Szamos, 1916. szeptember (48. évfolyam, 228-253. szám)
1916-09-08 / 234. szám
i oMal SUMOS (1916 szeptember 8. (234. nr£m) bocsásson a közönség rendelkezésére megfelelő ruhatárat, a közönség viszont köteles lesz az nj rendszabályokat betartani és o tekintetben az ügyeletes rendőrségi közegek utasításait követni. A református tanitónőképzőben s a kapcsolatos gyakorló iskolában a már bejelentett helybeli vagy itt tartózkodó növendékek a régebben megállapított időben, szeptember 11. és 12-én d. e. 9 órától 12-ig iratkoznak be az igazgatói irodában. A vidékiek számára a beiratkozás, illetve jelentkezés szept. 30-án történik. Az előadások újabb rendelet értelmében csak október hó 1-én kezdődnek. A javító, illetve a magánvizsgálatok szeptember 29. és 30 án tartatnak. Amennyiben pedig újabb változás állana elő, az igazgató ezt a „Szamos'-ban és a „Pesti Hírlap* ban közli az érdekeltekkel. Szatmár, 1916. szept. 7. A református ianitónőképző igazgatósága. Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonok, jó barátok és jó ismerősök, akik felejthetetlen jóságos édesanyánk temetésén részt- vettek s ezáltal mélységes bájtunkban osztozkodtak, fogadják ezúton igaz és őszinte köszönetünket. Fésőa Albert és nővéreHIBBXTMÉFY. Á Hmrnfmtte* L* svávnUoló .Bank r.~t, *étmére pé?*3l3üldé>°nént/#&fft kCmmaHt. Szerkesztő: Dr. Stern Mór. Szatmár-Németi sz. kír. város hivatalos közleményed 2257—1916. gtsz. HIRDETMÉNY. S»atmár Németi szab. k:r. város közönsége a tulajdonát képező mintegy 5 kát. holdnyi pálfalvai „Szamos porond“ területét 1917. január 1-től, 1919. évi december 31ig terjedő három évi időre árverés utján haszonbérbe adja. Az árverésnek a városi ga> dasági hivatalban való megtartására 1916. szeptember 13. napjának délelőtt 9 óráját tűzöm ki, s arra az érdeklődőket azzal az értesítéssel hivom meg, hogy minden árverező köteles 12 korona bánatpénzt letenni. A bérleti feltételek hivatalomban a hivatalos órák alatt meg'ekiníhstők. Szatmár-Németi, 1916 szeptember 1-én. 2232-1916. gtsz. Szatmár-Németi szab. kir. város a rendőr és szolga személyzet részére szükséges következő ruházat elkészítését vállalatba * dja : 1. 8 darab a? illa, 2. 17 darab posztó zubbony, 3. 25 darab téli nadrág, 4. 25 darab posztó pantalon, 5. 25 darab posztó mellény, 6. 25 darab sapka. A vállalatbaadás tárgyában az árlejtés folyó évi szeptember 15-én dé előtt 9 órakor a városi gazdasági hivatalban lesz megtartva s a vállalkozni óhajtók ngy a szóbeli, mint esetleges zári ajánlatukhoz kötelesek az ajánlati árnak 5 ®/o át páuatpénzüi letenni, s a jetenleg használatban levő ruházatnak megfelelő hazai gzártmányu mintáit a bánatpénzzel egyidejűleg bemutatni. Minden további feltétel a gazdasádi hivatalban tudható mag. Szatmár Németi, 1916. szeptember 1. 2304-1916 gtsz. Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége a tulajdonát kövező mintegy 8 kát. hóid 900 négyszög ölnyi „Gorzás porondi“ szántóföld területet 1917. évi január 1-től, 1919. évi december 31-ig terjedő három évre 1916. évi szeptember 13-án délelőtt 10 órakor a városi gazdasági hivatalban árverés utján haszonbért« adja. Az árverésre az érdeklődőket azzal hivom meg, hogy minden árverező köteles 20 korona bánatpénzt készpénzben letenni. A feltételek a hivatalos órák alatt hivatalomban megtekinthetők. Szaímá” Németi, 1916. szept. 2. FERENCZ ÁGOSTON tanácsnok. 3434 — 1916. kösz. Hirdetmény. Közhirró teszem hogy a 6400—1916 ein. sz. honvédelmi minister! rendelettel és az 1866 —1877. évi bezárólag terjedő időben született T., népfelkelők III. pótszemléje ez év Szeptember hó 7, 8, 9 és 10 napjain a Gtubaszin helyiségeiben lesz megtartva. Szeptember 8. rmpján előéllanak az 1869. 1868. 1867, ' és 1866. évben született szatmári illetőségű népfelkelők. Szeptember 9. napján előállanak az idegen illetőségű 1877. 1876. 1875. 1874. 1873. 1872. 1871. és 1870. évben született népfelkelők. Szeptember 10. napján előállanak az idegen illetőségű 1869. 1868. 