Szamos, 1915. június (47. évfolyam, 147-176. szám)

1915-06-24 / 170. szám

(1915 junius 24. 170. szám) SZAMOS 3 oldal. Imaköngv és fénykép, mint életmentő. A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, junius 23. A harctéren nem egyszer előfordul, hogy a legveszélyesebb, pontokon harcoló katonák, akik mellett gránátok robbanak és srapnellesők viharoznak, minden baj nélkül teljesítik kötelességüket és meg sem sebe­sülnek. Bizonyos, hogy a mi katonáink, akikről a legzengőbb dicséret hangján kell irni, nem fürödnek sárkányvérben és védőpáncélokat sem hordanak a zubbonyuk alatt, mert ez ma már merőben ellen ezik a hadviselés módjával. Mégis e nagy háború során annyi csodás megmenekülésről hallottunk, hogy azt kell hinnünk: a bibliai idők tértek vissza. Azok között a szépszámú esetek kö­zött, amelyek, mint szerencsés véletlenek jegyeztettek fel a most készülő történelem mozgójára, a legromantikusabb és valamelyest elérzékenyitő az a történet, melyet velünk a harctérről közölnek. Fülöp Izidor szatmári lakos, 12. honvéd- gyalogezredbeli számvevő őrmester a tüz- vonalba ment, hogy a legénységnek zsoldot fizessen. Útközben észrevette az ellenség és tüzelni kezdett rá. Az egyik golyó a szive tályán el is találta. Szerencsére azonhan a zubbonyzsebében állandóan magával hordott egy imakönyvet, amelynek lapjai közt vele volt mindig a mennyasszonya fényképe is. így, történt, hogy az ellenséges golyó nem terítette le Eülöpöt. Az imaköny és a fénykép megmentették az életét. A veszélyek megtanítják az embert imádkozni, ami ez esetben azzal a haszonnal járt, hogy a bátor és kötelességtudó őrmester tovább) teljesítheti a rájabizottakat, s ha le­zajlik a hájcoru, oltárhoz vezetheti a válasz­tottját, akinek a fényképe drága talizmánul is szolgált. Hősök halála. A cs. és kir. tartalék-kórházban meghaltak: Szava Kovaljenka Kerelowics, 282. sz. orosz gyalogezredbeli trainkocsis, jaszenovatkai (Oroszország) születésű, gör. kel. vallásu, 29 éves,- nős. Augye Osipovics Bilibin, 194. sz. orosz gyalogezredbeli szakaszvezető, birozai szüle­tésű (Oroszország), gör. kel. vallásu, 32 éves, nőtlen. Grdnic Miko, cs. és kir. 53. gyalog­ezredben közlegény, jerebici [Horvátország] születésű, r. kath. vallásu, 28 éves. Kersting Ewald, 122. sz. porosz gya­logezredbeli közlegény, 21 éves, nőtlen, gelsenkirscheni [Poroszország] születésű, r. kath. vallásu. Gerstberger Gusztáv, cs. és kir. 1. sz. gyalogezredbeli közlegény, hillersdorfi [Szilézia] születésű, nős, 4 gyerek atyja, r. kath. vallásu, 28 éves. A barakkórházban meghaltak: Francz Appreher, a- cs. és kir. 6. sz. gyalogezred 4. századának tizedese, szül. 1889., Felsütz [Morvaország], r. kath., nőtlen, földműves. Negebauer Leopold, a cs. és kir. 93. gyalogezred 12. századának közembere, szül. 1890. Weigerdorf [Morvaország], r. kath., nőtlen, munkás. Paul Zom, a 39. sz. porosz tüzérezred tűzmestere, szül. Oteszmayer, Baden megye, Németország, 1894., r. kath. vallásu, nőtlen, soffőr­Talafons Franc, a cs. és kir. 13. sz. gyalogezred közembere, szül. 1888. Kabazi, Piscki-járás, Csehország, r. kath. vallásu, nőtlen, földműves. Reich Johan, a cs. és kir. 35. számú gyalogezred közembere, szül. 1894. Pilzen, r. kath , Csehország, nőtlen, kőműves. URÁNIA MOZGÓ Gázba hozza az egész közönségei az uj QTUGRT ^ ©SI3I3S film: A pánczélszoba I Ma csütörtökön | délután fél 6 órától foly- tatólag az évad legna­gyobb filmeseménye, a jegizgalznasabb és legújszerűbb detektiv- szinmü. — Az Omniá- ban lázba hozta egész Budapestet. Stuart Webbs detektív felülmúlha­tatlan alakítása — a PÁNCÉL­SZOBA óriási ötletekkel teli detektiv-szenzáció 4- felvonás. Ezenkívül legújabb