Szamos, 1915. május (47. évfolyam, 116-146. szám)

1915-05-06 / 121. szám

(1915 május 6 121. szám

2 oldal.

volt. A* kormány nem tehet arról, hogy az akció eredményekép a kezébe kellett venni az egész forgalmat.

Szterényi közbeszólására: „Helyes! Ezen kellett volna kezdeni!“, gróf Tisza azt ; feleli, hogy az országot nem fenyegeti éhség, de szükség van a társadalom önmegtartóztatására.

— Ne adjunk tápot, — folytatta a miniszterelnök — ellenségeinknek. Nem szabad a monarchia két állama között a háború elején oly lélekemelőén megnyilvánult hatást vádakkal és méregeseppek elhintésével lerontani.

A miniszterelnök beszéde után Szterényi József szólalt fel. Kérdi a miniszter- elnököt, hogy reá vonatkoztatta-e azon kijelentését, hogy beszédével tápot adott ellenségeinknek ?

Gróf Tisza István válaszában kijelenti, hogy Szterényi, ha nem is szándékosan, de akaratlanul igenis szolgálatot tett kijelentéseivel az ellenségnek.

Ezután Benedek János beszélt a javaslat ellen, majd Novák János beszéde következett.

A délutáni ülésen Barabás Béla, Me- zőssy Béla és Hazai Samu miniszter szólaltak fel.

Ekkor az elnök- a vitát megszakítva, felolvassa a király és Frigyes főherceg válaszát a tegnapi üdvözlésekre.

A király ezt táviratozta gróf Tisza Istvánnak : „ Különös örömmel tölt el,' hogy a képviselőház velem együtt érez a felül nem múlható hősiességgel küzdő hadseregem fegyvertényei feletti hálában és büszkeségben.“

Frigyes főherceg távirata e szavakkal végződött: „ A szövetséges seregek győzelmi útjukat Isten segítségével az ellenség teljes leküzdésével fogják koronázni.“

A tanácskozás folytatásánál Hazai honvédelmi miniszter Novák János múltkori interpellációjára válaszolva kijelenti, hogy a katonákat nemcsak a szántás-vetéshez bocsátották haza, hanem az aratásra is haza engedik. A miniszter szavait általánosan helyeselték.

Ezután Bikády terjeszti elő interpellációit, amelyekre Ghillányi, Harkányi és Jan- kovich miniszterek válaszoltak.

Ülés vége este fél 7 órakor.

Boga és Lukáciti vesszőfutása.

bukaresti kávéházak hősei.

— A Szamos eredeti tudósítása. —

Ismeretes, hogy a háború kitörése után, amikor a magyarországi románok a legszebb példáit adták hazafiságuknak, lelkesedéssel siettek a haza védelmére, a román közélet két izgága tagja: Goga Oktávián, a költőből lett politikus és Lucaciu László, a hírhedt lacfalusi agitátor hátat fordítottak az ország nak és Romániába mentek izgatni saját hazájuk ellen. Örök dicséretére válik a magyar- országi román nemzetiségi pártnak, hogy amint ez tudomására jutott, felhívta a két hazaárulót, hogy mondjon le a párt végrehajtó bizottságában viselt tagságáról, amit ezek meg is tettek.

Azóta a két hazaáruló a bukaresti kávéházakban agitál — nem kevesebbért — mint Erdély elfoglalásáért. A két hazaárulónak azonban nincs sikere. A romániai közvélemény hamarosan megismerte igazi értéküket, amint az a következő tudósitásból kitűnik.

„Menekültek“ címen, romániai lapok nyomán, a Telegraful' Roman, a nagyszebeni román metropolita lapja ezeket irja a dicsőségtől elkábult ifjú politikusról és társairól:

A vendég igen kellemetlen kezd lenni, ha nagyon sűrűn tiszteleg, de kivált akkor, amikor házadban bírálni, sőt parancsolni kezd. Ilyenkor eszedbe jut, hogy nyakon csípjed és kidobjad az ajtón.

