Szamos, 1918. január (50. évfolyam, 1-27. szám)

1918-01-16 / 14. szám

A lefoglalt 31196 K 10 f. a részvény társaságnak visszautaltatik, ellenben a lefog­lalt maró natron értékesíttetik és az ebből befolyó összeg egyötöd része a feljelentő Mertz Istvánt, négyötöd része a hadirokkant kato­nák segélyalapját illeti. Az Ítélet jogerőre emelkedése után a Szamos és Szatmári Újság cimü lapokban az elitéit költségére közzéteendő. Az indokolásban a főkapitány megál­lapítja, hogy a vádlott a kihágásokat elkö­vette. Sulycsbbitó körülménynek tudja be, hogy az árdrágítást olyan részvénytársaság követte el, amely addig, amig más kereskedő áru hiányában a megélhetéssel küzd, ő ösz- szeköttetései révén nagymennyiségű áruval rende'kezik és megkapta a vármegye élelme­zését is. Köztudomású — mondja az ítélet — hogy a részvénytársaság a háború előtt anyagilag megrendült és most tekintélyes va­gyona van. Igazgatója abban a szerencsés hely­zetben van, bogy amig más a harctéren küzd, ő itthon teljesítheti kötelességét és ezt arra használja fel, hogy 1000 percentes árdrágítást követ el. Nem tarthatom megengedhetőnek — mondja a főkapitány az indokolásban — hogy a rendőrség agent provocaíeurnek nyújtson segítséget, ezt enyhítő körülménynek is vettem volna, ha ez az árdrágítás egyedül álló lett volna. De ezt mir megelőzte a Weisz Éliással szemben elkövetett árdrágítás. Vannak olyan körülmények, amelyek azt a hatást keltik bennem, hogy más esetekben is előfordult a részvénytársaságnál árdrágítás, de a könyvelési módszer ennek megállapítá­sát lehetetlenné teszi. Olyan körülményt, amely azt támogatná, hogy ezekről az árdrágításokról más, mint Fekete József tudott volna az igazgatóság tasjai közül, nam láttam fennforogni. Az ügyészi megbízott és a sértett meg­nyugodtak, a védő felebbezett az ítélet ellen. A feminizmusról. Irta: Erdélyi Anna. A feminista gyűlés napja közeledvén, idejét látjuk annak, hogy mielőtt a gyűlésen előadó szónok a feministák programraját rész létezné, nehány sorban röviden ismertessük a feminista mozgalom főbb céljait. Legyünk tisztában első sorban azzal, hogy a nőmozgaiom nem egy mondva cäi nált kérdés, nem az úgynevezett feministák vagy bárki má3 csinálta; a nőmozgalom kér dósét az élet vetette fel s az idő érlelte meg. A nők közül nagyon sokan nem helyezked hetnek el gazdaságilag a családban s azok közül, akik elhelyezkedhetnek is, igen sokan ! vannak, akik nemcsak magukról, hanem hoz zátartozóikról is kénytelenek anyagilag gon- . doskodni. Láthatjuk ezt nemcsak a munkás- [ osztálynál, hanem az intelligencia magasabb!' rétegeinél is, ahel a magasabb műveltséggel s intelligenciával együttjáró magasabb igó nyék szükségessé teszik, hogy a nő is be­álljon családfentartónak s részt vegyen a pénzkeresés munkájában. Midőn a nő szin tén beáll keresőnek, nehezebb helyzet vár reá ebben az esetben, mint a férfira; mig a férfi foglalkozásának teljesítésén kívül úgy­szólván egyébbel nem törődik, a nőnek fog­lalkozásán bivül egyébbel is kell törődnie: feleségi é3 anyai kötelességeit is keli teljesi toni. így a kenyérkereső nőre kettős feladat vár, kettős t6her nyugszik gyönge vállain. Mindezen teljesítményekkel siemben természetszerűleg és jogosan elvárhatnánk, hogy az igy küzdő nőt a társadalom, a tör vényhozás, munkájáért s fáradságáért meg felelő szociális és erkölcsi megbecsülésben részesítse. Ezzel szemben mit látunk ? A női j munkaerő rosszul fizetett, kihasznált, a női { munkás alkalmazása sok helyüt! cs&k a munka- ; bérek lenyomására jó. A lovagias, gyengébb _1918. január 16,, 14. szám.)