Szamos, 1915. április (47. évfolyam, 86-115. szám)
1915-04-01 / 86. szám
2. oldal szevontak és kellő tüzérségi anyaggal látták el. A helyzet válságos. A japáni ultimátumot msghosszabitották. Amsterdam, márc. 31. (M. T. I.) A Rjecs jelenti Pekin gből: A japáni ultimátum határidejét április nyolcadikáig meghosszabbították. LEGÚJABB. Negyvenezer oro^z fogoly a Kárpátokban egy hóqap alatt. Budapest, márc. 31. [A miniszterelnökség sajtóosztályából.] A keletbeszkidi arcvonalon a nap nyugodtabban telt el. A kelet felé szomszédos szakaszokon a harc tovább tart. A Cisnától északra és Kalnicálól északkeletre fekvő magaslatokon az ellenségnek éjjel is megismételt több rohamtámadását visszavertük. A uzsoki szorostól északra az ellenség súlyos veszteségei mellett szintén meghiúsultak éjjeli támadásaik s további ezerkilencszáz embert fogtunk el. 0 A többi harcvonalakon lényeges esemény nem törteid, csak tüzérharcok voltak. Március elseje óta az ellenségnek összesen száznyolcvanhárom tisztjét, harminckilencezer kilencszáznegyvenkét főnyi legénységét fogtuk el és hatvannyolc géppuskát zsákmányoltunk. Hőfer altábornagy. A csernoviízi Pruth-hid helyreállítása. Bukarest, márc 31. (M. T. I.) Burdu- jeniből jelentik: A« oroszok Által megrongált csernowitzi Pruth-hidat helyreállították és átadták a forgalomnak. A vasúti forgalom Romániából Burdujenin keresztül megkezdődön. (Dimineata.) Varsó ostroma. Krakó, márc. 21. (M. T. I.) Vai sóban a fegyverfogható férfiakat katonai szolgálatra alkalmazzák és nagy előkészületeket tesznek a várható osztrák-magyar támadás ellen. A németek újra bombázták Libaut. Rotterdam, márc. 31. [M. T. I.] Hivatalos orosz jelentés szerint tegnap német hadihajók Libaut bombáz- tálc és 200 lövést adtak le. Egy polgárember meghalt egy másik megsebesült. Egg szatuiármeggei ijnszér ^végzése a harcLérerj. Szigornak büntetik a bűnösöket Galicia, márc. hó. A Reggel cimü, miskolci napilapnak a harctéren levő tudósítója írja az alábbi riportot: A magyar újságok gyakran foglalkoznak azzal a sajnálatos, bátran lehet mondani, megdöbbentő jelenséggel, hogy Galíciában nagyon sok a hazaáruló. Azt is tudjuk, hogy ezek a főbenjáró bűnösök nagyobbára az orosz népfajhoz közelálló és velük rokonér- zésü ruszotil népekből kerülnek ki. A hadjáratnak ezt a nagy veszedelmét a katonai hatóságok elég jókor fojtották el, de még Így is igen gyakori esetekhez tartozik itt, a hadjá rat világában a hazaárulók, az orosz kémek kivégzése és az egyébb bűnösök főbelövése. Azt hiszem, hogy nem vétek semmit a katonai érdekek ellen, ha röviden foglalkozom ezekkel a gonosztevőkkel és megrajzolom, hogy milyen egy világháborúban a kivégzés. Hiszen elvégre is a legnagyobb nyilvánosság előtt hajtják végre itt ezeket a kivégzéseket — sokkal nagyobb nyilvánosság előtt, mint otthon, Magyarországon a törvény- széki akasztásokat — és sokszor huszonnégy óráig is függ még a delikvens a kivégzés után, hogy nagyobb hatása legyen az elrettentő példának. Galíciának néprajzi viszonyai nagyon eltérőek a magyarországitól. Itt a faluk nem tömött házsorokból állanak, hanem egymástól nagyon elszórt, nagyobbára magányos házakból. Egy-egy falunak olyan terjedelme is van, mint egy egész város birodalma, de ház alig van rajta száz. — És ezek is milyen házak? Nyomorult düledező viskók, szegény, de annál piszkosabb lakóival, akik együtt hálnak barmaikkal, aprójószágaikkal. Ezen nyomorult népek között kell keresni a hazaárulót. Magányos viskók feltűnnek mindenütt, ahol katonák vannak és nincs az a harcvonal, ahol ne lehetne látni egy-két házat a dombon, vagy a hegyoldalon. A hazaárulók legnagyobb részt orosz ügynökök által felbérelt ruszofilok, akiknek az a feladatuk, hogy csillogó rubelekért valami jellel elárulják ellenségünknek hadállásainkat és tüzéreinket. Az árulót ott akasztják fel, ahol a bűntettet elkövette, Faluhe lyen alkalmas fákat választanak ki erre a célra, városban pedig már a kész bitófát helyezik el a legnagyobb tér közepén. Galicia egyik nagyobb városában — közel a harcvonalhoz — tanúja voltam egy hármas akasztásnak egy más alkalommal pe dig négy ruszofilt akasztottak fel egy faluban a fára a szemem láttára. A kivégzés többé- kevésbé eltéréssel igy történik: Az elitéltet