Szamos, 1918. január (50. évfolyam, 1-27. szám)
1918-01-13 / 12. szám
6. oldal SZAMOS (1918. január 13., 12. szám.) egyeznek, az áru vételárát a 7. §-ban megállapított átvételi árnak megfelelően a felek bármelyikének kérelmére egy vagy több szakértő meghallgatásával az árak helye szerint illetékes kir. járásbíróság végzéssel állapítja meg. A megállapítás tárgyában hozott végzés ellen a kir. törvényszékhez felfolyamodásnak van helye. A Magyar Olaj és Zsiripari központ r. t. az árut az árnak I. bírósági megállapításáig a megérkezéskor volt állapotban köteles meghagyni. A felfolyamodás azonban az áruban való rendelkezésben nem akadályozza. A kir. törvényszék határozata ollen további felebbvitelcek helye nincs. Az ebben az eljárásban hozott határozat mindkét félre kötelező és az eldöntött kérdés perben sem lehet vita tárgya. Az eljárás költségeinek viselése felől a biróság a körülmények figyelembevételével belátása szerint határoz. Egyebekben az eljárásra az 1911. évi I. t. c. 382—385. §§-ai megfelelően alkalmazandók. A szerződő felek jogaira és kötelezettségeire nézve minden más vonatkozásban az általános jogelvek irányadók. 5. §. A Magyar Olaj és Zsiripari Központ rt. az átveti repceolajat, vadrepceolajat, lenmag- olajat, kendermagolajat, gomborkaoiajat, tök- magolajat, napraforgóolajat és más olajat a kereskedelemügyi ministernek a közszükseg- letek szem előtt tartásával adott utasításai szerint és a Kereskedelemügyi minister által megállapított áron hozza forgalomba. 6. §. A kereskedelemügyi minister a zár alá vett olajkészleteket indokolt esetekben a feltételek egyidejű megállapítása mellett a zár alól egészben vagy részben fe'oldhatja. I!. A repcaólaj, a vadrepceolaj, lenmag- \ olaj, kendermagolaj, gomborkaolaj, tök- magolaj, napraforgómagolaj és mákolaj átvételi ára. 7- §• A repceolajért, vadrepceolaj ért, lenmag- o’ajért, kendermagolajárt, gomborkaolajérf, tökinagolajért, napraforgómagQlajért és máfc- olaiért a magyar olaj és zsiripari központ rt. áltál fizetendő árak: 100 kgr.-ként a következő: repceolajra nézve . . . 320 K vadrepceolajra nézve . . . 320 K leD magolajra nézve . . . 460 K kendermagolajra nézve . . . 640 K gomborkaolaj ra nézve . . . 380 K tökmagolajra nőzve . . . 660 K napraforgó magolajra nézve . . 660 K mákolajra nézve .... 720 K Az első bekezdésben megállapiioít árakat, amelyek magukban foglalják az előállító ipartelep rakodó állomásához való szállítás és berasás költségét is, tiszta súlyra, hordó nélkül, minden levonástól mentes, készpénzfizetés mellett történt eladás esetére kell érteni. Ezen árak csak az üzleti forgalomban szokásos követelményeknek megfelelő minőségű árura vonatkoznak. Kevésbbé jó minőségű áruért csak megfelően alacsonyabb ár fizetendő. 8. §. A vételár hitelezése esetében a megállapított átvételi áron felül követelhető kamatlábak legfeljebb két százalékkal haladhatja meg az osztrák-magyar banknak az ügylet megkötésekor érvényben volt visszleszámito- lási kamatlábát. 9. §. A repceolajért, vadrepceolajért, lenmagolajért, kendermagolajért, gomborkaolajérf, tökmagolajért, napraforgóolajért és mákolajért a közvetlen fogyasztás céljait szolgáló forgalomban (kicsinyben való rászletkeraskedésben) követelhető legmagasabb árakat a Kereskedelemügyi miniszter a közélelmezési hivatalt vezető miniszterrel, illetőleg Horvát-Szlavon- országokban a bánnal egyetértőleg külön rendelettel állapítja meg. 10. §. Az 1915. évi termésből származó repceolajra, vadrepceolajra és lenmagolajra nézve a 644—1916. M. E. sz. rendeletben az 1916. évi termésből származó repceolajra, vadrepceolajra, lenmagolajra, kendermagolajra, gom- , borkaolajra, tökmagolajra és napraforgóolajra ‘ nézve pedig a 2.546—1916. M. E. sz. rendeletben megállapított legmagasabb árak marad- j nak érvényben. III. Egyéb növény olaj és olajsavak for- j galomba hozatala. 