Szamos, 1916. július (48. évfolyam, 175-200. szám)
1916-07-13 / 185. szám
4. oldal SZAMOS v1916 julius 13. 185 szám,) Tudta azt a nagyari jegyző, hogy legalább is hadseregszálütónak kell lenni annak, aki ma a saját zsebéből áldozhat a jótékonyság oltárán. Ilyenek pedig az őjközönsége között nem igen akadnak. Agitált, gyűlést tartott, szónokolt tehát, megértette a néppel a cél nagyszerűségét s mikor mindezzel megvolt, felszólította „a népet — jórészben asszonyokat és leányodat — hogy a gróf Vay-féle nagyari uradalomban dolgozzanak egy nap, s keresményüket adták a Vöröskeresztnek. S Péter Pál napján ISI ember kért munkát a Vay-féle uradalomban. Munkájukat jókedvvel el is végezték, ami megint gazdasági szempontból fontos eredmény, mert olyan földterületet munkáltak meg, amely más esetben műveletlen maradt volna. A munkájukért járó ösz- szeg a községben történt más adományokkal együtt megközelíti az 500 koronát. Tűz. F. hó 5-én délben hatalmas tűzvész pusztított Tarpán, amelynek hat portán az összes épületek áldozatul estek. A tűz oly rohamosan terjedt, hogy 10 perc alatt az ösz- szes épületek lángba borultak. Azt beszélik, hogy az ott gazdasági munkán levő szerb foglyok valamelyike szándékosan okozta volna a tüzet. A kár 30—40 ezer korona. Értesítés. Dr. Pruzsinszky Zoltán, egyet, orvostudor, belgyógyász szabadságából visszaérkezett és vasárnap kivételével rendel naponként a városi bérpalotában (Petőfi ut- cza 20. sz. a.) lakásán d. e. 8—9-ig, d. u. 2—4-ig. Telefon 363. Olcsó gépolaj — nagyban — jutányos árban kapható. Értekezhetni Lévay Györgynél, a Pannóniában. RAFFIA kilónként ß ß. ßQ fjjj Fógel Károly üzletében Deák-tér. HIRDETMÉNY, A Szatmári !*■> számítoló Rank r.-t. hadifoglyok v<- tsére pénntkUldeményoket kőmveHt. Szerkesztő: Dr. Stern Mór. Nyílttéri E rovatban közlőitekért nem felelős a szerk. Szatmár-Németi sz. kir. város hivatalos közleményei. 9978—1916 gtsz. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy a háztartási fémek beszolgáltatását elrendelő 11057. és 11059—1916. számú honvédelmi miniszteri rendelet alapján a fémátvételi bizottság működését folyó évi julius hó 18-án megkezdi. Az átvételi bizotság julius hó 18. 19. és 20-ikán az iparüzöknél, kereskedőknél, akik a rendeletben felsorolt tárgyak elő állításával és forgalombahozatalával foglalkoznak, továbbá a vendéglősök, szállodások, kávésok, sütők és cukrász iparosoknál, valamint az egyesületek, rendházak, kórházak, füdők, tan-és nevelőintézeteknél meg fog jelenni, a hadicélra igénybevett tárgyakat meg fogja tekmteni és a beszolgáltatandó menyiségeket meg fogja határozni. Ennélfogva az itt felsorolt beszolgáltatásra kötelezettek fémtárgyaikat ez átvételi bizottság megjelenéséig megtekintésre készenfcarta- ni kötelesek. A háztartások, háztulajdonosok, valamint mindazok, akiknek beszolgáltatásra köteles fémtárgyai vannak, vagy ilyeneket őrizetben tartanak, kötelesek a fémtárgyakat az átvételi bizottság megjelenésének bevárása nélkül az alább megjelölt bevásárlási helyre a következő sorrendben beszállítani. Julius 24-én az I. kerület lakói: Deák- tér, Kazinczi, Batthyány, Várdomb, Eötvös, Szécheny, Rákóczi, Attilla, Csokonai, Ber- csénvi, Bocskai éz Árpád-utcán, valamint az ezeket összekötő mellékutoíkon lakók. Julius 25-én a II. kerületben lakók: Báthory, Zrínyi, Petőfi, Tompa, József kir* herceg, Alsó-Szamospart, Töltés, Kert, Vágó- hid-utcán és a mellékutcákon lakók. Julius 26 án a III. kerületben lakók : Kisfaludi, Kinizsi, Zárd», Pázsit, Wesselényi, Toldi, Hajnal, Külső sor, Perényi, Hunyadi, Teleki, Nyil, Szivárvány és az udvari utón, valamint a mellékutakon lakók. Julius 27-én a IV. kerületben és a Szatmárhegyen lakók: Kölcsey, Vajay, Arany János, Vörösmarty, Józsika, Mátyás királyi Honvéd, Dobó, Sziget-ufcán és az István-téren valamint az ezekhez tartozó mellékutcákon lakók szolgáltatják be fémtárgyaikat. A beszállítás mindenkor a kitűzött napon délelőtt 8 órától 10 óráig történik. Az átvétel helye: Eötvös utca 2. szám Roóz Testvérek házában levő üres kávéházi helyiség. Figyelmeztetem végül a közönséget, hogy mindenkinek jogában áll julius 17-ikéig bezárólag fémtárgyait szabadkézből eladni a magyar szent korona országaioak fémközpontja részvénytársaságnak, valamint az általa megbízott bevásárlóknak (Roóz Testvérek, Melchner Testvérek, Braun és László.) Szatmár-Németi, 1916. julius 12-én. Dr. Vajay Károly kir. tanácsos polgármester. 