Szamos, 1917. november (49. évfolyam, 261-279. szám)
1917-11-06 / 264. szám
(1917. november 6. 264. szám.) SZAMOS 3. oldUű — működjék, segítsen, gyógyítson, kenyeret és gyógyirt osztogasson. Ezért üdvözöljük a kathclikus Cbaritas megalakulását, any- nyival is iakább, mert a batholikus szeretett megnyilváirasáaát látjuk abban, hogy a jótékonyság gyakorlásában a Charitas nem fog felekezeti szempontokat szem előtt tartani. A katholikus Charitas vasárnap délután tartott alakuló gyűlésére zsúfolásig megtelt a városháza nagy terme. A gyűlésen, amelyen Jékey Sándor főispán elnökölt, meg jelent a klérus élén dr. Boromissza Tibor megyés püspök is. A gyűlés megnyitása után Benkő József kanonok, plébános ismertette az alakítandó Cbaritás hármas célját, amely : kulturális, jótékonysági és szociális. A Chari tas célja, hogy a keresztény kultúra elterjedjen. A jótékonysági szakosztály azokat a sze gényeket óhajtja támogatni, akik szegónysé güket társrdalmi állásuk miatt nem vihetik a piacra. E célra közvetíteni fogja az adományokat, alapítványokat az illetékes helyre. A szociális szakosztály feladatául a hadi ár vák gondozását, a lelenc, cseléd és munkás- kérdés rendezését tűzte ki. Szakszerű tanácsokat ad az ügyes bajos emberek s ecél- ból Nőpirodst állit fel. Eszközökül a Szent Antal perselyeiben összegyűlt összégeket, a tagdijakat és a rendezendő feío vasások, ünnepélyek bevételét. Figus Albeft az előkészítés két év óta tartó munkáját ösmertette azzal, hogy a karitas a jótékonyság gyakorlását akarja intenzivebbé tenni. Gönczy Antal g k. esperes bejelentette mindkét szatmári g. k. egyház csatlakozását a jótékony akcióhoz. Dr. Kölcsey Ferencnő a nők csatlakozását jelenti be. Jékey Sándor főispán kimondja, hogy a Charitas megalakult, mire egy nagy intéző bizottságot választottak az ügyek vitelére. Dr. Gobi Alajos a kath. autonómia ügyét teszi szóvá azzal, hogy kérje fel a gyűlés a város képviselőjét az autonómia ügyé nek a képvisalőházban való támogatására. Dr. Nagy Vince kijelenti, hogy ott, ahol fe- lekozetek egymás ellen szervezkednek, őt 30 hasem fogják látni, de mindenütt ott lesz, ahol a kereszt, a szeretet jegyében indul egy mozgalom. A kath. autonómia ügyét a kormánynak, ha igazi demokrata kormány, rendbe kell hoznia, aminek ő is lelkes szószólója lesz. Végül dr. Boromissza Tibor püspök szólalt fel. Egyszerű címet használ a megszólításnál — úgymond — azt, hogy: kedves híveim! Az a zászló, amelyet a Charitas bont, kétezer éves: a szeretet zászlója. A szeretet Betlehemben született, munkáját a kálvárián fejezte, a keresztfán. Amikor a szeretet munkájába fogunk, mindig a kereszt munkáját végezzük. Az ősz főpap áldását adta a megjelentekre. A gyűlés ezután a szeretett gyakorlására való készség lelkes hangulatában ért véget. A hadigondozó bizottság felügyelője. A miniszterelnök a hadigondozó bizottságok felügyeletére Szatmárváimegye területére Kállay Ubul országgyűlési képviselőt kormánybiztossá nevezte ki. Katonai előléptetés. A király Princz József népfelkelő mórnökhadnagyot főhad nagygyá nevezte ki. A három Árpád. Pár hónap előtt Nagy József halmii ügyvéd a fennti címen egy igen hangulatos cikkben emlékezett a három Árpádról, a három halmi-i hősről: Varga Károly ref. lelkész, Szabó Lajos ref. tanító és Zoitáni Károly gazd. iskolaigazgató fiairól, akik mindhárman a millenium évében születtek, az Árpád nevet kapták, a háborúba egy évben mentek el. Szabó Árpád és Zoitáni Árpád a nagy háborúban hősi halált haltak, Varga