Szamos, 1917. május (49. évfolyam, 104-128. szám)

1917-05-01 / 104. szám

(1917. május" 1., 104. szám.) SZAMOS 4. oldal. hét mindaddig, mig a nyíregyházai rendőrök is nem kapnak olyan fizetést, amely felesle gessé teszi nekik, hogy nyár eljöttével ma­gasabb napszámért otthagyják állásukat. A három árvának ... Ma reggel megindul a vagyon Gsengerujtaluba a Kunék szegény házába. 2500 koronán felül van az összeg, ami összegyűlt részükre és amit ma reggel ki viszünk hozzájuk® részint kész­pénzben, do legnagyobb részt a Szatmári Leszámitolóbaak betétkönyvében, amelyet — mint már említettük — arra akarunk fel­használni, hogy hozzáér! ő és a helyi viszo­nyokat ösmerő emberek bevonásával egy kis termőföldet szerezzünk a szegény gyerekek számára. A ma beküldött adományokról elszá molásunk itt következik: A szatmárhegy újhegyi áll. elemi iskola növendékeinek gyűjtése 20 K, Boicsa Éva postamester és özv. Kindris Jánosné Nagy- majtény, özv. Herschkovita Barnámé Barlafalu, if). Reiter Mórné 10—10 K, Borgida Józs ii körjegyző perselygyüjtóse Szamoskrassóu 14 K 05 f, Nagy Aladárné 7 K, özv. Mátyás Jáuosné 3 K, Szatmár Nagyrétről beküldtek: (Kovács Sándor, Kovács Zsigmond, Kovács Bálint, Kovács Józsika 2—2 K, Kovács P»sti (tizenegy hónapos), Molnár Mihály 1—1 K) 10 koronát. A ma befolyt adományok összege 84 K 05 f., amihez hozzáaadva az ed lig be­folyt 2501 m 66 fillért, az eddig begyüd adományok összege 2585 K 71 f. Raffia forgalombahozaiaía. A meny­nyiben as előjegyzés alapján a Közélelme­zési Hivatal által lekötött prima minőségű Mayunga Rafíia megérkezett, ezúttal hivat­nak fal mindazon érdekeltek, akik az elő­jegyzett raff.ára előleget befizettek, hogy a pót-befizatós eszközlése végstt ideiglenes nyugtájukkal együtt kedden [1 éD] a déle’ő ti órákban a Közélelmezési Hivatal pénztáránál annál is inkább jelentkezzenek, mert külön­ben az előjegyzési kedvezményül elesnek s a raffiát nem a kedvezményes áron kapjak. Az előjegyzés alapján lekötött raffia ára kg.- ként 18 K 50 í. s a pótbefizetési igazolás­sal ellátott nyugta ellenében a ralfia bármely hatósági élelmiszer üzletben átvehető. Tekin­tettel arra, hogy az előjegyzés alapján ol­csóbb áron lekötött mennyiségen felül raffiá ről egy későbbi kötés alapján valamivel drá­gább áron a Közélelmezési Hivatal ugyan­csak gondoskodott, — a jövő hót folyamán közzéteendő hirdetmény szerint kg.-ként 16 koronás árban beszerezhetik mindazok is a raffia szükségletet, akik az előjegyzés alkal­mával nem jelentkeztek. A magasabb ár annak tudandó be, hogy ez a raffia jóval drágábban szereztetett be, mint az előjegy zés alapján lekötött mennyiség. Elvesztette egy szegény rikkancs a pénzét. F. hó 29-ín d. u. 3—4 óra között a Pannónia szállodától Bercsényi u. 40 sz.-ig elveszett egy pénztárca, melyben 4 drb. tiz és 2 drb. két koronás volt. Kérjük a becsü­letes megtalálót szíveskedjék a kiadóhivatalba jutattni, mivel egy szegény ujságávusitó pénze volt, mellyel a lapoknak számolnia kell. A Várdomb-utcai rituális fürdőben f. hó 27-én elveszett egy Hoffman Kálmán névre kiállított katonai igazolvány. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy azt kiadóhivata­lomba szolgáltassa be, hol 20 korona juta­lomban részesül. Értesítem a helybeli és vidéki nagyérdemű közönséget, igen tiszt élt barmaimat s ismerőseimet, hogy múl. hó 1-én a Szatmári Társaskör töl megválók s a szatmári „Iparos Otthon“ bérletéi vettem át. Amidőn zen körülményt, közölni szerencsém ean, szives pártfogást ti. vábrá is kérve vagyok kiváló tisztelettel Szabó Géza. A „Szamos“-hoz befolyt adományok Sz. K. Szinérváralja a vak katonáknak 20 K-t, Medgyesi Évika a hadi árváknak 10 K t, Fodor György ny. levéltárnak a főispáni, és erdélyi akcióra és a hadiárvák tejalapjára 5—5 K-t, Eidlitz Viímos mikolai lakos 5 K 20 f. íanudiját Füzessy Árpád kir. járásbiró utján a hadi árvák részére küldtek be hoz­zánk. UíÚKÍÁ MA KEDDEN és HOLNAP, SZERDÁN este 6 érától folytatólag a Nordisk films, comp szenzációs sfágire, Max _____Lancia detektív drámája._____ Vi zbefulók mentése, tanulságos. A sors iróniája, bohózat. A gyermekáldás • bohózat 3 felv. A Nordisk kacagtató slágere. Fő­szereplő : Guido Thielscher. 'qsfmwm»fjsranm ©lore Végül MAX LANDA detektív slágere : DER HUND MIT DEM MONOKEL (A tetszhalott) detektív történet 3 felv. Max Landa a detektívek elegáns ki­rálya Szerepeiben mindig elsőrangú és megnyerő A Nordisk különösen kiváló rendezésben hozta színre Max Landa e legújabb kreatúráját, (Rendes helyár). Tenger­sok utánzatot ajánlanak mostanában Diana sós- | bo-szesz helyett egyes üzletekben a vásárló & közönségnek, melyek hangzatos elnevezések i a la tt és sokszor a megtévesztésig hasonló külső cso­magolásban kerülnek forgalomba. A gyalog­járók, ha elmennek egy-egy kirakat előtt, mégis min­den jobb üzletben ott láthatják a valódi Diana- rósborszeszt, melyről mindenki tudja, hogy belső tartalmánál fogva n legmeg­bízhatóbb és leghatásosabb háziszer, ’ájdalom- csillapitó, hüsitő, enyhítő és egészségápoló. Egy háztartásból sem szabad tehát hiányoznia, kis üveg Diana-sósbcrszesz éra — K 1.30 nagy ,. .. .. „ — K 3.50 legnagyobb „ „ — K 7.— DIANA kereskedelmi r.-t. Budapest, V.. Nádor-utca 6. W W i 1 ä bis n w * an-n n b a a » a*«« »emu sí * »-** SZÍNHÁZ f 3e««BaBBBBBB8MW«»KaBBBflBS*XBSBM Bőregér. [Kerner Jenő kansgy juta lomjátéka.] Strausz János maradandó becsű nagy operettjét vezényelte szombaton este Kerner Janő színházi karmester, vállalva e súlyos veretű zenemű betanítása és elősdá sával járó technikai nehézségeket. Konsta táljuk, hogy sz előkészületre rendelkezésre állott rövid idő dacára az e.őadás nívósán a zenei rész pedig a dirigens karnagy kitűnő vezénylete alatt brdliánsan ment. A remekbe szabott pattogó ütemü beringők, bársonyos lim melódiák és énekbetétek jellegzetes for­májukban hangzottak fel mindvégig a zene­karból. A második felvonás nyitánya különö­sen alkalmat adott ahhoz, hogy Kerner Jenő karmesteri képesség-it a legmegkapóbb szí­nekben csillogtassa. A fordulatos dinamikai változásokkal telitett gyönyörű nyitányt ez aránylag kicsiny zenekar lendületesen és plasztikusan adta elő, amit túlnyomó részben a kiváló dirigens érdeméül tudunk be. Ugyan­csak a kitűnő karmester dicséretére vált a második felvonás énekes fináléja is, amely­nek preciz előadása kiválóan sikerült. Az előadás zsúfolt ház előtt, premiere hangú at­ban folyt le. A zenekar