SZAMOS

így vagyunk a háború elől Romániába i menekült hazai románokkal, akik nem elé j gedtek meg az ottani szívélyes vendégszere- i tettel, de beleavatkoztak Románia politikájába, annak ők akartak irányt adni és megmutatni, hogy kell a jelen világháborúból Erdély- lyel megnagyobbodva kikerülni.

És éppen azok kérik nagy garral Erdély elfoglalását, akik elég gyávák voltak és siettek kereket oldani, mielőtt még veszély fenyegette volna őket. Most, a biztos menhelyen hő sök, vitézek kezdenek lenni . . . Nem volt azonban annyi férfiasság bennök, hogy itthon maradtak \olna, ahol, ha egyebet nem, legalább őseik és szüleik sírjait kellett volna megvédelmezniök, de különösen elődeiknek a becsületét, akik 1848-ban a balázsfalvai mezőn isten és ember előtt az ő nevükben is esküt tettek arra, hogy mindörökre* hívek maradnak a trónhoz, e hazához és nemzetiségünkhöz.

Az ilyen felülkerekedett vendégek termé szetesen kellemetlenek, sőt gyűlöltek lettek már Romániában s romániai sajtóban ujab ban ezt olvassuk róluk :

A nehéz órákban, amelyeken- kétségtelenül most esnek át az erdélyi románok, ne hány intellektueljök jónak látta, hogy átsurranjon, hogy itt zugassa csodálatos hazatisá- gát, pedig most van leginkább szükségük az erdélyi románoknak felvilágosult emberek szavára. Azonban az elnyomott testvérek mellett való maradás némi veszedelmet jelentene rájuk, már pedig nem a harcias erdélyi hazafiak azok, akik nem félnek a rizikótól és az áldozattól. Jobb és biztosabb itt a Victoria-köruton felkokárdázva sétálni. Ebben az időben az erdélyi legények, akik nem írnak költeményeket és nem szónokolnak, ezek a tiszta, becsületes, vitéz lelkek a lövészárkokban kovácsolják meg a szabadabb élethez való jogukat.

Különösen az erdélyi irók és Jateinerek szöktek meg helyeikről. Helyük odahaza, a testvéreik mellett van, akikkel együtt kellett volna harcolniok a mindenütt levő románok közös ellenségei ellen, hogy igy vitézi tetteikkel tulnan levő testvéreink számára a kormányzók elismerését, uj és bővebb szabadságokhoz való jogot szerezzenek. Ez többet használt volna a tulhoni románoknak, mint az itteni lármás és képmutató parádézás. E szökevények hazafisága mit sem használ; sőt ellenkezőleg, csak árthat.

Ám csak elenyésző kevés azok száma, akik Romániába menve, ilyen szerepre vállalkoztak, a nagyobb rész, az itthon maradtak egésze tisztes munka után néz, vagy pedig a lövészárokban teljesiti kötelességét, hogy ezáltal egy jobb. boldogabb jövőt teremtsen meg a román nép számára. Mi, a sokak, a milliók, azt hisszük, hogy ez igy van jól. mert a hazát, véd ve, azt védelmezzük meg, ami a mienk, a házunkat, tűzhelyünket, örök ségünket, szüléinknek és őseinknek sírjait es becsületét. A kevesek, kiknek veszteni valójuk nincs, leszakadva törzsről, Romániába szökve, kivonták magukat a haza iránti kötelesség alól, hogy ott bírálatot mondjanak és gúnyolódjanak egyesek fölött azért, hogy nem foglalják el nyomban Erdélyt, mások fölött azért, mert gyávák s nem szítanak lázadást — Erdélyben. Hát m rt nem maradtak itthon, hogy ők, a vitézek csinálják meg a forradalmat ?

E szökevény hősök a fajta emberekből va ók, akik kávéházi oszlopok voltak Erdélyben és azok maradtak Romániában, akik munka nélkül igyekeztek megélni itt és még inkább ott. Ezek az ő Vegyük el Erdélyt kiabálásukkal ártanak nekünk és ártanak a vendéglátó Romániának. Mert hisz a románság kiegészítésének kérdését nem a mi menekültjeink fogják megoldani, hanem azok a történelem előtt felelősséggel biró tényezők, akik tudják, hogy mit lehet és mit kell tennie Romániának. Az erdélyiek is sorsuk javulását nem tőlük várják, a kevesektől, hanem azoktól a sokaktól, akik jóban, rosszban hi vek maradtak a trónhoz és a hazához.

