isholáh höriil Irta: Bodnár György kir. tanfelügyelő Azt hittem, hogy a magam részéről a „Szatmári Hirlap“ szerkesztőjével folytatott eszmecserét befejeztem. És joggal hihettem. Hiszen a magam felfogásán Czumbel dr. volt szerkesztő ur tárgyi szempontból egy esztendőn folytatott offenzivájával sem változtathatott volna. Sőt azt hiszem a Czumbel ur legeslegöregebb ágyúja P. Cot- herin Viktor jezsuita atya „világhírű szociológusnak Erkölcs bölcseleté“ sem ... az iskolakérdésről . . . Mert az iskolakérdésben már megvan az állandó és egyházam iránt való hűséggel összeegyeztethető, bölcs és nagytekintélyű főpásztorok nyilatkozataival támogatott felfogásom és meggyőződésem. Azonban csalódnom kellett jóhiszemű feltevésemben. És pedig kettős irányban. Elsőben Czumbel ur bizonyítási módszere miatt. Másodsorban a hang miatt is, amivel igazi tudós, egyházi ember s egyáltalán a cáfolni akaró ember csak akkor él, mikor már tárgyi bizonyítékaiban nem bizik. 1. Czumbel ur azt a csodálatos állítást kockáztatja meg, hogy én olyan dolgokat utasítottam vissza, melyeket ő „sohasem állított fel.“ Aztán az én részemre meg akarná szabni a helyet is, ahol válaszolnom s egyáltalán Írnom szabad. És még egy nehány igen különös dolgoktól mentesiti magát. Hogy Czumbel ur írását hogyan és miként értelmezte az olvasóközönség, arról tanúbizonyságot tehet nemcsak a közönség egy nagy tekintélyes része, de az a körülmény is, hogy cikkére a tőlem felfogott értelemben kapott választ más helyen is; és kapott volna itt helyben is, ha éppen magam nem voltam volna rajta, hogy az eszmecsere el ne mérgesedjék iskoláink és tanítói tekintélyünk rovására. Czumbel dr. ur nincs tisztában egészen iskolai törvényeinkkel sem. A többek között pl. a magánosok vagy társulatok iskola fentartói jogával. Hogy ezeknek engedélyt kell kérniök az iskolai szervezésre az államhatalomtól; valamint ez az államhatalom állítja fel a tanszabadság körében is azokat a feltételeket, melyeken az egyházi iskolák felépíthetők és fentarthatók. Hogy hogyan volna szükség ezen feltételekre, ha az államhatalom csak annyi lenne, mint azt a dr. ur körülcsavarja és szentül hiszi is. Említhetném még a tanitóképesitést, amelynél az államhatalom képviselőjének jelenléte és aláírása még is csak valami . . . ugyebár ? De hiszen erről vitatkozni igazán felesleges is. A mi népoktatási törvényünk a tan- szabadságnak igazán legszélesebb körű és magaslaton álló vívmánya Európában. Ezt a tényt nagynevű püspökök ismerték el a főrendiháznak ülésein az egész ország előtt; és éppen főpásztoraink bölcseségének, tapasztalatainak, nemzeti társadalmunk jól felfogott érdekében való magatartásuknak köszönhető, hogy nálunk nincs kultúrharc és adja Isten, hogy soha ne is legyen. Hogy nálunk a kath. felsőbb és elemi iskolafen- tartók is nyugodtan és bizalommal fogadták él a tekintélyes áll. segélyt, mely sok iskolánál több, mint magának az iskola- fentartónak különben nemes áldozata. Leg- katholikusabb államférfiaink is azon állásponton vannak, hogy az -egyházak és az állam kölcsönhatása anyagiakban is — a legszerencsésebb ut, az iskolák fejlődésének utjain. Lehet, hogy ezek a bölcs férfiak sem olvasták a különben tiszteletreméltó jezsuita páter világhírű munkáját, de olvasták az életnek és a forrongó társadalomnak könyvét és talán olvassák még ma is. A nemzetiségekre vonatkozó kérdést