Szamos, 1916. július (48. évfolyam, 175-200. szám)

1916-07-09 / 182. szám

2 oldal SZAMOS (1916 julius 9. (182. szám) Visszavert frtqcia és angol támadások. Berlin, julius 8. A nagyfőhadiszállás hivatalosan jelenti: Nyugati hadszíntér: A Somme mindkét oldalán csapa­taink hősiessége és kitartása az ellen­ségnek egy csalódással teljes napot oko* zott. Számos egymást követő támadást véresen visszavertünk. Az Ovillers—Contale-Maison—Ba­zentin le Grand szakasz előtt fekvő an­gol és a Biaches—Soyecourthy harc­vonal előtt fekvő francia hullák renge­teg száma tett tanúbizonyságot a táma­dásba vetett ellenséges erők tömegéről valamint a tüzérségi, gépfegyver és gyalogsági tüzűnk megsemmisítő hatásá­ról. — A Maastól jobbra az ellenség folytonos erős, de hiábavaló támadások­ban áldozta fel embereit a Froido Terre magaslaton levő állásunk ellen. Egy talpalatnyi földet sem tudott nyerni. Több száz foglyot ejtettünk. A Batterie de Damloup magaslat ellen intézett gyengébb támadást köny- nyen visszautasitottuk. A tüzérségi és járőrtevékenység a többi arcvonalon helyenkint élénk volt. Bois de Pretreben körülbelül egy század erejű francia osztag támadása meghiúsult. A legfőbb hadvezetőség. Az angol offenziva ellanyhult. Sajtó főhadiszállás, jul. 8. r A hangosan hirdetett angol— francia offenziva máris kátyúba ju­tott, mert a túlerőt tömegeit rohama után tegnap és ma már ellentáma­dásba ment át a német védősereg. Az egész offenziva a helyi nehéz harcolt sorozatává olvadt föl A harcok ter­mészetesen hullámzónak, azonban a fenyegető óriási offenzivát tulajdon- képpen meg állítottuk. London, julius 8. Haigh tábornok kijelentette, hogy az offenziva első fázisa befejeződött. Köln, jul. 8. A holland lapok a kővetkező tényekre utalnak : 1. Verdun veszélyeztetése egyáltalában nem szűnt meg. 2. A németek támadó ereje az angol­francia offenziva ellenére gyöngitetlen ma­radt. 3. Az angol jelentések megbízhatat­lanok. Oenf, julius 8. A párisi lapok fellengős híreket imák az angol francia offenziváról, de bevallják, hogy a németek előnyomulása a francia fronton meglepő gyorsan fokozódik. a frontra szállít a Haásegélyző Hivatal Átvételi különítménye IV. Váci-utca 38. Feljegyzések a kassai tárgyalásról. — A Szamos kiküldött tudósítójától. — Szatmár, jul. 8. Bár kétségtelen, hogy az ezelőtt öt­negyed évvel országos lármával megindult .szatmári lópanama* ügyébon legkevésbbé érdekes egyéniség „kiküldött tudósítónk“, akinek legfeljebb a cim alatt illik szerepelni, mégis ezúttal egy alanyi beszámolóval kell kezdenem a kassai hadbíróság tárgyalásáról gyűjtött feljegyzéseimet. Nem az egyéni szereplés kedvéért, de jellemzéséül annak, hogy ha egyszer egy lovag ősszepofozza (vagy mint a tárgyaláson szakkifejezéssel mondták: kipuhatolja) egy előre meghatározott tényállás bizonyítékait, milyen nehéz akkor három szegény ember­nek szabadulni ezeknek a bizonyítékoknak az árnyékából. El kell ehhez mondanom, hogy tiszte­lettel alulirottat Az Est bízta meg a tárgya­lás referálásával. A Szamos nem 'is kapott tőlem tudósítást, fővárosi tudósítónk köteles­sége volt Az Estben megjelent közléseket ide lesürgönyözni. A vonatközlekedés zavarai miatt a tár­gyalásra hétfőn reggel helyett csak estefelé érkeztem meg s így a tárgyalás első napjáról elkéstem, arról nem referálhattam. Távollétemben egy tág lelkiismeretű kassai újságíró — ha ugyan szabad őt igy neveznem — leadott Az Estnek egy kabarét, párbeszédes alakban, valótlan, költött, rossz- indulatulag elferdített tartalommal Nagy (Neumann) Bálinttal, lehetetlen nevű elnök­kel stb. Ezzel szemben 800 szóban meg­táviratoztam Az Estnek a második nap tudó­sítását híven ahhoz, amint történt: csupa kedvező tanúvallomás, a logm8sszebhmenőleg rehabilitáló nyilatkozatok, sehol egy betű terhelő. Már most Az Est szerkesztősége előtt fekszik két tudósítás: ez egyik egy teljesen érdektelen, kassai újságírótól, aki nem ös- rneri a terhelteket s aki bizony ahhoz mél­tóan közli a tényállást, amint azt az előző beharangozás után a .lócsalók“ ügyében várni lehet. A másik tudósitó, a kiküldött, az szatmári ember. Szatmár kis város, az em­berek érdekei közel esnek egymáshoz: fő­szolgabíró . . . uj ságiró. Külömben is ez az újságíró volt az, aki annak idején ezt az egész ügyet tompítani igyekezett Az Estnél. Most ismét nem omlit egy ilyen szenzációs ügyben, amelynek vádlottai ötnegyed év óta ülnek, egyetlen terhelő vallomást és megtör­tént az a furcsa eset, hogy „kiküldött tudó­sítónk“ táviratot kap, mely szerint: „Tudó­sításai nem objektívek, nem használhat­juk.