És megcsinálják ezt nem eb ura fakó módjára, mint a menekültek óhajtják, hanem a valóságnak megfelelő megfontolt, okos politikával.

Barátkozás

az ellenséggel.

Levél a harctérről.

— A „íjzamos“ eredeti tudósítása. — Szatmár, május 5.

A most készülő világtörténelem legszínesebb epizódjait, azt lehet mondani, a katonák írják. Nemcsak puskával dolgoznak a hősök, nemcsak kiverekedik a győzelmeket, hanem a harcok szünetelése közben a jelenlevők megbízhatóságával számolnak be, örö- kitik meg értékes megfigyeléseken alapuló tapasztalataikat.

Azokból az apró mozaiakból, melyeket a harctéren küzdő vitézek közölnek az itthon maradottakkal, plasztikus ábrák formálódnak ki, amelyek hűen mutatják be az embert — a háborúban.

Egy ilyen érdekes levelat kapott a na pókban Sándor nevű fiától Jeremiás Samu patóházi földbirtokos, akinek három fia, egy veje küzd a harctéren, mig a negyedik, dr. Jeremiás Bernát hősi halált halt az északi harctéren. A jószemii megligyelöre valló Írást itt adjuk ;

Édes Szüleim !

Még mindig nem kaptam hazulról egy sor Írást sem leveleimre. Amióta eljöttünk egész jól vagyunk, csak a pos'a rendetlen.

Tegnapelőtt este jöttünk, tehát hus- vétunk első napján ez uj állásba, a Dnyeszter mentén, hol az 52-eseket vál tottuk fel. A muszkák 80 lépésre vannak tőlünk s mielőtt feljöttünk, nagyon a lelkünkre beszéltek, hogy vigyázzunk, mert aki a deckungból kidugja a fejét, — halott. Jöttünk is este olyan csendben felváltani az 52-eseket, hogy a macska sem külömben. De akik kimentek, örültek, hogy itthagyják ezt a helyet s csörömpöltek. Lett is lövöldözés. Talpon is volt minden ember egész éjjel.

A kép kiegészítéséül megemlítem még, hogy előttünk 4 lépésre drótkerítés áll, sűrűn átszőtt dróttal. A kerítés háta mögött, tehát a deckung és kerítés között két nagy tábla e felírással oroszul:

Életünk drága, az orosz vér olcsó.

Jöjjetek, várunk!

Ami ezután következett, azt leírni s megérteni nehéz. Aki ezt nem látta, képet sem .tud alkotni magának.

Állunk a sötét éjszakában, minden ember a gondolataival.

Éppen husvétunk emlékein elmerengve állok szótlanul. Egy-egy fegyver durranása, fény villanása teregeti az embert uj és uj gondolatokra. Hajnalodik, a fegyverek ropogása is csendesedik. Ki-ki dugjuk fejeinket, nézdegélünk. A muszkák is. Integetünk egymásnak, — ők is .. . Jó reggelt!... Dzson Dobre ! Kezd a helyzet barátságos lenni Előve°zünk egy-egy kenyeret, mutogatjuk; ők egy egy kis darabkát, hogy „nyima chleba“’ (nincs kenyér), kiáltunk nekiek, hogy jöjjenek, kapnak kenyeret. Erre az egész vonalon pro és contra már félig künn állnak az alakok. Visszakiáltják, hogy nem lehet! Előkerül az ital. Magasan tartjuk az üveget, poharat s úgy töltünk bele .... Iszunk ! Nézik, nézik ! Az egymás közötti kis térségen orosz halottak feküdtek. Tanácskozunk. Átkiálltattunk az oroszokhoz, egy tótul beszélő fiúval, hogy temessék el halottaikat, nem fogunk lőni. Gyorsan ki is ugrik egy pár muszka, hátukra veszik halottaikat s hordozgatják hátrafelé. Csendben történik az egész. Meg- illetődve nézi mindenki. Lövés nem esett.

f