Szamos, 1917. március (49. évfolyam, 52-79. szám)

1917-03-25 / 74. szám

(1917. március 2., 74. szám.)

SZAMOS

3 oldal.

Pénzintézetek fúziója Halmiban.

— A Szamos eredeti tudósítása. —

Szatmár, márc. 24.

Mai közgyűlésükön mondják ki a Hal- mii Kereskedelmi Bank r. t. és a Halmii Népbank r. t. részvényesei a két intézetnek egyesülését ée az egyesitett üzleteknek „Bal mii Egyesült Bank“ aj czég alatt való továbbvitelét.

Az egyesült intécet alaptőkéjéhez, amely összesen 540 ezer koronából feg ál- lani, a Halmii Népbank részvényesei 300 ezer koronával, a Halmii keseskedelmi Bask részvényesei pedig 240 ezer koronával já* iáinak. Ezenkívül a régi két intézet tartalékjaiból és a Népbanknál elvont 75,000 K alaptőke részletből, amelyek összesen 187,000 koronát tesznek ki, elveszett követelések fedezetére fordittatik 142 ezer K, a fennmaradó 45 ezer K pedig, mint „veszteség tartalék“ az egyesitett ietézat vagyonrészét fogja képezni, hogy esetleg ezután mutatkozó veszteségekre fedezetül szolgáljon.

Ezen pénzintézeti fúzió egy, a régebbi időben szolid és egészséges piac hiteléletét, melyet a mostoha gazdasági viszonyokon kívül különösen a harmadik intézet által kifejtett egészségtelen verseny, könnyelmű, erőltetett kihitelezés teljesen aláásott, van hivatva ismét természetes, reális mederbe terelni.

Az a nemzetgazdasági ée magasabb hiteléleti szempontból kevésbbé örvendetes, egyes vidékekre pedig elemi csapásként nehezedé jelenség, hogy a kizárólag magánérdekből és személyi hiúságból, de minden közgszdasági szükség nélkül keletkezett és az elmúlt 1912—1914 ik évi pénzszük időszikba* tulnyomólag magukat uzsorakamat- bói fentartó, felesleges és életképtelen intézetek még mindig oly görcsösen ragaszkodnak az általuk képzelt nélkülözhetetlenséghez, kezd hál4 Istennek a világháború mindent felforgató és átalakító hatásaként már is módosulni. A józanabb, komolyabb vezető egyéniségek előtt immár nem titok annak a megértése, hogy ez az állapot igy sokáig nem tarthat, arra számítani, hogy a részvényes közönség magát továbbra is (elültetni és bekötött szemmel vezettetni engedi, nem lehet. A betevő közönség sem fogja magát a nagy alaptőke varázshatalmába vetett hit által megtéveszteni, annyival is inkább, mert a nagyhangú önbizalmat nem fedi mindig teljesen a hitelezők hizaima.

Ha visszagondolunk az elmúlt pénzintézeti alapítási és részvényvásárlási lázas időkre, midőn 1912 ben Szatmár és Ugecsa megyékben a majdnem minden faluban régebben létező hitelszövetkezeteken kívül még 72 részvénytársasági alapon működő intézet oszíogotta a hitelt boldog boldogtalannak, minden szemérmeskedés nélkül el kell ismernünk, hogy igen veszedelmes, egészségtelen és közgazdasági életünknek gyökerét rágó rákfene pusztításaitól mentett meg bennünket a háború folytán előállott pénzbőség, a bekövetkezett készpénzgazdálkodás.

Igaz ugyan, hogy a három egymásután következett teljesen terméketlen esztendő fenti pénzintézetek közül — különösen a kisebbeket és gyengén fundáltakat — mintegy 24-et részben fúzió, részben felszámolás, részben [két eset] csőd által megszűnni

kényszeritett, mindazonáltal még mindég nem mondható városunk, vármegyénk éi a szomszéd Ugoesa megye pénaintézeti szerve, alakulata egészségesnek, a megváltozott felfo gásnak és viszonyoknak megfelelőnek.

Még mindig jelentés azon pénzintéza- teink száma, melyéket annak idején ntm a jogos és szükséges hitelkielégitési ok, nem egy város vagy vidék közgazdasági életének parancsoló támogatása hozott létre és amelyek most nem egy nemzetgazdasági tényező vagy a részvényesek előnyére, hanem kizárólag és egyedül egy-két jól megfizetett kényelmes és „nélkülözhetlen“ állás fenntartásáért vegetálnak.

Erősen hiszek abban, hogy ha a jelenleg hazafias kötélezettségükaek mint bevonult katonák eleget tevő pénzintézeti részvényesek majd hazatérnek és számon kérik egyik-másik intézet vezetőségének sáfárkodását, nem lesznek a helyzettel teljesen megelégedve, nem fogják osztani a „felmentett“ vezérigazgatóknak r zon felfogását, hogy tisztáa csak egy-két kényelmes és jól megfizetett állásért koncentrálták ők keserves verejtékkel keresett százezreiket, sőt egyes esetekben milliónál többet is.

Vagy talán szükséges-e bővebb kommentár azon péazintézeti abszurditáshoz, hogy még ma is működik egyik szomszéd községbe« pénzintézet, amelynek 11 évi fennállás mellett 60 ezer K alap, 7 ezer K tartelék tőkéje és 6436.30 R, azaz hetezernégyszazbarmincbat korona és j 33 íillér betétje van, ellenben 60 ezer K , kihitelezett összeg után K 11.781.80 fillér kamatbevételt számol el.

