Szamos, 1915. december (47. évfolyam, 329-358. szám)

1915-12-30 / 357. szám

4. oldal SZAMOS I (1915 december 30 357. szám Szatmár-Németi sz.kir. város hivatalos közleménye . 7243—1915. büsz. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy a 43—50 éves korban lévő és népfölkelő szemlén alkalmas­nak osztályozott népfölkelők felülvizsgálatát a Nagyméltóságu ni. kir. ho védelmi minister Ur 177.6—1916. sz rendeletével elrendelte és a felülvizsgálat napjait városunkat illetőleg 1916. év janu'r hó 9, 10. és 1). napjaira tűzte ki Felhívom azért mindazon 1865—1872. évben született B) alosztályu nép föl kelésre kötelezetteket, akik a népfelkelést bemu ató szemlén alkalmasaknak ny lváuittattak, hogy összeirattatásuis. végett a népfölkelési bemutató szeml n annak idején kapott ’ga/.olvatiyi lap­pal 1916. év január hó 3. napjáig bezáró­lag a katonai ü «yosztáiynál — saját jól felfogott érdekükben is — okvetlenül je lentkezzenek. Figyélmeztetem a népfölkelőket nr'g arra is, hogy az összeírásra s felvizsgálaton meg meg nem jelent népfölkelők ismételten nem lesznek figyelmeztetve és idézve, mert a meg nem jelentek felülvizsgálata teljesen el­marad. A felülvizsgálat sorrendjét az összeírás befejezte után fogom hirdetmény utján köz* hírré tenni. Szatmár-Németi, 1915. dec. 27 én. 7157-1915. küsz. Közhírré teszem, hogy az ismeretlen ka­tona hullák és a hadsereg kíséretében isme­retlenül elhalt polgári személyek IV. számú fénykrp csoportja hozzánk megérkezvén az a katonaügyi osztálynál 15 napi közszemlére ki van téve. Felhívom az érdeklődőket, hogy a fény­kép csoportot a hivatalos órák alatt tekintsek meg s a netalán felismert hullák kilétéről ad­janak felvilágosítást. Szatmárit, 1915. decz. ^1. Hajdú Károly tb. főkapitány. 18300—1915. sz, Városi tanács közhírré teszi, hogy mi­után a szatnur. Gőzmalom Társu at által ki­adott rozsliszt a 4343—1915. M. E sz ren delet hatályát megelőző őrlést ől származik, a rozslisztért ezúttal követelhető ár « közvetlen fogyasztás céljait szolgáló forgalomban további meghatározásig kilónkint 47 füleiben álapit- tatik meg. A rozslisztnek a 18091—1916. tan. sz. alatti hirdetménnyel közzétett árá tehát o/ak ujabbi közzététel után lép ét vénybe. Szatmár-Németi, 1915. dec. 24. Városi tanács. 15-1915. t. t. sz. Folyó hó 25 én délelőtt a Szatmárhe- gyen 2 drb. tehén bitanglá*-ban találtatott. Felhívom a tulajdonost, hogy a tu'aj donjogot igazoló okmányokkal annak átvitele végett hivatalomnál 19• 6. január hó 7-ig je­lentkeznek, mivel ellenesetben azokat 1916. évi január hó 7-én délelőtt 11 órakor a szatmár- hegyi piactéren elárvereztetem Szatmárhegy, 19;5. aec. 26. Dr. Nagy József rendőrkapitány. 12604-1915. fksz. HIRDETMÉNY. Közhírré teszem, hogy a cs. és kir. hadügyministórium 1915. október 8 iki 99234. sz. rendelete értelmében: Hadifogoly munkások 10, illetve 20 as csoportokban való kiadása, illetve 20 as cso­portokba való osökkentése a következő felté­telek mellett engedé’yoztetik. 