Szamos, 1916. június (48. évfolyam, 150-174. szám)

1916-06-29 / 173. szám

1916 junius 29. (173 szám) SZAMOS 3 oldal hatok. A veevteaégekre nénivé egyet­len ország sem szolgált részletes adatokkal. Az eddigi harcok vala­mennyi államra nézve példátlan nágy veszteségekkel jártak. Termé­szetesen a mostani harook is vére­sek, de az oroszok veszteségei a legsúlyosabbak. A győzelem érdeké­ben minden megtörtént. A miniszterelnök válasza után a Ház elhatározta, hogy a legközelebbi ülés julius 4-én lesz. Ezzel az ülés véget ért. Vírosnl; ossz?? tisztviselőihez. Tisztelt Kartársak! Szatmár, junius 28. Teljesen fölöslegesnek tartom vázolni azon körülményt, hogy a fix fizeiésü egyének nehéz helyzetét elsősorban szervezetlenségük okozza. Egyben azon meggyőződésben élek, hogy valamennyien tartjuk ezt az elvet : „Segíts magadon s az Isten is segít*. Ez a két körülmény tette előttem világossá, hogy nagyrészt hiábavalók azon törekvések, melyek célja nagyobb fizetések elérése, mert azt ta­pasztaljuk, hogy mig fizetésünk 20—30 %-os emelése vajúdik, addig a termelő és a keres­kedő 50—100 °/o-kal emeli áruinak árát. Mire pedig a vajúdásból megszületik a köz­mondásos egér, addig az arány már lényege­sen rosszabbodott a hátrányunkra. A vagyo- nosodási aparátusokban mi csak a nyers anyag szerepét játszuk, mely a gépezet irá­nyításába n6m foly be. Éppen ezért szüksé­gesnek vélem, hogy a piaci árak alakulásába mi — kik a szatmári piacon évi 4—5 millió koronát költünk el—beleszólhassunk. Évi 4—5 millió korona minden ember előtt ma is van oly Összeg, melynek szava lényeges súllyal bir. Csak arra kell törekednünk, hogy ezt az összeget ne kritika nélkül tízezer felé apróz­zuk föl, hanem céltudatos gondossággal oda irányítsuk, hol érdekeink kívánják. Sokan ta­lán tulnagynak látják ezen perspektívát, de biztos hitem, hogy férfias akarattal minden keresztülvihető. Ily alapokon állva szólottám a felvetett kérdéshez a junius 22-én tartott tisztviselői gyűlésen. Az ott tárgyaltakból ki­indulva megbeszéléséket folytattam oly kartár­sainkkal, kik a kérdésben hivatalos működé­sűkből kifolyólag szakembereknek tekinthetők. Ezen megbeszélések eredménye az volt, hogy ma ne terheljük a tisztviselőket egy bár ki­csiny, de mégis kockázatos befektetést igény­lő alapítás nehézségeivel, hanem egy meglé­vő üzemnek kössük le magunkat a legfonto­sabb fogyasztási cikkekben vevőknek. Örömmel üdvözöltük a hivatalos város ajánlatát, mert úgy véljük, hogy a város, mint erkölcsi tesztüíet bir, azon garanciákkal, melyekre ügyünk sikere érdekében a mai viszonyok között számítanunk kall. Nekünk elsőrendű fogyasztási cikkekre van szüksé­günk lehetőleg olcsó áron és jó minőségben. A hivatalos város üzleti vállalkozásának pe­dig biztos fogyasztó kell. Ha mi vállalkozunk arra, hogy a várost szükségleteink felől tájé­koztatjuk és az igényelt árukat kötelezettsé­günk pontos teljesítése mellett átvesszük to­vábbá üzleti rendhez szoktatjuk magunkat, biztosra vehetjük, hogy panaszaink igen rö­vid idő alatt elnémulnak. Jelentse be min­denki szükségleteit és a város a mai lehető­ségek határain belül biztosítja azok kielégí­tését oly módon, hogy a nagyban való vásár­lásnál elérhető legalacsonyabb árak mellett juttatja az igazolványos tisztviselőknek cik­keit. Nagyon természetes, hogy a kezelési költségek hozzá