11. §• Mindazok a vállalatok, amelyek dohány- ! magolajat szőllőmagolajat, mustármagolajat, i ricinusolajat, vagy az 1. §-ban nem említett ! bármely egyéb növényi olaja; vagy olajsavat i állítanak elő, kötelesek az 1917. évi november 1 hó 10. napján ezen olajokból és olajsavakból j meglevő bármilyen minőségű készleteiket a mennyiségnek, a minőségnek és a raktározás megjelölésével a Magyar Olaj és Zsiripari központ r. t. bejönteni. Az 1917. évi decern- I bér hónaptól kezdve ugyanígy kötelesek be- j jelenteni minden hónapban a hónap első nap- | ján meglevő készleteiket. A bejelentéseket minden üzem és raktárhelyre nézve külön az j 1917. évi november 20 napján meglevő kész j letre nézve legkésőbb november 18. napjáig, ; különben pedit; mindenkor legkésőbb a hó 8 ! napjáig kell közvetlenül a Magyar Olaj és 1 Zsiripari központ r. t.-nál benynjtani, postai j beküldésnél pedig legkésőbb a határidő utolsó i napján postára adni. 12. §. ° í Akinok a 11. §. szeriül bejelentés alá j eső olaj vagy oiajsav készlete van, köteles a j bejelentéssel egyidejűleg egész készletét a j Magyar Olaj és Zsiripari központ r. t.-nak j megvételre felajánlani. Az ajánlatot posta utján ajánlott levél- j ben kell bekü deni. A postaköltséget a Ma- ; gyár Olaj és Zsiripari központ r. t. az aján- j lattevőnek; megtéríti. Az ajánlattevő ajánlata a -postára adás napjától számítva 14 (tizennégy) napig köti. ! E határidő elteltéig a vételre felajánlott j olaj vagy olajsav készletet tulajdonosa el nem j adhatja, fel nem dolgozhatja és más módon nem értékesítheti, hauern kikelés annak megfelelő őrzéséről gondoskodni. Ha az aján’attevő. az ajánlat postára adásának napjátó5 számított 14 nap alatt a Magyar Olaj es Zsiripari közpunt r. t. elfogadó nyilatkozatán meg nem kapja, a vételre felajánlott olajkészlet felett szabadon rendelkezhetik, A Magyar Olaj és Zsiripari központ r. t. elfogadó nyilatkozatának megérkezte után az ajánlattevő köteles készletét a Magyar Olaj és Zsiripari központ r. t. által megjelölt belföldi rendeltetési helyre késedelem nélkül elküldeni. ' I 13. § A Magyar O aj és Zsiripari központ r. t. köteles a 11. §. alá eső, a 12. §. alapján átvett növényi olajok vételárát az átvétel megtörténte után haladéktalanul megfizetni. Az átvételi árt a felek egyezségileg állapítják meg. Megegyezés létre nem jötte esetében a Magyar Olaj és Zsiripari Központ r. t. az átvett áruért az átvételkor egyelőre az általa megajánlott árt köteles fizetni. 14. § Ha a felajánlott, árn ára tekintetében a felek meg nem egyeznek, az áru vételárát a felek bármelyikének kérelmére egy vagy több szakértő meghallgatásával az áru helye szerint illetékes kir. járásbíróság az áru forgalmi cikkének megfelelően végzéssel állapítja meg. Ily esetben egyebekben a 4. §. rendelkezései irányadók. ■V. Vegyes rendelkezések. 15. §• A jelen rendelet alá eső növényi olajok adás-vétele iránt a jelen rendelet hatálybalépte előtt kötött és e rendelet rendelkezéseivel ellentétben álló szerződések hatályukat vesztik, amennyiben a jelen rendelet életbelépése előtt még nem teljesítettek. Azokat az igényeket, amelyek a szerződés nem teljesítéséből a jelen rendelet életbelépése előtt keletkeztek, az előbbi bekezdés szabálya nem érinti ; a vevő azonban nem követelhet teljesítést, harem csak kártérítést. Oly szerződőseknél, amelyeket részletekben kell teljesíteni, e jelen §. első bekezdésének szabálya csak azokra a rész szolgáltatásokra vonatkozik, amelyeket a jelen rendelet hatályának ideje alatt kellene teljesíteni. / 16. §. A repceolajnak és vadrepceolajnak