látványosság: Könyörgő körménél győzelméért Budapesten, j Ms a nagyszabású kísérő műsor. | Előadás d. u. fél 6-tól folytatólag! jjj ECLAIR a páncél* szoba I az épad leg­nagyobb film* eseménye ECLAIR | HÍREK H Hova lett a lelkesedés ? Hetek óta feszült izgalommal leste-várta mindenki, hogy melyik pillanatban következik be az, aminek bekövetkezte előrelátható volt: Lemberg eleste. Hetek óta nincs nyugtunk sem az utcán, sem a szerkesztőségben a kérdések miatt: mi van Lemberggel ? A szerkesztőségi telefon állandóan zörgött, a kérdezősködők folyton zaklattak bennünket: nincs-e még bevéve Lemberg, Ma reggelre végre a kávé mellé szállítottuk Lemberget. A hir megérkezése olyan időkben történt, amikor a lelkesedés nem aktuális: éjjel két órakor. A Lembergért izguló hazafiak nagy része már aludt, aki pedig virrasztóit, az túl volt a lélek azon állapotán, amikor még lelkesedni tud. Ezek elébe ittak Lemberg elestének. Ma délelőtt aztán megjelentek a kétkedők: igaz-e Lem­berg eleste. És bár a hiradás alá a legszava­hihetőbb munkatársunknak: Hoefer altábor- nagynak a neve volt irva, sokan voltak, akik kétkedtek. Az egyik rövidnek találta a hír­adást, a másik túlságosan hidegnek a hang­ját. És mindnyájan reklamálták a részleteket, mintha a bevonuló katonaságnak nem lenne sürgősebb dolga, mint az, hogy amint bemegy Lembergbe, tegye le a puskát és üljön le riportot irni a Szamosnak. Nem tudjuk, hogy mindemez okok közt melyik volt az, amelyik az előzetes feszült izgalom után várható lel­kesedést lehűtötte. Mert sajnosán kellett ta­pasztalnunk, hogy amig mindenütt kitörő és hatalmas örömmel fogadták Lemberg vissza­foglalásának hírét, addig Szatmáron az egész örömzaj beleveszelt a heti vásár zsivajába. A zászlódiszt mindössze a Roóz testvérek háza képviselte a magyar, német és török lobogóval. A többi házakon — ha volt is egy-egy zászló — csak a régebbről kinntfe- lejtett lobogók voltak. Dr Vajay Károly pol­gármester elrendelte ma estére a tűzoltó őr­torony kivilágítását, de a közönség maga — és ennek megrovására igazán kevés minden elitélő szó — semmivel sem járult hozzá a lelkesedés megérdemelt demonstrálásához. Katonai kitüntetés. Őfelsége a király Klein Bertalan tyukodi kovácsnak, aki a nagy­szebeni 36. tábori ágyusezredben mint gyógy­kovács teljesit szolgálatot, az ezüst érdem­keresztet ajándékozta. Halálozás. Vaszkó Elek esperes, taraczujtalui gör. kath. lelkész, Máramaros- vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, 57 éves korában hosszas szenvedés után meghalt. Halálát özvegyén kívül nagykiterje- désü család gyászolja. Dernburg német államtitkár hadi­fogsága. Frankfurtból jelentik: A Bergens- fjora gőzöst, amelyen Dernburg volt német államtitkár Amerikából hazatérőben volt, út­közben elfogták. Az Unió kormánya garan­tálta, hogy Dernburgnak nem lesz bántódása. Kovács Gyula volt képviselő — közhonvéd. Kovács Gyula volt országgyűlési képviselő neve emlékezetes abból a merény­letből, amelyet gróf Tisza István miniszter- elnök ellen intézett. Kovács Gyula, aki azóta lemondott mandátumáról és birtokán gazdál­kodott, most — mint tudósitónk jelenti — a székesfehérvári katonai parancsnokságnál, mint közhonvéd, szolgálatra jelentkezett és kérte, hogy küldjék a harctérre. Halálozás. Özvegy Tóth Antalné, a szatmári megfigyelő barakk-kórház volt ápoló­nője, e hó 21-én hosszabb ideig tartott be­tegség után 41 éves korában meghalt. Teg­nap délután temették a ref. egyház szertar­tása szerint, nagy részvét mellett. A barakk­kórház ápoló személyzete díszes koszorút helyezett az elhunyt koporsójára és 60 K 80 fillért adományoztak a hátramaradt ár­váknak.

Next

/
Thumbnails
Contents