Szamos, 1918. január (50. évfolyam, 1-27. szám)
1918-01-15 / 13. szám
2, oldal. SZAMOS (l£jl8. január 15.. 13. azamv cári uralommai együtt megszűntek létezni. Az orosz köztársaság népeiből keletkezett testvéri szövetségnek uj határokat kell szabni az illető népnek szabad akarata alapján. E területek belső állami berendezése tekintetében is szükséges, hogv a központiak megegyezzenek Oroszországgal. Az önrendelkezési jog az egyes nem zeteket illeti meg, nem pedig egyes részeiket, melyeket okkupáltak. Ennek megfelelően Oroszország a kérdéses nemzetek azon részeinek is megadja az önrendelkezési jogot, melyek a megszállott zónán kívül vannak. Oroszország ezen területek népeit közvetve vagy közvetlenül nem fogja kényszeríteni egyik vsgy másik államforma elfogadására, önállóságukat pedig semmiféle vám vagy katonai megegyezéssel nem csökkenti. Viszont Németország és a monarchia kormányai jelentsék ki, hogy a maguk részérői nem tartanak igényt az általuk okkupáit orosz területeknek saját országai területébe való bekebelezésére, sem úgynevezett határkiigazi- tásra és n9m kötelezik az említett területek lakosságát az egyik vagy másik államforma elfogadására A népszavazásnak az idegen hadseregek visszavonása, és a menekülteknek hazatérése után kell megtörténnie. Több kisebb pont felsorolása után Hoff mann német tábornok szólalt fel. Kijelentette, hogy tiltakozik ezen javaslatok hangja ellen. Az orosz delegáció úgy beszél velünk, mintha győztes n saját országunk földjén állana, holott a valóság éppen az ellenkező. Megállapítja, hogy az orosz kormány olyan önrendelkezési jogot kíván a megszállott területnek, amilyet az orosz kormány még sa ját országában sem alkalmaz. A német had* vezetőségnek a megszállott területek ügyeibe való beavatkozást tehát vissza kell utasítani. Ezen területek népei számunkra már világosan kifejezték kívánságukat, hogy el akarnak ! szabadni Oroszországtól. A német hadveze* ■ tőség már közigazgatás-technikai okokból is visszeutasitja Kurland, Litvánia, Riga és a Mos Sund szigeteinek kiürítésétEzután Kühlmann szólalt fel. Az orosz delegáció által tett írásbeli nyilatkozat minden pontjára nézve fenn kell tartania állásfoglalását. Ajánlom — úgymond — hogy függesszük fel az ülést, mert a szövetségesek ezen kérdést egymás között meg akarják vitatni. Trockij kijelentése után, mely szerint az orosz delegáció nem szándékozik a tárgyalások technikáját megnehezíteni és Kühl- mann újabb felszólalása után a vitát félbeszakították. A város közgyűlése. A bizottságok felújítása. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, jan. 14. Szatmár város törvényhatósági bizottsága ma délután tartotta január havi rendes közgyűlését Jékey Sándor főispán elnöklete alatt. A közgyűlés tárgysorozata egyhangúan szürke és eseménytelen volt, csupán a bizottságok szokásos évi felújítása Ígért némi élénkséget, de ez is csak ígéret maradt, mert a választások is kevés emóciót okoztak. Meglepő változás csak annyiban történt, hogy a szinügyi. bizottságból kimaradt annak egyik legrégibb tagja, Mátray Lajos. A főispán az év első közgyűlésének megnyitása során különös melegséggel üdvözölte a bizottság tagjait kívánván, hogy mindazon vágyak, reménységek, amelyek mindnyájunk lelkét betöltik, teljesedjenek s hogy úgy a város tisztviselői, mint a törvényhatósági bizottság tagjai a város érdekében rájuk váró feladatokat hiven teljesíthessék. A megnyitó után Székely Endre tb. tanácsos ösmertette a polgármesteri jelentést, amelynek főbb részei a következők: A esendőrséggel fennálló szerződésünk egy évre meghosszabbítást nyert s - -kilátásunk van rá, hogy a rendőrség újjá • szervezése