Szamos, 1918. szeptember (50. évfolyam, 208-232. szám)

1918-09-15 / 220. szám

2 oldal. SZAMOS (1918, szeptember 15 , 220 szára.) Milliárdok a forgószélben A magyar bortermelés katasztrófája Sátoraljaújhely, szept. 14. Öszszel, ha erős szél fu, kavarog a levegőben a sok sárga falevél olyanformán, ahogyan most a milliók röpdösnek a hegy­aljai szőlők fölött. Valamely rejtélyes erő a magasba fújta a rengeteg nagy bankót s most a milliók, a tiz és száz milliók bi­zonytalanul úsznak, keringenek odafönt s egyelőre titok, hol fognak leszállani, kinek az ölébe hullanak. Hozzáértők azt is han­goztatják, hogy a mérhetetlenül nagyarányú, még a háborús milliárdok özönében is számottevő óriási üzletnek az igazi mozgatói nem is a mi bankjaink, hanem Németor­szág mammut pénzintézetei. Németországról tudjuk, hogy még az aszpirinnal is közgazdasági politikát folytat. Helyesen. Mennyivel kötelezőbb azonban, hogy ezt a példát a mi kormányunk is kö­vesse és legalább akkor tegyen valamit, ha — mint a bor-krizis esetében — körülbelül hat-nyolc milliárd nemzeti vagyonról van szó — egy esztendőben. Ahol a borárak teremnek Nemcsak bor terem a hegyalján, hanem a bor — ára is. Az egész ország borter­melői és borkereskedői fanatikus hittel néz­nek a Hegyaljára, a magyar bornak erre a Mekkájára és a hegyaljai árak szerint sza­bályozzák a saját boraiknak az árát is. Amikor a tavasszal és a nyáron szöcske módjára ugrált mind följebb és följebb a hegyaljai bor ára, nagy hausse volt vala­mennyi borvidékünkön. S most, amikor a baisse kopárrá tarolta a sátoraljaújhelyi spekuláció vetését, száz és száz millióra megy az az összeg, amelyet az ország egyéb részeiben veszítenek a boron. Szinte kedves epizód, amit magam Sátoraljaiijhelyen figyeltem meg. Aszerint, amint a bortőzsdén mind magasabbra hág­tak az árak, a vendéglőkben is mindig föl­jebb és följebb emelték a spriccer árát. Holott, amint már megírtuk, ezek az újhelyi fröccsök semmi vonatkozásban sincsenek a tokaji borral, sőt akármiféle borral is csak — alig. A fröccs ára már felment három korona hatvan fillérig, úgy, hogy az ujhe- lyeik már egyáltalában nem ittak bort. A borkrach után a fröccs ára is csökkent. Most már csak két korona húszon jegyzik, helyesebben: mérik. A szilvórium Azok a titokzatos hatalmak, melyek­nek bankjellegét már eléggé kidomborítottuk, most elmés eszközökkel igyekeznek növelni az amúgy is fájdalmas pánikot. Emlegetik az 1908-as esztendőt, amikor szintén az volt a helyzet, mint most, hogy tudniillik még meg volt az előző évi termés, viszont a szüret kiválóan sikerült. Akkor sem volt elég hordó, elég pince és a termelők úgy segítettek magukon, hogy beton-medencéket készítettek a földben és* azokba öntötték az ujbort. — Azonban — teszi hozzá — ez a segítség az idén lehetetlen. Nincs cement, nem lehet borvermeket ásni. Van másik ok is, amely — a kontre- min szerint erősen csökkenteni fogja a bor árát. Az idén is rengeteg szilva termett, fantasztikusan sok ezer (több mint húsz­ezer) vagonról beszélnek, következésképen nagyon sok lesz a szilvapálinka is. S ukrá- niai kivitelre a szilvórium is fölötte alkalmas. A pánik A léprement "hegyaljai spekulánsok