Szamos, 1916. október (48. évfolyam, 254-280. szám)
1916-10-29 / 279. szám
4. »Mal SZAMOS (19Í6 október 29., 279. szám b an tegnap reggel elhalt. Az elhunytot gyermekein kívül széles körű rokonság gyászolja. A Tisztviselők Fogyasztási Körének intéző bizottsága pénteken délután gyűlést tartott, melyea a Budapesten járt kiküldöttek referáltak az elért ered iné nyékről. Sikerült 5000 kgr. cukrot a Kör tagjai számára kiu- taltataiok, melynek ára fejében a Kereskedelmi Részvény Társaság már 6000 koronát be is küldött. Szintúgy beküldetett a Hadi Terménytől kiutalt 1500 kgr, bab ára is. Ha a nehéz köziededési viszonyok enyhálése után az áruk megérkeznek, a tagok között majd arányosan szátosztatnak. Árpagyöngy, köleskáía és konyhasó szállítása érdekében is eljárt a küldöttség, valamint biztatást nyert szappan beszerzése iránt. Ezután az eddig felmerült panaszokat tárgyalta az intéző bizottság s elhatározta, hogy iövő vasárnap d. u. 3 órára összehívja a Kör tagjait közgyűlésre, melyen az alapszabályok megállapítása után a vezetőség újból való megalakítására nézve tesz javaslatot, kérvén, miszerint újabb egyének bízassanak mag továbbra az intézés nehéz munkájának a vitelével. Végül előterjesztést intézett a bizottság a városi tanácshoz, hogy november 5. után szíveskedjék a Kör tagjai számára főző és nullás lisztet is ki méretni, mert most 3 hadi lisztmennyiségüket egymásután kenyérlisztben kapták ki a legtöbben egészben s ennek egy része is dohos rozsliszt volt. Azt is kérelmezte a tanácstól, hogy mások a Hám János utcai üzletben apró cédulára lisztet ne kapjanak, mert ez a kiosztást zavarja, hanem a tagok két heti mintegy 150 mázsa lisztszükségleto vitessék csak oda a megszabott arányban. Végül felmerült panasz folytán kimondotta, hogy aki hatósági igazoló jegyét akár liszt, akár füszerrá sáriás végett másnak átadja, a tagok sorából töröltetik s további kedvezményét elveszíti. Jankovits Zoltán urnák címezve a Tisztviselők Fugyasziási Körének megbízásából közöljük az alábbi sorokat: Jankovits ar, a szatmári állandó elégedetlsosóg fanatikusa, aki eiégtetent ad még a világ teremtésének is »neflány szót* ir szövetkezetünkről. A »néhány szó‘-bsn aztán néhány panaszt közöl, amelyek mindenikére kielégítő választ kapott volna, ha hozzánk fordul felvilágosításért és nem teszi félre a lelkiismeretét, hogy alap és ok nélkül, felületesen, kötekedő suhanó módjára megbántson egy olyan bizottságot, amely önzetlenül, jóhiszemüleg vállait magára igen nagy munkát, hogy nemcsak a saját, de tisztviselőtársai helyzetén segítsen. A panaszokat mindig szívesen vesszük, ha alapjuk van, mert az a célunk, hogy a meglevő hibák orvoslásával fejlesszük az intézményt. De a tanító ur még tovább merészkedik az alaptalan árulkodásnál: csúnyán, lelkiismeretlenül és meggondolatlanul rágalmaz. Jankovics ur, a szatmári eleven panaszkönyv j azt állítja, hogy a szövetkezőt intéző bizottsága tagjainak tele van a spájza, mert a protekciósoknak külön utalványt adnak. | Ez az állítás a Isgesunyább rágalom egy egész bizottság ellen. Látta már 1 Jankovits Zoltán a bizottság tagjainak élés- i kamaráját? És mégis merészel azok tártál- ' máról — hogy finoman fdjezzük ki magun- j kát — valótlant állítani. Jankovits Zoltán, j kérdezze meg azokat a gyerekeket, akik az 1 ő nevelésére vannak bízva, hogy nevezik az j ilyen eljárárt, amikor valaki tudva valótlant j állít? És ha megkapja a választ, kérdezze ; meg a tanfelügyelő úrtól: tanítóhoz illő do- j log-e ilyesmit cselekedni ? > I URáNIAMOZGé (KINO THEATER) Az Iparos Otthon dísztermében. Telefon 8-95. MA VASÁRNAP d u. fél 4 órától folytatólag j a fővárosi Mozgókép Otthon óriási ! slágere. Amerikai sláger műsor. i Heti szemle aktuális. A feiíti sztii Bili amerikai humoreszk, A folyó szezon egyik legsikerültebb bohózata: A gardedám bohózat 3 felvonásban, Főszereplő Anna Müller Lincke a berlini udvari színház nagynevű művésznője. Olyan szírhez szóló háborús kép mint a Muníció-király eddig még nem jelent meg, tartalma