tárgyában hozott szabályrende. ' let tervezetet a fcoroiányhatóság rövidesen jóváhagyja Az 1917. évben beérkezett ügydarabokról a tevékenységi kimutatást a kővetkezőkben közlőm: Tanácsi ügydarab érkezett 20027, kihágási 561, közigazgatási bizottsági 623, központi választmányi 33, közigazgatási bírósági 22, bíráló választmányi 3, igazoló választmányi 31, nyugdijbizottsági 5, elnöki 9830, idegen kézbesítések 2856, in gatlan forgalmi 33, adóhivatal 9573, ren dőrbüntető bíróság 8025, számvevőség 7749, főügyész 1410, gizdasági hivatal 7847, árvaszék 4532. A darabok az előadók jelentései sze rint mind elintézést nyertek. A rendőrfő kapitányi hivatal a tevékenységi .kimutatás elkészítésére a jövő február hó 1-ig kért és kapott engedélyt, A közélelmezés ügyében jelenti a polgármester, hogy a termény rekvirálás országosan elrendeltetett úgy, hogy ható Ságunk 30 vaggon termény és őrlemény beszolgáltatására köteleztetett. A rekvirálás még nem vehette kezdetét, mert a katonai segédlet kirendelése sürgetés ellenére sem történt meg. A r^ánk kivetett kontingens biztosítása érdekében a fejkvótát mérsékelten, a gazdasági szükségleteket pedig a legszűkebb mértékre kellett leszállítani. A 30 waggont igy is csak úgy sikerült biztosítani, ha a fejkvóta leszállítása által j a közellátásban részesülő személyek liszt- > kiosztásánál elért megtakaritás, ami 15 és fél vaggon * lisztre tehető, — a kivetett kontingensbe betudható. Ezúton is kérem — írja a polgár- mester — városunk hazafias közönségét, hogy a rekvirálás alá eső terményfelesle gét hűen tárja fel, hogy az országos célokat tőlünk telhetőén szolgáljuk. Az, ecetgyár üzemét, sajnos, még nem kezdhette meg. Ezt azonban már csak az ecatképzóshez szükséges szesz kiutalásának elmaradása akadályozza. A pénzügyminisztérium résből a kiutalást naponta várjuk, ezután semmi sem fogja akadályozni a gyár üzembe hozatalát. A központi szeszfőzdénk üzemét folytatja. Szamossályiban a. szilvapálinkafőzés és az azt kővető finomítás napok alatt befejeződik és lehetővé válik a szatmár- hegyi szőlő birtokosok áltál különösen figyelemben tartott kívánságának teljesítése is, hogy a törköly főzés a Szatmárhegyen is mielőbb kezdetét vegye. Ez időszerint a szinérváraljai járásban folyik tőrköiyfőzés és a napokban megindul a főzés az erdődi járásban is, két helyen, Erdődön és Krasznabélteken. Közegészségügyi áFapotosra vonatkozólag jelenthetem, hogy: a város egészségügyi viszonyai az elmúlt évben elég kedvezők voltak, dacára a rendkívüli helyzetnek. A heveny ragályos megbetegedések száma nem haladta túl az előző évit és járvány az egész év folyamán nem volt. A közkórház betegforgalma 1566 volt. A villanyvilágítás terén a szénkészlet szűke miatt némi redukációt voltam kénytelen életbeléptetni. Állandó gondoskodásunk tárgya azonban, hogy telepünkéi megfelelő szöamennyiségge). eliáthassus s ha itt valamelyes akadályok előfordulnának, ezek csakis az országosnak mond ható szénhiányban lelik magyarázatukat. A városháza pénztárát illetőleg jelenthetem, hogy mig az 1916. évben községi pótadóban befolyt, 402742 korona, eddig 1917. évben 486220 korona folyt be s igy a többlet 83478 korona, ennek magyarázatát adja, hogy inig 1916. évben átírási díjban 19915 korona folyt be, addig az 1917. évben megindult ingatlan forgalmi kedv. átírási díjban 61275 »oronat eredményezett, tehát 41342 koronával többet, mint az előző évi, — úgy, hogy pótadóban a város házi pénztára 131,98 koronával volt be többet 1917. évben, mint az azt megelőző 1916. évben. Egyik házi ezredünk, a cs. és kir. 5 ik gy.