Vagy kell-e fényesebb bizonyíték pénzintézet szükséges vagy nélkülözhető voltáról, mint az a mit maga a nagyközönség állít ki akkor, midőn pl. Szatmáron négy, összese* 7.4 millió saját tökével bíró intézetnél 26 millió koroaa betétet helyez el, elleoben ugyaaakkor más három, összesen 3.7 millió saját tőke felett rendelkező intézetnél alig éri el a takarékbetét összege az 1 és fél millió koronát, vagyis amig az első négy intézet a saját tőkéjének 3 és félszeresét kezeli mint betétet, addig a másodsorban említett bárom intézet a saját tőkéjének csak 40 százaléka erejéig tudta a közönség bizalmát betét elhelyezésre megnyerni.

Vagy tekintsük más oldalról az összehasonlítást és azt fogjuk találni, bogy amig az első négy intézet 7 és négy tized millió saját tőke mellett az elmúlt 1916 ik évben 2 és fél millió korona bruttó kamatbevételt ért el és ezen összegből 367 ezer koronát vagyis az alaptőkének megközelítőleg 5 százalékát juttatta osztalék czimén részvényeseinek, addig a másik három, a 33/2 millió, S vagyis éppen félannyi alaptőkével rendelkező intézet ezzel szemben csak 550 ezer K bruttó kamatbevételt tudott produkálni és j ezen összegből 70 ezer koronát, vagyis a I tőkéjüknek nem is egészen 2 százalékát j volt képes csak osztalék gyanánt kiosztani.

Ezen kis összehasonlításból is lehet következtetni arra, hogy ha be is állanak a békés idők és megindul újra minden téren a rendes üzleti élet, csak a legnagyobb erő- feszitéssel, áldozatok árán, ami a kihelyezés '

boaitásának vagy pedig a kamattételek normális, szelíd voltának rovására esnék, lennének képések az oly összetételű intézetek, amelyek a példa szerinti három intézethez hasonlók, az ősszehesonlitáskép feltüntetett négy intézet szolid üzleti versenyét felvenni és maguknak a ,Jól megérdemelt“ fizetési, a részvényeseknek pedig csak egy esz- talékmantea tengődő eiiatenciát biztosítási.

tfasenló körülmény tapasztalható pl. Nagykárolyban, ahol még mindig küenez intézet, vagy pedig Nagyszőllösön, ahol öt intézet erőlködik, hegy valahogy átevezzen a bekövetkezendő jobb idők édes vizű tengerére.

Ha tehát e téren egy egészségesebb alapon való fejlődést ez északkeleti hitelélet megingott jó hírnevének mielőbbi visszaszerzését, valamint a pénzintézeti válla Latokba fektetett sok millió kormányi vagyonnak a jobb jövedelmezőségét akarjuk elérni, akker n mai helyzetet fenntartanunk nem szabad, mert ez, hogy egy hasenlattal éljek, hasonlít a szegény Ösztreicher legutóbb leégett házához, vagyis nincsen semmi teteje.

Tegyük félre az álszemérmet és kövessük a múltkor Szatmáron, & mai nspon pedig Halmiban adott páldát: ne szégyeljűk hiúságból a gyenge intézeteknek fuzió- í náláaát vagy esetleg, ahol az célszerűbbnek látszik, teljes felszámolását hangoztatni és követelni, mert a jelenleg ily címen lekötött a köz érdekében teljesen meddő tőkék a háború után megindulandó közgazdasági élet felvirágoztatásában más téren felhasználva nemcsak hegy sokkal nagyobb hasznot hajtanának nemzetgazdasági és közéleti szempontból is, hanem egész biztosan maguknak a tőke birtokosoknak is biztosabb és nagyobb jövedelmet helyeznének kilátásba.

Ilyen tranzakciók keresztülvitelére, tekintettel mindennemű értéknek nagyfokú emelkedésére és igen könnyen való értéke- sithetésére, belátható időn belül nem fog hasonló jó alkalom, mint a jelenlegi kínálkozni.

Fogjanak tehát össze az ilyen stagnáló intézetek tekintélyesebb részvényesei, igyekezzenek az intézet vezetőségét meggyőzni és a saját érdekükben egy más életképes intézettel való egyesülést szorgalmazni.

Az irányításra hivatott tényezők támogatására ez irányú tevékenységükben feltétlenül számíthatnak.

Ä szatmármeggei molnárok szervezkedése.

— A .Szamos* eredeti tudósítása. — Szatmár, márc. 24.

A közélelmezés háborús rendezése súlyos terheket rótt a vidéki malmokra is, amely intézkedések — mint általában a hivatalos rendeletek — sokszer tágabb értelemben magyarázhatók, többféleképpen alkalmazhatók.

Mint az ország más vidékének újságjaiból olvassuk, majdnem minden vidék malomtulajdonosai szervezkedéssel segítettek azon, hogy a közélelmezési rendeletek ne a betűk szerint, hanem azok céljai értelmében alkalmaztassanak és ez a szervezkedés nem egy helyen tudott már olyan irányú eredményeket felmutatni, hogy egyes sérelmes