Szamos, 1918. augusztus (50. évfolyam, 181-207. szám)
1918-08-08 / 187. szám
(1918. augusztus 8.,, Í87, szám.) SZAMOS 3 oldal. Végül Reök Iván a marharekvirálás ügyében interpellált, ami elkeseredést kelt; félő, hogy siralmas kudarccal fog végződni. Az ülés félnégykor végződött. A képviselőház szünete. Budapesti tudósitónk jelenti: Wekerle A Nap munkatársának kijelentette, hogy a napirenden levő javaslalok letárgyalása után a képviselőhöz ülései október közepéig szünetelnek, Ez idő alatt a több nagyfontosságu javaslatot előkészít; többek között több adójavaslatot. Kitüntetés. A király Borbély János 12. honvédgyalogezredbeli százados gazdá- szah tisztnek a háború alatt teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül a koronás arany érderokeresztet adományozta a vitéz- ségi érem szalagján. Uj zászlósok. A 12. honvédgyalogezred parancsnoksága Fekete János, Molnár Béla, Kovács Józ.-ef, Tukacs Albert, Horváth Lajos és Kovács Béla hadapród őrmestereket zászlósokká nevezte ki. Dr. Pirkler Ernő — beteg. Részvéttel értesülünk, hogy dr. Pirkler Ernő városi tanácsos napok óta betegen fekszik a lakásán. Dr. Pirkierí a spanyol betegségnél is nagyobb feku influenza támadta \ meg, reméljük azonban, hogy pár nap múlva teljesen visszanyeri egészséget. Kettős családi ünnep. Ritka szép ’ családi ünnepély folyt le kedden dr. Le- hóczky János kórházi főorvos házánál. Dr. Lehóczky nejével szül. Antal Erzsébettel kötött házasságának 25-ik évfordulóját ün- I n'epelte és ugyanezen alkalommal tartotta j leánya, Irén eljegyzését Tombory Ernővel. | A jubiláns házaspárt és a fiatal jegyeseket j sokan keresték fel szerencsekivánságaikkal. j Terjed a spanyolbetegség. A leg- i ifjabb és legdivatosabb epidémia, a nemrégiben felfedezett spanyolbetegség ugyancsak befészkelte magát Szatmáron is. Orvosi körökből értesülünk ugyanis, hogy az epidémia járvány jelleget öltött és eddig Szatmáron körülbelül 70—80 megbetegedés történt. A betegség rendes lefolyású, magas fokú lázzal jár ugyan, azonban öt hat nap alatt teljesen elmúlik. ítélet a bécsi rablógyilkosság ügyében. Bécsböl jelentik: A bécsi es- küdtbiróság három napi tárgyalás után tegnap délután 5 órakor hozta meg ítéletét Earrl Julia gyilkosai bűnügyében. Az esküdtek az összes feltett kérdésekre igennel feleitek. A verdikt alapján a törvényszék a 17 éves Franke Kurtot, aki a gyilkosságot végrehajtotta, 15 évi súlyos börtönre, a 30 éves David Ernőt, aki Frankét a gyilkosságra felbujtatta, kötél általi halálra ítélte. Franke Kurt arra a kérdésre, hogy feleb- bez-e, 24 órai meggondolási időt kért. Emó nem volt jelen az ítélet kihirdetésénél, mert a kiállott izgalmak miatt ájultan feküdt cellájában. Helyette a védője jelentett be semmiségi panaszt. Mikor Davit magához tért, a biróság a cellában külön kihirdette előtte az Ítéletet. Végzetes játék. A Tiszaujlaki utón szerdán délután több gyermek játszadozott, közöttük Szabó István kőművesmester hat éves Erzsiké leánya. A gyermekek kővel hajigálták egymást, miközben Szabó Erzsikét egyik pajtása éppen a szemén dobta meg egy hegyes kővel. A leányka rémesen felorditott és összeesett. A hegyes kő a kis leány balszemébe hatolt, mely nyomban kifolyt. Felhívás. Demkő Sándor tb. városi tanácsos felkéri az osztrák gyermekeket tartó családokat, hogy a gyermekeket kedvező idő esetén mindennap reggel 8 órakor a városházára küldjék fel, ahonnan azokat, a vezetőik séta és játék céljából, a Kossuth-kertbe kísérik. A Schmidt-cirkusz Szatmáron. A jövő héten érkezik városunkba a Schmidt* féle cirkusz, amely gazdag műsorával és kiváló program számaival mindig meg szokta nyerni a közönség osztatlan tetszését. Az idei nyáron már több cirkusz megfordult Szatmáron, ezek azonban nem nagyon érdemelték meg a pártolást, bár a közönség jobb szórakozás hiányában mindig megtöltötte padsoraikat. Reméljük, hogy a Schmidt-cirkusz régi híréhez méltó lesz az idén is és a közönséget nivós előadásaival ki fogja elégíteni. Adózók figyelmébe. Az 1918. IX. t.