ijedelme, amint már jeleztük, szörnyű. Ez azért van, mert nem az edzett, a viharokat látott hazardőrök kerültek a kátyúba, hanem a tapasztalatlanabb, a tulvérmes, a meg­gondolatlan elemek. Az okosak, a ravaszok órán lebonyolították kötelezettségeiket és már régen a szárazon ülnek milliós nyere­ségeikkel. Különösen ügyesek voltak azok az ügyvédek, akik maguk is adtak-vettek, de legalább is közvetítettek. Van újhelyi ügyvéd, aki a borspekuláció két-három hó­napos aranykorában házat, főidet, szőlőt és tisztességes összegű készpénzt szerzett a boron. Az ügyvédik most, a bor csőd szo­morú heteiben is rengeteget keresnek. Azok, akik benne maradtak az utolsó kötésekben, óriási áldozatokra hajlandók, hogy kibocsás- sák őket kötelezettségeikből. Állandóan ki- nálgatják a kötleveleket ötvenezer, száz-, kétszázezer koronás veszteséggel, de vevő egyáltalában nem jelentkezik. Esemény­számba megy, ha valaki két-három hordó bort valóban elád, persze lényegesen csök­kentett áron. Az ügyvédeknek minduntalan szerepük akad a kötlevelek cserélgetésénél, a kényszerárveréseknél, a bankokkal való egyezkedéseknél. Mert köztudomású, hogy az újhelyi bankok a vergődő spekuláns le­járt lombard-hitelét meg-meghosszabbitják néhány napra, ha ennek fejében újabb ha­talmas jutalékot kapnak. Vannak esetek, amikor egy-egy szerencsétlen ember egész, borba fektetett vagyona azon a problémán pusziul el, vagy marad meg: tud e negy­vennyolc órás haladékot kapni a banktól, mely tulajdonképpen belelovalta a speku­lációba. Ebben a nehéz, földindulatos korszak­ban a forradalmi vészbíróságok módjára állandóan működésben vannak Ujhelyt az úgynevezett rabbi törvényszékek A két szembenálló fél nem fordul a bírósághoz, hanem a rabbihoz. Mindegyik kinevez a maga részéről egy-egy bírót, a két biró egy harmadikat és szavazással döntenek a vitás kérdésekről. A bölcseséget a rabbi képviseli a (almuddal, de ott van a peres­kedők egy-egy ügyvédje is, akik a jegyző­könyveket Írják. Némelyik ügyvéd három­négy ilyen rabbi tárgyalást is ellát napjában. S az ilyen tárgyalás expenznótája az ezer koronánál kezdődik . . . Anarchia Hogy milyen mértékű a megbomlott- ság ebben az egyébként áldott borvilágban, semmi sem mutatja oly gyászos plasztikus­ságban, mint az, hogy a százmilliókat érő borokra senki sem ügyel, a gondosságot és hozzáértést kívánó borkezelést senki sem végzi. Ennek számos oka közül az első és legfontosabb az, hogy a spekulánsok kö­zölt alig akad hivatásos borkereskedő, aki tudná, hogyan kell bánni a borral. Nincs személyzetük sem, sőt, amint megírtuk, a borhoz hozzá sem férhetnek, mert a pince- kulcsokért a lombard-kölcsönt nyújtó bank veszi magához. A hordók közben tönkremennek s a bor száz és száz hektoliter számra kifolyik és vész el nyomtalanul a pincék moho ta­lajában. A minap két kereskedő átvett Nagy-Tornyában egy kétszáz hektoliteres borvételt, amelyből huszonhét hektó hiány­zott. Ez körülbelül hetvenezer koronás örökre jóvátehetetlen károsodás.. Az általános fejetlenségben csak a bankok állanak szilárdan, józanul. Ami pince bérbe kapható volt, jóelőre kibérelték. A hordókat összevásárolták. A bor túl­nyomó része ilyenformán az övék lesz. S