Árpád pedig lábán súlyosan megsebesülve orosz fogságba került. A fogságban a fiatal hősnek, hogy az életét megmenthessék, levágták egyik lábát s most egy csere rokkant szállítmánnyal hazaküldtek. Vasárnap érkezett meg Varga Árpád a halmi-i állomásra, ahol a város küzönsége élén dr. Morvay Zsigmond főispán, báró Bothmer Árpád altábornagy, báró Bothmer Béla tábornok várták. Az érkező hőst Egyed Ferenc tanár szép szavakban üdvözölte, aki a fogadásra megjelentek harsány éljenzése közben felvirágzott kocsin kísértek be édes apja lakására. Egy fiatal katona halála. Schwartz Albert, szatmári papirkereskedő segéd, az 5. gyalogezred katonája a katonai szolgálat alatt szerzett betegségében 23 éves korában a mezőkövesdi tartalék kórházban elhunyt. Temetése vasárnap volt bajtársainak nagy részvéte mf llett. Kiutalták a cukrot. Kiutalták, de ez még nem jelenti, hogy itt is van. A kávénkba még nem tehetünk belőle. A Cukorközpont ugyanis értesítette a várost, hogy a szerencsi cukorgyártól 320 métermázsa cukrot utalt ki. Ez a mennyiség mindaddig, amíg az Országos Közélelmezési Hivatal hozzájárulásával az uj kontingens meg nem állapittatik, a város havi kontingensét képezi, minthogy az eddigi kontingens redukálását a folyó üzemi gyártás körülményei és a várható csekélyebb eredmény feltétlenül szükségessé teszi. Községi főbiró mint bandavezér. Nem mindennapi esetet jelentenek lapunknak Avasujvárosból. Az avasujvárosi csendőrörs Andrássy járásőrmester vezetése alatt egy 35—36 tagból álló belörőbandát nyomozott ki, Ráksa községben. A banda vezére Béke János ráksai községi főbíró volt, akinél igen sok betörő eszközt és lopott holmit találtak a csendőrök. Béke János a járőr ellen fejszét és fegyvert használt, mig le nem fegyverezték. Ä banda tagjai Ráksán és a bércen mintegy 43 bűncselekményt: betörést és lopást követtek el és az egész Avasban garázdálkodtak. A csendőrseg a három főbü- nöst — köztük Bérinde Vaszil községi bírót — letartóztatták és hokisé:tók a szatmári kir. ügyészségre. A bűnjeleket melyek három szekeret töltöttek meg, beszállították Szat- márra a kir. törvényszékhez. / Újabb hivatalos órák a rendőrségen. A rendőrfőkapitányi hivatalban a mai naptól kezdve a hivatalos órák reggel 8 órától délután 1 óráig tartatnak. Iskolai emlékünnepély. A szatmár németi állami polgári fiúiskola igazgatósága f. hó 2-án délelőtt 10 órakor az intézet növendékei részére a hősi halált halt vitézekről való kegyeletes megemlékezés céljából gyászünnepélyt tartott, amelyen az alkalmi beszédet Keller Aladár tanár mondotta. Az ünnepély után gyűjtést rendeztek a hősi halottak sírjainak kegyeletes gondozása, úgyszintén a Magyarország és Ausztria területén és azonkívül elesett magyar hősök nyugvóhelyének méltó ápolása céljaira. A gyűjtés 132 K 90 f-t eredményezett. Elfogott betőrő katonák. Grünfeld Ábrahám, kinek az Attila-utcán, a Berecz- fóle házban van italmérése, észrevette, hogy mig ő mint helyi szolgálatos katona, távol volt üzletéből, ott két ízben betörtek. Az első betörés ezelőtt négy héttel történt, mikor is egy bődön zsírt és mintegy 1500 korona értékű pálinkát vittek el a betörők E betörés után nyolc napra ismét betörtek az üzletbe. Ekkor a betörők 60 liter pálinkát öntöttek be egy hordóba, hogy azt elvigyék, de a hordó nyilásos volt és a pálinka elfolyt. Grünfeld most feltette magában, hogy ha szolgálatát elvégzi, őrt áll a boltjában. Szombaton éjjel 10 óra után, amikor elvégezte szolgálatát, Grünfeld őrt akart állania a holtban s mire