___________ SZ AMOS nemet védő férfi társadalom a munkára kény­szerült nőt minden téren háttérbe szoritani igyekszik. A mai háború is pedig megmutatta, mennyire használható tagja a nő a társada­lomnak a ma már mint munkaerő szinte nél­külözhetetlen. A harctéren küzdő apák, fiuk 6s férjek helyét nő veszi át, az anya, a fe lesőg, a leány, s a női munkás mindenütt becsülettel megállja a helyét. Az ő erejök felhasználása nélkül lehetetlen lenne ma úgy állanunk a világ előtt, ahogyan állunk, s úgy viselni mindazokat a terheket, melyeket a négyesztendős háború ránk rótt. A nők ma tudatában vannak munka- képességöknek s az értéknek, melyet mint munkaerők képviselnek; s igy ők, kik a kö­telességekből, melyeket a társadalom, az á'- lám rájuk ró, épp úgy kiveszik részüket (el­tekintve a katonáskodástól) mint a férfiak, joggal tarthatnak igényt arra, hogy a törvény hozásban, melynek határozatai rajok is vo natkozn&k, mely az ő ügyeiket épp úgy intézi, mint a férfiakét, nekik is szavuk legyen, s mikor az őket legjobban érintő kérdésekről is szó esik, magok is beleszólhassanak. Hogy a nő igazán életbevágó, ügyeinek szabályozására hozott törvények, intézkedé­sek megteremtésébe belefoghasson: erre leg- ha'ályosabb eszköz a választójog. A válasz­tójog azonban korántsem jelenti és nem is jelentheti a nőmozgaiom csúcspontját, mig egyrészt dokumentuma a nő mint ember el» ismerésének, másrészt eszköze e nőmozgaiom igazi céljai elérésének. Ilyenek az anya- és csecsemővédelem, a nő szociális és társa­dalmi védelme, a prostitúció Liküszöböiése ésaiöbbi. Eddig az volt az elv a parlamentben és társadalomban egyaránt: „Róiunk, de nél­külünk ! Már pedig minden társadalmi osztály­nak, szervezetnek bajait, kívánságait, köve­telményeit azok ismerik, azok tudják, akik magok szenvednek a hiányok miatt. Bármily alapossággal ismerje, jóakarattal kezelje fór íitársunk ez ügyünket, nem képviselhet ben­nünket úgy mint a nő Azt hisszük, a nőmozgaiom itt vázolt eszméi, céljai, minden gondolkodó, a kor irányát megértő embsr előtt csak rokonszen vesek lehetnek és sok téveszmét, mely a feminizmusról kering, eloszlatnak. Reméljük, hogy azok, íkik ez eszmék iránt érdeklődnek, minél nagyobb számban fognak megjelenni a városunkban rövid időn belül megta’tandó feminista gyűlésen s igaz érdeklődésüket megjelenésükkel is dokumen­tálják. iegu;a8b A király elfogadta Hadik miniszter lemondását. Budapest, jan. 15. A Magyar Tudósitó jelenti Bécsböl: Őfelsége ma délután 5 órakor Laxen- burgban kihallgatáson fogadta Hadik János gróf közélelmezési minisztert. A kihallgatás egy óra hosszat tartott. Hadik a kihallgatás után a Magyar Házban szállott meg, ahol az újságírókkal közölte, hogy Őfelsége teljesítette kérel­mét, lemondását elfogadta és egyúttal felkérte aira, hogy utódjának kineve­zéséig a minisztérium ügyeit tovább ve zease. Mielőtt bármit venne, vagy eladna, saját érdekében, az „Atlas“ hirdetést olvassa. Megjelenik vasár­nap és