-c. értelmében azok az adózók, akik az 1917. évben jövedelem adóval, illetve vagyonadóval és hadinyereség adóval megleltek róva, kérhetik azt, hogy jövedelem és vagyonadójukat az 1918. évre az adó- felszólamlásí bizottság helyesbítse, azaz leszállítsa, il’etőleg hadinyeréség adóalapjául szolgáló nyereségüket újból állapítsa meg. Kérhetik a felek azt is, hogy a hadi- nvereség adó szempontjából a felszólamlási bizottság a béke évek jövedelmét újból állapítsa meg. A kérvényt f. évi augusztus 31-ig kell benyújtani, akár a városi adóhivatalnál, akár a nagykárolyi kir. pénzügyigazgatóságnál. A kérelemhez szabályszerű valiomási iveket is kell csatolni asze- iint, amilyen adóhelyesbitést igényelnek a felek. Takarékosság a gyógyszertárakban. A belügyminiszt r több gyógyszer árának újabb emelése alkalmával elrendelte, hogy a gyógyszertárak nem kötele- j sék fehér üvegeket és porcellán tégelyeket j kiszolgáltatni. Ha mégis ilyeneket adnának ] ki, úgy azokért csak a zöld üvegek és ! üvegtégfelyek árait számíthatják fel. A gyógy- i szertárakba visszavitt és megvételre fel- j ajánlott tiszta és ép üvegeket es tégelyeket j a gyógyszerész; az árszabás szerinti ár 50 százalékáért köteles visszavenni. Egyidejűleg azt is elrendelte a miniszter, hogy a gyógyszerészek csak 5 méter hosszú ,és 8 cm. széles' mull pólyákat kötelesek raktáron tartani és kiszolgáltatni A Szamoshoz befolyt adományok. A hadi árváknak: Fried István és Einhorn Sándor 10 K; a tejalapra : a ref. felsőbb leányiskola tanári kara 20 K ; a háziezre- dek alapjaira : Nagy Sándor honvédhuszár járőrvezető a harctérről az 5. gv. e., a 12. h. gy. e. özvegy- és árvaalapjára és a Szurmay-a'apra 5—5 K, Gyülvészi György és Tardi Dániel a 12-ősöknek 14—14 K, Viktória kávéházböl az 5. gy. e. árvaalapjára 7 K; báró Vécsey uradalmának cse- göldi gazdasági intézősége a 12. h. gy. e. alapjára 30 K-t küldött be, amely büntetés címén folyt be. AZ URÁNIÁBÓL. Dorian Gray Wilde Oszkár világhírű drámája Színre kerül ma és holnap. Legfelsőbb angol társadalmi körök tragikus és megrázó története ez a film. A hőse Dorian Gray, egy gyenge akaratú férfiú, a szép ember típusának modern Adomisa. Szépsége, külső varázsa, könnyelműsége szinte rákényszeríti, hogy lábbal tiporja a halálosan szerelmes női sziveket, mig aztán maga is lezuhan az erkölcsi lejtőn. Millió és millió példányban olvasta az egész művelt világ Wilde Oszkár e pompás tartalmú regényét, mig aztán Pakots József országos hirü írónk filmre ültette át e rendkívüli sikerű regényt. A filmgyár hatalmas nagy apparátussal, vagyonba kerülő költséges reudezéssel állította ki e filmdrámát, mely a fővárosi Corsó mozgóképpalotában, gyönyörű rendezésével és művészi játékával ámulatot kelteit. Ma és holnap kerül szinre a magyar filmgyártás e diadal-slágere. Kiadó és laptulajdonos: * Szabadsajttá“ könyvnyomda és lapkiadó részvény társaság Szateiár-rfémeti.. Szatmár-Németl szabad Királyi város Élelmezési Hivatalától. ______ Hi rdetmény. Városi Közélelmezési Hivatal értesíti a város közönségét, hogy a hatósági éielmicikkek árusítása f. évi aug. hó 15-étől kezdődőleg a kereskedők utján fog eszközöltetni. Hogy ez végrehajtható legyen, Városi Közélelmezési Hivatal az alábbiadban tudatja azon keteskedők neveit, akiknél a közönség részéről jelentkezés