sem lehet elokoskodni. A mi viszonyaink, a mi létérdekünk, a mi nemzeti nyelvünknek szentséges joga nincs §§-okba és elméleti gúzsokba, sillagizmusokba kötve, csavarva. Hanem igenis ezer éves történetünkbe és véresen keserves csalódásainkba és a világháborús tapasztalatokba. Itt többé nincs helye az okoskodásoknak. Itt a cselekvések ideje érkezett meg. S az egyház fölismerve ezeket a fájdalmas tapasztalatokat : éppen a maga legszentebb ügyében is érdekében nem támaszt gyanút az állammal szemben, de maga is, miként a múltban, úgy most is segítségére lesz a nemzetnek a végek megerősítésében és a belső országnak nemzeti egységes fejlesztésében. Ami -a vallástanitását illeti, ... itt igazán nehéz uralkodni a kínálkozó alkalmakon és az önlegyőzést erőszakolni a közvetlen tapasztalatok kiáltásával szemben. Ismerek mintaiskolának elfogadott kath.. el. iskolát, hol a gyermekek közül talán egy kettő képes szolgálni az oltárnál. A papok olíárszolga nélkül lépnek az oltárhoz. Kérdezem : az ilyen gyakorlati vallás- oktatásaak joga van-e az áll. iskolákról vallásoktatás tekintetében bírálatot mondani ? Ismerek én kath. iskolákat, ahol a vasárnapi exhortaciokat egyáltalán nem tartják meg Az Egyház pótolja hála Istennek . . . Többet is mondhatnék. Nem teszem, mert javítani, pótolni mindent lehet. Végre azt hiszem felebaráti és kartársi kötelességemet teljesítem, mikor szeretettel ajánlom Czumbel urnák - a jóiz- lést és a szerénységet. Az igazi tudósok .. . mind szerények voltak. S azok ők ma is. Nem Czumbel ur tanított engem arra, hogy a jó pedagógusnak is holtáig kell tanulnia. De meggyőzött Czumbel dr. ur engem és azt hiszem másokat is arról, hogy Rómában sok-sok mindent meg lehet tanulni, de az élet könyvét, a tapintatot, amivel többet lehet elérni, mint egy zsák tudomány- nyal, a lapszprkesztést . . . Czumbel ur ott nem tanulta meg. Ami pedig azt illeti, hogy szabad-e nekem irni ? Hát ez sajátosan az én belső ügyem. Oda, ahol szükséges. A „Szamos“ egy politikai pártnak ügyesen és tisztességesen szerkesztett lapja. És napilap. Ön volt szerkesztő ur érteni fogja : mit teszen ez az eszmecserék hullámai között is. S valamint* mindig az volt szerény véleményem, hogy a „Heti Szemle“ (Szatmári Hirlap) célja nem az, hogy papok számára szerkesztessék, hogy azért, mert pap szerkeszti, csak éppen azért — nem papi lap : úgy igazságosan úgy tartom, abban a hitben és tapasztalatban is vagyok, hogy a Szamos sem zsidólap, mert éppen az . . . a szerkesztő. —hírek ffwww i m rrwummnr ra A tanyai gyerek tanúként volt beidézve a törvény elébe, ahol a király képe alatt tudós nagy urak osztják a földi igazságot. Rongyos, mezitlábas parasztgyerek, értelmes, nevetős szemébe belelóg a kócz- szöke haja, látszik, hogy nincs, aki megfésülje, mikor ilyen nagy helyre jön, mert hogy az „idős“, aki külömben mostoha, itt iil a sárgára festett pádon a szu- ronyos jggházör mellett. A kis tanyai tann bejön a nagy terembe bátran, mosolygósán, mint aki nem tudja megkülömböztetni, mert nincs fogalma hozzá, a helyzetek, elhelyezkedések komolyságát. A viszontlátás cinikus. Abszolúte nem megható. A mostoha koravén, kiélt arcú nő, 25 éves, de kétszer annyinak látszik s akkor sem rebben meg a % Az Urániában ma, kedden este 6 órától folytatólag 11 óráig a magyar filmtechnika kimagasló alke= tása PAKOTS JÓZSEF szenzációs irodalmi filmje a
