Szamos, 1915. január (47. évfolyam, 1-27. szám)
1915-01-20 / 16. szám
(1915 január 20. 16. szám 3. oldal ecsedi legény magával hozta, de a kenyérdrágaság miatt nem akarják tovább tartani s mivel a gyerek szatmári illetőségű, hátha a lapok utján jelentkeznék valaki érte. A fiú neve: Székely József, rét. val lásu, 8 éves, III dik osztályt végezte a Wesselényi utcai iskolában, apja János, anyja Bulyáki Julcsa, kereszt anyja Nádasdioé. Ez történt Jóskával. Az élet árja elsodorta a rőzsegalyakkal és a szülei szeretettel fűtött szobáoól. Nem az olvasmányok csábították ki az aluvó mezőkre, nem fantasztikus vágyak kisérték a vasúti sínek mentén szőkdelő fiút, akitől a szegénység, ez a vitázni nem szerető ur, már a pólyában elvárta volna, bogy a maga Iában álljon meg minden viharok közepeit . Nem a kontraszt megteremtése okáért írjuk le: más Jóskák ebben a korban legfeljebb már szerelmet val Iának a gouvernántnak, haboskávéval öntik le a matrózruhájukat, vagy le gyünk fehérek, mint egv felsőbb leányiskolái kabaré műsor, mafla, de csilingelő versikéket tanulnak „nagyanya nevenapjára.“ A mi kis emberünk nekivág az ors/águtnak és bizonyos, hogy meg sem állott volna tán Bergengóciáig, ha a/, éhség vagy a konduktori szigor le nem teszi Mátészalkán. Ment volna odáig, mig rátalál az anyai szereletre, melyről soha, soha olyan cinikus, ross a világ nem lesz, hogy őszinte himnuszokat ne írjanak róla. De Mátészalkán lestoppolta a a kőnyorületosség és Székely Jóska belekerül az újságba. Akik csináltuk, akik álljuk a háborút, nagyok, felnőttek, ezer más bajjal bajlódok, kapcsoljuk a mi életünkbe — az ő sorsát. Simplon. Siket Trajan köszönő levele. Hirt adott a »Szamos“ arról, hogy Siket Traján, nagyváradi postaigazgató szolgálati jubileumát nagy ünnepséggel ülték meg a kitűnő férfiú tisztelői és pályatársai. Ez alkalommal közöltük lapunk hasábjain dr. Vajay Károly kir. tan., polgármester üdözlő sürgönyét, amelyet a város tisztikara és közönsége nevében a postaigazgatóhoz intézett. Siket, Traján a polgármester üdvözlését az alábbi, önzetlen szeretettől áthatott sorokkal köszöni j meg: „Kedves Barátom! Szatmár-Németi j szab. kir. város tisztikara és közönsége ne- h vében kifejezett jókivánataidért fogadd leg- j hálásabb köszönetemet. Nem tagadom, szives i üdvözletetek meghatott és boldoggá tett, mert j kedves megemlékezésteket annak jeléül ve- í szem, hogy szülővármegyém közönsége felis- i merte működésemben azt a szeretetet, — különös figyelmet és gondoskodást, — amely- lyel ott, ahol csak módomban volt, érdekeit képviseltem s ügyeit szolgáltam. Igen kérlek, légy kegyes jókivánatotokért a nagyrabecsült j tisztikarnál és a város közönségénél legme- j legebb köszönetemet. tolmácsolni, biztosítva j szülővármegyémet, hogy javára munkálkodni j nem szünök meg soha. Szeretettel ölel igaz ! barátod: Siket Traján, postaigazgató“. Házasság. Hajdú Gyula Béla nyug. áll. j int. gondnok és özv. Kőhalmy Gyuláné szül. Dapsy Leontin f. hó 16-án házasságot kötöttek. A Lorántffy hangverseny alkalmából j Szegedy István úr 50 K-át csatolt a páholy- j jegy árán felül, mint alapitó tagsági dijat, j Nyárády László úr pedig 20 koronával j váltotta meg a páholyát. Midőn ezekért az ! elnökség hálás köszönetét mond, egyben tu- j datja, hogy a felülfizetéseket is mind a hábo- : ruban elesettek árváinak és özvegyeinek segélyezési alapjához csatolja és nyilvánosan nyugtázza. S Z .. OS Katonatisztek kitüntetése. Kossaczkv László népfölkelő főhadnagy és Szegedy Gyula honvéd hadnagy kitüntetésére vonatkozólag megjelent hirünk kiegé- szitésekép a hivatalos lap nyomán közöljük, hogy a kitüntetett Kossaczky László főhad- nagygyá történt kineveztelése előtt, mint hadnagy az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a hadidiszitményes 3. oszt. katonai érdemkeresztet kapta, a hadidiszitményes 3. oszt. vaskorona-rendet pedig már előléptetése után, az ellenség előtt tanúsított vitéz és eredraényteljes magatartásának elismeréséül érdemelte ki. — Szegedy Gyula szatmári 12. honvéd gyalogezredbeli hadnagyról, aki, mint közöltük, a hadidiszitményes 3. oszt. katonai érdemkereszttel lett kitüntetve, a hivatalos luo úgy emlékezik meg, mint az ellenség előtt T. sett hősről. Ezen kivül a hivatalos lap közli, hogy a király Keler László szatmári 12. honvéd gyalogezredbe! i főhadnagynak az ellenséggel szemben tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a