Szamos, 1915. június (47. évfolyam, 147-176. szám)
1915-06-19 / 165. szám
(1915 junius 19. 165. szám) S Z A A 0 S 5. olda fémből valókat; b., Ezeknek a fémeknek és ötvözeteknek ócska anyag és hulladék alakjában meglévő készleteit kötelesek a birtokosok, vagy azok, akik ily készleteket más részére őrizetben tartanak, legkésőbb a folyó óv junius hó 18-ig az alábbi rendelkezések szerint az átvételi bizottsághoz beszállítani. E beszállítástól függetlenül fennáll a m. kir. minisztériumnak folyó évi február hó 6- án 504/1915 M. E. sz. alatt kelt rendeletében megállapitott bejelentési kötelezettség az elszállításra kerülő anyagokra nézve is, ezeket tehát az 1915. évi május hó 31-iki állapot szerint legkésőbb az 1915. évi junius hó 18 ik napjáig szintén be kell jelenteni. — 3. §. Az elszállítandó anyagokat a fo’yó évi junius hó 18 ig megfelőeu fémenként lehetőleg külön, mindazonáltal egybecsomagolva a feladandó csomagok számának és súlyának a f lvevő vasúti hivatal által történt megállapítása után az illetékes átvételi bizottság címére teheráru- í ként keli feladni. — A fe’adott anyagok nemei annak megjelölése mellett, hogy azok uj vagy ócska anysgok-e, vagy pedig pld., hogy réz forgácsról, vagy egyébről van e szó, a szállító levelén fel kell tüntetni. A c;omago- golási és szállítási költségeket a katooai igazgatás a feladónak megtéríti, ha a beküldött készletek hadi célokra alkalmatlannak találtatnak, a katonai igazgatás a visszaszállítás költségeit is viseli. — 4. § Az átvett anyagokért járó térítésre nézve a folyó évi április hő 19 ről 4600/Eln. 20. b. 1915' sz. a. kelt rendek t irányadó. A jelen rendelet 1. §-ának 1. pontjában említett anyagokért járó térítés megállapítására az előbb említett rendelet Il-ik részének az 1. §. 2. pontjában említett anyagokéut járó térítés megállapítására pedig annak első részének határozmányai, illetve tételei mértékadók. — Egyebekben a- térítésre a folyó évi február hó 6-tól 1597/Eln. 20. b. 1915. sz. a. kelt rendeleté 2. illetve 3 §-ainak rendelkezése szintén alkalmazást nyernek. — 5. §. A birtokosok vagy azok, akik a beküldendő készleteket más részére őrizetben tartanak, az anyagok feladásával egyidejűleg az elszáli- tásra kerülő anyagokról egy jegyzéket kötelesek az illetékes átvételi bizottságnak megküldeni. — A jegyzékben fel kell tüntetni a birtokos esetleg az anyagok megőrzőjét, a közigazgatási járást és a helyet, ahol az anyagokat eddig tartották, a feladás helyét, a csomagolás nemét és a csomagokra alkalmazott jeleket, a csomagoknak a felvevő vasúti híva- j tál által megállapitott számát és azok nyers- súlyát, az anyagok nemeit és azok tisztasulyát. A jegyzéket a feladónak alá kell Írnia. A jegyzék egy második példányát közvetlenül a központi fómrekvizitiós bizottságnak kell megküldeni — Ha oly anyagokról van szó, amelyek az átvételi bizottság helyén, vagy annak közelében vannak és azért vasúton nem szállíthatók, akkor a folyó évi junius hó 8-ig mindenekelőtt a jegyzékeket kell beküldeni, mire az átvételi bizottság meghatározza és közli az elszállítás napját és az átadás helyét. 6. §. Ha az elszállításra kerülő anyagoknak 3. a 2. §. 1. pontja alatt fölemlített készlete kevesebb, mint az, amely az 1915. évi május hó 31-ón megvolt, 2. §. A 2. §. 