szerdán 3 oldal. A zenede az Iparos Otthonban. Megírta a Szamos, hogy egyes szülők aggá­lyaikat fejezték ki a városnak ama terve miatt, hogy a városi zeneiskolát az Iparos Otihon helyiségében akarja elhelyezni, mert az Otthon épületének egyetlen bejárata van és itt közlekedik a város közönsége is, amely­nek bizony van olyan része, amelylyel az érintkezés nem éppen erkölcsnemesitő hatás­sal van a zeneiskola növendékeire. Illetékes helyen erre az ügyre nézve azt a megnyug­tató információt nyertük, hogy a zenedének az Iparos Otthonban v&ió elhelyezése elhatáro­zott dolog, de viszont elhatározott dolog az is, hogy az Iparos Otthon épületén átalakí­tásokat fognak végezni, amelyekkel a tanács már foglalkozik is és ezek során a zeneiskola részére külön bejáratot építenek. Hogy a ze­nede áthelyezése mennyire befejezett tény, azt mutatja az is, hogy a református egy­háztanács ajánlatot készül tenni a városnak, hogy a város cserélje a zenede jelenlegi épületét — természetesen kellft ráfizetés mel­lett — az egyház Rákóczi-utca 9. számú bérházával. Ez az ajánlat pedig meglehető­sen megfontolandó, mert ennek az épületnek a hatalmas telke érintkezésben van a város tulajdonát képező Litteczky telekkel, a Pan­nóniával, ami fontos az átjáró utca szem­pontjából és ugyanitt igen alkalmas helyett találna a felállítandó második mozi is. Keresik a Szabadsajtó részvényeit. Néhány hét óta a külőmben csöndes és kü­lönösen részvény üzletek terén erősen pangó szatmári piacon erős kereslet indult meg a Szabadsajté nyomda és Szamos lapkiadó részvénytársaság részvényei iránt. A rész­vényeseket részint levélben, részint személye­sen ügynökök keresik fel — mint megtud­tuk : T&nkóczi Gyula nyug. rendőrfőkapitány megbízásából — akik megpróbálják a papí­rok megvételét. Eddig sikerült is nehány ki­sebb tételt elég olcsó árban 100—105 ko­ronáért darabonként az idei szelvénynek az eladó tulajdonában való meghagyásával — megvásárolni. Nem is sejtjük, hogy milyen célból vásárolják össze a részvényeket, de a vevő részéről szerencsés tőkebefektetésnek tartjuk, mert eltekintve attól, hogy a Sza­badsajténak ma készpénzben meg van a teljes alaptőkéje, azonkivül meg van mindaz a vagyontárgya, amit annak idején az alap­tőkéért megvásárolt, sőt ennek azóta nem­csak újabb beszerzések, hanem az áremel­kedések folytán is megnövekedőt az értéke, a Szamos ma már 6000 példányban jelenik meg úgy, hogy a részvényeknek ma legalább eredeti névértékűk kétszeresét kell megérniük. Üzleti spekulációnak tehát föltétlenül beválik, ha valaki ilyen olcsón tud Részvényt össze­vásárolni, csak mindössze ajt sajnálhatja az élelmes spekuláns, hogy a részvények túl­nyomó többsége olyan kezekben van, ame­lyek nem hajlandók azt áruba bocsájtani. A melegedő szoba. Megírta a Sza­mos, hogy dr. Vajay Károly hír. tan pol­gármester a jótékony egyesületek szombati értekezletén megbízta dr. Pirkler Ernő vá­rosi tanácsost, hogy a melegedő szoba cél­jára mielőbb béreljen megfelelő helyiséget, hogy az mielőbb megnyitható legyen. Dr. Pirkkr Ernő ma már ki is bérelt egy bolt- helyiséget az Eötvös utcán a volt Heinrich- téle házban, ahol az ,Uj Szatmár mozi* volt. Braun Ignác háztulajdonos a jótékony célra való tekintettel méltányos árban en-

Next

/
Thumbnails
Contents