6133—1916. iksz. HIRDETMÉNY. A hetedik hadsereg részére szükséges szalmából készülő hócipők fonatait a k. u. k. Materiall Sommeratelle debreczeni parancsnoksága házi ipar utján kívánja elkészíttetni. Ebből a célból a törvényhatóságunk területén munkáscsoportok alakítása van tervbe véve. Annak előre bocsátása mellett, hogy a kerületben a hóczipő fonalból mintegy 400.000 folyóméter lesz készítendő és az anyagot a fentnevezett parancsnokság szolgáltatja és egy-egy munkás naponként 3—4 koronát kereshet, felhívom a város közönségét, hogy akik e munkával foglalkozni óhajtanak Tereh Bálint fogalmazó előtt 5 napon belül jelentkezzenek. Szatmár-Németi, 1916. julius 12. Hajdú Kün&iy b. főkapitány. Felhívás A városi tanács közélelmezés céljából teljesítendő összeirási munkálatokhoz 30—40, legalább négy középiskolát végzett jó irásu egyént alkalmaz, napidij mellett. Felhívom azokat akik az őssze- irási mnnkálatokbnn rész akarnak venni, hogy f. hó 12—15-ig hivatalomban d. e. 9—11-ig jelenkezzenek. Dr. Papp Zoltán városi tanácsos. 5817—1916 fksz. HIRDETMÉNY. Közhirró teszem, hogy a m. kir. keres- kedelmügyi ministerium a zsiradékoknak és olajoknak a gyógyszerészet körében felhasz-* nálása tárgyában kiadott 972—1916 sz. ren deletében a következő rendelkezéseket tette. A gyógyszerészek körében a gyógyszer- könyv és orvovi rendelvény alapján készitett gyógyszerek, úgyszintén az engedélyezett gyógyszer különlegességek előállításához emberi táplálékul alkalmas szalonnát, zsírt, természetes, akár fries, akár olvasztott vajat, mesterséges vajat, vagy margarint, valamint bármi féle más állati és növényi zsírt, zsiradékok és olajat az 1853—1916 M. E. számú rendeletben megállapított korlátokra való tekintet nélkül szabad felhasználni, feldolgozni, idegen anyaggal keverni, vagy egyébként átváltoztatni. Ez a rendelet azonnal életbe lép és hatálya a magyar szent korona országainak egész területére kiterjed. Szatmár-Németi 1916 julius 6. 5649—1916 fksz Tudatom a város közönségével, hogy a törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek a város viz védelmi müveinek a Tisza-Szamos közi ármentesitő és belvizszahályozó társulat tulajdonába, illetőleg fentartása és használatba bocsátása tárgyában 176—1916 kgy. sz. a. hozott határozatot a mai naptól számított 15. napra a rendörfőkapitányi kiadó hivatalban közszemlére kitettem, hol az a hivatalos órák alatt megtekinthető. Szatmár-Németi 1916 julius 6. Dr. SHIK ELEMÉR h. főkapitány. Hirdetmény. Bérlet felhagyás miatt Szamosdobon küI lönfele gazdasági eszközök, csép'ő garnitúra elevátorral, 1 cséplő szekrény 8 herefejtővel, szártépő morzsolók, aratógépek, szekerek, kordók, lajtok, ekék, sertés és malacz etető és itató vályúk, kútfúró eszközök stb. Továbbá tölgyfa anyagból épült ökör sertés és birka színek, 50 drb. sortésfiaztató, 3 drb. kuko- ricza góró és 1 kazal tavalyi széna folyó hó 16 án Szamosdobon az uradalmi majorban el fognak adatni.------- JANTYIK TESTVÉREK ------I M inden bző egyszeri beiktatása 10 fill. Vastagabb betttbSl 1 I 90 fillér. Legkisebb hirdetés 1 kor. A dij elére fizetendő 1 kalmazást keres. Cim a kiadóban.-oÁLLAS-o Egy ügye« el árusító leány és egy tanuló felvétetik Madarassy László divatüzletében Deák tér 17. #KIADÓ Egy 5, esetleg 7 szobás első emeleti lakás a Batthyányi-trfca 1. számú házban november l-étől bérbe kiadó. Értekezhetni Schvarcz Albertnál ugyanott. Egy jobházból való szolid viseletű kisssazonyt elárusító nőnek felveszek. (ündl ceukrázda. Bercsényi-utca 24. számú sarok üzlethelyiség berendeléssel november 1-től kiadó. Értekezhetni Szabó Pálné- val ugyanott. Egy intelligens leány, ki péD Etárnál volt alkalmasra jobb üzleti alNyomatottba ^JSzabadsajtó. könyvnyomda.és lapkiadó réazvéoytáawwág gyorssájtóin Bantunk1 Németiben. JjyP Höffl ti ö E T is ib lh 1L