1867. és 1866. évben született népfelkelők. A Szemle minden nap reggel 7 órakor kezdődik és figyelmeztetem népfelkelőket, hogy a szemlén pontosan és a legszigorúbb következmények terhe alatt jelenjenek meg. Azok a népfelkelők, akik a szemléről igazolatlanul elmaradnak, karhatalom utján közvetlen a honvédkiegé- szitö parancsnoksághoz gyorsított szemlére fognak e öállittetni. Szatmár-Németi, 1916. aug. 15. Hajdú Károly tb rendőrfőkapitány 7499-1916. fksz. Hirdetmény M kir. minisleriumnak 2680—1916, M. E. számú rendelet a közfogyasztásra szánt búza és rozsliszt előállításának és forgalomba hozatalának tárgyában 2.370—1916 M. E. szám alatt kiadott rendelet kiegészítéséről. A m. kir. ministerium a háború esetére szőlő kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a 2.370—1916. M. E. számú rendelet kiegészítéséül a következőket rendeli: 1 §. Vámőrlést végző malomválallatok, ideértve a kizárólag az őröltető félnek házi, és gazdasági szükségletére dolgozó vámőrlő malomvállalatok is, a jelen rendelet életbeléptetése után búzát, rozsot, kétszerest, árpát, kölest, zabot, tengerit a 2.370 1916 M. E. számú rendelet 6 § ától eltérően kizárólag csak természetben, az illető terményben s nem pénzben vagy lisztben szédült vámért (őrlési díjért) őrölhetnek avagy dolgozhatnak fel bármely egyébb módon. A vámul szedett terményekre továbra is érvényben maradnak a 2.Ö7Ó- 1916. M. E. számú rendelet 6§ ának egyéb Intézkedései. A 2 370—1916. M. E számú rend«let 8 {pában foglalt büntető rendelkezések az előbbi bekezdés szabályainak megszegésére is kiterjednek. 2 §. Az a readelet 1916. évi augusztus hó 13. napján lép életbe. Hatálya a 2.370/1916 M. E. számú rendeletnek megfelelően a ma gyár szent korona országainak egész területére kiterjed. Szatmár-Németi, 1916. angusatus 26. A főkapitány. 1518—1916. erdész. HIRDETMÉNY. Szatmár-Nemeti szab. kir. város u. n. Darvasmoha-Nagymocsár erdejében folyó hó 7-től eladásra karül k. b. 3000 rakás száraz galyfa, eladási ára 2 koronától 40 koronáig, az eladást a helyszínen Ur Zsigmond városi főerdóör eszközli, a venni szándékozók egyenesen oda forduljanak. Szatmár-Németi, 1916. szept. 6. Városi erdőhivatal: Léber erdőtanácsos. MEGHÍVÓ. R Tartóid Népbank Részvénytársaság rendkívüli közgyűlését 1916. szeptember 18-án d. e. 10 órakor Tartolcon az intézőt helyiségében fogja megtartani, melyre a tisztelt részvényesek tisztelettel meghivatnak. NAPIREND : 1. Két jegyzőkönyv hitelesítő választása. 2. Két tagból álló felszámolási póttag megválasztása. 3. Felszámoló bizottság és ügyvéd fizetése megállapítása. 4. Esetleges indítvány ok. Kelt Tartóié, 1916. szept. 5. A felszámoló-bizottság. iPROHIRDiTÉSiS f ADÁSVÉTEL I kSt. ......—1 Elegáns jó karban levő, alig használt teljes mahagóni ebédlő berendezés, továbbá fehér complett rézágyas hálószoba november 1-ére kézalatt eladó, esetleg nagyon jó zongora is kapható. Óim a kiadóhivatalban. Uj Sanitas-gözfürdö készülék öles ón eladó Kert-u. 18. ÁLLAS Házmesterpárt keresünk, rokkant katona előnyben. Jelentkezni dr. Jordán főrabbinál Kossuth Lajos- utca 1. Tiszta telivér Pekkingi kacsák darabonként 12 koronáért, Emdeni ludak 40 koronáért, mind tenyésztésre valók, továbbá 9 méter mázsa pergetett prima méz eladó Kölesében Bónis Károlynál. Egy 15 éves teljesen szegény árva lányt azonnali belépésre keresek. Tompa utca 23. Betoncső készítő munkást keres. Kiss Mihály Sülelmed; Termelők: _figyelmébe ! l/ an szerencsém közhírré tenni, hogy ” a Hadi Termény R. T.-tól Szat- már szab. kir. város, valamint a szatmári, csenged erdődi és fehérgyarmati járások területére búza és gabona nemüekre az Emerich malom vásárlási megbízást kapott. Kérem a termelőket, hogy a H. I T. részére átadandó terményeket mielőbb akár a malomba, akár a Szatmári Le- számiíolóbanknál bejelenteni szivesked- | jenek. Minden áru azonnal át lesz véve jj és azonnal fizetve. Pontos és lelkiismeretes átvételért szavatalok. Egyben értesítem az őröltető t. közönséget, hogy vámőrlő, malmunk úgy mint eddig, ezután is egész nap rendelkezésükre áll. Lisztet kívánatra 2 3 minőségben is őrlüuk. Szives pártfogást kér teljes tisztelettel NfiVICZKY JÁNOS üzletvezető. Telefon 361.