szuronyos katonák kisérik a vesztőhelyre. A bitófa, vagy az erre szolgáló élőfa közelében a menet megáll. A hadbiztos felolvassa a delikvens előtt az ítéletet — természetesen tolmács utján — és kérdést intéz hozzá, hogy van-e még valami kívánsága. Ezután a pap elvégzi a kötelességét és odakiséri a bitófa elé. Előáll három katona, akik felszólításra önként szoktak ajánlkozni a „művelet“ végrehajtására és miután a két kezét hátrakötötték, felállítják a zsámolyra. Ugyanekkor egy másik katona — széken vagy létrán állva nyakára veti a kötélhurkot és erre a zsámolyt kilökik a lábai alól. Kész! Semmi több. Itt nem forgatják a nyakát, (mint Báli az ő delikvenseinek) nem takarják le az arcát, nem húzzák ki a kötéllel, meghal az lógva is. A felakasztott ember arcának elváltozásait, haláltusáját láthatja az odasereglett néptömeg. A legritkább esetben szokták csak valami zsákfélével letakarni és ott hagyják lógni egész nap is, azután pedig egy gödörbe jeltelenül betemetik. A spiónok között akadnak nők is, akik szintén nem kerülik el a halálbüntetést, csak őket ritkábban akasztják fel, hanem agyonlövik. És az a nép itt, amely velünk: magyarokkal érez és tisztában van azzal a nagy céllal, amelyért most élet-halál harcot viv a monarchia, megelégedéssel fogadja a gonosztevők szigorú büntetését. És ez érthető is ha számításba vesszük, hogy egy-egy gazember árulása mennyi katonánk vérének hullását jelentheti. Egy hatalmas katonai szervezet sikeres működésének köszönhető, hogy az árulók és kémek száma ma már jelentéktelen, de a harcvonalban, ahol a mieink vívják a hősi ütközetet, sincsenek már olyanok, akik hűtlenek lennének a magyar név viseléséhez. Az egész galíciai hadjárat alatt csak egyetlen esetről tudok, hogy a mieink között gonosztevő akadt. Egy huszár — szatmárvi- déki cigányfiu — követett el vadállatias kegyetlenséggel nagyobb gonosztetett. Meglesett egy fiatal ártatlan polyákleányt, amint kiment az ordőoldaiba a tehenüket megfejni. A mit sem sejtő leánykát megragadta, megbecstele- nitette s azután — hogy bűnét a leány el ne árulhassa — a borotvájával elmetszette a nyakát. Az elvetemült huszárt ott akasztották fel egy fára ahol tettét elkövette. Mielőtt a hurok a nyakára került volna, megkérdezte a hadbiztos, hogy van-e még valami kívánsága. — Van egy —- felelte. Engedjék meg, hogy utoljára eldaloljam a századosom nótáját. Megengedték neki, mire a huszár rá- kezdte : „Kitették a holttestet az udvarra Nincsen aki végig-végig sirassa, Most látszik meg, ki az igazi árva Nem borul senki a koporsójára“. A következő pillanatban nyakán volt a kötél . . . Gabona- és ligztkégzletek elkobzása. — Rendelet az eltitkolók ellen. — A gabona- és lisztkészletek bevallásának, bejelentésének itt van a legeslegutolsó határideje ! A földmivelésügyi minisztérium rendeletére vármegyékben országszerte az alispán, városokban a polgármester megállapított 1 három napot, mely idő elteltével aztán nincs többé kímélet az eltitkolók ellen. Mindazok, akiknek búzából, rozsból, árpából, vagy ezekből őrölt lisztből több készletük van annál, amennyi saját háztartásuk vagy gazdaságuk céljaira újig elegendő, kötelesek a fölösleges mennyiséget bevallani és a megjelölt három nap alatt bejelenteni a hatóságnál. Akik ezt elmulasztják, az 1914. évi 50-ik törvénycikk 9. §-a értelmében két- hónapig terjedhető elzárással meg 600 koronáig terjedhető pénzbírsággal lesznek büntetve s tetejébe a hatóság elkobozza készletüknek azt a fölösleges részét, mely a házi vagy gazdasági szükségletet meghaladja. A 3 nap eltelte után a pénzügyőrök nyomozni fogják az elrejtett vagy eltitkolt készleteket. De az ilyen hazafiatlan eltitkoló- kat a közügy érdekében bárki fel is jelentheti. Az elkobzott készlet egyötöd része a feljelentőt illeti. Röviden összefoglalva ez a veleje a kormány intézkedésének. Ehhez még csak az tartozik, hogy aki három nap alatt önként, maga jószántából teszi meg a bejelentést: arra semmiféle büntetés nem vár. Tehát úgyszólván amnesztiát kap azért, hogy a múltkori összeírás alkalmával kötelességét elmulasztotta. Mármost, ami magát a büntetést illeti, a 2 hónapi elzárás meg a 600 korona pénzbírság talán nem is túlságosan súlyos az ilyen lelketlen eltitkolókra, ámde a nemzetnek 4 '