Szamos, 1917. december (49. évfolyam, 286-310. szám)
1917-12-16 / 299. szám
2. oldat SZAMOS (1917. december 16. 299 szám.) Politikai aktualitások. Szatmár, dec. 15. Kegyelem Tiszának! Kérve-kérjük városunk nagy nevű országos képviselőjét, hogy ne tegye teljesen tönkre szegény Tiszát, kegyelmezzen meg neki, hagyja abba Tisza politikai jövőjére végzetessé válható támadásait. Végtére is eddig Tisza volt valaki, itthon is számot tett, külföldi barátaink tartották valamire é3 ime, képviselőnk nem nyugszik, mig egészen le nem teríti a porondra. Pedig vagyunk nehányan, akik bíztunk abban, hogy mégis csak lesz Tiszának még ezentúl is valami hivatása, akár az ellenzéken, akár a kormányon. Most kezdünk kétségbeesni, vége lesz, Nagy Vince nem nyugszik. mig a politika teréről egészen le nem szorítja. Igazán nem tételeztük fel Á szimpla vidéki ügyvédben azt az ambíciót/ hogy épen Tiszában ismeri tel mé tó ellenfelét. Hajlamai inkább a művészethez vonzották,, temperamentuma inkább belügyminiszterünkéhez húzott. Nem láttunk különös bajt abban, hogy az általuk most már te’rugott paktum véd szárnyai alatt 4500 választóból 6—700 benne fedezte fel városunk méltó képvise’őjét. Azt hittük, hogy érezve, hogy csak afféle hadi pótképviselő, nem szakit korábbi életcéljaival, nem tűz maga elé Szentgyörgy lovagot illető célokat. Csak akkor döbbentünk meg, amikor alig lépve be a képviselőházba, rögtön szónokolni kezdett és a lövészárokból hozott üzeneteket vagdalta T sza fejéhez. De a lövészárkokra támaszkodó mélyen alapozott és gondosan előkészített támadások nem akarnak szűnni, rettegve ébredünk mipdeunap, vájjon nem teljesedik e épen aná Tieza végzete, nem tépi e szét teljesen Nagy Vince. Elismerjük, hogy ördögien kieszelt taktikai sakkhuzás a kormányt támogató tarkabarka pártok ól, hogy miután Andrássy, Ap- ponyi, Molnár spät és a többi régi államférfiak, sőt maga Károlyi Mihály, akinek nagyságát pedig még ellenségeink is elismerik, se birt Tiszával, Nagy Vincét szemelték ki lejáratására. Elismerjük, hogy félelmes, veszedelmes és kitartó harcost állítottak a síkra. De legyen Vince öcsénk könyörületesebb, mint a kormány pártjai, ne vállalja a diadallal biztató feladatot és gondoljon arra, hogy Tiszát egészen megölni politikai hiba. Eléggé megtépázta már, ne menjen tovább ! Ha már a rendesnél magasabbra törnek ambíciói, szemeljen ki más nevezetességeket, — igaz, hogy ezzel áldozatot hoz, mert mások veszte nem oly fájdalmas a munkapártnak. Igaz, hogy Lloyd Georgeot, Poincarét, Sonninot nem bánthatja, mert nézete sze rint ezek a békeszeretők, ezek soha se akartak háborút, ezek barátaink, jóakaróink, ezek veszte a békét tenné lehetetlenné. De hát vannak mások is. Mit szólna Vilmos császárhoz ? Ez csak méltó cél fényes tehetségeihez. VagyHicden- burg, Hertling, esetleg más valaki ? Talán beválna, miután már felmondták neki a barátságot, Czernin is? Valahogy beletörődnénk, ha ezeket venné üldözőbe. Csak ne bántsa már tovább Tiszát. Eleget szenvedett támadásainak súlya alatt, már meg van törve. Rettegünk a gondolatra, ha még ezentúl is hallani kellene a Pannóniában, hogy megint jól oda mondott ez a Vincza annait a Tiszának. Ismételten kérjük : kegyelem Tiszának ! * A főispán környezete. A képviselőház, amely ideges nyugtalansággal mellőzte el Fényes Lászlónak a hadi segélyezés ügyében elmondott interpellációját, minden idegeskedés nélkül kapható volt arra, hogy — isten