elismerésroméltó munkáján kívül a szereplők közül is nr'ndenki tehetsége legjavával szó gálta az est sikerét. Külön dicséretet érdemelnek : J. Ha'mos Miéi elragadóan szép, erőteljes, énekszámai, Ja- kabffy Dezső ügyes elegáns játéka és Gal- góczy Lajos kitűnő játékkal párosult gyö­nyörű énekeiért. Juhász Margit Adél szerepé ben, Kerényi Irén, mint Orlofszky herceg, Szalma és Szántó szalonszerepeikkel, An­dor ffy Péter pedig trosch börtönőr kitűnő hu­mora kabinetalakitásával értek el kiváló si­kert. Dezső Vilmos és Kerner Jenői é kedves táac-ketlőse a második felvonás végén sok tapsot aratott. A közönség, mindvégig lelke­sen ünnepelte Kerner Jenőt, kinek kotta-áll­ványát hóvirág disz segélyezte,,az egyes fel­vonások végén pedig függöny elé is szólították a kedvelt karmestert, akit tisztelői egy ezüst vere ü vezény.őpálcával leptek m-:g. A többi szereplőket is melegen ünnepelték. (S.) Mágnás Miska. (Horváth Nusi ven­dégfellépte.) Bar a szinház múlt évi szub- rettje éppen a Mágnás Miskában aratta leg­nagyobb sikerét, tegnapesti vendégszereplése nem keltett fői valami túlságos érdeklődést. A színház csak félig telt meg közönséggel. — Horváth Nusiról már a múlt saisonban is elismertük, hogy a Marosa mosogató leány szerepét jól játsza. Játéka tegnapeste is hatásos volt, amit egyúttal úgy a zenére, mint az együttes gondosan kidolgozott játé­kért is elmondhatunk A közönség többször zajosan tapsolt a vendégnek. Dózsa Jenő jutalomjátéka. Holnap, szerdán este tartja Dózsa Jonő, a színtársu­lat drámai színésze juulomjátékát. Ez alka­lommal Lengyel Menyhért világsikerű drá mája, a Taifun kerül színre, melynek főhő sét Dózsa fogja alakítani — Dózsa Jenő működéséről megemlékezve kétségtelen érde­méül kell betudnunk, hogy ami ezideig a szatmári színházban még nem sikerült, meg­honosította Shakespeare drámáinsk soroza tos szinrehozatalát, ami által a Shakesp ara kultusz népszeiüsitését. városunkban hatáso­san előmozdította. M'nt drámai művész, Dózsa Jenő ambiciózus, vaaszorgalmi és te­hetséges szinésznek bizonyult. Szerepeit min­den alkalommal hibátlanul tudta, súgóra so­hasem szorult, ami egyes társulatnál már önmagában véve érdemszamba szokott menni, de ezenfelül szerepeibe elmélyedt, hőseinek pózaiba érzést és indulatot vht bele. A kö­zönség Dózsa Jenő erőteljes alakításait eüs- meréssel szokta honorálni. A drámai szerep­körön túleső szerepeiről, amelyeket hajlamán és akaratán kívül osztottak ki Dózsa Jenő­nek, komoly bírálatot nem mondhatunk Dó­zsa Jenőt drámai szinésznek szerződtették és így senki sem várhatta el tőle, hegy ope- reít-buffő, sőt táncos-komikus szerepekben sikert érjen el. Meggyőződésünk szerint ha Dózsa megfelelő társulathoz kerül, ahol ele­gendő tere nylik arra, hogy egyedül sajátos művészetét kultiválhassa, úgy izmo3 tehet­sége szép jövőt fog részére biztosítani. — Ami holnapcwti alakítását illeti, tekintve, hogy exotikusabb szerepeiben Dóz a Jenő mindig különösen nagy sikert aratott, bisz- szük, hogy jutalom játéka is a feltétlen siker jegyében fog lefolyni. Felelői, szerkeszd: Dénes Sándor. Szerkesztő: Dr. Stern Mér. MÜi£Q halhoz szállítva mar kapható EfifiERlCH-MALONIBÄIi Telefon: 36L

Next

/
Thumbnails
Contents