Szamos, 1917. június (49. évfolyam, 129-154. szám)

1917-06-21 / 146. szám

(1917. junius 21, 146. szám.) SZAMOS 3. oldaU hogy ezekben az igazán arra rászorultak ré­szesülhessenek és a kérelmek igazságosan és egyöntetűen legyenek elbírálhatók, szük­séges, hogy az ebbali kérvényekben felhozott indokok a közigazgatási hatóságok részéről kivizsgáltassanak, ennek eredményéhez képest igazoltassanak, vagy megcáfoltassanak és a kérvények a kérelem teljesítésének szüksé­gességére nézve az egyesek családi, vagyoni ős egyéb körülményeit, valamint a helyi vi­szonyokat t kintetbe véve konkrét javasjatté- tel mellett igazságosan véleményeztessenek. Kanéi fogva a belügyminiszter úrral egye'értőleg elrendelem, hogy a fentebb fel­sorolt kedvezmények elnyerését célzó kérvé­nyek az illető községi elöljáróság és járási főszolgabíró, i letve városokban a polgármes­ter által fentiek szerint kivizsgáltassanak, igazoltassanak és véleményeztessenek. Ez az igazolás és vélemény magára a kérvényre dij- és béiyegmentesen hivatalból vezetendő rá * Megjegyzem, bogy a mezőgazdasági munkák elvégzésére való szabadságolásokra vonatkozólag a f é. 5000 —ein. Mg. A. 1917. szám alatt valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak és valamennyi járási fő­szolgabíró és rt. város polgármesterének ki­adott körrendeleteaa, valamint az ehhez a f. 4. 7835—ein. Mg. A 1917 szám alatt valamennyi járási főszolgabírónak és polgár­mesternek kiadott rendeletem továbbra is teljtartalmulag érvényben marad. 5000—ein. sz. Körrendeletetem értel­mében tehát mezőgazdasági szabadságot az egyes katonának kihallgatáson kell kérni, ilyen szabadság engedélyezése céljából sem kérvényt szerkeszteni, sem községi bizonyít­ványt kiállítani nem szabad. 7835—ein. sz. r.-ndeietem értelmében pedig a járási főszolgabirák és városi pol­gármesterek egyes rendkívüli méltánylást ér­demlő esetekben a harctéren lévő legénység csapattest énól tehetnek mezőgazdasági sza­badságolás iránt hivatalból javaslatot. S*urmay altábornagy, honvédelmi miniszter. ■■■■■■■■■■■■■■■■»■«■mai hírek i I Az osztrák kormányválság. Bécsből jelenti tudósítónk: Az osztrák kormányvál­ság felsőbb körökben nagy kedvetlenséget idézett elő. A helyzet azonban a legutolsó órákban lényegesen enyhült. A lengyelek ki­jelentették a miniszterelnöknek, hogy meg­elégszenek a kormány lemondásában meg­nyilvánult morális sikerrel. Hiszik, hogy a válság estig elsimul. — A Reichsrat ülé sén módosító javaslstot terjesztettek be, amely hat milliárd uj hitelről szól. Eljegyzés a királyi családban. Bécs­ből táviratozza tudósítónk: Miksa főherceg, & király testvéröccse a király beleegyezésé­vel eljegyezte Hohenlohe-Schiklingsfürst Konrád herceg első ífőudvarmester leányát, Franciskát. Miután Hohenlohe egykori biro­dalmi rendi családból származik, egyenrangú a felséges családdal. Katonai kitüntetés. Cloájé János cs. és kir. 5. gy. e. kapitánya, az ellenség előtt tanúsított bátor viselkedéséért a német vas­kereszttel lett kitüntetve. Halálozás. A magyar orvosi kar egyik régi, érdemes alakja, dr. Oláh Gyula, a zsol­nai megfigyelő állomás orvosa életének 87- ik évében rövid szenvedés után Budapesten el­hunyt. A megboldogult mögött igen változa­tos és eseményekben gazdag pálya van. Volt községi orvos, törvényszéki orvos, ország- gyűlési képviselő, kir. tanfelügyelő, közegész­ségügyi felügyelő és a kolerajárványok ide­jén mint a kormány megbízottja működött. Ez utóbbi minőségében többizben megfordult Szatmáron is, ahol széles körben ösmerték. Oláh Miklós városi rendőrtiszt és családja nagybátyjukat gyászolják az elhunytban. Koncz Ákos Debrecen város tb. tanács­noka, főlevéltáros, országosan ismert nevű iró, 56 éves korában meghalt. Jener László debreceni kir. főügyész­helyettes hosszas betegség után Budapesten elhunyt. Hősi halál. Fekete Jenő 17. honvéd gyalogezredbeli zászlós, a 2 oszt. ezüst vi- tézségi érem tulajdonosa, ki a polgári élet­ben a helybeli Princz gyár könyvelője volt, a legutóbbi Isonzo csatában granátlövés kö­vetkeztében hősi halált balt. A 28 évet élt hős, feleséget és két kis árvát hagyott maga után. Halálát ezredese rószvéttaljes hangú levélben közölte az özveggyel. A gabona rekvirálási rendelet bi}­dapesti tudósítónk jelentése szerint már e héten megjelenik. A búza maximális ára hir szerint 50 korona lesz. Hamis cukorjegyek a fővárosban. Budapestről jelentik: A Cukorközpont felje­lentést telt, hegy a fővarosban rengeteg ha­misított cukorjegy van forgalomban. A rend­őrség nyomozás alapján megállapította, hogy egy fővárosi nyomda mintegy félmillió élel­miszerjegyet nyomott, amelyeket pénzért