Szamos, 1918. augusztus (50. évfolyam, 181-207. szám)

1918-08-09 / 188. szám

(1Ö18. augusztus 9 . 588. szám.) SZAMOS 3 oldali A tűzifa árának maximálása. A ; lakosság tüzelőanyaggal való ellátását akarja • biztosítani a kormány azzal a terjedelmes ren­deletével, amely legutóbb megjelent a hivata­los lapban és amelyben megállapítja a tűzi­fának, a faszénnek, a gömbölyű fenyőfának és a többi faféléknek legmagasabb árait. Ezek az árak nem egyformák, városokban j a közvetlen fogyasztók részére a kicsiny- j ben való eladás legmagasabb ára t a helyi viszonyok szerint az ármegállapitó-bizottság állapítja meg, amelyet minden járási szék- j helyen, minden rendezett tanácsú és min- j den törvényhatósági joggal felruházott vá- j rosban meg kell szervezni. A faármegálla- j pitó-bizottság a rendeletben közölt árjegy- j zék alapján állapítja meg az árakat akként, hogy az elárusító haszna, ha a raktárakat nem a termelő tartja fenn, tiz százalék, ha a termelő tartja fenn, akkor öt százalék le­gyen. A m. kir. budapesti I. honvéd huszárezred rokkant-, özvegy- és árvaalap kezelősége felkéri rang- és rendfokozat kü­lönbség nélkül az ezred sebesülés, beteg- j ség vagy hadifáraáalmak következtében megrokkant tagjait, elesett' hősök özvegyeit és árváit, hogy amennyiben segélyre szo­rulnak; eziránti kérvényüket szeptember 1-ig a m. kir. 1. honvéd huszárezred pótszázad parancsnokságának Budapest, okvetlen nyújt­sák be. A kérvényhez vagyontalansági bi­zonyítvány csatolandó. Káposzta helyett tökfőzelék. A közélelmezési miniszter értesítette a polgár- mestert, hogy miután alapos az a föltevés, hogy a káposzíaiermés a megnövekedett szükséglet kielégítésére nem lesz elég, szük­ségesnek tartja, hogy a piacra kerülő nagy- mennyiségű tök besózás vagy savanyítás utján télire konzerváltassék. Erre a célra különösen a következő hónapokban beérő tök alkalmas. A tök a sózás után esetleg 3 hónapig, a savanyított tök pedig sokkal j hosszabb ideig is eltart. Megrepedt az ér a lábán. Kassai Mária 22 éves cselédleánynak tegnap reggel a Vajay-utca 7. szám alatti háznál munkaközberi a bal lábán az «rei megre­pedtek. A házbeliek eleinte maguk akarták a vérzést elállitani, de az oly nagymérvű volt, hogy hasztalannak bizonyult minden fáradtságuk. Így aztán a mentőkért telefo­noztak, kik a leányt, miután ellátták az első segéllyel, beszállították a közkór­házba. Egy 12-ős honvéd életrajza. Ön­kéntelenül, a háboruadta véletlenből fedez­tük fel egy hős honvédünk életrajzát, aki Szatmáron született, Bécsben élt és Romá­niában hősi halált halt. Közöltük a napok­ban, hogy. a kassai katonai parancsnokság, a Romániában 1916. október 2-án Béttel mellett hősi halált halt Deutsch Dávid honvéd hozzátartozóit keresteti annak meg­állapítása céljából, hogy az elhunyt katona melyik ezredhez tartozott. Időközben meg­tudtuk, hogy Deutsch Dávid, aki 1872. de­cember 2-án született Szatmáron, néhai Deutsch Jakab volt szatmári polgárnak a széles körben ismert paplanos mesternek volt a fia, Deutsch Dávid aranyműves mes­terséget folytatott és Bécsben telepedett le, ahol családot is alapított. A háború kitö­résekor Deutsch Dávid, mint a 12. szatmári honvéd gyalogezred katonája fogott fegy­vert és mint emlitettük 44 éves korában esett el a becsület mezején. Halálát felesé­gén és négy gyermekén kívül, akik Becsben laknak, több testvére gyászolja, köztük Deutsch Laura budapesti kézimunka üzlet- tulajdonos. Dorian Gray. Alig volt az irodalom­nak oly szenzációs terméke mostanában, mint Wilde Oszkár nagyszabású regénye, Dorian Gray. S alig volt magyar filmnek nagyobb sikere, mint volt a tegnap és teg­napelőtt esti