Szamos, 1917. május (49. évfolyam, 104-128. szám)
1917-05-10 / 111. szám
(1917. május 10., Ill, szám.) SZAMOS 3. oldal. lyezkedik egészen addig, amíg ki nem derül, hogy rossz helyre ült a jobb oldalon, mert a jegye baloldalra szól. Akkor aztán kezdődik a kopogás, csoszogna, a ruhaneműk számbavétele, átszállítása. Egy trénoszlop könnyebben változtat helyet, mint ók. Nem egyszer panaszkodtunk már amiatt, kogy a zenekar erőteljes játéka elnyomja egyik-másik énekes vagy énekesnő hangját. De még több a panasz afölött, hogv rincs akkora cintányér, nagy dob, vadászkürt, amely túl tudja csattogni, bömbölni, harsogni a ténsnagyságu hangját, amikor a színdarab legérdek feszítőbb részénél szóváteszi a cselédmizériákat avagy szatirikus előadást tart távolabb ülő kebelbarátnőjének ízléstelen frizurájáról, amelyet — ha még egy harang is lógna rajta — össze lehetne téveszteni a székesegyházzal. Végre elhelyezkedik a szép család: az ur, frissen festett n ej a es üde, fiatal, de fenkölt gondolkodású, müveit leányuk: Frechike. Mivel pedig a színházi előkészületek : a fiizura, arc-zománc, száj-ak- varell, manikűr, azemöldők-szinezés és a fűzőnek két erőteljes nap zámos által csigák segélyével való ö-szahu- zása mégis túlsók időt vettek igénybe, s vacsorára már nem jut idő, az első felvonás u'áni szünetben előkerül a kabátzsebből a haDgjsan zörgő, zsir- talan papirosba csomagolt, hagymával gazdagon körített kelettengeri hóring, a Szamos aznapi példányából a kenyér amelyen raj amarad a lap háborús hiroioek kefelevonuta. és a család a köz zene ütemeire csámcsogja el a legszebb melódiákat. Csak Frechike, a fenkölt l'lek tartja vissza magát a közős étkezéstől, anájdigul feláll a helyén, háttal a zenekarnak és mint tulfinomult lény, gukker-tüz alá veszi a hátrább ülő tiszteket. De megelégszik avval is, ha szemeinek tüzet egv-egy jószivü al tiszt fogja fel. Kifinomult érzékét zsenirozza az Ostsee és oktató modorban szél oda meggazdagodott, de szokásaiban a kedves, régi erkölcsökben megmaradt szüleihez: — De kérlek benneteket, valóban nem Ritz másáig, amit véghez- visztek ! Akkorára apuka már megtörli az üres papirossal hzjusza alját, a második felvonás is megkezdődik és mivel az ő reális lelke egyáltalában nem tudja elképzelni, hogy mi van azon mfilatni való, hogy a színpadon felnőtt emberek komédiát csinálnak magukból, — unalmában galacsinokat gyárt a papirosból és volltreff ereket próbál csinálni a nagydobon. Egy kikerült találat nagy derültséget kelt a karzaton, ahonnan a példán felbuzdult fűszeres tanonczok a kiszolgálás közben z8ebrevágott szaloncukrokkal veszik pergőtűz alá a primadonnát. A színpadon éppen valami igazságtalanság megy régbe, ami eiFn a karzatról hangos szóval tiltakozik egy heíynéíküli mindenes. A közbeszóláson olyan jól mulat egy körszék látogató, hogy szórakozottságában elfelejti a jég/szétlőnének visszaadni a kikölcsönzött látcsövet. Blazirt Aladár tart. untauglich (lúdtalp, tipikus agynyomási pontokkal) felrakja térdeit az elvé sor előtt húzódó piros bársony támlára és mi közben lomha testet hetykén höcögteti a zene ütemeire, állandó és egyoldalú kacérkodást folytat a primadonnával, hogy az ember azt hinné, hogy ő képezi a leggavalérabb habitüét a színpad vidékén, aki úgy csavarja az ujja körül a dívákat, mint a kigyóbüvölő a pubatestü csörgőkígyót. A háborús színházban mindig, eszembejut egy fiatal pesti jogászáé- merősőm mondása, aki nagy szenye- délylyel látogatta premierek alkalmából a Vígszínház 60 filléres helyét. — Az maga egy élvezet, szokta mondani, hogy minden bemutatón együtt vagyunk a 60 filléres helyen, — az állandó premiérpuhlikum. A szatmári színházban is igy együtt van esténként az állandó háborús publikum, akiket még az sem zavar szórakozásukban, hogy közben o színpadon valamiféle színdarabot játszanak. Emlékeztető. A ,Szamo3“ vasárnapi számában közöltük, bogy dr. V a j a y Károly kir. tan. polgármester ma délután 5 órára a városháza negytormébe értekezletet hivott össze a Budapesten megalakuló Polgárligá hoz való csatlakozás kimondása illetve kiküldöttek megválasztása céljából, akik Szál már város polgárságát f. hó 19 ón Buda pesten a Polgárligá alakuló gyűlésén képvi selni fogják. Az érdekeltek figyelmét ezúton is felhívjuk a ma délutáni ülésen való részvételre. Halálozás. Ugocsa vármegye társadalmi és politikai életének egy kiváló és köztiszteletben álló alakja halt meg tiszauj- helyi Újhelyi Menyhért, tiszaujhelyi