számításával. Mentek leszünk itt attól, hogy kicsiny fizetősünk a gyors meggazdagodás vágyát segíti célhoz. A tisztviselők összetartása ügyének is szolgálni óhajtván azt javasoljuk még, hogy az említett a bevásárlásnál felmutatandó igazolvány kiváltását 5 K lefizetésével kap­csoljuk össze. Szolgálna pedig ezen igy ösz- szegzülő néhány korona a tisztviselők ügyé­nek előmozdítása céljára illetőleg esetlegesen tisztviselői hadiárra segítésére. Végezetül arra kérem tisztelt kartársai­mat, hogy ne lássanak ezen szereplésemben egyebet, mint olyan kezdeményezést, mely a tisztviselőket saját erejük tudatára ébresztvén mint jóakarata férfiakat egy táborba sze­retné őket tömöríteni. Kérem ezek után tisztviselő társaimat, hogy amennyiben ezen eszmét célravezetőnek tartják és a jelzett bevásárlási csopotosulás- ban résztvenni óhajtanak, szíveskedjenek szándékukat — esetleg újabb eszméket — minden kötelezettség nélkül egy levelező­lapon nekem bejelenteni (Arany János-utca 15. sz.). Ezen bejelentések fogják alapját képezni egy a hírlapok utján összehívandó nagygyűlésnek. Hűnek Emil. ^Dörös Kertszí g^üjíés. Péter éa Pál napja az egész or­szágban a Magyar Vörös Kereszt Egy­leté. A bosszúra terjedt háború alatt az Egylet óriási összegeket költött: sebe- sült szállító vonatokra, kórházakra, hadi­foglyok gvámolitására, rokkantak és bénák ápolására s más egészségügyi in­tézményekre, amely kiadások már tőké­jét is majdnem felemésztették. Szüksége van azért a magyar, hazafias közönség anyagi támogatására. A mai napon az ország minden községében és városéban gyűjteni fog­nak a Magyar Vörös Kereszt Egylet ja­vára, melynek eredményét pontosan el kell számolni és beküldeni a központnak. Városunkban 10 > urna lesz a for­galmasabb pontokon felállítva s azok körül, egész napon át, egy-egy csoport végezi a gyűjtést. Hogy a járó-kelő közönség ismételt zaklatástól meg legven kímélve, a köz­pont által leküldött 10, 5 és 1 koronás adomány megváltási jelvényeket árusí­tanak minden urnánál a szigorúan fel­kérettek a gyűjtő hölgyek, hogy azok­tól, kik ilyen jelvényeket vásároltak, többé adományt ne kérjenek. Jó lesz azért azokat feltűnő helyen viselni! Ezenkívül, aki legalább 20 fillért adakozik, kap egy csinos kis szövetségi jelvényt. A gyűjtés reggel 9 órától este 8 \ óráig tart, azután az urnák és perselyek 1 tartalma, a városháza nagytermében, a I férfi választmányi tagok által számba | vétetik és a végeredmény jegyzőkönyvbe j foglaltatik. A sétáló közönség szórakoztatására ] a cs. és kir. 65-ik ezred zenekara d. e. ! fél 12 órától és d. u. 6 órától fogva j hangversenyt ad a Deák-téren, a Pannónia | szálloda épülete előtt. II URÁNIA || ■mini iiiiim ii mii mi i iiii ii iimi inni in iiiii Az asszonyördög bemutatója. Gyö­nyörű regényes téma, pazar rendezés és ritka fényűző kiállítás, amit elsősorban állapit meg a néző a filmről. A tragédia izgató, nyo­masztó atmoszférája nehezedik mindenre, ahol a dráma bünösszenvedélyü hősnője meg­jelenik, ki szép és perzselőtüzü, mint a po­kol. Meghervad körülötte minden. Először a férje lesz szerencsétlen, ki rettenetes lelki­felindulásában megnémul. Azután a leánya, kinek a vőlegényét szeeti; és akit meg akar mérgezni. Ennél a kisórletné), miután nem sikerül, ^megroppan az ördögi nő lelke, meg­borzad saját magától, s kihajtja a méregpo­harat. A Nordiak Films. Comp, igazi mester- müve e filmdráma, mely az Uránia tegnapi bemutatóján igen nagy aikert ért el és ma megy utódára és pedig tekintettel Péter Pál napjára már délután 5 órától kezdve. MÍREK A székesegyházi énekkar sz. Péter és Pál ünnepén a 11 órai sz. mise alatt (melyen a Vöröskereszt gyűjtést rendez) Haydn M. miséjét (,Oh Isten sz. Fölsége- det“), offertoriumra, Pataki L .Máriát di­csérje lelkünk“ kezdetű motettáját énekli. A barakk-orvosok és tisztek kitün­tetése. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a volt megfigyelő állomás barakk­kórházában szolgálatot teljesített alább fel­sorolt orvosoknak és tiszteknek a háború alatt a katonai egészségügy torén szerzett kiváló érdemeik elismeréséül Ferenez Salva­tor főherceg a Vörös Kereszt h&diékit- mányes II. osztályú díszjelvényét díjmen­tesen adományozta. A kitüntetett tisztek és orvosok a következők : Dobos Gyula ny. m. kir. csendőralezredesnek, dr. Szőliős Henrik tart. ezredorvosnak, dr. Steiafeld Ernő osz­tályvezető orvosnak, dr. Pruzsinszky Zoltán bakteriológiai labatórium vezetőjének, dr. Bo- donyi Alajos és dr. Gál Gyula osztály orvo­soknak, dr. Görög Miksa és dr. Gyene Ká­roly népi. segédorvosoknak, dr. Holló Gyula és dr. Laskievic Alfréd osztályorvosoknak, dr. Molnár Hugó tart. honvéd főorvosnak, dr. Selsgián János, dr. Steinfeld Géza, dr. Fried Lápét osztályorvosoknak, bábái Bay Bertalan ny. honvédhuszár századosnak, Bleyer Andor szkv. honvéd főhadnagynak, dr. Rosenberg Tibor szkv. bonvédhuszár főhadnagynak, Nyiry Lajos, dr. Pintér Károly és dr. Sándor Osz­kár szkv. honvéd főhadnagyoknak, dr. Ro­senberg Mór t. honvéd főhadnagynak, Kubi- csek Manó népf. főhadnagynak, Zöld Aladár i. ny. csendőrhadnagynak, Tóth Ferenc lel­késznek, Kovács József tábori lelkésznek, Komlóssy Károly népf. gyógyszerügyi segéd­tisztnek, dr. Böhm Artur, dr. Glückner Izsák, dr. Sewed Henrik, dr. Horváth Gyula és dr. Hayder Stefánia orvosoknak. Katonai kitüntetés. Dr. Nagy Mihály, cs. és kir. 85-ik gy.-ezredbeli zászlós, halmii ügyvéd, az ellenség előtt tanúsított bátor és vitéz magatartásáért a 2. osztályú ezüst vitézségi éremmel lett kitüntetve. ft Liebknecht-pör tárgyalása. Ber­linből jelentik : A Liebknecht képviselő haza- árulási pőrének tárgyalását tegnap délelőtt megkezdték. Öngyilkosság. Tegnap reggel öt óra­kor egy bérkocsis jelentette a mentőknek, hogy Lauf Józsefné, egy Szatmáron szé­les körben ösmert volt szobafestő özvegye az elmúlt éjjel lakásának udvarán beleugrott a kútba és belefult. A mentők kivonultak a helyszínére, ahol Laufnó teljesen levetkőzött hulláját kihúzták a kutból. A szerencsétlen asszony — mint a házbalik mondják — va­lószínűleg elmezavarában követte el tettét. Munkások véres tüntetése Galacban. Bukarestből jelentik : Miután Galacban teg­napelőtt betiltották a munkások egyik gyűlé­sét, a munkások kimondották az általános sztrájkot. Erre délelőtt több száz főnyi mun­kás — többnyire a gázgyár, közutivasut és a Stean-féle malom munkásai — végigmen­tek Galac utcáin, kövekkel és bunkós botok­kal megtámadták a katonaságot, amely a felvonulást megakarta akadályozni. Nehány revolverlövóst is intéztek a katonaság ellen, mire a parancsnok riadót fuvatott, majd, mi­kor a feldühödött tömeg nem akart szét­oszlani, sortüzet adott. Négy munkás azon-

Next

/
Thumbnails
Contents