Szamos, 1915. március (47. évfolyam, 56-85. szám)
1915-03-03 / 58. szám
4. oldal (1915 március 3. 58. szám) kapható minden könyvkereskedésben. Ára : 1 korona. Szerző a könyvért befolyó jövedelmet tudomásunk szerint a 12. honvéd- gyalogezredbeli elesett katonák hozzátartozóinak segélyezésére szánta. Szerkesztő : Dr. Stern Mór. Főmunkatárs: Halász Sándor. Szatmár-Németi sz. kir. város hivatalos közleményei, 674—1915. Kü. szám. Hirdetmény. Tudatom a városunkban tartózkodó és itt összeírásra jelentkezett helybeli és idegen illetőségű népfölkelőkkel, hogy az 500/1915. szám honvédelmi miniszteri körrendelettel elrendelt népfölkelési bemutató szemle ez év március hó 10-től bezárólag 14-ig a Hunyadiutcai közös laktanyában az alábbi sorrendben lesz megtartva. Március hó 10 én jönnek az 1896. évben Szatmár-Németiben született és azok a népfölkelők, akik mint itteni illetőségűek az összeírásba fel lettek véve. Március ho 11-én jönnek az 1895. és 1891. évben Szatmáron született és azok a népfölkelők, akik időközileg itten illetőséget szereztek, valamint azok a korábbi években szülöttek, akik az eddigi népfölkelői szemlékről bármi okból elmaradtak. Az idegen illetőségű népfölkelők szemléje március hó 12-én kezdődik. Március hó 12-én jönnek az 1896. évben, Március hó 13-án jönnek az 1895. évben, és Március hó 14 én jönnek az 1891. és azt megelőző években született és korábbi szemlékről bármi okból elmaradt idegen illetőségű népfölkelők. 4 Felhívom népfölkelőket, hogy a bemutató szemlén naponként reggel 7 órakor a laktanya udvarán a legszigorúbb büntetés terhe alatt jelenjenek meg. Szatmár-Németiben, 1915. évi február hó 27-én. 1990—1915 iksz. A katonai hatóságok tapasztalják, hogy "oly katonák, kik katonai kötelezettségük teljesítése alól ki akarják magukat vonni, a csapatok, vagy vonatosztályok által érintett helyeken községekben, erdőkben stb. elmaradoznak, ahol azután a polgári lakosságtól a legkülönbözőbb módon polgári ruházatot kerítenek, hogy ennek felhasználásával a hadsereg működ-5- sének körzetéből eltűnjenek. Felhívom a város közönségének figyelmét arra, hogy a katonák szökésének előmozdítása ( 1. k. b. t. k. v. 314,316 §. és btkv. 454 §.) súlyos beszámítás alá eső bűncselekményt képez és hogy oly személyek, akik katona szökevényeket rejtegetnek, vagy oly fegyverek, lőszerek, vagy felszerelési tárgyak birtokában vannak, melyekről arra lehet következtetni, hogy általuk katonák, polgári ruhába való átöltöztetése s ily módón nevezetteknek szökése előmozdittatott, a hadijog, illetve a rögtön Ítélő eljárás, vagy «mennyiben ez még kihirdetve nincs a köztörvények alapján fognak szigorúan felelősségre vonatni. Szatmár-Németi, 1915 február 19. TANKÓCZI GYULA rendőrfőkapitány. 781-1915 küsz. Hirdetmény. A os. és kir. hadbizottság távirati értesítés© alapján tudatom az érdekeltekkel, hogy a szállító eszközök — amennyiben a becslési kimutatások és tanúsítványok előterjesztve vannak — nehány nap múlva megfognak SZAMOS hogy részünkről a bscslési kimutatások és tanúsítványok az illetékes katonai hatóságokhoz kellő időben be lettek terjesztve. Szatmár, 1915 febr. 26. Hajdú Károly tb. rfőkapitány. 2332—1915. szám. Hirdetmény. Városi tanács a m. kir. ministerium 721—1915. M. E. sz. rendelete és az ár- j megállapító bizottság határozata alapján köz- j hírré teszi, hogy a tengerilisztért követelhető i legmagasabb árat a folyó évi március hó' 1-vel kezdődő hatállyal métermázsánként 40 ’ koronában határozta meg. A jelzett napon túl tengerilisztet az újabban megállapított legmagasabb árnál drágábban árusítani büntetés terhe alatt tilos. Szatmár-Németi szab. kir. város tanácsának 1915. évi február hó 27-én tartott üléséből. Kőrösmezey Antal, főjegyző, h. polgármester. 