tudja, hányadik olvasásban illetve elmondásban — végighallgassa a szatmári főispán felesleges rehabilitációját. Fölösleges volt, mert aki ezeket a rehabilitációs üzeneteket vitte, maga provokálta ki azokat és pedig gondosan helytelenül. Annak idején a szatmári közgyűlésről szóló tudósításban a Szamos is megállapította, de most rámutatott képviselőházi beszédében gróf Tisza István is, hogy a szat mári főispánt olyan vád alól tisztázták, amely el sem hangzott. Tisza István nem állította azt, hogy Jékey Sándor pártoskodik a felmentések elbírálásánál, a két közgyűlés pedig ez ellen védelmezte a főispánt. Egy — immár unos untig Ösmert — konkrét esetről van szó, amelynek megtörténte, tényállása nem vitás, csupán az esetből levonható konzekvenciák képezték vita tárgyát. De viszont érdekes é3 jellemző dolog, hogy amíg lázas buzgalommal cáfolnak egy el nem hangzott vádat, Tiszának az a másik vádja, hogy a főispán politikai környezeter részéről történtek a főispán nevére való hivatkozással kísérletek, hogy a párt lapjának részvényeit felmentettekkel lejegyeztü3sék, — ez a vád cáfolat nélkül maradt. Igaz, hogy ezek a kísérletek a főispán tudta nélkül történtek a környezetnek olyan részéről, ahol tulajdonképpen a hatalom szolgálatára kellene berendezkedni. De ez az árnyalat felhasználja, bogy a hatalom valódi és jogosított birtokosa nincs mindig itthon és olyankor magukra veszik a gazda palástját és illetéktelenül, de annál hangosabban grasszálnak benne. ügy tudjuk, hogy a kormánypártok komolyabb része is örömmel látná, ha a főispán revideálná környezetének azt a részét, amelyről ezek a visszaélések feltételezhetők. Hontalan csángó-magyarok között. Mezítlábas, rongyot gyerekek szaladgálnak az udvaron — A Szamos eredeti tudósítása. — v Szatmár, dec. 15. Azoknak a boldog embereknek irom ezt a pár sort, akiknek meleg otthonuk van, akik puha, fehér ágyban alusznak, akiknek téli ruhájuk, ép topánkájuk van. Ásóknak, akik minden reggel megmosakodnak. írom azoknak a szülőknek, akiknek csecsemő gyermekük — ha drágán is — de minden nap m6gkspja a maga tápláló tejecskéjót. Akik tisztában tudják tartani a gyermekeiket, akiknek apró szetnefényei meleg ruhácskában, jó kis cipőcskében szaladgálnak. Olvassák est az írást és ha elég erős a szivük, menjenek el a Wesselényi utcai iskolába, nézzék mes-Qt&cterék csángó véreinket, äkiknes elfiggd&*V<re gjé, g5fiere;ui^ezcfő gyereke tiszta, ősi magyarössaggal beszéli -a mi drága magyar nyelvűi ket. Nézzék meg őket és a legkeményebb szivü ember is menjen haza, boruljon térdre és adjon hálát a Teramtőnek, hogy milyen boldog ember, milyen gazdag ember és száUjon magába min den bűnös, aki valaha , is panaszkodott a sors eilen . . . Nézzék meg őket ős örvendjenek a boldogság fölött, amely nekik ad.tott . . . Nézzék meg őket és adjanak . . . * 328 a csángó a Wesselényi-utcai iskolában. Jobbára asszony és gyermek, nehány idősebb ember, alig 8—10 a munkaképes köztük, annak i3 több része rokkant katona A többi férfi a harctéren van, védi a hazát. Mindnyájan a bukovinai Hadikfalváról valók, oda telepítették még nagyapáik nagyapját Ősikből. Háromszékből. Otthon jó módiak, megelégedettek, jó magyarom, alig egy-kettő van köztük, aki egy pár szót tud románul. 