2. pontja alatt felemlített készlete kevesebb, mint amely az 1915. évi március hó 31. napján megvolt, hozzáadva az 1915. évi május hó 31-én keltezett növekedés, akkor a beküldésre kötelezett tartozik a csökkenést a jegyzék megküldésével egyidejűleg a központi fém- rekviziciós bizottsághoz intézendő beadványban igazolni. Ha kötelezett arra hivatkozik, hogy az anyagok a katonai igazgatás megbízásának teljesítésére használtattak fel, vagy hogy azok erre a célra a saját üzemében vagy az általa ugyancsak e célra foglalkoztatott más üzemekben feltétlenül szükségesek, köteles azt a katonai hatóságot megjelölni, a mely a megbízatást adta, továbbá a megbízás tárgyát az az annak teljesítéséhez felhasznált anyagok mennyiségét és a megbízás ügyszámát és a keltét bejelenteni. Másnak azonban a készleteket még a folyó évi március hó 29-ről 3820/Eln. 20. b. 1915. sz. a. kelt rendeletem 3. §-ában előirt nyilatkozat ellenében sem szabad átengedni Ha a kötelezett arra hivatkozik, hogy készletét vagy annak egy részét a kereskedelemügyi miniszter a folyó évi február hó 6-ról 1597/Eln. 20. b. 1915. sz. alatt kelt rendeletem 5. §-a értelmében a birtokos rendelkezésére visszabocsátotta, akkor tartozik a vonatkozó rendelet keltét és ügyszámát bejelenteni. Az ily visszabocsátás iránt beadott, de még el nem intézett kérvények a vonatkozó anyagok beküldésének kötelezettsége alól nem mentesittetnek. 7. §. Az igénybevétel nem ólinti, tehát nem keil beküldenie : a 2. §. 1. pontjában felemlített anyagok közül a) azoknak 50 százalékát, ha az anyagok oly elektrotechnikai üzemek birtokában vannak, melyek gépek, készülékek és vezetékek előállításával vagy villamos telepek berendezésével foglalkoznak, b) azoknak 20 százalékát minden más esetben. 2. Hasonlóan nem kell beküldeni és szabadon felhasználható 20 százalék a 2. §. 2. pontjában említett anyagokból. Továbbá nem kell beküldeni: 3. ócska anyagot és hulladékot, ha azokat a birtokos a saját üzemében, vagy más belföldi üzemekbe a saját céljaira nyers fémmé dolgozza, illetőleg dolgoztatja fel. A termelt nyers fém azonban csak a kereskedelemügyi miniszter engedélyével, vagy a katonai igazgatás oly megbízásának teljesítésére használható fel, amelyeket az anyagok birtokosa kapott 4. Aluminium készleteket, amelyekre a vas- és acélgyártó üzemek birtokosaiaak saját szükségletük fedezésére a folyó évi julius hó végéig szükségük van. 5. Az igénybevett fémek és ötvözetekből oly mennyiséget, amelyek a birtokosoknak a saját üzemeik fentartásához szükséges javítások céljaira folyó évi julius hó végéig feltétlenül nélkülözhetetlenek. Ez az utóbbi kivétel azonban csak abban az esetben áll fenn, ba ezek az anyagok az üzemi berendezések sajátossága szerint más anyagokkal nem pótolhatók. Szatmár Németi, 1915. junius 7. 6586-1915. iksz. A m. kir. álíamvasuti üzletszabály értelmében felhívom a gazdaközönséget, hogy takarmány és learatott gabonákévéjeit, kazlait a vasúti sínektől csak 95 méter távolságra rakassa le, mert az e területen belül lerakott takarmány- és gabonanemüek a vasúti mozdony szikráitól származó tűzkárért a vasút igazgatósága kártérítést nem fizet. Szatmár Németi, 1915. junins 12. 6188-1915. fksz. Tudatom a város közönségével, hogy a város területén ismét előfordult egy veszettségre gyanús eb kóborlása, mely több kutyát megharapott, miórtis a május 5-ikén elrendelt ebzárlatot újabb 40 napra meghosszabbítottam. Ebből' kifolyólag ismételten figyelmeztetem a . közönséget, hogy a kutyák állandóan ás oly • módon tartassanak megkötve, hogy azok el ne szabadulhassanak, házon kívül pedig biztos szájkosárral pórázon vezettessenek. — A szabadon járó és szájkosár nélkül vezetett ebek befogatnak, kiirtatnak és kinyomozható tulajdonosaik az 1888. VII. t.-c. 154. §. alapján megbüntettetnek. Szatmár, 1915. jun. 5. 