Szamos, 1915. március (47. évfolyam, 56-85. szám)

1915-03-16 / 71. szám

(1915 aároius 16. 71. szám S Z A~M[0 S 3. oldal I9S koosirakonpy liszt jüízatigáfnak. Összeírják a liszt, bab, kása és burgonyaszükségletet. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, márc. 15. A kormány a város ellátatlan polgári lakosságának, valamint az itt ápolt sebesült katonáknak az uj termésig számított liszt­szükségletének ellátása 195 vasúti kocsirakomány lisztet vett előjegyzésbe. Kij elöntötte azonban a kormány, hogy nem vállalhat felelősséget aziránt, hogy az •lőjegyzet mennyiséget teljes egészében ren­delkezésre fogja bocsáthatni és éppen ezért kikötötte, hogy a rendelkezésre bocsátandó liszt felhasználásáról akként kell gondoskodni, hogy az az élelmezendő lakosság között igazságos és takarékos arányban oszoljon meg és üzérkedés tárgyát ne képezze. Ennélfogva a városi tanács elhatározta, hogy a rendelkezésére bocsátandó lisztmeny- nyiséget április 1-től kezdődőleg hatósági elárusitó helyeken árusittatja a hatóság által kiállítandó utalványok elle­nében és hogy azokat a péküzletekben ké­szült kenyereket is, amelyek hatósági lisztből állittámak elő, szintén utalvány ellenében fogja árusittatni. A városi tanács az utalványokat a fo­gyasztók összeírása utján fogja kiállítani. A város belterületén az összeírás március 19-től 23-ig házankint fog történni. A külterületre nézve ugyanezen na­pokon délelőtt 10—12 óráig és délután 3—5 óráig jelentkezéssel foganatosittatik az össze­írás. A szatmár-részi [Szamos balparti] külterületi lakosok az állami ellemi iskolai körzeti beosztás szerint az illetékes [Szat- márhegyi úti, zsadányi úti és szamosdobi úti] áll. elemi iskolai épületben, a németi részi [Szamos jobbparti] külterületiek pedig a né­meti ref. egyház tanácstermében jelentkez­hetnek lisztszükségletük összeírása végett. A városi tanács ezenkívül a közönség bab, kása, burgonya és zsirszükségleté- ről is gondoskodni kíván és ezért az össze­írás alkalmával a közönségnek ezirányu szük­ségletei is bejelentendők. A szükségletek összeírásával egyidejűleg össze fogják imi a fennt elsorolt élelmicik­kekben és lisztben egyeseknél levő kész­letet is. A tanács egyébként mindezekről ki­ragasztandó hirdetmények utján fogja tájé­koztatni a közönséget. Vaguti összeütközés Nyíregyháza és Naaykálló között. — A „Szamos* tudósítójától. — Szatmár, márc. 14. Nagy vasúti szerencsétlenség történt 11-én este a nyíregyháza—nagykállói vonalon és csak véletlennek köszönhető, hogy na­gyobb áldozatot nem kívánt. Mielőtt a ren­des Nagykálló felé induló vonat kiment volna a nyíregyházai pályaudvarról, egy hóekével felszerelt mozdonyt küldtek ki, hogy az óriási hóvihar által ellepett pályát megtisztítsa az óriási hótömegtől. A rendes időben, este 8 óra 45 perc­kor indították a nyíregyházai állomásról Nagykálló felé a vonatot, amely a megtisztí­tott utón szépen haladt előre egy pár kilo­méternyire. A hóeke Nyíregyházától nem messzire megfulladt a hóban úgy, hogy nem tudott kimozdulni helyéből és igy történhe­tett meg, hogy a személyvonat utólérte a hóekét és a sötétben nekiment. Az összeüt­közés nagy erővel történt, mert a személy- vonat valamennyi ablaka betört, szerencsére azonban az utasoknak a rémületen kívül egyeb bajuk nem történt. A hóekével ment Klein Gyula vasúti hivatalnok, ki mikor észrevette a személy- vonat közeledtét, kiugrott a hóeke mozdony­ból és igy nem történt semmi baja. Az ösz- szeütküzés következtében felrobbant a gőz- tartály és a mozdonyvezető, Szerdahelyi István akinek már nem volt annyi ideje, hogy leugorjon a mozdonyról, a kiömlő forró víztől súlyos égési sebeket szenvedett. A szerencsétlenségről értesítették a nyíregyházai állomásfőnökséget, ahonnan azonnal egy mozdonyt indítottak útnak, amely a személyvonatot visszahozta utasaival együtt Nyíregyházára. A piaci rend. Hogy respektálják a kofák az elővásárlási tilalmat ? — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, március 