bemutatóján a Dorian Gray filmre átültetett másának. Ami nem is csoda, mert Pakots József oly briiliáns munkát végzett a regény fiimesitésével és a rend­kívüli nagy tőkével rendelkező uj, de már is országos hirü Star filmgyár oly pazar módon állította ki e különben is érdekes tartalmú filmdrámát, hogy díszére válna még a legnagyobb külföldi filmiparnak is. Ma megy utoljára e magyar szezonsláger az Urániában, az előjelekből ítélve a teg­napihoz hasonló sikerrel. Hadiárvák gondozóihoz. Szatmári jómódú keresztyén család hajlandó egy re­formátus val'ásu, 12 éves kort betöltöU hadiárva leánygyermeket magához fogadni, kit felnevelve esetleg jövőjéről is gondos­kodnék. Jelentkezéssel kérjük e lap szer­kesztőségéhez fordulni. Gyermekelőadások. E hó 5-én a Holló utca 8. sz. házban Gyúró Sándor, j Torbán La,os, Balog Juliska, Szeszus Béla j és Gyula gyermekek kis előadást rendeztek, j melynek 55 K jövedelmét beküldőnek hoz­zánk a hadi-árvák részére. — Andekó Sán­dor és Viktor a vak katonák javára előadást tartottak, melynek 22 K bevételét hozzánk küldték be. — Az adományokat továbbítjuk. A hazatérő foglyok számára dr. Böszörményi Károly pettyéni malmában 91 K 70 f folyt be, mely összeget bekül- döttünk a budapesti Vörös Keresztnek. Kiadó és laptulajdonos : ' * „Szabadsajté“ könyvnyomda és lapkiadó részvénytársaság Szatmár-Kémeti. Parafadugót minden mennyiségben veszek. Kölcsey utca 13. ÉRTESÍTÉS. Egész Aéte<; é|- I i@l©nkiitt Rajzinger Sándor gyógy* szertára árpád-utea 2% »art ssefeíifet. Szotmár-Hémefi szabad királyi város Hoz- . élelmezési Hivatalától. Burgonya beszerzésére figyelmeztet­jük a közönséget azzal, hogy bárki vásá­ri. Ihat személyenként 5 kg. mennyiségig a bevásárlási jogosítvány feimusatasa mellett, melybe az elárusító a kiadás keltet s a mennyiséget bejegyezni tartozik. A burgo­nya ára ke-ként 9Ö fillér azért, mert a bur- gonyaközvetitő iroda által eszközölt elszá­molás alapját mindenkor a szállítás idő­pontjában érvényes árak képezik. Igyekez- kezzen szükségletét mindenki most fedezni, mert későbbi szállítmányokra kilátásunk alig van s mert később a beszerzésre al­kalmat nem adhatunk. Zöldségfélék igen olcsó árban be­szerezhetők a .színház melletti hatósági üz­letben, ahol ezidőszerint, mig a készlet tart, nyári káposzta (130 K), ugorka (1*10 K), spárga tök (70 fill), zöld és erős paprika (12 és 6 fillér), vöröshagyma (140 K), zöld-bab (240 K), kalarábé (140 K) vá­sárolható. Liszt-kiosztás folyamatban van s az aug. 5—11. jelzésű lisztjegy beváltható. Igyekezzen a Vásárlással minden igényjo­gosult, mert a jegyek vasárnapon túl nem érvényesek.. Cukor-kiosztásra felhívjuk az érde­keltek figyelmét azzal, hogy a fél augusz­tusi jegy vasárnapon túl nem érvényesít­hető. A 8. sz. üzlethez tartozók cukorjá­randóságukért a bérpalotái (11. sz.) üzlet­hez menjenek. Uj lisztjegyek kiadásáról külön hir­detményünkben foglaltak szerint gondosko­dunk. Az előirt sorrendben (ma délelőtt az A és B, délután a C, D, E és F betűvel kezdődő nevüek) a lisztjegyre jogosítottak tartoznak a bevásárlási jogosítványt (rózsa­színű lap) a vásárlási szelvényfüzettel együtt hivatalunkban átadni s ugyanakkor közölni, hogy mely kereskedőhöz kívánják beosztá­sukat. A bevásárlási jogosítványt vissza­tartjuk s ennek jeléül a vásárlási szelvény­füzetet kelet bélyegzővel és régi üzletszám­mal ellátva rögtön visszaadjuk. Akik ma adják át a jogosítványt, azok hétfőn vagy kedden kapjam azt az uj lisztjeggyel együtt annál a régi üzletnél vissza, ahol most a lisztet és cukrot kapják. Beszerzési-csoport és jóléti tagok, nemkülönben azok, akik termelők s egészben vagy részben búzával el