415 — 1915. gtsz. Hirdetmény. Felhívom azon háztulajdonosokat, kiknek bérbe kiadó bútorozott hónapos szobáik vannak, szíveskedjenek azokat hivatalomnál nyilvántartás végett az igényelt havi, esetleg napi bér megjelölésével télen fűtést — s mindig világítást és takarítást beleértve — bejelenteni. Áz üresen álló hónapos szobák katonai átvonulási szállás biztosítására fognak a bejelentés sorrendjében első sorban kiutaltatni. Egyidejűleg az 1879. évi XXXVI. t. c. 8. § a alapján felkérem az összes háztulajdonosokat, hogy lakásonként egy-egy szobát az igényelt átvonulási szállás biztosíthatása céljából állítsanak a megtérítési dijak ellenében rendelkezésre s ebbeli készségüket s a rend Ikezésre adott szobákat hivatalomnál jelentsék be, mert amennyiben elegendő fér- he'yiség nem állana készenlétben, a mutatkozó szükség szerint kellene a házbirtokosokat a szállásadásra köteleznem s náluk a szállást kiutalnom. Szatmár-Németi, 1915. febr. 27. Bartha Kálmán gazdasági tanácsos APRÓHIRDETÉSEI I Minden szó egysen beiktatása 4 fill. Vastagabb betűből I 8 fill. Legkisebb hirdetés 60 fill. A <ÜJ előre fizetendő. | ELLÁTÁS Jó házikoszt kihordásra olcsó árért kapható Árpád-u. 63. sz. a. Két úri ember kosztra és lakásra elfo- gadtatik Kölcsey utca 25. szám alatt. | Fógel-házban | Deák-tér egy szoba, 'konyha, műhely helyi • ! ségek augusztusra ki- :adók. | _______________,____ ; Üzlethelyiségek, : kényelmes úri lakások, : valamint kisebb lakások azonnal kiadók. Értekezni lehet a Szatmári Bankban, Deák tér 6. Úri lakás. . , j Kiadó azonnal Deák-tér ■ADÁS ~¥ETEL) 2. számú házban a piaci • __»J erkélyes 5 nagy azobá. ... i ból á Jó mod' rn l&kás, aszJV> . i — ugyanazon házban zongora eladó Arany! |£lt több udvari Janos utca 48. sz. alatt. 2—3 szobás lakás. I “"” i Értekezni lehet dr. Nagy ÁL LÁS Barna ügyvéddel. ............ i Egy modern Cs apos vendéglőst különbejáratu utcai keresek elszámolásra! bútorozott szoba előmegfelelő óvadékkal az szobával kiadó. Zrínyi- Árpád sörcsarnokba. utca 36. MUNKA Fehérnemű foldozást Harisny aj avitást Nád szók fon ást I Szalmamunkát Háló kötést a u elvállal Bodó Ferencz Kossuth Lajos-uícza 7. KIADÓ Kiadó Böszörményi-utca 13. szám alatt egy utcai szoba, konyha, speiz, pince, fáskamra és külön padlással május 1-re. j Vulkán téglagyárban 5 húsz hold felszántott, .'betrágyázott, kertföíd I felibe, vagy pénzért — j kiadó. Ugyanott jutá- j nyosan beszerezhető í tölgyfadeszka, épület ! állásanyag, elszígetelŐ- j lemez, ajtó, ablak tégla, j Értekezhetni ugyanott I Lipíákkai. Négy szobás i úri lakás istállóval vagy j anélkül május 1-rekiadó í Majláth-u 9. szám alatt. Kiadó I poslakerti lankám 1164 □ öl föld, konyhakerti ) veteménynek alkalmas. Árpád u. 20., özv. Hármán Mihályné. „Opfos szüíSrathelés“ cimü igen jó szakkönyv, (Hal- íer-féle) mélyet a szőlős gazdák nem győzitek eléggé dicsérni, [apunk kiadó hivatalában 1 koronáéit szersiiistök be © I A statusquoante izr. hitközség gondnoksága HIRDETMÉNY. Minthogy ez évben a húsvéti liszt csak minimális mennyiségben áll rendelkezésre, felhivatnak t. tagjaink, hogy pászkaszükség- letüket a hitközség pászkasütőjénél (Weisz Móritzné, Bátori-utca 13. sz.) legkésőbb március hó 8-ig rendeljék meg, melyesetben gondoskodva van ebbeli szükségletüknek a lehető arányban (mintegy 60%) való kielégítéséről. A később jelentkezők csakúgy fognak kielégittetni, ha jelentkezésükkor a a készlet még el nem fogyott. A pászka készpénzfizetés ellenében vehető át. A gondnokság. ELADÓ TAKARMÁNY Mintegy 60 szekér kitűnő minőségű lóhere-széna Fül^ös-daróczi gazdaságomban eladó. — Fülpös- Darőcz u. p. Géberjén, vasútállomás Györtelek. Jékey-tanya. LUBY ZSlGSiliOND 18 - éven felüli férfiak és nők i fehetjaels: a 1 „SZAMOS“ ' utcai árusításával. 1 Jelentkezők felvétetnek : a lap kiödőlMafaSaban,