Szamos, 1915. június (47. évfolyam, 147-176. szám)

1915-06-23 / 169. szám

(1915 junius 23. 169. szám) 3 oldal. SZÁMOS nál az igazgatói állást, a kivonuló orosz csa- , patokkal együtt ment és elvitte családját is. ; A gyár munkásri könyörögtek a kozá- i koknak, hogy ne égessék le a gyárat, de a j kozákok szuronynyal kergették el őket, ol­tani senkit sem engedtek és azt mondták, hogy ez csak kezdet. Akik ulánnuk jönnek, azo* felgyújtják az egész várost. Erre azonban nem volt idő. A vissza­vonulás olyan gyorsan, eszeveszetten és rendetlenül történt, hogy az oroszok nem fejezhették be pusztító munkájukat. Annyi idejük azonban mégis volt, hogy felgyújtsák a Groedel-féle hatalmas fűrésztelepet, amely teljesen elpusztult, valamint a szóda és gyertyagyárat és azokat a rögtönzött álláso­kat, amelyeket deszkából építettek a lovaik számára. A kár, amelyet az oroszok gyujtogatá- | saikkal okoztak, több millióra rúg. Május 14-én hajnali négy órakor jött j be az első német uhlánus csapat Skoléba és j vitéz csapataink azóta megállás nélkül üldö- : zik az oroszt. A sok pusztítás külömben, amit az j oroszok a városban végeztek, arra vall, I hogy ők már tudatában voltak annak, hogy j többé nem jönnek vissza. Az első invázió \ idején nem gyújtogattak, nem pusztítottak. | Érdekes, hogy az orosz hadsereg még- j sem vonult ki Galicia területéről hódítás ! nélkül: egész sereg ruthén asszony, mind j notóriusan rosszhirü nő, követte őket. Ma már Skole is csak átmeneti álló- j mása a katonaságnak. Meglátszik rajta, hogy 1 jóval a harctér háta mögött van már. Az Etappenkommando előtt civilek és j katonák olvassák a német főhadiszállásnak ! és Hőfer altábarnagynak kifüggesztett jelen- ; téseit és örömmel terjesztik a hirt, amelyet | a harctérről érkező tisztek mesélnek, hogy j az oroszok a stryji vonalon is megkezd- j ték a teljes és sürgős visszavonulást. Hogy a Skole körüli harcokban minő j veszteségeik voltak, azt mutatja a templom ; körül és temetőben százával fehérlő hármas ! kérész es fakereszt. Dénes Sándor. j MEGJELENT Dénes Sándor könyve; Egy komitócsi újságíró feljegyzései és kapható Huszár Aladár könyvesboltjában 2 koronáért SZENTHÁROMSÁG gyógyszertár Szatmár, Deák-tér 12. — Telefon: 226. Az összes fertőUenitő szerek cárból, Lysoform, formalin stb., dezinficiens szappanok nagymennyiségben és ki­csinyben kaphatók. — A tavasz beáll­tával ajánlja bőrápoló készítményeit: Szeplő, májfolt, bőratka [mitesser] s mindenféle cőrtisztátalanság ellen leg­jobb a Kámforos-arckenőcs, ára: 1 K 80 fill., a hozzávaló francia epeszappan 80 feli. A Vénus-puder fehér, krém és rózsa szinbon 1 K, a Vénus-arcviz ára l korona 60 fillér. Az összes bel- és külföldi gyógyszer- különlegességek nagy raktára. Póstai szétküldés naponta. — Czim: Szentháromság gyógyszertár 8zatmár — — Deák-tér 12. — — URÁNIA MOZGÓ SCCQ3R Cázba hozza az egész közönségei az uj QT&GRT film: Ma szerdán délután fél 6 órától foly­tatólag az évad legna­gyobb filmeseménye, a legizgalmasabb és legújszerűbb detektiv- szinmü. — Az Omníá- baii lázba hozta egész Budapestet. Stuart Webbs detektív felülmúlha­tatlan alakítása — a PANCÉL­SZOBA óriási ötletekkel teli detektiv-szenzáció 4 felvonás. Ezenkívül legújabb látványosság: Könyörgő körmenet győzelméért Budapesten. És a nagyszabású kisérő műsor. Figyelmeztetés! Ma és holnap előadás d. u. fél 6-tól folytatólag! senasn I (3 páncél- szoba az-évad leg­nagyobb” film- eseménye HÍREK 1 Kitüntetés. N e uf e 1 d Sándor, a Neuschlosz-féle fürészgyár szatmári telepének tisztviselőjét, a harctéren tanúsított