Szamos, 1915. április (47. évfolyam, 86-115. szám)

1915-04-01 / 86. szám

2. oldal szevontak és kellő tüzérségi anyaggal látták el. A helyzet válságos. A japáni ultimátumot msghosszabitották. Amsterdam, márc. 31. (M. T. I.) A Rjecs jelenti Pekin gből: A japáni ultimátum határidejét áp­rilis nyolcadikáig meghosszabbították. LEGÚJABB. Negyvenezer oro^z fogoly a Kárpátokban egy hóqap alatt. Budapest, márc. 31. [A miniszterelnök­ség sajtóosztályából.] A keletbeszkidi arcvonalon a nap nyugodtabban telt el. A kelet felé szomszédos szakaszokon a harc tovább tart. A Cisnától északra és Kalnicálól északkeletre fekvő magaslatokon az ellen­ségnek éjjel is megismételt több roham­támadását visszavertük. A uzsoki szorostól északra az ellenség súlyos veszteségei mellett szin­tén meghiúsultak éjjeli támadásaik s további ezerkilencszáz embert fog­tunk el. 0 A többi harcvonalakon lényeges esemény nem törteid, csak tüzérharcok voltak. Március elseje óta az ellenségnek összesen száznyolcvanhárom tisztjét, harminckilencezer kilencszáznegyvenkét főnyi legénységét fogtuk el és hatvan­nyolc géppuskát zsákmányoltunk. Hőfer altábornagy. A csernoviízi Pruth-hid helyreállítása. Bukarest, márc 31. (M. T. I.) Burdu- jeniből jelentik: A« oroszok Által megrongált csernowitzi Pruth-hidat helyreállítot­ták és átadták a forgalomnak. A vasúti forgalom Romániából Burdujenin keresztül megkezdődön. (Dimineata.) Varsó ostroma. Krakó, márc. 21. (M. T. I.) Vai sóban a fegyverfogható férfiakat ka­tonai szolgálatra alkalmazzák és nagy előké­születeket tesznek a várható osztrák-magyar támadás ellen. A németek újra bombázták Libaut. Rotterdam, márc. 31. [M. T. I.] Hi­vatalos orosz jelentés szerint tegnap német hadi­hajók Libaut bombáz- tálc és 200 lövést ad­tak le. Egy polgárem­ber meghalt egy másik megsebesült. Egg szatuiármeggei ijnszér ^végzése a harcLérerj. Szigornak büntetik a bűnösöket Galicia, márc. hó. A Reggel cimü, miskolci napilapnak a harctéren levő tudósítója írja az alábbi riportot: A magyar újságok gyakran foglalkoznak azzal a sajnálatos, bátran lehet mondani, megdöbbentő jelenséggel, hogy Galíciában nagyon sok a hazaáruló. Azt is tudjuk, hogy ezek a főbenjáró bűnösök nagyobbára az orosz népfajhoz közelálló és velük rokonér- zésü ruszotil népekből kerülnek ki. A hadjá­ratnak ezt a nagy veszedelmét a katonai ha­tóságok elég jókor fojtották el, de még Így is igen gyakori esetekhez tartozik itt, a hadjá rat világában a hazaárulók, az orosz kémek kivégzése és az egyébb bűnösök főbelövése. Azt hiszem, hogy nem vétek semmit a katonai érdekek ellen, ha röviden foglalko­zom ezekkel a gonosztevőkkel és megrajzo­lom, hogy milyen egy világháborúban a ki­végzés. Hiszen elvégre is a legnagyobb nyil­vánosság előtt hajtják végre itt ezeket a ki­végzéseket — sokkal nagyobb nyilvánosság előtt, mint otthon, Magyarországon a törvény- széki akasztásokat — és sokszor huszonnégy óráig is függ még a delikvens a kivégzés után, hogy nagyobb hatása legyen az elret­tentő példának. Galíciának néprajzi viszonyai nagyon eltérőek a magyarországitól. Itt a faluk nem tömött házsorokból állanak, hanem egymás­tól nagyon elszórt, nagyobbára magányos há­zakból. Egy-egy falunak olyan terjedelme is van, mint egy egész város birodalma, de ház alig van rajta száz. — És ezek is milyen házak? Nyomorult düledező viskók, szegény, de annál piszkosabb lakóival, akik együtt hálnak barmaikkal, aprójószágaikkal. Ezen nyomorult népek között kell keresni a haza­árulót. Magányos viskók feltűnnek mindenütt, ahol katonák vannak és nincs az a harcvo­nal, ahol ne lehetne látni egy-két házat a dombon, vagy a hegyoldalon. A hazaárulók legnagyobb részt orosz ügynökök által felbérelt ruszofilok, akiknek az a feladatuk, hogy csillogó rubelekért va­lami jellel elárulják ellenségünknek hadállá­sainkat és tüzéreinket. Az árulót ott akaszt­ják fel, ahol a bűntettet elkövette, Faluhe lyen alkalmas fákat választanak ki erre a célra, városban pedig már a kész bitófát he­lyezik el a legnagyobb tér közepén. Galicia egyik nagyobb városában — kö­zel a harcvonalhoz — tanúja voltam egy hármas akasztásnak egy más alkalommal pe dig négy ruszofilt akasztottak fel egy faluban a fára a szemem láttára. A kivégzés többé- kevésbé eltéréssel igy történik: Az elitéltet szuronyos