1. Az eziranti kérelem különös (szigorú- ságg-l kezelendő és csupán az esetben enge­délyezendő, ha a szükségesség bebizonyitta­tott a foglyoknak 10—20-ad csoportokban való kiadása kivételes esetekre korlátozandó, mivel a kis csoportokba őrzése igen nehéz. A kér­vény a fŐ8zolgabirói hivatalhoz adandó be és ez a munkaadó megbíz hatóságáról és a kiadás szükségességéről véleményt ad. 2. Az igy felszerelt kérvényt azon kato­nai paraecsnossághoz továbbítandó, amelynek területén a munka hélye feks/ik, a katonai parancsnokság a véleméuy kiegészítésével át­teszi a kérvényt a wieni, illetve pozsonyi kafo nai parancsnoksághoz fogoly kiutalása coljá­ból. Itt különösen megvizsgálandó, bogy nem volt valamely kifogása (összeütközése) a kér­vényezőnek a fogoly munkások ellen. E ka'o- nai parancsnokságok önállóan intézkednek, ha a közigazgatási hatóság és illetékes kato­nai parancsnokság véleménye egyező, ellenkező esetben a kérvény a hadügymini-zterhez ter­jesztendő fel. 3. Ez az eljárás az esetben is követendő, ha vagy 30 nál több főből álló munká csopori száma csökkentetik és ped g az esetben is, ha az első alkalommal nern a wieni, illetve po­zsonyi katonai para*c3nokság utján utaltat­tak ki a foglyok. 4. A kérvény beadásakor a közigazga­tási hatóságnál óvadék teendő le, amely kér­vényező községek részére 20 magánügyének részére 80 koronában állapittatik meg fogyon- kint. Az óvadéi készpénzben, betétkönyvben, vagy évadékkópes értékpapírban teendő le, az utóbbi névértékben számítandó. Az óvadék azonnal elvész a feltételek be nem tartása ese­tén, különösen pedig a rossz bánásmód, rossz és elégtelen élelmezés, fogo'yszöktetés esetén és ha a kiadási feltételek meg nem tartatnak igy, ha a foglyok a katonai parancsnokság beleegyezése nélkül egészben vagy részben tovább adatnak, mái munkaadók közt szít­osztatnak. E tekintetben fellebez s kizárásával az a katonai parancsnokság határoz, amely­nek területén az óvadékot megőrző hatóság fekszik. Természetesen a bet tköoyv és érték­papír óvadék csupán az óvadékit leteendő összeg erejéig vész el. A kérelem nem t-lj - sitése tsetón az i vadékul letett összeg viasza- adatik, fogoly kiadása esetén pedig letétben marad, csupán az illetékes katonai parancs­nokság rendelkezésére adható ki a letevőnek. 5. Tudomására jutott a hadügyminiszté­riumnak hogy egyes alsóbb hatóságok és munkaadók a rendelkezéseket nem tartót ák be. Mivel nemzetközi jog értelmében s ha i- foglyokért egyedül a hadvezetőség felelős, az ilyen önkényes elosztás is kiosztása a fog­lyoknak megszüntetendő, mivel a foglyok a nyilvántartásból kiesnek. A hadügyminiszté­rium hajlandó a 2. pont értelmében a kato- ai parancsnokság beleegyezése és óvadék letétele esetén utólag megengedni (a foglyok számá­nak leszáll itásá') ha egyébb körülmények nem akadályozzák és a hadifoglyokkali bánásmód kifogástalan. Mindazon esetben ha 1915. októ­ber 31. után hadifogoly munkások ezen bele­egyezés nélkül találtatnak, a fog'yok az óva­dék elvesztése mellett visszavonatnak. A hadi logoly munkások minimális számát megállapító rendelkezések nem cs pán azért módosíttatta*, hogy méltányolandó esetben kis számú fogoly munkás csoport kiadható legyen, hanem az rt is egyes munkaadóktól akik az eddini mini mális számú munkást az őszi munkák bevé- geztével nem foglalkoztathatók e foglyok visz- szaadhati k legyenek és másoldali fogoly munkás iránti kérelem kielégíthető legyen. Szatmárnémeti, 1915. nov. 30. 264 -19 5. fksz. F. hó december 14-én Szatmártól Buda­pestig történt utazás alkalmával egy másod osztályú fülkében a csomagok elhelyezésére szolgáló hálóban egy fényképező készülék és egy browning találtatott. Felhívom a tulajdonost, hogy 1 éven belül hivatalomtól vegye át. Szatmár-Németi, 1915. dec. 23. Dr. Lénárd István h- rendőrfőkapitány. 