-ezred városunkba visszahelyeztetett s valószínűleg e hó végén tényleg vissza is kö tözik a honfi falak közé. Gondoskodásunk tárgyát képezi, hogy fiainkat meleg szeretettel fogadhassuk. Bejelentem itt egyúttal azt is, hogy szegényeink számára melegedő otthonokat létesítünk s azok funkciójukat a hírlapok által közzéteendő időkben és helyeken rö videsen megkezdik. Egyidejűleg a gyermekek részére napközi otthonok létesítése s a szegényebb néposztály részére 50—60 filléres ebédek sdhatása végett a hadikonyhának, valamint az izraelita népkonyhának megfelelő kifejlesztése végett illetékes helyen a keliő lépéseket 'megtettem. A tevékenységi kimutatásból is meg győződést szerezhetett. a törvényhatósági bizottság arról, hogy a tisztikar kötelességének a nehéz időkhöz mért szorgalommal és energiával igyekezett ela'get tenni, s a megnövekedett munkát megfogyatkozott létszám mellett is becsülettel elvégezte A tisztikarra munkásságának kifejtésénél mindig buzditólag hatott azonban ar a tudat, hogy a tekintetes törvényhatósági bizottság a tisztviselők sorsát a szivén hordozza 3 azok iránt egyenként óá összesen nemes nagylelkűséggel viseltetik. Ezt a nagylelkűségét a tekintetes törvényhatósági bizottságnak a tisztikar nevében megköszönöm s kivánom. hogy az újév hozza meg az egész emberiség szamára mindnyájunk által anryira óhajtott világbékességet. \ Ezután a szakbizottságok megválasztása következett, amelyek során a bíráló választmányba Visky Károly helyett, aki megszűnt a tb. bizottságnak tagja lenni, Weisz Sándor választatott meg. Az igazoló választmány tagjaiul megválasztanak : Jankó vits János, dr. Antal László, dr. Glatz József, dr. Szűcs Sándor, dr. Tanódy Endre. A választmány elnökéül a főispán dr. Keresztszegby Lajost nevezte ki, tagjaiul pedig Thurner Albertat, Bölönyi Lászlót és Göaczy Antalt. A központi választmány tagjaivá megválasztattak : dr. Glatz József, dr. Nagy Vin- cze, dr. Farkas Antal, Balogh József, dr. Ke- resztszeghy Lajos, dr. Pap Zoltán, Petheő György, dr. Lehóczky János, Ferencz Ágoston, Litteczky Endre, Tüurner Albert, dr. Barabás Ferencz. A szinügyi bizottságba beválasztalak: dr. Keresztszegby Lajos, dr. Tanódy Endre, dr. V&jay Imre, Kulcsár Lajos (uj), dr. Weisz Sándor, dr. Kölcsey Ferenc, dr. Pa- polczy Gyula, dr. Papp Zoltán, bér. Kovéts Miklós (aj), Ferencz Ágoston, dr. Lénává István, dr. Fischer József (uj), Unger István (uj), Pap Kálmán, Bóth Lajos, dr. Nagy Vince, dr. Pír kiér Ernő (uj), dr. Benedek József. Egyhangú felkiáltásokkal megválasztották a többi, kevósbbé lényeges bizottságok tagjait is. Ezután dr. Pirkler Ernő kiválóan szép \ és lelkes, meleg szavakban ösmertette a Pspp Aurél festő és szobrászművész által tervezett és Szatmáron felállítandó áldozatkészség szobornak tervót. A tanácsot — úgymond — SzatcQár város közönségének kimenteden jószívűsége indította arra, hogy a szobor felállítása mellett foglaljon állást. Érintkezésbe lépett Papp Auréllal, aki a terveket és költ ségvetóst elkészítette. Akik eddig látták a terve«. t, azt állítják, hogy Papp Aurél városa iránti lelkesedéssel és szeretettel oldotta meg a feladatot és az ö tervezetét az ország többi hasonló irányú szobrai mag sem közelíthetik. A tervezett szobor, amelyhez nagyobb cégek ígéretük szerint nyers anyagokkal, a város közönsége adományaival fog hozzájárulni, körül-belül 50 ezer koronába fog kerülni. A brons, réz és fenyőftnyagot a had vezetőség adj?. Tekintettel arra, hogy a szó bor pikkelyekkel lesz beverve, ezeknek bevételéből nagyobb összegre van kilátás, amelynek egyharmad része a 12. honvéd, egyhar- mad réssé az 5. cs. .és kir. gy. ezred özvegy é3 árva alapja javára, egyharmad része pedig a hősök temetőjének fenntartására és a város