katonák kisérik a vesztőhelyre. A bitófa, vagy az erre szolgáló élőfa közelében a menet megáll. A hadbiz­tos felolvassa a delikvens előtt az ítéletet — természetesen tolmács utján — és kérdést intéz hozzá, hogy van-e még valami kíván­sága. Ezután a pap elvégzi a kötelességét és odakiséri a bitófa elé. Előáll három katona, akik felszólításra önként szoktak ajánlkozni a „művelet“ végrehajtására és miután a két kezét hátrakötötték, felállítják a zsámolyra. Ugyanekkor egy másik katona — széken vagy létrán állva nyakára veti a kötélhurkot és erre a zsámolyt kilökik a lábai alól. Kész! Semmi több. Itt nem forgatják a nyakát, (mint Báli az ő delikvenseinek) nem takarják le az arcát, nem húzzák ki a kötél­lel, meghal az lógva is. A felakasztott ember arcának elváltozásait, haláltusáját láthatja az odasereglett néptömeg. A legritkább esetben szokták csak valami zsákfélével letakarni és ott hagyják lógni egész nap is, azután pedig egy gödörbe jeltelenül betemetik. A spiónok között akadnak nők is, akik szintén nem kerülik el a halálbüntetést, csak őket ritkábban akasztják fel, hanem agyon­lövik. És az a nép itt, amely velünk: ma­gyarokkal érez és tisztában van azzal a nagy céllal, amelyért most élet-halál harcot viv a monarchia, megelégedéssel fogadja a gonosz­tevők szigorú büntetését. És ez érthető is ha számításba vesszük, hogy egy-egy gazem­ber árulása mennyi katonánk vérének hullá­sát jelentheti. Egy hatalmas katonai szervezet sikeres működésének köszönhető, hogy az árulók és kémek száma ma már jelentéktelen, de a harcvonalban, ahol a mieink vívják a hősi ütközetet, sincsenek már olyanok, akik hűt­lenek lennének a magyar név viseléséhez. Az egész galíciai hadjárat alatt csak egyetlen esetről tudok, hogy a mieink között gonosztevő akadt. Egy huszár — szatmárvi- déki cigányfiu — követett el vadállatias ke­gyetlenséggel nagyobb gonosztetett. Meglesett egy fiatal ártatlan polyákleányt, amint kiment az ordőoldaiba a tehenüket megfejni. A mit sem sejtő leánykát megragadta, megbecstele- nitette s azután — hogy bűnét a leány el ne árulhassa — a borotvájával elmetszette a nyakát. Az elvetemült huszárt ott akasztották fel egy fára ahol tettét elkövette. Mielőtt a hurok a nyakára került volna, megkérdezte a hadbiztos, hogy van-e még valami kíván­sága. — Van egy —- felelte. Engedjék meg, hogy utoljára eldaloljam a századosom nó­táját. Megengedték neki, mire a huszár rá- kezdte : „Kitették a holttestet az udvarra Nincsen aki végig-végig sirassa, Most látszik meg, ki az igazi árva Nem borul senki a koporsójára“. A következő pillanatban nyakán volt a kötél . . . Gabona- és ligztkégzletek elkobzása. — Rendelet az eltitkolók ellen. — A gabona- és lisztkészletek bevallásának, bejelentésének itt van a legeslegutolsó határideje ! A földmivelésügyi minisztérium rende­letére vármegyékben országszerte az alispán, városokban a polgármester megállapított 1 három napot, mely idő elteltével aztán nincs többé kímélet az eltitkolók ellen. Mindazok, akiknek búzából, rozsból, árpából, vagy ezekből őrölt lisztből több készletük van annál, amennyi saját háztartá­suk vagy gazdaságuk céljaira újig elegendő, kötelesek a fölösleges mennyiséget bevallani és a megjelölt három nap alatt bejelenteni a hatóságnál. Akik ezt elmulasztják, az 1914. évi 50-ik törvénycikk 9. §-a értelmében két- hónapig terjedhető elzárással meg 600 koro­náig terjedhető pénzbírsággal lesznek bün­tetve s tetejébe a hatóság elkobozza készle­tüknek azt a fölösleges részét, mely a házi vagy gazdasági szükségletet meghaladja. A 3 nap eltelte után a pénzügyőrök nyomozni fogják az elrejtett vagy eltitkolt készleteket. De az ilyen hazafiatlan eltitkoló- kat a közügy érdekében bárki fel is jelent­heti. Az elkobzott készlet egyötöd része a feljelentőt illeti. Röviden összefoglalva ez a veleje a kormány intézkedésének. Ehhez még csak az tartozik, hogy aki három nap alatt önként, maga jószántából teszi meg a bejelentést: arra semmiféle büntetés nem vár. Tehát úgyszólván amnesztiát kap azért, hogy a múltkori összeírás alkalmával kötelességét elmulasztotta. Mármost, ami magát a büntetést illeti, a 2 hónapi elzárás meg a 600 korona pénz­bírság talán nem is túlságosan súlyos az ilyen lelketlen eltitkolókra, ámde a nemzetnek 4 '

Next

/
Thumbnails
Contents