1700 házból áll a falujok, mindenkinek van ott telke, háza. Domokos, Erős, Tamás, Szűcs, Lovász, Kovács, Galambos . . . ezek a vezetékneveik. írás (Irimiás), Jób, Marcella, Balbina, Emerencia, Brigitta a keresztnevük. Magyar ezeknek a szivük dobogása is, pedig törvény szerint osztrák állampolgárok és otthonukban ruthének, oroszok, lengyelek, oláhok, németek közé vannak beékelve. Magyarok és egytől egyik istenes k&tholikusok. Néhány év alatt ez egyszerű, józan nép között is az auri sacra fames szelleme vert gyökeret és a fiatal házasok s legények egész serege lett a kivándorlásra való csábítások áldozata. Kínát rekedtek Amerikában. És ezeket jobban siratják az asszonyaik, mint a harctéren levőket. * A Wesselényi-utcai iskolában tanyázó csángók átélték az orosz uralmat. Nem panaszkodnak az oroszra. Ezelőtt öt hónappal azonban ott kellett hagyniok Had k falvát. Az oroszok visszavonultak, a németek kilakoltatták őket, mert a falu a két rajvonal közé esett és nem egy szerencsétlenség történt. Egy serdülő leány kacagva mutatja, hogy húzta a válla közé a tejét, amikor az udvaron a golyók süvítettek. Öt hónapja barangolnak, mig végre most Szatmárra jutottak. Jellemző a jó szivükre, hogy egyik másik sok gyerekes család a kutyáját is magival hozta. A ruhaneműiket a hirtelen kilakoltatás siettébeu elásták a földbe, de egész sereg szentképef hoz'ak el magukkal. Az iskola szobáiban magas halmokban hever az ágynemű. Nagy, dagadt párnák és dunyhák gyönyörűen és dúsan kézimunkáit tokokban. Szépen megférnek egymás mellett és sok nyomorúságuk dacára sem sírnak, mem jajgatnak. Önérzetes magyar nép . . . * i kZf udvaron lib^sorl^aa rongyokba költözött labbaí, hitvány kis'bocskorban, mezítláb, gyengén felöltözött gyerek, nem egy, csakis psndalyben jár szükségre. Tizenkét szobában vannak elhelyezve. Mind a tizenkettőnek egyazon keserves, lólekbe markoló a zenéje. Kórusban köhögnek a gyerekek . . . Imitt amott egy egy idősebb, korhadtabb mell is belékontrázik. Egy szobában egy fehér hajú csángó ember hegedűjéről a fajón bu3 szavú csángó nóta csufoikodik a gyerekek fuidoklásba vágó kö- hécseiésével. Ezt a keserves kórust, ennek a . szívfacsaró hatását csak az tudja átérezni igazán, akinek gyereke van, aki ugrott már ki ijedten éjszaka az ágyból a leikéből lólkedzett- nek, a testéből sarjadtnak egy gyönge köhő- cseiésére, aki reszkető szülői kezekkel tapogatott már egy lázas kis fejet, aki istenhez fordulva hajolt már egy kis bölcső, kicsi ágy fölé egy kicsiny gyermek szapora lihegését hallgatni és 6kinek a boldog otthonából vittek ki már apró, röfnyi kis koporsót . . . * És amikor a jótékonyság fáradhatatlan nemtőjével, Szlávy Dezsőné urasszonynyal, az ő segítőtársával: Bélteky Lajossal és Thurner Alberttal azt kérdeztük tőlük, hogy mivsl segíthetnénk rajtuk, az anyáknak köny- belábadt a szemük: a maguk részére nem kérnek semmit, a férfiak nem sírtak az üres pipa miatt... A gyermekeinket mentsék meg, hogy a jóságos Isten fizessen meg érte . . . Szappan, egy kis darab szappan, mert ebből egy csipet sincs, hogy megmoshassák gyermekeiket, tisztára moshassák a ruháikat, igen tiszta népek . . . egy kis ócska, kopott ruhácska . . . egy kis viseltes topánka . . . szülök! gyerekek ! . . . anyák. Tehetetlenek kémek tőletek gyermekeiknek, akik nekik az ő szegénységükben éppen olyan kedvesek, drágák, mint ti vagytok egymásnak, akiknek az apja harctéren vérzik értetek, értünk . . . azok nyújtják a ti jóságos szivetek felé vékony, nyomorban, betegségben lesoványodott kis kezüket ... * Szappanadományokat Mónus Lajos tüz- felügyelő a tűzoltó laktanyán, ruha és cipő-
