Szamos, 1915. április (47. évfolyam, 86-115. szám)

1915-04-04 / 89. szám

2. oldal

SZAMOS

(1915 április 4. 89. szám)

müjiöcjésének hatásaképpen fúziók fognak j létrejönni.

— A szatmári pénzintézetek eddigi mérlegeikben is szanálták már zilált állapotaikat. A mérlegben sok jóakarattal lé- irtak az intézetek minden veszteséget. A Pénzintézeti Központnak hivatása lesz pótolni azt a hiányt, amelyet az intézetek már leiini nem tudtak, aminek leírása az anyagi romlással egyet jelentett volna.

— Azt hiszem, a Pénzintézeti Központ ezenfelül ellensúlyozni akarja a nagybankok azon elhatározását, amely szerint a háború után nem akarnak többé hitelt nyújtani a vidéki pénzintézeteknek, hanem tőkéjüket ipari vállalatok finanszírozására fordítják.

Róth Lajos

a Szatmári Leszámltolóbank r.-t. igazgatőta:

— A Pénzintézeti Központnak mód- j jában lesz a moratórium lejárta után megmenteni azokat az intézeteket, amelyek a visszleszámitolókkal és betétesekkel szemben félremagyarázták a moratóriumi rendeleteket és csupán a rendeletetben megszabott határokon belül teljesítettek. Az ilyen intézeteket meg is fogja menteni a Központ, mert revisorai által meggyőződik majd arról, hogy az a bajba jutott intézet nem is rossz, csak túlterjeszkedett és inmobili- , zált. A bajba jutott intézetek megmenté- j sének a Pénzintézeti Központ létesítésével ! most már aztán lesz módja. A Központ ! nélkül, például itt nálunk Szatmáron, nem j állana módunkban egyetlen társunkon sem j segíteni.

— Fontosnak tartanám, ha a Pénz- j intézeti Központnak szatmári tagjai még a | moratórium lejárta előtt revisort kérnének, aki megállapítsa az intézet statusát. Erre különösen azért volna szükség, mert a Központ által megállapított ilyen status egy Jó bizonyítvány “, amelyet a vissz- leszámitoló bankok, akar nehézségekkel küzd az a szatmári intézet, akár nem, már hivatalból is respektálni kötelesek.

— Ha igazán jó ez a bizonyítvány, a visszleszámitoló intézetek kulánsabbak lesznek velünk szemben és mi pedig ku- lansabbak lehetünk adósainkkal szemben. | Itt mutatkozhatna Szatmáron közvetlenül a Pénzintézeti Központ jelentőségének hatása.

— Ezenfelül mérhetetlen horderejű még az is, hogy a vidéki pénzintézet, ha bajba is jut, nincsen többé kiszolgáltatva az érdekelt nagy bank profitszomjának.

A Központ védi és ha lehet, a Központ ismét talpra segtti.

A Szabadsajtó könyvnyomda és Szamos Lapkiadó R.-T. igazgatósága, valamint a Szamos szerkesztősége meghatottsággal jelenti alapítójának és igazgatósági tagjának,

Helmeczy József

orsz. képviselő urnák

ápr. 2-án történt gyászos elhunyt át.

A megboldogult emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni I Szatmár, 1915 ápr. 3.

Utón.

— Egy komitácsi-ujságíró feljegyzéseiből. —

Szatmár, ápr. 8.

Haditudósítónak lenni .. . minden ambiciózus újságírónak legszebb álma. Lehet-e szebb, lehet-e végcélnak kívánatosabb dolog az újságíró részére, akit úgyis mindig azzal vádolnak a más botrányának készséges olvasói, hogy szenzációt hajhász, — lehet-e nagyobb feladat a részére, mint hajhászni, elfogni a világtörténelemnek egyik legnágyobb szenzációját: a világháborút ? A végnélküli hónapokra terjedő folytatásos riport százezernyi apró nüanszának megírásában részt- venni ?

A háború elején ez az álom csak igen kevés kiválasztottak részére mutatkozott olyannak, amely beteljesül. Ezek a reguláris újságírók: a haditudósítók, akik valósággal egy egész vezérkar kíséretében követik a hadat viselő seregeket és ez a vezérkar nemcsak arra való, hogy kisérje, hanem arra is, hogy ellenőrizze, féken tartsa a haditudósítóknak katonai regulába szorított indiszkrét természetét, esetleges kirohanását. A haditudósítók többnyire készen kapják az anyagot, amit azután mindenik a saját belátása szerint dolgoz fel. A harctéri jelentéseket, megírásra alkalmas eseményeket úgy kapják, mint a fővárosban a rendőrség sajtóirodájától. Ami korántsem azt jelenti, hogy a sajtphadiszálláson levő újságírók nem látnának éppen eleget a háborúból.

A hatalmas szenzáció szele azonban felébresztette a tudósítói szenvedélyt sok olyan újságíróban is, akik a reguláris haditudósítók korlátolt számánál fogva nem juthattak be a sajtóhadiszállásra : megkezdődött az ácsingózás, a kísérletezés, és a háború második hónapjában megszülettek a komitácsi-ujság- irók.

A komitácsi-ujágirónak tulajdonképpen nem lenne helye a harctér közelében. Ha egyszer valakinek eszébe jutna a táborban, hogy utánnanézzen : van-e joga a komitácsi- ujságirónak a front körül cserkészni, bizony kiderülne, hogy teljességgel nincs létjogosultságunk.