az ajtóhoz ért, két katonát látóit az udvaron ólálkodni. Grünfeld rájuk kiáltott, hogy tegyék le a baltát, mert elsüti revolverét, majd dulakodni kezdett velük és hangosan segítségért kiáltozott. Az egyik katona most megszökött, a másik pedig az udvaron elbújt. Grűnfeld kiáltozására az éppen arra haladó dr. Shik Elemér miniszteri megbízott Kovács József csendőrőrmesterrel bementek az udvarra. A csendőrmester az udvaron kutatni kezdett és a tyúkól mellett megtalálta az egyik katonát, akit azután bekísért a csendőrlaktanyába. Az elfogott katona Kiss László 65 ik ezre db all gyalogosnak nevezte meg magát. Később, a vallatás során megnevezte társait is, Illés István óa és Róka János 65-ik ezredbeli katonák személyében és elmondta, hogy az elmúlt héten ők törtek be Igaz Sámuel italmérő üzletébe , honnan mintegy 500 korona értékű konyakot és rumot vittek el. Az italokat részben eladták, részben megitták. Most az orgazdák után kutat a csendőrség. Koszorumegváltás. Gray Jenő kir. iparfelügyelő a hadi rokkantak továbbá a hadi özvegyek és árvák szatmári alapjaira 100 koronát küldött be hozzánk koszorumegváí- tás címén. Péchy Margit (Sárköz) kedves halottainak emlékére az éhező élők javára a főispáni akcióra 20 koronát küldött be. — Továbbítjuk. A Szamoshoz befolyt adomány. A Szurmay-alapra: Weisz Dezső a harctérről 2 K, a badiárváknak : Képessy Lászlóné Csenger koszorumegváltás címén 20 K. Továbbítjuk. Tőzsde. November 5. — Déli zárlat. Magyar hitel....................................... 1405-— Osztrák hitel....................................... 1050.— Salgó.................................................. 1270.— Rima .... ........................ 1246.— Nasic i ........... 3860.— Leszámítoló....................................... 836.— Magyar bank ............................ . 916.— Keres kedelmi bank......................... 6200.— ÍT sZINHfizTj Vengerkák. (Pásztor Árpád és Góth Sándor színmüvének bemutatója.) A szatmári színtársulat drámai együttese ma este debuti- rozott a Vengeikák bemutatója alkalmából. A debut nagy sikerrel járt. A darab főszerepeit Relle Margit, P. Tordav Etel és Kiss Miklós játszották. Relle Margit fiatal, kellemes megjelenésű nő, aki kifogástalan művészettel játszotta végig szerepét. Bár orgánuma nem alkalmas az erősebb drámai kitörések színezésére, intelligens és kifejező játéka igen sokat pótol. P. Torday Etel elegáns, finom és művésziesen diszkrét alakításban játszta meg a uagyhercemő szerepét. Kiss Miklós a nagyherceg szerepében nyújtott tökéletes alakítást. A túlzásokra alkalmas szerep kísértéseivel pompásan tudott megbirkózni, nem ragadtatta magát kitörésekre s viszont tökéletes volt ott, ahol a szerep nagyobb drámai erőt kívánt. A második képnek nem ártana egy kis diszkrétebb tompítás. Meg kell még említenünk kis szerepében Tárnái Terus eleven, temperamentumos játékát és Lázár Hilda igen szimpatikas alakítását. Kár, hogy az előadást pár perccel az utolsó jelenet, a leghatásosabb rész előtt a zárórára való hivatkozással leengedtetvén a függönyt, a rendőrség fejezte be. Az előadás kezdete este 7 órakor. Tekintettel arra, hogy a rendőrség tegnap este pont 11 órakor leboc-sáttaita a függönyt, mielőtt az előadás véget ért volna, a hasonló esetek elkerülése végett az előadások mától kezdve 7 órakor kezdődnek. Heti műsor. Kedd: Vengerkák. C. Szerda: Vengerkák. A. Csütörtök : Tökéletes asszony. Szt Péntek: Aranyvirág. B. Szombat: Sulamith. C. Szombat d, u. Tücsök Matyi utazása. Gyermekelőadás.