Szamos, 1915. június (47. évfolyam, 147-176. szám)
1915-06-22 / 168. szám
2. oldal (1915 janius 22. 168. szám) Napirend előtti felszólalások. Napirend előtt többek közt fölszólal- Heinrich Viktor s kölünösen a kenyér, főt zelék félék és jégdrágaság ellen kért intézkedést, nagyobb nyomatékül a közgyűlés asztalára tette a helybeli sütő ipar legújabb termékét egy 13 és félgrammos zsömlyét. | |Duszik Lajos a nyomorék katonák és hadiárvák segélyezését, valamint az iskolák kiürítését sürgeti. A főispán első kérdésre kijelenti, hogy az állami feladat, hasonló célú társadalmi mozgalmakat maga részéről is szívesen támogat. Az iskolákra vonatkozólag pedig már tett is intézkedést, hogy a kórházi célokra lefoglalt iskolákat rendeltetésüknek visszaadják s hiszi, hogy ez meg is történik. Ugyancsak Duszik Lajos kijelenti, hogy ; a gazdasági tanácsosi és a főkapitányi állás betöltése előtt nem lehet az élelmezési mizériák megszűntére számítani. Kéri tehát az elnöklő főispánt, ne hagyja üresedésben e két fontos hivatalt. Csaba Adorján főispán válaszában kifejti, hogy korai és időszerűtlen a gazdasági tanácsos személyében beállható változásról beszélni, ellenben a főkapitányi állást, mihelyt a fegyelmi eljárás befejezést nyer, sürgősen betölti. Azt előre is kijelenti, hogy e hivatal betöltésénél csakis a közönség érdekét fogja szem előtt tartani és semmiféle befolyásnak nem enged tért. (Éljenzés.) Közélelmezés. Sok gondot okoz a közélelmezés és a piaci árak szabályozásának kérdése. Ezt mutatja az a nagy érdeklődés is, amit a bizottsági tagok a polgármesteri jelentés idevágó része és Mátray Lajos biz. tag indítványa iránt tanúsítottak. Utóbbi közellátási bizottság afakitását javasolta. Kelemen Samu dr. az indítványra megjegyzi, hogy minden jó ügy temetője a .bizottság“. Nem a közellátási bizottság a panacea, hanem az egyéni energia, az egyéni kezdeményezés. Addig is, mig a miniszteri felhatalmazást megkapja, a kényszerítő szükségre a törvényhatóság egyértelmű felfogására hivatkozva tegyen a polgár- mester erélyes intézkedést. Ezt a közönség méltán elvárja. A polgármester válaszában a hatósági ármegállitásnál hathatósabb eszköznek tartja az élelmi szerek hatósági beszerzése által felidézett hatósági konkurrenciát. Egyébként mindkét irányban minden tőle telhetőt megtesz. Kótai Pálnak az Attila utcából benyíló zsákutca rendezése tárgyában tett interpellációja a felszólalások sorát idézte fel. Végre a közgyűlés tudomásul vette a polgármester nyilatkozatát, melyszerint a tanács már elrendelte az utca megnyitását, de e határozat telebbezés folytán a másodfokú hatóságnál elbírálás alatt áll. A kereskedelmi iskola épitése. A belügyminiszter abból az általános indokból, hogy a háború folyama alatt újabb építkezés nem engedélyezhető, megtagadta jóváhagyását a felsőkereskedelmi iskola terveitől és költségvetésétől, dacára hogy az előző határozatokat jóváhagyta, melyek alapján a város az építőipar pangására való tekintettel az építést megkezdte s az épületet tető alá hozta. Ugyanakkor a közkórház építéséhez jóváhagyását megadta. A közgyűlés elhatározta, hogy fölvilágosító jelentést tesz a kereskedelmi iskola építéséről, mint ínséges munkáról, egyszersmind megkéri a minisztert, hogy tekintsen el ettől az elhatározásától, amely kiszámíthatatlan bonyodalmakra adhot okot. Bizottságok kiegészítése. A közgyűlés az adófelszólamlási bizottságban lemondás folytán megüresedett rendes tagsági helyre Horváth Bertalan bizottsági tagot, viszont az ő helyére póttagnak Antal Sándor drt választotta meg. SZAMOS A gazdasági szakbizottságba pótlólag Pap Zoltán drt. a közgyűlés megválasztotta. Háziszemét kihordása. Bernát Mór vállalkozó a pályázat mellőzésével elfogadott ajánlatát módositani akarta. A közgyűlés azonban ezt nem fogadta el s elrendelte a nyilvános pályázat kiírását. Szakbizottsági javaslatok. A gazdasági és jogügyi szakbizottság javaslatait a közgyűlés elfogadta úgy, amint arról annak idején beszámoltunk. Csupán a hadikölcsön jegyzésnél merült föl rövid vita, amelynek