földbirtok os, vármegyei th. biz. tag személyében. A megboldogultat, aki 54 éves korában sziv- szélbüdés következtében hunyt el, Tiszauj- helyen helyezték örök nyugalomra a vármegye osztatlan részvéte mellett. A zéróra meghosszabbítása. A Budapesti Tudósitó jelenti: A kormány rendeletet bocsájtott ki a záróra rendelet módosításáról. A május tizedikén életbelépő rendelet szerint az étkezőhelyiségek, vendéglők, korcsmák, italmé- rök, kávéházak, cukrászdák éjjel tizenkettőig tarthatnak nyitva, hasonlóan az egyesületek is. Az üzletek zárórája este hét órás, kivéve a kizárólag egyedáru- sági cikkeket vagy élelmicikkeket áru- sitó üzletek, amelyek nyolcig tarthatnak nyitva. A ma érvényben levő többi rendelkezés érintetlen marad. így nem módosul a szórakozó mulatóhelyek eddigi tízórai zárórája. Pro Transylvania. A Zita királyné legmagasabb védnöksége alatt, a román betörés következtében feidult erdélyi helységek helyreallitása érdekében indított országos bi zottság céljaira a Városi Tanács — közpénztárban gyűjtést eszközöl, amelyre eddig 7500 K adomány érkezett a közönség köré bői. Minthogy a gyűjtést a Tanács e hó 12-én lezárja, ez utón kéri fel mindazokat, akik még adományaikkal a nemes célt előmozdítani kívánják, hogy adományaikat szombatig szolgáltassák be a közpénztárba. Arany-ünnepélyt rendez a ref. felső leányiskola és felső kereskedelmi leányiskola 1917. május hó 13 án délután 6 órakor a tornacsarnokban, az intézet segélyegyesületi könyvtára javára, a következő műsorral : 1. Évzáró ima. 2. Felolvasás. 3. A gyermek és szivárvány. Da’játék 1 felv. 4. Szavalat. Belépődíj : Számozott he'y 2 K, számozatlan hely 1 K. Ez utón hivja meg a t. szülőket, rokonokat s a tanügybarátokat a Rendezőség. A Városi Zeneiskola estélye az elesett hősök özvegyei és árvái javára. A városi zeneiskolát a honvédelmi minisztérium Hadsogélyző hivatalának vezetője: Kirchner altábornagy ur ő kegyelmessége hivatalos átiratban azzal kereste meg, hogy az elesett hősök özvegyei és árvái javára az egész országban tartandó növendékelőadások sorában részt vegyen és a növendékek közreműködésével nagyszabású estélyt rendezzen. A városi zeneiskola igazga’ósága elhatározta, hogy e hazafias munkában való részvétel iránti felkérésnek eleget tesz s ehhez képest f. hó 16 ikán, szerdán este a helybeli összes dalárdák és a cs. és kir. 65. gyalogezred zenekarának közreműködése mellett a városi színházban nyilvános hangversersenyt rendez. Hogy a nemes célra mentül nagyobb jövedelem legyen elérhető, a hangversennyel kapcsolatosan a Polgári Társaskör összes termeiben táncmulatság megtartása is tervbe- vétetett, melyre a hangversenyre megváltott páholy és támlásszékjegyek is érvényesek lesznek. A Városi Zeneiskola növendékei közül Szabó Margit, Fahó Ilonka, Wallon Irén, Sóliom Magda, Németh Lili, Biró Lulu, Katz István és Földes Pál fognak a műsorban szerepelni. Továbbá az estély keretében Rónay Ödön a Szatmáron katonai szolgálatot teljesítő ismert je’es budapesti operaénekes is vendégként fel fog lépni és rendkívül érdekessége lesz még az estnek, hogy a helybeli orosz fogolytáborból hat orosz énekes — egyéves önkéntesek — fognak orosz nemzeti dalokban szerepelni, akik közül egyik a szentpétervári cári udvari zenekar tagja. Az estély védnöki tisztjeire Csaba Adorján főispán, Mssoranna Emil ezredes, cs. és kir állomásparancsnok és dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármester urak kérettek fel. Jegyek mai naptól fogva válthatók Huszár Aladár könyvkereskedésében. Ki akar fát szállítani ? Jász-Nagy- Kun Szolnok vármegye alispáni hivatala 560 köbméter fa szállítására irt ki pályázatot. Versenytárgyalási határidő 1917. május 15. d. e. fél 12. Feltételek a debreczeni kereskedelmi és iparkamaránál megtudhatók. Az „IPAROS OTTHON“ ban naponta frissen csapolt sör és Ízletes zónák kaphatók. Ügyvédi irodámat az Ösztreicher Eötvös utca 28. szám alá, saját házamba nei5^._ *’ ’ Lajos. lm m MA, CSÜTÖRTÖKÖN este 6 órától folytatólag § BERNSTEIN világhírű drámája, a nagy I művésznő : LÍDIA BORELL! főszereplésével. Utazás Norvégiában il természetes. Hegyek alján humoros. | Az utolsó pillanatban Dráma 2 felvonásban. — Végül: I Attászindnló 1 Társadalmi dráma 4 felvonásban. Rendes helyárők. 1 Kedvezményes jegy csak vasárnap I délután az első előadáson van. * n MMmtuuinww 16-17 W# hclyktli fin szoIginaK felvétetik a ..SZABADSAJTÓ“ könyvnyomda és lapkiadó rt.-nál Szatmár, Rákóczy-utca 24.