Szamos, 1918. március (50. évfolyam, 52-75. szám)
1918-03-15 / 64. szám
4. oldal. SZAMOS (191b- március 15, 64. szám.} igazolja azt, hogy a kérelmezett célra más tisztitó anyag nem használható. A január és február hónapokra kiutalt, de eddig le nem szállított kőolaj szállítását a minisztérium március 10-éiől kezdve beszüntette. A hadisegély felszólamlási bízott Ságba a nagykárolyi penzügyigazgatóság Szatmár és Szatmárvármegye területére Papp Kálmán kjr. tan., h. pénzügyigazgatót dele gálta. Eltűnt gimnáziumi tanuló. Arti István m. kir. postaszolga hasonnevű fia, ki a szatmári kir kath. főgimnázium első osztá lyénak a növendéke, a minap szüleinek Dobó utca 37. szám alatti lakásáról eltávozott és azóta nem tért vissza. Az eltűnt tanuló jól kifejlett, kerek képű. szőke. Eltűnésekor kerek pamut sapkát viselt. A csendőrség az eltűnt tanuló felkutatására széles körben megindította a nyomozást. Kiütéses hagy máz Szatmáron. A városi tiszti orvosi hivatalba f. évi március hó 7 tői 13 ig a következő fertőző ragályos betegségek lettek bejelentve.' Polgárok közt: 19 kanyaró. Katonaság közt: 3 kiütéses hagy máz. Köszönetnyilvánítás. Mindazon ismerőseinknek, jó barátainknak, kik feledhetetlen halottunk Demkő Jenő elhunyta alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A Demkő család. Névnapmegváltás. Asztalos Sándor bmkigazgató névnapmegvá tás címén a hadi árvák tejalapjára 20 koronát, a vak katonák részére 30 koronát és a hadi árvák szatmári otthonára 30 koronát küldött be hozzánk. Az adományt továbbítjuk. Beregi Oszkár, az orszégosbirü nagy művész utólérbetetlen művészettel alakítja a Gólyakalifa főszerepét. A be mutató közönsége el volt ragadtatva e film érdekes tártál >a és látványosságától. Határozottan ma már a magyar filmipar is magas nívóra emelkedett, nem csoda tehát, ha a magyar filmek megérdemelt telt házakat vonzanak. Ma pénteken utoljára megy a Gólyakalifa még pedig a március 15 i műsorra íe- k intettel kivételesen 7 órai kezdettel Tőzsde. — Déli zárlat. — Budapest, márc. 14. Magyar Hitel .... 1270K “ í Osztrák Hitel .... 823K - f Salgótarjáni ................... 10 22K - 1 Rimamurányi .... 963K - f Agrár bank .... 943K- f. Leszámítoló bank . . . 712— K - f Magyar bank .... • _ _ K - f Nasici Tanningyár . . 2855K - f Kereskedelmi bank . . 5315— K - f Közúti............................ 74 0K - f. Fabank ............................ 77 0— K -1: Felelős szerkesztő: Dénes Sándor. Szerkesztő: Dr. Stern Mór. Rendőrhatóságilag engedélyezett magánkutató iroda Szatmárnémeti, Petőfi- urna 4. sz. Elváltai helyben és vidéken ké »nyes megbízásokat, nyomozásokat, megfigyeléseket, magán és családi ügyekben. Üzleti, iiodai, gyári alkalmazottak megfigyelése. Hä zassági ügyekben a legalaposabban megállapítja az egyén előéletét, családi, társadalmi h lyzetét, jellemét, jelet) életmódját. Utazási megbízások. Kereskedelmi információk. Eltűnt egyének tartózkodási helyének Mnyomozása. Hagyatéki ügyekben történendő nyomozások. Névtelen levelek Íróinak binyomozása. Ne- messógi ügyek, ős- és családfák összeállítása. Stb. Legszigorúbb diskréció. Hűséges megbízható alkalmazottak. Tulajdonos: Szerafin Elemér Szatmárnémeti, szab. bír. város rendőrségének volt detektív csoportvezetője. A bűnvádi perrendtartás uj zsebkönyve. Büntetőjogrendszerünk az utolsó években gyökeresen átalakult. Az 1908 ban, 1913-ban és 19!4-ben. Valamint a háború alatt hozott uj anyag és eljárásjogi törvények eddigi jogszabályainak nemcsak részleges rendelkezéseit, hanem számos alapelvét is meg változtaták. A gyakorlati élet égető szükségét látta egy oly gyűjteménynek, amely összes anyagi és eljárásjog törvényeink összeállítása mellett az uj jogszabályodat szervezőn beilleszti a jogrendszer egymáshoz való viszonyát. Ily gyűjtemény az Angyal Pál budapesti egyetemi professzor szerkesztésében megjelenő Bűnügyi Szemle törvénytárában Bernolák Nándor egyetemi professzor, volt ítélő táblai bíró „Büntetőjogszabályainak gyűjteménye“ című munkája amelynek első, anyagi jogi természetű kötete 1915. óta közkézen forog. Most jelent megCsáthy Ferenc debreczeni egyetemi könyvkereskedésében a mü második kötete, amely a szervezeti, hatásköri és eljárási jogszabá lyokat tartalmazza. Különösen figyelemre méltó a gyűjteménynek a fiatalkorúak bíróságáról (1915. VII t. c ) az esküdtbirósági eljárásra vonatkozó rendelkezések módosításáról (1914. XIII t. c.) szóló törvényeket, továbbá a sajtó- törvény eljárásjogi rendelkezéseit, valamint a gyorsított bűnvádi eljárást tárgyaló rész. A 48 ivre terjedő szép kiállítású zsebkönyv ára 12 K. ÉRTESÍTÉS. Egész hétét éjjelenkini Bródy Béla gyógyszertára, Deák-tér 3 szám tart inspekciót HIRDETMÉNY. A Szatmári Le- »mO mitoló Bank v. t. hadifoglyok ré- özére pénekUlrteményeket kö* vetít. Szatmárién et! sz. kir. vfíro: hivatalos közbmenyeí. 