15. Megbízható és szavahihető kézből kaptunk ma egy levelet, amely teljes joggal panaszkodik amiatt, hogy a pia­con a kofák egyáltalában nem respek­tálják az elővásárlási tilalmat, hanem szemérmetlenül vásárolnak a tilalmas időben is. Minthogy pedig csendőr vagy rendőr a legritkább esetekben van kéz­nél, rendőrségre szaladgálni pedig kevés háziasszonynak van kedve és ideje, a kofák arcátlansága megtorlatlanul marad minden szigorú tilalom ellenére is. — Ma délelőtt — panaszolja az illető háziasszony — két sovány libát vettem meg a piacon egy falusi asz- szonytól 20 koronáért. A libákat már átvette a cselédem és én elővettem a pénztárcámat, hogy kifizessem a 20 ko­ronát, mikor odajött a szatmári piacnak egy ösmert libás kofaasszonya — aki­nek nevével készséggel szolgálhatok a rendőrségnek — és mikor a cselédem­től megtudta, hogy a két sovány libát mindössze potom 20 koronáért vettem meg, erőszakkal kivette a libákat a cse­léd kezéből és kifizetett az eladónak 21 koronát. Minthogy ahhoz igazán nem volt kedvem, hogy az elővásárló hölgy modorával a piac közepén felverem a versenyt, rendőrt és csendőr, pedig nem láttam a közelben, kénytelen vol­tam az élelmiszer beszerzés csatateréről visszavonulni. Eddig a panasz. Hangsúlyozzuk, hogy a úgy a panaszos háziasszony, mint a bepanaszolt kofaasszony nevével szívesen szolgálunk a rendőrségnek, ha érdeklődik a dolog iránt. Reméljük, hogy fog érdeklődni, hiszen úgy tudjuk, hogy az elővásárlási tilalom áthágása nemcsak büntetéssel, hanem a piacról való kitil­tással is jár. Egyben felhasználjuk az alkalmat, hogy felhívjuk a közönséget : közölje­nek velünk minden ilyen természetű pa­naszt. Mi szívesen közreműködünk, hogy a panaszok nyivánosságra és a nyilvá­nosság utján illetékes helyre is eljussa­nak, mert mikor a város ezeket a tilal­makat felállította, az volt a célja, hogy azoknak a közönség érdekében foganatja is legyen. Mindenki, aki egy ilyen panaszt nyilvánosságra hoz, nemcsak a saját érdekében cselekszik, de szolgálja annak a nagyközönségnek az érdekeit is, amely ma keserves küzdelmekkel tud pénzért élelmiszerhez jutni. SZÍNHÁZ Heti műsor: Kedden: „Délibáb-u. 7.“ Szerdán: „Vig özvegy“. (Horváth Mici jutalomjátéka. Bérletszünet.) Tegnap este Rákossy Viktor és Beöthy László hazafias darabja, az „Aranylakoda­lom“ került színre. A szabadságharc epizódjai, melyeket a szerzők ügyesen dramatizáltak ma a háború folytán, azt lehet mondani: aktualitást nyertek. Innen is érthető a tet­szés, mellyel a publikum a darabot végig­nézte. A színházi iroda közleményt Ma Hajó Sándor bájos vígjáték-újdon­ságát, a „Délibáb utca 7.“ cimüt adják fél- helyárakkal, a bemutató szereplőivel: Csige Böske, Zsigmond Margit, Czakó és Simon Jenővel. Horváth Mici jutalomjátéka szerdán, f. hó 17-én lesz Lehár rég nem adott, gyö­nyörű zenéjü nagy operettejében, a „Vig- özvegy“-ben. Horváth Mici méltán válasz­totta a „Vigözvegy“ hálás és parádés cím­szerepét, amely úgy játék, mint ének tekin­tetében nagy feladatot ró az előadóra. Bizo­nyos, hogy ezt a feladatot Horváth Mici sikeresen fogja megoldani. Balázs Rózsi és Galgóczy adják a darab többi énekes sze­repét, mig Danilót Czakó Gyula játssza. A Hadseregszállitók. Nemes Jenő vigjátékának előadására az igazgatóság hozzá­fogott az előkészületekhez. A nagy sikerrel biztató darab szerepezése most folyik, s mi­helyt ezzel elkészülnek — kiosztják a szere­peket és megkezdik a próbákat. URÁNIA MOZGÓ (KINO) THEATER A Pannónia nagytermében. MA KEDDEN (csak egy nap) a budapesti Tivoli kiváló sláger műsora : 1. Fürdőkaland humoreszk. 2. Vöröskereszt dráma. 3. 4. Kacagtató bohózat: Ágoston háztüznézőben. 5. 6, 7. Izgalmas, érdekfeszitő dráma. Kaukázusi bosszú 3 felvonás. 8. 9. 10. 11 A dansk kinő komp. remek szép slágere. Győznünk kell! Megható epizód a most folyó világ­háborúból. Irta Hans Albes. Fősze­replők a dán királyi színház művészei. Szünet közben Oláh Feri zenekara .■. hangversenyez

Next

/
Thumbnails
Contents