vannak látva, ne jelentkezzenek, mert lisztjegyet nem kapnak. Az alakulandó szö­vetkezet tagjai s a közönség egyéb része tehát az, aki jelentkezésre köteles azon esetben, ha ellátva nincsen. Mível a jogo­sítvány hétfőig birtokunkba marad, lehetőleg a beszolgáltatás előtt vásároljon min­denki az üzletben, nehogy különben a vá­sárlástól elessen. Ellátásra csak azok tart­hatnak számot, akik a közelmúltban a Rákóczy-u. elemi iskolában jelentkeztek s akik mint ellátatlanok ugyanakkor nyilván­tartásba felvétettek. Napraforgó-olaj az augusztus havi 4. számú szelvény ellenében a hatósági bol­tokban beszerezhető. Személyenként az egész jegyre Vs kg. 92 fillér ellenében adható, mivel az olaj kg ja 7.36 korona; — azonban a jegy fele is beváltható. Hirdetmény. Városi Közélelmezési Hivatal értesíti a város közönségét, hogy a hatósági élelmicikkek árusítása f. évi aug. hó 15-étől kezdődőleg a kereskedők utján fog eszközöltetni. Hogy ez végrehajtható le­gyen, Városi Közélelmezési Hivatal az alábbiakban tudatja azon keteskedők neveit, akiknél a közön­ség részéről jelentkezés történhetik avégből, hogy a hatósági élelmícikkeket az illető kereskedőknél kaphassa ki. Azon kereskedők, akikhez a jelentkezés tör­ténhetik, a következők : I. A város területére nézve : Beer Miklós, Árpád-utca 24., Borgida Bernát, Árpád-utca 16., Breczkó János,, Attilla-utca 6., Budai Endre, Árpád-utca 46., Csendes Béláné, Attila-utca 5., Csendes Lipót, Hunyadi-utca 58., - Ficzere János, Bányai-ut 8., Fischbein Sámuelné, Teleky-utca 52., Fógel Károly, Deáktér, Friedman Zsigmond, Várdomb-utca 39, Glück J. Eötvös-utca 9., Glücklich Bernát, Deáktér, Özv. Greguss Endréné, Pázsit-utca 1., Hartman Ede, Toldi-utca 58., # Herschkovics Helén, Alsószamospart 30., Kaufman Ignác utóda, Attilla-utca 10., Ifj. Kenyeres Karoly, Honvéd-utca 2., Kiss j., Kazinczy-utca 34., Klein Ferenc, Honvéd-utca 74., Klein Mayer, Kossuth Lajos-utca 4., Klein Márton, József kir. herceg-utca 32., Özv. Kolb Vilmosné, Kossuth Lajos-utca 26. Koós Kálmán, Kazinczi-utca 16., , Lőwinger József, Deáktér 17., Ifj. Máté Sándor, Kölcsey-utca 51., Mertz István, Deáktér 18., Muladi József, Teleky-utca 4L, Paskesz Mór, Eötvös-utca, Pásztor Károly, Deáktér, Pucser Emma, Pázsit-utca 75., Róth Dánielné, Hunyadi-utca 2., Sinkó Pál, Kölcsey-utca 28., Spicz Ignácz, Deáktér 28., Spitzer Mór, Báthory utca 18., Scholtz Emilné, Wesseiényi-utca 48., Szentpétery M., Deáktér, Szűcs József, Hám János-utca, Töltéssy Imre, Hóstánc, Troknya Endre, istván-íér, Virág Gyula, Várdomb-u., Özv. Vladika Jánosné, Ujmajor 5., Weinberger Jakab, Kinizsi-utca 29., Ifj. Weisz Zoltán, István-tér, Zeit Málcsi, Bocskay-utca 2., Zichermann Jenő, Ujmajor 19., II. A Szatmárhegy területére nézve : Hirsch Henrikné, Nagylippa, Kolb Ignác, Középhegy, Özv. Kolb józsefné, Hegypiac, Mermelstein Sámuel, Középhegy, Szaímárhegyi Fogy. és Ért. Szövetkezet. A jelentkezés a város területén levő háztar­tások és személyek részéről a Városi Közélelme­zési Hivatalban, a Szatmájhegy területén lévő ház­tartások és személyek részéről pedig a szatmár- hegyi rendőrkapitányi hivatalnál eszközlendő. , Tartozik minden háztartás és minden sze­mély, amely és aki a hatósági élelmicikkekre igényt .tart, a megjelölt helyeken nyilatkozni a felől, hogy a hatósági élelmicikkeket mely kereskedőnél kí­vánja kivenni. Miután a kibocsátott lisztjegyek aug, hó 15-ével lejárnak, a jelentkezés alkalmával a lisztjegyek is kicseréltetnek. Hogy a jelentkezések jegyzékbe vétele és lisztjegyek kicserélése kellő rendben történjék, a jelentkezés sorrendje a kö­vetkezőleg állapittatik meg:

Next

/
Thumbnails
Contents