6494-1915 fksz. A városunkban tekintélyes számban elhelyezett sebesült katonák és a bevásárló nagyközönség érdekében felkérem a város és a szomszédos községek polgárságát, gazda és termelő közönséget, hogy minden egyes eladásra szánt élelmi cikkeket az itteni piacra naponként szállítsák ki, s azokat árjelző táblákkal ellátva a lehető legolcsóbban árusiiják, hogy úgy a katonaság, mint a polgári vásárlóközönség az élelmiszerekhez tisztességes és nem elviselhetetlen drága árakon juthasson. Egyidejűleg figyelmeztetem az eladókat, hogy azon esetben, ba az élelmi szereket a termelési költségekkel szemben aránytalanul drágán fogják árusítani, ellenök a kibágási eljárás lesz megindítva, mely esetben az 5600— 1914. B. M. rendelet értelmében 200 koronáig terjedhető pénzbüntetésre és 15 napi elzárásra ítélhetők. Szatmár, 1915 junius 11-én. 6497-1915 fksz. Miután azt tapasztaljuk, hogy a háztulajdonosok az érvényben levő szabályrendelet azon rendelkezésének, hogy telkeik el itt a mügyalogjáró szélétől 30 cm. távolságra a fel- burjánzott dudvát le nem nyeselik — eleget nem tesznek, ez oknál fogva felhívom a ház- tulajdonosokat, hogy ezen munkálatot 48 óra alatt végeztessék el, mert ellenkező esetben ellenök a kihágási eljárást fogom megindítani. A kér. r.-tizedeseket személyes felelősség terhe alatt újólag felhívom, hogy a mulasztást elkövető háztulajdonosokat 3 nap elteltével kü- lön-külön ivén jelentsék be. Szatmár, 1915 junius 11. 6387-1915. fksz. Értesítem a város közönségét, hogy a debreceni kereskedelmi és iparkamara szakiskolai ösztöndíjakra, valamint a Goldberger Erzsébet-fóle alap segélydijára pályázatot hirdet. A pályázati hirdetmény felvételei a ren- dőrfőkapitányi hivatal kiadó osztályában megtekinthető. A pályázat határideje a szakiskolai ösztöndíjakra f. év julius 15. A Goldber- ger-fóle sególydijra pedig f. óv junius 10. Szatmár, 1915. jun. 11. 6167-1915. fksz. Értesítem a város érdekelt kereskedőit, hogy a 137261-1914.-VII. M. B. körrendelet értelmében a kónmáj árusítása (kálium sulfurátum pro balneo) — a gyógyszerek, gyógyfélék, mérgek és mérektartalmu anyok- kal való kereskedés tárgyában 111665 1914. sz. alatt kiadott szabályrendelettől eltérően — minthogy az utóbbi időben kiterjedten alkalmazzák és igy a beszerzés könnyítése szükségessé vált, a közegészsógi tanács vélemó- nyes javaslata alapján a kereskedőknek is megengedtetett. Szatmár, 1815. jun. 11. 6322-1915. iksz. Értesítem s város közönségét, hogy a m. kir. honvédelmi miniszter ur 6731. ein. sz. 200—1915. sz, rendeletével a folyó évi március hó 29-ről 3820. e!n. 20/b. 1915. sz. alatt kelt rendelettel hadi célokra igénybe vettnek kijelentett anyagok közül : 1. az érceket, kohó féltermékeket és hamukat, 2. az ónt és ónötvözeteket beleértve az ebből a fémből, illetve ötvözetekből való ócskaanyagot és a hulladékot is az igénybevétel alól feloldott s igy azok szabadon felhasználhatók. Szatmár, 1915. junius 10. 6165-1915. fksz. Értesítem a város közönségét, hogy a nagymóltóságu belügyminiszter ur az 54334— 1915—V. a. sz. rendeletében foglaltak szerint Ő császári és apostoli királyi felsége egy — az oroszoktól zsákmányolt ágyút adományozott a gyors segély Auguszta alapnak, hogy abból hadi emlékeket veressen. Az érmek terjesztéséből befolyó jövedelmet az Auguszta alap teljes összegében a rokkantak támogatására szolgáló alap céljaira fordítja. A jótékony vagy emberbaráti célra forgalomba hozott jelvények ügyében 1914. évi október hó 1-én 7270—B. M. Ein. számú körrendeletnek ezen hadi hatályát ezen hadi emlékérmekre is kiterjesztve — ezennel megtiltotta, hogy ilyen, vagy hasonló emlékérmeket az Augusz’.a alapon és általa igazolvánnyal ellátott gyűjtőkön kívül más is forgalomba hozhasson, valamint azt is, hogy ezeknek az érmeknek befoglalására szolgáló és szintén az Auguszta alap által készített arany és ezüst kereteket más is előállíthasson és forgalomba hozhasson. Szatmár, 1915. junius 12. Dr. CSOMflY ALADÁR h. főkapitány. 1114-1915. gtsz. HIRDETMÉNY. Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége tulajdonát képező Szatmárbegy Kis- Lippa alatti terület 1915. évi junius hó 16-án d. e. fél 9 órakor a f. évi használatra a városi gazdasági tanácsosi hivatalban megtartandó nyilvános árverés utján haszonbérbe fog adatni. Mely árverésre az árverezni kívánók oly értesítéssel hivatnak meg, hogy 20 korona