eredményekép csak elvileg monSeregeink Lemberg alá érkeztek. Sajtószállás, junius 21. (M. T. I.) A szövetséges csapatok a meg vert orosz hadseregeket üldözve, Lemberg alá érkeztek. Az olasz harctéren a harcok az eddigi keretek között mozognak A galíciai döntő csata részletei. Sajtos álláp, junius 21. (M. T. I.) A grodeki döntő csatában Mackensen vezérezredes mérte a legsúlyosabb ütést az oroszokra, kinek hadseregében Mageierownál benne volt Arz altábornagy honvédsége is egy osztrák csapattesttel együttesen. Mackensen seregei a Rava-Ruska—lem- bergi vasúti vonalat éppen szivénél vágták ketté. Boehm-Ermolli a Veresycán mindenütt átkelt és az óriási vonalon mindenütt megverte és kelet felé kergette az oroszokat. Szombaton délutánra a Lemberghez vivő öt vasúti vonal,- és pedig az északi, a ravaruskai és javorowi szárnyakkal, valamint a grodeki, sambori és stryji vonalak ki vol tak kezdve. Pflanzer-Baltin példátlan hevességű támadásokkal birkózik meg. Valóságos tömegrohamokról van szó, melyekkel szemben Pflanzer-Baltin erősen és biztosan tartja hadállásait. Heves hacok a Pruth és Dnyeszter között. Kopenhága, junius 21. [M. T. I.] A Pruth és Dnyeszter között hevesen harcolnak. A helyzet az oroszokra kedvezőtlen. A lembergi orosz uralom utolsó órái. Seveningen, junius 21. [M. T. L] Ide érkezeit hir szerint a legutóbbi pétervári koronatanács kizárólag Lemberggel foglalkozott. Vilmos császár a grodeki ütközeteknél. Berlin, junius 21. (M. T. I.] A Wolff- ügynökség jelenti: Vilmos császár a beszkidi hadtestnél jelen volt a Lembergtől nyugatra, a grodeki vonalért folytatott harcodnál. dotta ki a közgyűlés, hogy amennyiben szükség lesz, hadiárvák segélyezésére fogja fordítani 100,000 korona kamatait. . Nyugdíjazások. Kovács István vizmüigazgató, úgyszintén Kovács Gusztáv Írnok özvegyének szabályszerű nyugdiját a közgyűlés megállapította. Hatósági átiratok. Kolozsvár városának az önálló vámterületről szóló átirata felett a közgyűlés napirendre tért. Olaszország szövetségszegé- sét, Maros-Torda vármegye átirata kapcsán a törvényhatóság méltó módon elitélte. Oroszország vesztesége. Berlin, junius 21. [M. T. I.] A „Deutsche Tageszeitung“ közli pétervári jelentés alapján, hogy az oroszok tisztvesztesége május 25-ig 97,422. Számításba véve har mincszor annyi közlegényt, az oroszok eddigi vesztesége három millió, azóta ez a szám egy félmillióval szaporodott. Mit jelent Maklakow bukása. Kopenhága, junius 21. (M. T. I.) Pétervárról jelentik: Politikai körökben attól tartanak, hogy Maklakow lemondása magával rántja az egész Goremkin kabinetet. Az orosz kabinetben a nézeteltérések aligha hidalhatók át. Maklakow a háború végsőkig menő folytatásának volt a hive, tarozása legfelsőbb orosz körök bizalmának meg rendülé»ét mutatja. A harc most Nikolajevics befolyásának fennmaradása vagy megszűnése körül forog. Felsőbb körök fiatalabb miniszterelnököt keresnek Goremkinnél. Uiresztelik, hogy Sza szanov visszalépése rövidesen v írható. Utódául Zarkovot emlegetik. Carp Péter Oroszország ellen. Bukarest, junius 21. [M. T. L] Carp Péter román politikus a „Mol- dová‘-ban, vezető cikkben felszólítja a kormányt, hogy most, amikor a szövetséges csapatok Besszarábiában, Chodin—Kisenev felé nyomulnak, elérkezett az ideje, hogy Románia kilépjen semlegességéből. Elérkezett az ideje, hogy Románia sürgősen akcióba lépjen Oroszország ellen. A csőcselék üzelmei Oroszországban Stokholm, junius 21. (M. T. I.) Moszkvában folytatódik a rombolás munkája. Báró Kuvops posztógyáros kastélyát fölgyuttották. A csőcselék Moszkvából Paskinovba vonult és ott rabolt és gyújtogatott. A dortzi kormányzóságban véres harcok voltak a munkások és csendőrök között. A pétervári pályaudvaron lefoglaltak egy küldeményt, amelyben forradalmi felhívások, muníció és lőfegyverek voltak. A moszkvai zavargásoknál 60 házat és 207 német üzletet felgyújtottak. A sebesültek között 116 német és osztrák-magyar, 489 idegen nevű és 90 orosz sebesült van. Az okozott kár 40 millióra rúg. A világháború hirei.