Szerencse azonban, hogy a harctéren komolyabb dolgokkal vannak elfoglalva és a komitácsi-ujságiró lassanként elhelyezkedett, befogadták, a tisztek barátságot kötöttek velük, Passier-seheinokat kaptak, illetve kaptunk és ha akadt is olyan generális, akinek aggályai voltak az engedély megadását illetőleg, a komitácsi-ujságiró leleményessége megtalálta a módját annak, hogy valamilyen formában a „színhelyre“ kerüljön. Hogy csak egy példát említsek, megtörtént egy ízben, hogy egy azóta már leváltott generális kereken megtagadta „mindenféle skriblernek“ a hadi területen való tartózkodást.

— Az újságírók mindig jegyezgetnek, mondotta, kíváncsiskodnak és ha az oroszok esetleg el találják fogni, akkor megtalálják a jegyzeteiket és mi el vagyunk árulva.

Hasztalan próbáltam a kegyelmes urat megnyugtatni, hogy nyert csatánk lenne, ha az orosz az én jegyzeteim alapján próbálna hadat viselni, a kemény katona hajthatatlan maradt.

Nagy busán, letörve vártam a vasúti állomáson, hogy beérkezzék a vonat, amelyik üres noteszemmel hazafelé szállít, Várakozásközben két derék csendőrrel ösmerkedtem meg, akik a front felé igyekeztek. Ez a két jó ember aztán megmentett. Magukkal vittek, mintha fogolyként kisérnének.

Sok helyen nagyon szépen előre lehet jutni, ha az ember nem árulja el, hogy újságíró. Rokonait látogatni megy vagy más célból jár arra. Sokkal hamarabb megkapja az engedélyt, mintha azzal rukkol ki, hogy újságíró.

Ezek azonban csak szórványos esetek, mert a legtöbb helyen szívesen látját, kalauzolják, segítik a komitácsi-ujságirót.

Ilyen helyen aztán az élelmezéssel, lakással sincs sok baj.

Ahol katonaság van, ott az újságíró sem éhezik. Egy kis szalma egy zugban mindig akad fekvőhelynek és aki le tud mondani a meleg ágyról s bele tud győződni abba, hogy napokig ne menjen le a lábáról csizma, az még jól is érezheti magát.

Egyszer, novemberben Repenye községben háltam. Szakadt a jeges eső, de egy kis szalma a tiszti bagázskocsi alatt pompás fekhely volt. Mire fölébredtem, a csapat jóval feljebb vonult, sőt elmentek a trénszekerek is. Éhes is voltam, fáztam is. Körülöttem •nem volt más, csak a szintén előrehaladni induló bagázs-szekér kocsisa és két tiszti szolga. Kérdezem az egyiktől: nincs-e kéznél valami früstök-féle'?

— Hogyne lenne, mondja, van bizony, még pedig finom. Van: pálinka, fekete kávé és thea.

— Adok egy pengőt, adjon egy korty pálinkát meg egy kis teát.

A tiszti szolga nem fogadja el a pénzt. A táborban a pénznek van legkevesebb értéke.

— Pénzért nem adok, de jó szóért szívesen. Itt a kulacs. Ebben van együtt minden összetöltögetve: pálinka, kávé, tea.

Felhajtottam a kulacsból. Jobb volt, mint az anekdótabeli csokoládé a fokhagymával.

Legkeservesebb része a komitácsi-ujságiró működésének az utazás.

Aki harctérre készül, az bírja a szeke- rezést napokon át, álija a hideget még lóháton is, elégedjék meg néha a saroglyábán egy kis szalmával, köszönje meg, ha egy marhakupé kiürül és felkapaszkodhatik, szóval mondjon le a legminimálisabb kényelemről is.

A toronyai vonalon például az egyetlen közlekedési eszköz a körül-belül 100 kilométernyire levő huszti állomástól a szekér. A legkisebb baj, ha üres szekérre lehet szert tenni.

De már 100 kilométert megtenni a recsegő hideg kárpáti télben lépésben haladó megterhelt szekeren, — mulatságnak is sok.

Egyizben két teljes napot tartott az utunk ilyen fuvarral. Harmincöt piros keresztes szekér ment felfelé : tábori kórházat költöztetett.

Ilyen utón legkevésbbé alkalmatos az olyan szekér, amelynek magyar a kocsisa. A magyar kocsis nagyon kíméli a lovát, lassan halad előre.

A magyar kocsis iukább fázkódik a szekéren egy pár órával többet, de térés szekérrel hegynek fel nem kergeti a lovát.

Wagner Károly nyirdersi sváb nevű magyar kocsisunk, mikor a transzport-vezető trappolásra serkentette, szépen, csendesen leengedte az ostorát a szekér alatt, hogy kifogása is legyen: nincs mivel kergetni a paripákat.

— Elveszett az ostor, mondja derék Wagner, de jobb Így, legalább nem kell rá egész éjszaka vigyázni, hogy el ne vesszen.

Legkellemetlenebb jármű háborús időben a vasút. Ha szekérre felkap az ember, ott biztos az egy helye, ha mindjárt a saroglyábán is.

Vasúton tülekedni kell, nem egyszer kunyorálni egy kis helyért. Megtörténik, hogy csak teherkocsiban vagy éppen a féken jut egy kis helyecske. Fűtés pedig legtöbbször nincs. Menetrend abszolúte nincs.

Egyszer Királyházán felszállottam egy Bátyú felé haladó postavonatra, amelyen