bátor és hősies magatartásáért az ezüst vitézségi érem­mel tüntették ki és zászlóssá léptették elő. Zenevizsga. Csöndben, előzetes rek­lámok nélkül tartotta meg zenevizsgáját vasárnap délután Baranyi Ilona zenetanárnő magániskolája. Bár a zenevizsga előzetes reklámirozása nem csinált konkurrenciát a világháború híreinek, amint pedig ezt már minden zenei stimmelésnél megszoktuk Szat- máron, a vizsgán igen szép számú közönség jelent meg. A növendékek mindegyike szépen, precízen játszott és meglátszott, hogy tanár­nőjük kitűnő és alapos oktatásban részesí­tette őket. A közönség lelkesen tapsolt a szereplő növendékeknek. Az aratás biztosítása. (Gazdák érte kezlete.) A Szatmármegyei Gazdasági Egye­sület számos tagja gyűlt egybe folyó hó 17-én a városháza tanácstermében, hogy a fenyegető munkáshiányon segítsenek és lehetővé te­gyék az idei aratás zavartalan lebonyolítását. Az értekezleten Böszörményi Emil dr., a gazd. egyesület alelnöke elnökölt, s résztvett azon Csaba Adorján főispán, miniszteri biz­tos is. A megjelent gazdák feltárták helyze­tüket, melybe a háború következtében beál­lott munkáshiány miatt jutottak. Az aratás kielégítőnek ígérkezik, de ott állanak, hogy nincs arató munkás. Világossy Gáspár egyl. titkár előterjesztette a honvédelmi és földmi- velésügyi minisztériumnak a napokban erre vonatkozólag kiadott körrendeletéit, melyből különösen figyelembe veendő a honvédelmi minisztériumnak az az intézkedése, hogy 20-as munkáscsoportban katonaságot enged át 14 napra az aratási és cséplési munkák lebonyolítására. Az értekezlet határozata ér­telmében a gazdasági egyesület sürgősen ér­tesítette a községeket és gazdákat az eljárás­ról, mely mellett a katonai munkáscsoportok megszerezhetők. Szó volt még az értekezleten a hadifoglyok alkalmazásáról, az idei termésre nyújtandó előlegről, valamint az idei termés­nek az állam által leendő átvételéről. Ez utóbbi tárgyban az egyesület feliratilag for­dult a kormányhoz, hogy a termés átvétel elsősorban vármegyénkben történjék, mivel gazdáink anyagi helyzete az elmúlt katasztró- fális évek után oly nyomasztó, hogy a ter­més gyors értékesítése rájuk nézve úgyszól­ván létkérdés. Kimondotta továbbá az érte­kezlet, hogy a gazdasági egyesület titkári hivatala a legszélesebb körű akciót fogja ki­fejteni az idei aratás biztosítása érdekében s minden idevágó ügyben teljes és kimerítő tá­jékozást nyújt a kisgazdáknak és azoknak is, akik nem tagjai az egyesületnek. A spanyol követ Schönbrunnban. Bécsből jelentik: A király a spanyol követet Schönbrunnban kihallgatáson fogadta. Désy Zoltánt exhumálják. Budapest­ről jelentik : Désy Zoltán holttestét családja exhumáltatja és Budapesten temettetik el. A család megbízottja érintkezésbe lépett az alkotmánypárt vezetőségével. — Mint hírlik, Pflanzer-Baltin tábornok Urmánczy Nándor képviselőt is értesítette arról, hogy Désy sír­ját megtalálták. A Désy halála folytán meg­üresedett marosvásárhelyi kerületben Ugrón Gábor volt alkotmánypárti főispán fog föllépni. Hősi halál. Nagyváradi ifj. Thury Mi­hály nagy károlyi p. ü. számtiszt, a cs. és kir. 15. hegyi, tüzérezred zászlósa, nagyváradi Thury mihály p. ü. főtanácsos fia, az Isonzó- menti. harcokban Tóiméin előtt e hó 2-án hősi halált halt. Tiszttársai a Slfeme-planina nevű magaslaton helyezték külön sírba. A- mélyen-sújtott gyászoló család iránt a rész­vét megyeszerte általános. A Károlyi-kertben hirdetett Medgya- szay kabaré, a rossz vasúti közlekedés miatt, f. hó 24-én, csütörtökön kezdődik. / I k pánczélszoba

Next

/
Thumbnails
Contents