vasúton, hajön, vagy gépkocsin történő, szállításához szükséges igazolványok tekintetében továbbra is a 277—1915. M. E. szám alatt kiadott rendelet 9. §-a, a lenmagolajra nézve a 3171—1915. M. E. sz. alatt kiadott rendelet 3. § a, kendermagolajra nézve a 4366—1915. M. E. sz. alatt kiadott rendelet 3. § a irányadó, mihozképest a repceolajnak, vadrepce- olajnaí, lenmagolajnak és kenderraagolajnak vasúton, hajón, vagy gépkocsin való ezállitá sáboz ezentúl is a Kereskedelemügyi minister által a 952—1915. M. E. szám alatt kelt rendeletnek megfelelő minta szerint kiállított szállítási igazolvány szükséges. Gomborkaoiajat, tökmagolajat, napraforgómagolajat és mákolajat, úgyszintén mir den egyeb a jelen §. első bekezdésében nem említett növényi olajat, nem postaipolgári forgalomban közforgalmú vasúton, hajón, vagv gépkocsin a város vagy község területén kívül eső helyre csak a Kereskedelemügyi minister állal a jelen rendelethez mellékelt minta szerint kiállitolt szállítási igazolvány mellett szabad szállítani. Közforgalmú vasúti és hajózási vállalatoknak ehez képest gomborkaoiajat, tökmagolajat, naprnforgómagolajat és mákolajat, úgyszintén a felen §. első bekezdésében nem említett minden egyéb növényi olajat fuvarozás, vagy tárolás, végett csak úgy szabad elfogad- niok és átvenniök, _ ha a feladó a fuvarlevéllel együtt a száliit&si igazolványt is beszolgáltatja. Minden a jelen rendelet rendelkezései aá eső növényi olaj szállításához szükséges szállítási igazolvány kiállítását a feladónak a Magyar Olaj és Zsiripari központ r. t. utján kell kérnie. 17. §. A Kereskedelemügyi minister az ezen rendeletben foglalt rendelkezések alól indokolt esetekben felmentést adhat. 18. §. Aki a jelen rendeletben említett cikkekből birtokában vagy őrizetében levő készletet a jeien rendelet ellenére a Magyar O aj és Zsiripari központ r. t. nak be nem jelenti, vagy a valóságnak meg nem felelő adatodat jelent be, a készletet a Magyar Olaj és Zsiripari központ í. t. megvételre a jelen rendelet ellenére fel nem ajánlja, ilyen cikkeket a •jelen rendelet ellenére áruba bocsát, elidegenít, vagy azzal, a jelen rendelet ellenére egyéb- ként rendelkezik, úgyszintén az is, aki az ilyen cikkeket, tudva, hogy' elidegenítésük a jelen rendeletbe ütközik, megszerez, végül aki a jelen rendelet 16. §-ában említett valamelyik cikket a jelen rendelet ellenére közforgalmú vasúton szállítási igazolvány nélkül fuvarozásra felad, vagy hajón, vagy gépkocsin, ily igazolvány nélkül szállít, vagy szállíttat, az — amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, — ki. hágást követ el s hat hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ha megállapítható annak a nyereségnek a mennyisége, amelyet a tettes cselekményével illetéktelenül elért, az alkalmazandó pénz- büntetés 2000 koronán felül a megállapított nyereség kétszeresével felemelt összegig terjedhet. Azon készlet tekintetőben, amelyre’ nézve a kihágást elkövették, a kihág&si eljárás során a törvény értelmében elkobzásnak van helye. Az elkobzott készlet értékének egyötöde a feljelentőt, többi részen felmerüli költség levonásával a hadirokkantak segélyalapját illeti. E kihágás miatt az eljárása közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntető bíróságnak, az államrendőrség működési területén pedig a m. kir. államrendőrségnek hatáskörébe tartozik. Horvát-Szlavonországokban e kihágás miatt az ottani jogszabályok szerint erre hivatott hatóságok járnak el. 19. §. Ez a rendelet 1917. évi november hó 10. napján lépett életbe. Ettől a naptól kezdve a 2 546—1916 M. E. sz. rendelet helyébe a jövőre nézve a jelen rendelet rendelkezései lépnek. Szatmár, 1918 január hó 7. Dr. Csomay Aladár főkapitány helyettes. *