81, 85-iyl8 t. t. sz. Hirdetmény. Kúrák Paula névre kiállított egy tagú családra, Kiss Imre névre kiállított három tagú családra s*óló vásárlási könyv elveszett. Felhívom a megtalálót, hogy a könyveket Tereh Bálint rendőrfogalmazóboz szol* gáltassa be. Szatmár, 1918. március hó 8. Ozory főkapitány Hirdetmény. Értesítem az érdekelteket, hogy a hadi célra lefoglalt és még be nem szállított fémek átvételére utolsó határidőül március hó 18 ikát tűzöm ki, amikor délelőtt 8 tói 10 óráig a gyűjtő helyen (Eötvös u. 2. sz. Roóz testvérek káza) kell a fémtárgyakkal jelentkezni. Aki ekkor sem szolgáltatná be összeírt fémtárgyait, az ellen a kihágási eljárás hiva tálból meg fog indíttatni, azonfelül fémtárgyai eiko boztatnak. Szatmár-Németi, 1918. március 14 én. Unger-Ullmann Sándor a fémátvételi biz. elnöke. Paszka árusítás a st&lusquo izr. hitközségnél naponta d. e. x/a9—12 és d. u. 1 *h3—5 óráig. Kérjük t. tagjainkat pászkájuk mielőbbi átvételére, hegy a hatósággal idejében elszámolhassunk. A gondnokság. Hirdetmény . Turterebesi uradalomban — Ugocsa megye —kétszáz kát hold pimal eí elő bérelhető. Ajánlkozók forduljanak LUKÁCS GYÖRGYHÖZ, Budapest, Hermina-ut 35/d. A Szatmári Leszámítoló Bain RT. alap és tartalék tőkék K 3,600.000. Törlasztéses jelzálogkölcsönöket a legrövidebb idő alatt folyósít földbirtokra és helyben! házakra. 98 ÁRFOLYAMON. 25 évre 7vs% 45 évre 57/g°/0 30 évre 7% 50 „ 5z'a°/o 35 „ 61/2% 55 . 5V20/ 40 . 6Vs% 60 „ 55/ia% Árverési hirdetmény. Alulírott, mint biróiiag kinevezett zárgondnok az erdödi kir. Járásbíróság 469/1918. végzése folytán, a Kiráiydaróc és Gyöngy községek határában fekvő Patz Ferenc és neje végrehajtást szenvedő tu ajdonát képező mintegy 455 magyar hold területű ingatlant, nyilvános szóbeli árverésen bérbe óhajtom adni. Ezen árverés megtartásának határidejét 1918. évi március 26 án d. e. 10 órakor a kiráiydaróei községházánál tűzöm ki A részletes árve.ési feité'elek nálam Kisvárdán, Királydaróezon és Gyöngy közsé gekben, a községházánál megtekinthető^. Kisvárda, 1918. március 11. Kun Samu ___________________________zárgondnok. APRÓ HIRDETÉSEK I Minden sző egyszeri beiktatása 20 fill. Vastagabb betüböll 40 fillér. Legkisebb hirdetés 2 -korona A dij elére fizetendői 'ÁLLÁS darabonként 1 koronáért Vámosorosziban helyben átadva eladó. Főzőnőnek kórházba tiszti konyhára vagy nagyobb vendéglőbe ajánlkozom Cim a ki: dóhivatalban Mándy Benőnél. 1 rendű darabos magyar kőszén méíermázsánként 14 k. Kapható Goldenberg Izsáknénál Kazitiozi 30. Eladó ; több 100 literes üres, 1 használt hordó. Árpád, utca 17 szám. Nagy gyümölcsös lankához, feles kerlésüt keresek. A lankán kitűnő lakóház és istáló van. Garai, Deák-tér 6. Méhviaszkot, csepegtetett és lépesmézet legmagasabb i napiárban vesz, mézes kannákat a legolcsóbban szállít a Szatmári Kereskedelmi r.-t. Magános nőt keresek háztartásom elvégzésére. Szat már Németi Bercsényi- : utca 48. KÜLÖNFÉLE Használt, I de teljesen jókarban i levő biciklit keresek megvételre Cim a ki- j adóhivatalban. Keresek május l-re két szoba konyhából álló lakást. Cim a kiadóhivatalban. Hasznait, ! de jó állapotban levő í hőrfedftlos rno-anma Kézimunka { kocsi eladó. Dr. Eren- küiönlegességek kíálli • {reich Lipót, Kossuth tása, tüU, grenadin vá Lajos n. 18. szám. szón, blousok miliők, motimuvok és régiségek nagy választékban Win- terné, Könyök u 8, g. k. templom hátamögött. Bercsényi, u. 8. sz. ház eladó. Értekezhetni Békéssy Xárolv u. 19. j Varrógép ! prímást lyesztős, Singer eladó. Kinizsi-ntea 56. az udvarban. Ugyanott olcsó 36 os női cipő, i kabát nyári ruha. Eladó 18 méter jó sifon, 10 ' drb uj női Dadrág. Szabó Endréné Wese- lényi u. 69. Adásvétel j Eladó egy gyerek vaságy. Báthory 38 IOO drb. 2 és fél m. magas vadgesztenye csemete, Nyomatottá .Szabadsajto* könyvnyomda és inpLadó résziényíámság gyorssajtóin Szatmár-Némeíibac.