5366-1915. gtsz. HIRDETMÉNY. A nagyméltóságu m. kir. belügyminisz­térium 111.956 -1915. V—a. sz. rendelete alapján közhírré teszem, hogy a katonai ha­tóságok megszökött hadifoglyok kézre kerítése alkalmával több esetben azt tapasztalták, hogy a közönség köréből egyesek élelemmel és útbaigazítással támogatják a hadifoglyok sző kését. Mintho/y a hadifoglyok szökésének szándékos elősegítése a büntető törvénykönyv 447. g-ába. esetleg a katonai büntető törvény- könyv 327. §-ába vagy pedig a hadviselés érdekei ellen elkövetett bűncselekmények, különösen a hadiszolgáltatások körül elköve­tett visszaélések megtorlásáról szóló 1915. XIX. te. ll.g-ába ütközik, ennél fogva s;ö- kevény hadifoglyok k'■zrekeritéséuél az a köz- biztonsági közeg, aki a hadifoglyot elfogta, köteles puhatolózni abban az irányban, váj­jon a hadifogoly szökését egyesek nem segí­ti tték-e elő és ha biztos adatókat szerez arra nézve, hogy vi akt a hadifoglyot — ebbeli minőséget ismerve — szökésében szándéko­san támogatta, az i letót nyomban le kell tartóztatnia és a le/közelebbi kir. ügyészség­nek haladéktalanul át kell adnia. Szatmár-Németi, 1915. dec 14. FERENCZ ÁGOSTON tanácsnok. 8295-1915. a. h. sz. Értesítés. Tudatom a város adózó közönségével, hogy az 1916. évre vonatkozó III. és IV. oszt. kereseti tőkekamat és járadék, valamint az állami jövedelmi pötadó vallomások beadá­sára vonatkozó hirdetmények a rendőrfőkapi­tányt' hivatal által a város különböző pontjain közszemlére tétetne*. A III. IV. oszt. kereseti és a tőkekamat adóra vonatkozó va lomások 19l6. év január 20-ig, az általános jövedelmi pótadóra vonat­kozó vallomások pedig január 31 ig adandók be a városi adóhiva'alnál. A III. IV. oszt. kereseti és tőkekamatadő vallomások be nem adása a törvényes követ­kezmények t vonja maga után. Az általános jövedelmi pótadóra vonat­kozó vallomások benyújtása nem kö'elező, azonban annak beadása az adózók érdekében áll, mivel a bekebelezett s bevallott terhek után fizetett kamatok arányában az ingatlanok után kivetendő általános jövedelmi pótadő csökken. A vallomások kiállítására vona'kozó útba­igazítást a kifüggesztett hirdetmény adja meg. Végül megjegyzem, hogy III. oszt. kér. adó vallomást csak azok kötelesek adni, akik ezen adóval sem 1814, sem 19.5. évben meg­róva nem voltak. V árost, adóhivatal. Szatmár Németi, 1915. december hó 14 én. Nagy József adóhiv. főnök. KŐSZÉN minden mennyiségben kapható Braun és László vaskeresbedő cégnél Deák-tér 9. APRÓHIRDETÉSEK I Minden &zó egyszeri beiktatása 8 fiH. Vastagabb betűből I 16 fillér. Legkisebb hirdetés 80 fillér. A díj előre fizetendő | ÁLLAS T-i. ADÁSVÉTEL Egy kisasszony azonnal felvétetik — Hetzer János könyv- és papirkereskedésóbe. Ápolónő felvétetik. — Óim kiadóban. Keresek megvételre használt, de jókarban levő 36“ 38‘ hajaló malomkövet. — Pat Endre Atya. Varrcgépet jékarban levői megvé­telre keresek. Blumen­feld, Báthori u 33. I-ső rendű bőszén kapható Bathyányi-utca 4. szám alatt. Lakás: Goldenberg, Rákóezi-utea 24. sz. Nyomatott a .Szabadsajté* könyvnyomda és lapkiadó részvénytársaság gyorssá)tóm Hzotaiar-Németihett.

Next

/
Thumbnails
Contents