“ Már bekövetkezett a vádelejtés, mire Az Estnek még egy kiküldöttje a helyszínén megállapítja, hogy mégis, mégis nem lehetett terhelő adatokat küldeni, ha a tárgyaláson jelenvolt és igazat akart írni az ember. Ilyen nehéz elhitetni valakinek az ár­tatlanságát és ilyen könnyű valakit az egész ország előtt meghurcolni.. * És ha már a sajtónál tartunk, elhang­zott bizony sok szemrehányás illetékes hely­ről, illetéktelenről is, hogy itt van e: szín­tiszta ártatlan, korrekt emberek, akikről a sajtó ötnegyedéven át kürtölte világgá, hogy „lócsalók“, „lópanamisták“ és ötnegyedéven át volt egy csúnya ügy kötve a szatmári fő­szolgabíró és társai íme puritán nevéhez. Szent igaz. Mindenkinek igaza van, aki ezt felpanaszolja. De tessék csak nézni: a budapesti ál­lamrendőrség detektivjei előbb kipuhatolták illetőleg kipuhitották az ügyet, fogalmazók, kapitányok kinyomozták, hadbírók bevizsgál­ták, őrnagy-ügyész vádat emel, ötnegyed év alatt minden illetékes, ahhoz érteni köteles jogászi forum fogva tartja őket, zár alatt tartja a becsületüket. A sajtó, a naiv sajtó nem tett egyebet, mint nem értett többet a dologhoz, mint az ügyet közvetlen közelről ösmerő detektívek, fogalmazók, kapitányok, vizsgálóbirák és megállapodott, komoly őrnagy-ügyész, meg­bízott azok hozzáértésében és feltételezte, hogy akikre ennyi ur azt mondja, hogy bű­nös, az valóban bűnös. Miért tetszenek hát éppen a sajtóra haragudni és miért tetszenek hát éppen a sajtótól tökéletes és csalhataüan iudiciumot követelni ? Hiszen ha mi ennyit értenénk hozzá, mi lennénk az őrnagy-ügyészek. Mert azt tetszenek tudni, hogy Magyar- országon mindenki aszerint kapja meg a helyét, hogy mihez ért. * A vád arra irányult, hogy Nagy Bálint megbízást kapván 3 részletben 50+504-28 trénfogat szállítására, fogatonként 1200 K árban a katonai kincstártól (256 ló, 128 szekér, hám, ostor, ekhó, veder, pokróc), társult Papp Árpáddal és dr. Galgóczy Árpáddal. Meg volt már a nyomozás során álla­pítva, hogy a szállítók kifogástalan fogatokat, megfelelő lovakat szállítottak, hiszen a kincs­tár képviselői: egy főhadnagy és egy állat­orvos átvették, kifizették a fogatokat. Arra még csak gyanú ssm merült fel, hogy e fő­hadnagynak vagy az állatorvosnak oka lett volna rossz fogatot átvenni s igy az ő ke­reskedői felelősségük — a szavatossági hi­bákat leszámítva — az átadással megszűnt. Ám Vigdorovics lókupec beküldi Pflan- zer-Baltin kegyelmeshez feljelentését, hogy a lovak 75% a (pontosan) hasznavehetetlen. 4—10 nap múlva, 6 napos vasúti uta­zás, jeges utaknak éles patkó nélkül, teher­rel való robotolása után a lovak a feljelen­tés folytán megvizsgáltatnak. Tényleg van köztük — két héttol a szállítóktól való átvétol után — rühes, kehes, ingyuladásos, vak, elefantiásisban (lábvastagodás) szenvedő. Sőt van több olyan ló, amely nincs. Elhullott. Elő a szállítókkal! * A főtárgyaláson IJjváry Géza hadbíró őrnagy a következő három irányban vezette a bizonyítást : 1. Társa volt-e Galgóczy Árpád a másik két vádlottnak ? 2. Jó lovakat vett-e át a bizottság tőlük ? 3. Hogyan történhetett, hogy 2 hét múlva a lovak mégis olyan rosszaknak talál­tattak és a megvizsgált lovak azonosak voltak-e az átvett lovakkal ? * Az első kérdés tisztázva lett az egész vonalon. Minden kétséget kizárólag tényként volt megállapítható az összes bizonyítékok­ból, hogy dr. Galgóczy Árpádnak a szál­lításban semmi része nem volt. Ha el is mont a vásárokra, azt Papp Árpádnak, ro­konának, jóbarátjáaak tette meg, mert az bízott a főszolgabírónak egyébként is közis­mert lószakértelmében. Résztvett a főszolgabíró a trének át­adásánál is — mint hivatalos, rendfentartő közeg és mint aki a trénfogatokra kocsiso­kat rendelt ki. Soha a bizottsággal — ezt a bizottság kafonatagjai vallották — a trénekről nem beszélt, egy lovat meg nem dicsért, soha aziránt nem érdeklődött, hogy bevesznek-e ős. mennyiért egy fogatot. * A másik kérdésben először kihallgatták a bizottságot, amely a tróneket átvette : Bos- sányi Havas századost és Markovics állat­orvost. Mindketten igazolják, hogy ők jó lova­kat vettek át.

Next

/
Thumbnails
Contents