történhetik avégből, hogy a hatósági élelmicikkeket az illető kereskedőiméi kaphassa ki. Azon kereskedők, akikhez a jelentkezés történhetik, a következők: I. A város területére nézve : Beer Miklós, Árpád-utca 24., Borgida Bernát, Árpád-utca 16., Breczkó János, Attilla-utca 6., Budai Endre, Árpád-utca 46., Csendes Béláné, Attila-utca 5., * Csendes Lipót, Hunyadi-utca 58., Ficzere János, Bányai-ut 8., Fischbein Sámuelné, Teleky-utca 52., Fógel Károly, Deáktér. Friedman Zsigmond, Várdomb-utca 39., Glück J. Eötvös-utca 9., Glücklich Bernát, Deáktér, Özv. Greguss Endréné, Pázsit-utca 1., Hartman Ede, Toldi-utca 58., Herschkovics Helén, Alsószamospart 30., Kaufman Ignác utóda, Attilla-utca 10., Ifj. Kenyeres Károly, Honvéd-utca 2., Kiss J., Kazinczy-utca 34., Klein Ferenc, Honvéd-utca 74., Klein Mayer, Kossuth Lajos-utca 4., Klein MáMon, József kir. herceg-utca 32v Özv. Kolb Vilmosné, Kossuth Lajos-utca 26., Koós Kálmán, Kazinczi-utca 16., Lőwinger József, Deáktér 17., Ifj. Máté Sándor, Kölcsey-utca 5L, Mertz István, Deáktér 18., Muladi József, Teleky-utca 4L, Paskesz Mór, Eötvös-utca, Pásztor Károly, Deáktér, PuCser Emma, Pázsit-utca 75., Róth Danielné, Hunyadi-utca 2., Sinkó Pál, Kölcsey-utca 28., Spicz lgnácz, Deáktér 28., Spitzer Mór, Báthory-utca 18., Seholtz Emilné, Wesseiényi-utca 48., Szentpétery M., Deáktér, Szűcs József, Hám János-utca, Töltéssy Imre, Hóstánc, Troknya Endre, István-tér, Yirág Gyula, Várdomb-u., Özv. Vladika Jánosné, Ujmajor 5., Weinberger Jakab, Kinizsi-utca 29., Ifj. Weisz Zoltán, István-tér, .. Zeit Málcsi, Bocskay-utca 2., ' Zichermann Jenő, Ujmajor 19., II. A Szatmárhegy területére nézve : Hirsch Henrikné, Nagylippa, Kolb Ignác, Középhegy, v Özv. Kolb Józsefné, Hegypiac, Merpielstein Sámuel, Középhegy, Szatmárhegyi Fogy. és Ért. Szövetkezet. A jelentkezés a város területén levő háztartások és személyek részéről a Városi Közélelmezési Hivatalban, a Szatmájhegy területén lévő háztartások és személyek részéről pedig a szatmárhegyi rendőrkapitányi hivatalnál eszközlendő. Tartozik minden háztartás és minden személy, amely és aki a hatósági élelmicikkekre igényt tart, a megjelölt helyeken nyilatkozni a felől, hogy a hatósági élelmicikkeket mely kereskedőnél kívánja kivenni. Miután a kibocsátott lisztjegyek aug. hó 15-ével lejárnak, a jelentkezés alkalmával a lisztjegyek is kicseréltetnek. Hogy a jelentkezések jegyzékbe vétele és lisztjegyek kicserélése kellő rendben történjék, a jelentkezés sorrendje a következőleg állapittatik meg : Augusztus 9-én. pénteken délelőtt A, B, „ „ „ délután C, D, E, F, „ 10-én szombaton délelőtt G, H, I, J, „ „ „ délután K, „ 12-én hétfőn délelőtt L, M, N, O, „ „ „ délután P, R, „ 13-án kedden délelőtt S, Sz, T, „ „ délután U, V, W, Z betűvel kezdődő nevüek. Augusztus 14-én, szerdán egész jtap az elmaradottak. Szatmárhegy területére nézve a jelentkezés sorrendjét a szatmárhegyi rendőrkapitányi hivatal határozza meg. A jelentkezés alkalmával a bevásárlási jogosítvány és a vásárlási szelvényfüzet bemutatandó. A bevásárlási jogosítványt a hivatal visszatartja és azt a jelentkezettnek megfelelő igazolással ellátva a később közlendő eljárás mellett az uj lisztjegy- gyel kiegészítve visszaadja. Városi Közélelmezési Hivatal tudatja a közönséggel, hogy a hirdetményben megnevezett kereskedőkön kívül más kereskedőkhöz nem jeíent- kezhetik és a hatósági élelmicikkek kiárusítására csak az a kereskedő" kap megbízást, akihez legalább 125 család jelentkezett. Viszont egy kereskedő sem láthat el többet 900 családnál. Akiknek a jelentkezése olyan kereskedőhöz történt, akihez 125 család nem jelentkezett, vagy aki olyan keres-