ezzel a rengeteg borral — minden valószí­nűség szerint — majd Németország rendel­kezik. Németország eddig egyetlen hektoli­ter bort sem vásárolt. Megvárja, amig a borárak is épp oly élvezhetők lesznek, mint maguk a borok. Sőt ha kell, ezeket az árakat a német tőke irányítja is. A magyar kormánynak azonban mind­ezt nem szabad tétlenül nézni. Van egy i orvosság, mely rögtön és alaposan gyógyit: ' I szabaddá kell tenni a borkivitelt Ezt a ' hatalmas műveletet nem szabad egy válla­lat, vagy egyes bankok kedvére bízni. A helyzet ma az, hogy a kormányzat esetle­ges hibájából Magyarország akkora ösz- szeggel lesz szegényebb, amely meghaladja az utolsó hadikölcsön eredményét. f. a. A hétről LOVAG MINDHALÁLIG. Lúdtalp Manó tart. untauglich több ízben kifejezést adott afölötti rosszalásának, hogy alkal­masnak minősített, ép, egészséges katona­emberek, akiknek a fronton lenne a he­lyük, itthon lebzselnek ! Lúdtalp Manó addig ismételgette és egyre hangosabban ezt a lamentálást, amig egy bősz hadnagy pergőpofonokkal beve­zetett offenzivát indított a hős untauglich testi épsége ellen. — Engem még nem ütöttek meg büntetlenül, ordított a Manó, mig csapa­tait az előre elkészített állásába vonta vissza és két segédet küldött a hadnagy­hoz. A hadnagy — hivatkozással a legfel­sőbb parancsra — megtagadta a fegyve­res elégtételt. Katonának nem szabad pár­bajozni. Lúdtalp Manó azonban nem az a fiú, akinek lovagias érzületét holmiren­deletekkel meg lehetne fékezni. Ö nem hagyja magán száradni a tettleges sértést. Magához vett egy légynélküli pisz­tolyt és egy olasz kardot. Kocsiba ült és kihajtatott a nagyerdőre. Kimérte a lépé- seket, felállott és lőtt a legteljesebb hi­degvérrel. Mikor a pisztolypárbajjal végzett, elővette a kardot ... en garde . . . rajta . . . terez . . . kvart . . . tere . . . ez mindig beválik . . . állj. Szóval a mindhalálig lovag a ren­delettel szemben is megtette a magáét. Összelőtte, összevagdalta az ellenfelét, he az nem is volt jelen. Vérszomját kietégitve visszaült a ko­csiba és miközben a város jelé döcögöt, önelégülten mormogta: — Ennek megadtam ! Ez se fog ve­lem többet kikezdeni. ■ A „HÁTSÓ KEREK.“ Ezt az egy­más mellett furcsán hangzó két szót nem a nálunk nyaraló osztrák gyermekek nyelv­botlásaiból jegyeztem fel. A kirakatok előtt járva a Turul ci­pővállalat szatmári fiókjának szép tükrös ablakában egy cipőn lógó céduláról Ír­tam le. A cipőrendelet ugyanis előírja, hogy minden cipőn lennie kell egy cédulának, amelyen meg kell jelölni a cipő árát, szár­mazását, apró tulajdonságait: papir-e. bőr-e stb. Erre a cédulára van nyomtatva a titokzatos két szó: hátsó kérek. Mi lehet az,- hogy : hátsó kérek ? Hiszen ha én bemegyek a Turulba, én nem hátsó kérek, hanem cipőt kérek. Még pedig hasztalan kérek. Szerencsére azok részére, akik nem értik a hires magyar madárról elnevezett cipőgyár magyarságát, oda van Írva né­metül is : Hinterkappe. Amiből aztán egy német szótár segítségével meg lehet tudni, hogy hátsó kéregről van szó. Az egész betücserét egyébként be le­hetne tudni egy kellemetlen sajtóhibának, ha a cédula másik oldalán a következő magy ar szöveg nem ékeskednék:

Next

/
Thumbnails
Contents