árubi bocsátotta. A hamis kiissét készítő cinkografust letartóztatták. A fűszeresek akadálytalanul beváltották a hamisított je­gyeket. Milota község a hadikölcsönért. Mi lota község kisgazdái a hatodik hadikölcsőnre összesen 62,000 koronát jegyeztek a Sonkád- vidéki Hitelszövetkezetnél. Egy rokkant katona kérése a kö­zönséghez. Öt súlyos sebtől elnyomoritva, rokkant, munkaképtelenül került haza az orosz harctérről Teodor János, 12. honvéd- gyalogezredbeli tizedes, aki békeidőben Szat­máron kőmives volt. Nős ember és mind­össze 25 esztendős. Mankókra támaszkodva igen keservesen tud csak vánszorogni néhány lépést a szerencsétlen ember, aki a haza hősi védelmében vált ifjan rokkanttá a lucki előrenyomulásunk alkalmával. Teodor orosz gépfegyver tüzbe került és a következő sé­rüléseket szenvedte: bal bokáján lövéstől eredő csonttörés, a bal kulcscsontján lövés­től eredő csonttörés, oldalán lövés, alkarján lövés és felső karján szintén lövés. A hős katona most kéréssel fordul a Szamos olvasó közönségéhez. Hogy járását könnyebbé tegye, szüksége lenne egy ortopäd cipőre, amely rugószerkezettel ellátva a térd felső részé­hez kapcsolható és biztonságban tartja a lábat. Ez a cipő, különösen a rugórészek magas ára miatt olyan sokba kerül, hogy a szegény rokkant hős képtelen azt sajátjából megszerezni. Arra kéri tebát általunk a Sza­mos jószivü olvasóit: járuljanak hozzá szi­ves adakozásukkal ahhoz, hogy a szükséges cipőt beszerezhesse. Adományokat elfogad a Szamos szerkesztősége, vagy pedig Teodor János személyesen Báthory-u. 56. szám alatt. Elégett takarmány. Tegnap délután a pálfalvai utón, közvetlenül a község határa alatt egy kazal lóhere kigyulladt és teljesen elégett. Az elégett takarmány több pálfalvai gazdáé volt. A szatmári tűzoltóság, amennyi­ben a határon túl esett és a községből nem is kérték, nem vonult ki. A kár több száz borona; az elégett takarmány asm volt biz­tosítva. A vaskészletek kötelező bejelentése. A debreceni kereskedelmi és iparkamara ez­úton értesíti kerülete érdekeltségét, hogy a kir. kormány rendelkezése értelmében be keli jelenteni a következő vasanyag készleteket: 1. nyers vasból (öntő és szinitendö nyers vas) 10,000 kg. és ezenfelüli mennyiséget, 2. félgyártmányokból (ingotok átkovácsolva is, nyerssin, buca, buga, tusak, platina, szalag­vas a csőgyártáshoz, valamint hengerelt vagy húzott csövek előállításához való hengerelt vas) 10,000 kg. és ezenfelüli mennyiségeket, 3. tartókból és U vasakból 10,000 kg. és ezentelüli mennyiségeket, 4. gömb-, négyzet-, lapos , szalag- és idomvasakból (ideértve a bánya és vasúti síneket, kerékabroncsokat és ablakvasakat) 10,000 kg. és ezenfelüli raeny- nyisőgeket, 5. hengerelt drótból 5000 kg. és ezenfelüli mennyiségeket, 6 durva ős linóm lemezekből 5000 kg. és ezenfelüli menyisé- geket, 7. kovácsolható vasból való csövek­ből 2500 kg. és ezenfelüli mennyiségeket. A bejelentés mindenkire kiterjed, akinek őrize­tére a fent jelzett cikkek vannak. Az első be­jelentésnek junius 5-iki állapot szerint junius 20 ig kellett megtörténni. A bejelentés a vas­bizottsághoz küldendő. A további bejelenté­seknek 1917. julius 1 tői kezdve minden hó 8 ig meg kell történni. ILLMLLIJI Ma csütörtökön este fél 7 órától folytatólagosan : a fővárosi Royal Apolló nagysza­bású attrakciója, a Nordisk Films. Comp, mestermüve. 133-ik hiradó, aktuális. Asszony furfang, bohózat. A néni kedvence, bohózat. Amikor a gólya is gratulál, bob. Yégül Clara Wieth és Henry Seemann fó- szereplésével a szezon kimagasló attrakciója Ä feláldozott élet M. asszony áldozata dráma a távol keletről 4 felvonásban. Rendes helyár. Kedv. áru jegy nincs. Koszorumegváltás. Kiss Lajos vasúti vendéglős kis leányának elhunyta alkalmából koszorumegváltás címén az elesett hősök árváinak, a vak katonáknak, a Vörös Kereszt­nek és az Izr. Nőegylet részére 10—10 ko­ronát küldött be hozzánk. Továbbítjuk. Köszönetnyilvánítás. Fogadják hálás köszönetünket, kik szeretett Mariskánk vég- tisztességén részvétükkel enyhítették fájdal­munkat. Deutschenschmidt család. A feláldozott élet. Bemutató előadás ma csütörtökön. A Nordisk attrakciók sorozatának egyik kimagasló filmjét mutatja be ma az Uránia mozgó. A Nordisk mestermüve e slágerfilm, melynek főszerepét Clara Wieth és Henry Seemann, a dán kir. színház első művészei alakítják a tőlük megszokott művészettel. A diadal sorozat e pompás képe a fővárosban a Royal Apolló mozipalotában került először színre, a hol a zsúfolt házak szakadatlan sorai kisérték e filmattrakciót. Szenzációja még a mai műsornak, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents