Szamos, 1918. január (50. évfolyam, 1-27. szám)

1918-01-23 / 20. szám

(1918. japuár 23., 20. szám.) SZAMOS 5. oldal tüntető igazolvány birtokában adassék ki, illetve, hogy az ily címben jelentkezők a vágóhídra utasittassanak a ez a vágóhídi állatorvossal közöltessék. A vágóhídi állatorvost pedig felhívom, hogy az ily vizsgálatok meg­történtét s annak eredményét távbeszélő ntján azonnal közölje a vámhivatallal. Hogy pedig a ezóbanforgó visszaélések mindenkép meggátolhatók legyenek, illetve hogy még kijátszással se érvényesüljenek, elrendelem, hogy a mészárszékekben, hentes­üzletekben és mindazon helyeken, ahol hús­termékek közfogyasztásra kiméretnek, a városi állatorvos naponta és megfelelő időben ellen­őrző vizsgálatot foganatosítson. A kerületi tisztiorvosokat szintén felhívom, hogy köz­egészségügyi ellenőrzésüknél kísérjék figye­lemmel, nincsen-e valamely helyen a szabály- szőrű hnsvizsgálatot feltüntető bélyeggel el nem látott, közfogyasztásra szánt hús s ha igen, erről hozzám tegyenek jelentést. — Ha­sonló eljárásra utasítom a rer dőrtiszteket, a rendőröket és a rendőri szolgálatot teljesítő csendőrséget. bzatmár, 1917. december 22. Ozory főkapitány. 573-1918. iksz. KÖRÖZÉS. Glabanna Margit 13 éves menhelyí gyer­mek gondozójától, Muhi Sándor, Mátyás király­utca 26. sz. alatti lakostól megszökött. Felkéretnek a hatóságok, hogy nevezett gyermeket nyomoztatni s feltalálás esetén hivatalomhoz kisértetni szíveskedjék. Szatmár-Nómeti, 1918. január 17. Ozory főkapitány. 147—1918. gtsz, Hirdetmény. A városi Digesztor-telepen feldolgozott állati hullák nyersbőrét a Digestornál tartandó nyilvános árverésen f- hó 24-én d. u. 3 órakor eladom. Ló és szarvasmarha bőrökre a Bőripari Központ erre vonatkozó engedélye értelmében csak iparigazolvánnyal birő nyorsbőrkereske- dők tehetnek ajánlatot. Egyéb bőrökre bárki árverezhet. Az árverésen résztvevők kötelesek az árverés megkezdése előtt 100 K bánatpénzt letenni. Az árverésen tett ígéretek az ajánlat­tevőkre kötelezők. A városra azonban az árverésen tett eladás csak tanácsi jóváhagyás után válik kötelezővé. A részletes árverési feltételek hivata­lomban naponkint délelőtt 9 órától 12 óráig megtudhatók. Szatmár-Németi, 1919. január 19. Ferencz Ágoston tanácsnok. 113—1918. gtsz. Árverési hirdetmény. A néhai Kovács Eszter hagyatékához tartozó Hunyadi-ntca 59. sz. telek a m. kir. kincstári jogügyi igazgatóság 30276—VI.— 1917. leirata, illetve a városi tanács 220—1917. t. sz. határozata folytán folyó évi január 26-én d- e. 10 órakor a városi gazdasági hivatalban megtartandó nyilvános árverés utján el fog adatni. Erről az érdeklődőket azzal értesítem, hogy minden árverező az árverés megkezdése előtt köteles 200 K bánatpénzt készpénzben letenni és hogy ha elfodadható ajánlat fog tétetni, a legtöbbet ígérő köteles a megaján­lott vételár V8 ad részét — melybe a letett 200 K bánatpénz beszámmittatik — az árverés befejezése után azonnal lefizetni. A részletes feltételek a gazdasági hiva­talban tndhatók meg. Szatmár-Németi, 1918. január 17. FERENCZ ÁGOSTON tanácsnok. 7241—1917. a. h. szám. HIRDETMÉNY. Hirdetmény. Az 1917. évi III. és IV. oszt. kér. adó-, tőkékpmat és járadékadó-, valamint a iiadmentességi dij kivetési lajstromok f. hó 22-től 29-ig, 8 napi közszemlére tétetnek s azok a városi adóhivatalban a hivatalos órák alatt bármikor meg­tekinthetők. Szatmár-Németi, 1918. jan. 18. Városi adóhivatal. Nagy József főpénztáros, tb. tanácsos. Szatiflár-Námeti szab. kir- rá as villamos müvétől. Értesítés. A villamos szerelések és javítások körül tapasztalt visszaélésekből kifolyólag tisztelettel értesítjük a villamáram fogyasztó közönséget, hogy a villamosom szerelő- és segéd mun­kásai arcképes igazolványokkal vannak ellátva, egyben arra is felhívjuk a közönség figyel­mét, hogy a Városi villamosúm részéröl vég­zett munkák mindenkor csakis kizárólag hí vatalos nyugtánk ellenében, pénzbeszedőink kezeihez vagy pénztárunknál fizethetők. Szatmár-Németi, 1918. január 21. Szatmár-Németi sz. kir. város villamos müve. Az igazgató: MARKÓ KÁLMÁN. Dr. Böszörményi Károly gombásta­nyai birtokán pár ezer élő tölgy- és akácz- haszonfa január 25-én helyszínen a legtöb­bet ígérőnek elfog adattni. Lap kihordó asszonyok a Szabadsajtó Könyvnyomdában azonnal felvétetnek. ©■ Eladó ház. A Perényi-utca6- sz.ház eladó. Felvilágosítást ad dr. Qöaczy Béla ügyvéd, Árpád-utca 15. 1 VISZKETEG rüh, sömör és mindennemű bőrbaj biztos gyógyszere a BORÓKA KENŐe5. Nem piszkit és szagtalan. Ára 3, 5 és 9 ko­rona. Hozzávaló Boróka-szappan 5 korona. Készíti Gerő Sándor gyógyszerész, Nagy­kőrös. Szatmámémet ben kapható : Kovássy Árpád, Miklós Pál, Rajzinger Sándor és Tabajdy György gyógyszertárában. MEGHÍVÁS. A Mátészalkai Önsegélyző Egylet mint szövetkezet évi rendes közgyűlését 1918- évi február hó 17-én délután 2 órakor a Mátészalkai Takarékpénztár R. T. helyiségében fogja megtartani, melyre a tagok az alapszabályok értelmében meghivatnak.. Tárgysorozat: 1. Jegyzőkönyv hitelesítésére két tag választása. 2. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentőse az 1917. évi üzleteredmónyről a mérleg bemutatásával és a felmentvény megadása feletti határozathozatal. 3. Indítványok. Mátészalka, 1918. évi jannár hó 18-án. BERGER OEZSO, elnök. A mérleg és a tagok névsora, jegyzett törzsbetőteikkel, a közgyűlés előtt 8 napon át az egyleti tagok által helyiségünkben megtekinthető. TARTOZIK. Mérlegszámé 1917- december 3l-én. KÖVETEL. Vagyon K f Teher K f Pénztár .... 2548 82 Törzsbetét . . . 60818 Kötvény 21 drb 44437 Folyó évi nyeremény 2406 63 Betét ...................... 16 238 81 63224 63 63224 63 1 1917. év elején a tagok száma volt 981 8225 törzsbetéttel Az ér folyamán belépett ______2 2o „ 28 3 6285 „ Az év folyamán kilépett 5 m „ Maradt 1917. december Sl-éu 278 eiso „ Mátészalka, 1917. december 31-én. Barna Béla Weisz Ferenc, pónztámok. könyvelő. Az igazgatóság: Franki Albert, Dr. Fuchs Jenő, Dr, Gáti Henrik, Kálmán Ernő, Szálkái Sándor, Schwartz Adolf, Tolnai Gyula, Dr. Vida József, Weisz Lajos, Gál Sándor. Megvizsgálta és helyesnek találta a felügyelő-bizottság: Mátészalka, 1918. január hó 12-én i Fuchs Gyula Rohay Gyula Schwartz József

Next

/
Thumbnails
Contents