érdekes, izgalmas és a szereplő műrészek játéka brilliáns. Mindenütt frenetikus sikert ért filmprodukció. HELYÁR: Páholyülő» 1 K 20 f., I-ső hely 90 f., Il-ik hely 70 f., III-ik hely 50 f. Gyermek és katona-jegy I. hely 50 fillér, II. hely 40 fillér. A szatmári kereskedelmi társulat f. hó 29-én vasárnap d. u. 4 órakor a városháza kis tanácstermében ülést tart, melyre a tagokat tisztelettel meghívja az elnökség. A reformáció emlékünnepét ebben az évben is méltó ünnepségek keretében tartja meg a szatmári református egyház. Október 81-én délelőtt alkalmi istentisztelet lesz a templomban, amikor prédikál Boros Jenő lelkész, a ref. főgimoázium és tanitő- nőképző Bövendékeiből alakított vegyes kar pedig alkalmi éneket ad elő. Délután 5 órakor a leányiskolák tornacsarnokában lesz reformáció emlékünnepély a következő műsorral: 1) Ima. Mondja Kovács Lajos esperes. 2) Emezson. »Istennek népe énekelj* előadja a vegyes kar. 3) Ünnepi beszéd. Tartja Bélteky Lajos lelkész. 4) Egyházi énekok az uj énekes köayvből. Énekli László Károly ur. 5) Alkalmi óda. Szavalja Mogyorós Sándor s -lelkész. 6) Közének. XC. zsoltár. Tífuszjárvány Bukarestben. Mircea a román királyi pár legifjabb fia tífuszban súlyosan megbetegedett. Bukarestben és környékén dühöng a tifuszjárvány. A sötétség fiatalkorú bűnösei. Alig szállott rá az egyptomi éjszaka Szatmár városára a világítás korlátozásával, nyomban akadlak elvetemedett vállalkozók, akik annak kiaknázására merészkedtek. Több fiatalkorú szatmári iparos tanonc és most felszabadult segéd szervazkedett arra, hogy a sötétség leple alatt utoaáliásokka! és betörésekkel köny- nyü keresetre tenyenek szert. Ebből a célból revolvereket szereztek, azokhoz nagymennyiségű töltényt vásároltak és nskifogtak az első vállalkozásnak: hogy betörnek a városháza alatt levő Jutkovics féle órás boltba. D« csak addig jutottak, hogy az üzlet ablakát betör jók. A további munkában megzavarta őket Szer&íin Elemér és Nyiaztor Antal polgári biztosok megjelenése, akik az egész bandát nyskoncsipték és a jelen nem levő tagokat is kinyomozták. Az elszánt banda tagjai megtörtén adták át fegyvereiket a polgári biztosoknak» akik bekísérték őket a rendőrség fogházába. Értesítés. Felhivatnak a szatmárné- meti-i általános ipartestület fogyasztási szövetkezetének tagjai, hogy a liszt bevásárlás október 30-án azaz hétfői napon megkezdődik dr. Vajay Károly polgármester ur Hám János-utcán lévő hatósági liszt elárusító boltjában. Minden tag a tagsági jegyen kitüntetett napon mehet vásárolni, a lisztjagyekat vigye magával. A liszt két heti időre lesz kiazol- gálva. — A liszt kifizetésére lehetőleg aprópénzt hozzanak. • Felkérem azon urat, ki B. K. L, jelzésű kalapomat szerdán délután Pannónia kávéházban elcserélte, a föpinczérnek adja vissza, ott sajátját is átveheti. A Korpaközpont ezévben is cégemet bízta meg az összes olajpogácsafélék Szatmár, Ugocsa vármegye egész területén és Bihar vármegye érmihályfalvai járásában való kizárólagos bevásárlásával és tisztelettel kérem a t. c. malomtulajdonos urakat, hogy pogácsa gyártmányaikat nekem felajánlani szíveskedjenek. Konkolyt, hulladékot köleshéját és kőiestak&rmánylisztet szintén vásárolok a Korpaközpont részére. Franki Mihály, Szatmár. Körözött juhok. Folyó hő 10-én Zsibőn 46 juhot és 5 kecskét vásároltam levágás céljára. Az állatokat átadtam egy Faur nevű zsálfalvai hajcsárnak Szatmárra való behajtás végett. A nevezett azonban, aki idősebb férfi és csak románul beszél, úgy látszik elfelejtette, hogy Szatmárra kell jönnie, mert a mai napig sem érkezett ide, ellenben, mint értesülök, a vármegye területén ide-oda bolyong és Nagykárolyban kétszer is megfordult. Kérem, hogy aki valamely nyomra vezető adat birtokában lonne, erről engem vagy a hatóságokat őrtoaiteni saiveskedjék. Schwarez Samu mészáros Szatmár, Zrinyi-u. 42. Felelős szerkesztő; Dénes Sándor. Szerkesztő: Dr. Stern Mór. Vágüi az amerikai filmgyártás óriási sikerű aktuális filmdrámája A MÜNICZIÖ-KIRÁLY izgalmas, érdekfeszitő dráma 3 felvonásban