hadidiszitményes 3. oszt. katonai érdem- keresztet adományozta. Ugyanilyen kitüntetésben részesült línrtotty Miklós budapesti 1. honvéd gyalogezredbeli százados is, akit városunkból sokan ismernek. Hirdetmény. j Van szerencsénk közönségünk szives tudomására hozni, hogy a fővárosban nagy sikert ért s a világhírű Cines filmgyár műhelyéből kikerült filmszenzációt Arany Skarabeust ma és holnap1 a vagyis szerda csütörtökre sikerült lekötnünk. A film meg is érkezett és színre hozzuk. A midőn e teljesen uj, esőtlen kiváló szép filmet színre hozzuk, egyben közöljük, hogy ugyanezen napokra sikerült egy a cs. és kir. legfelsőbb hadvezetőség engedélyével kizárólagos joggal készített híredéi is megszereznünk, melyen a legérdekesebb jeleneteket látjuk hadviselő katonáink köréből, igy például: Frigyes főherceg öfena. szemleuton. Monitoraink Belgrád előtt. Elfogott francia teherhajó Zimonyban Tiszek a monitoron. O ősz hadifoglyok óriási tömege. Elfogott orosz tábori konyhák Kozák lándzsák és fegyverek. Elfogott korák lovak nagy csoportja. Áruló rusz fi ek a vesztőhelyen a Korpátokban. IR/4K1A MOZGÓ Ma szerdán délután fél 4 órától uagydőhii ánielőadás teljes műsorral, olcsóbb helyárral. Lorántffy hangverseny. A febr. 10-én este fél 8 órakor, a színházban rendezendő hangverseny iránt megyeszerte nagy érdeklődés mutatkozik. A hangverseny műsora következő : MŰSOR. a) Hymnus. 1. b) Die Wacht am Rhein. c) Heil Dir im Siegerkranz, d) Csatadal (szövegét irta Mátray Lajos, zenéjét szerzetté Bendiner Nándor). Vegyeskarra előadják: a ref. tanitónő- képző,leányiskola,ref. főgimnázium énekkarának és a zeneiskola magánének tanfolyamának kiválasztott 150 tagja Bendiner Nándor zeneiskolai igazgató úr vezénylete alatt. 2. Alkalmi beszéd. Tartja: dr. Baltazár Dezső úr a Tiszántúli Egyház- kerület Püspöke. 3. Schumann : Quartett es dur. Előadják. Bendiner Nándor ) dr. Damokos Andor ) , ifjabb Banner Antal ) Uld ifj. Fejes István ) 4. a) Puccini: A pillangó kisasszony c. opera nagy áriája b) Hubav: A cremonai hegedűs áriája Énekli: Nyárády Margit urleány. Zongorán kiséri: Mátray Etelka urleány. 5. Rubinstein : Zongoraverseny, D-moll Előadja Mátray Etelka úrleány. 6. Szavalat Előadja Aczél Ilonka urleány. 7. Kuruc/ dalok. Korhű jelmezben, zenekari kísérettel előadják: dr. Domby Zoltán és dr. Fábián Lajos urak. Helyárak : az összes páholyok egyárban 10 K. A földszinti ülőhelyek szintén egyárban: 2 K. A karzati ülőhelyek a ref. nőnöveldei tanulók, az állóhelyek pedig a ref. főgimn. ifjúsága részére vannak fentartva. A hangverseny tiszta jövedelme teljesen a háborúban elesettek özvegyeinek és árváinak segélyezésére fordittatik. Jegyek már átvehetők a Huszár-féle könyvkereskedésben. Hősi halál után legfelsőbb kitüntet0« Kerek két hónapja adta ki a vármegyénkben ismert Hauler-család az alábbi gyászjelentést: .Szép és dicső kimúlásod volt hős századod élén, Mert a vitézi kezed védte a drága hazác“ Hauler Gizella férj. Veress Lajosné, Ve- ronka férj. Rathbauer Rezsőné, János a 18. honvéd gy. e. népf. hadnagya, Erzsébet férj. dr. Merker Mártonná, Hermin férj. Katona Ferencné mélységes fájdalommal és megtört szívvel, de Isten szent akaratában való megnyugvással tudatjuk, hogy forrón szeretett, drága jó testvérünk H uler Lm-zl « Pál a soproni 18. honvéd gyalogezred főhadnagya, a 12. század parancsnoka az északi harctéren Janov előtt legszentebb és legszebb kötelességének teljesítése közben, mikor századát rohamra vezette, ellenséges golyótól szivén találva hősi halált halt. Szép és dicsőséges volt egész élete, ilyenné vált halála is. Bátran küzdött a honért, nem kímélte életét sem, értünk ontotta “vérét “is. Hősiességének jutalmát a felterjesztett magasabb kitüntetést nem vehette már át, ez reánk marad, őt soha nem feledő emlékezéssel. A drága halott földi részeit katonai pompával ezrede igaz fájdalma és testvérei könnyei közt az ulanowi (Galicia) temetőben külön sírban hántolták el. Az Ur angyala őrizze távolban nyugvó drága hamvait!“ A hős és bátor katona mintaképe volt, mig élt a sokoldalú műveltségnek számtalan bizonyítékát adta. A sport minden ágát művelte, évenkint legalább három első dijat nyert. Az 1912. céllövő bajnokság megszerzésével a Király-dijat kapta jutalmul, Rudolf trónörökös 300 koronás értékű bronz-szobrát, aminő ma csak Őfelsége és Vilmos császár tulajdonában található. Legendák keringtek róla, hogy minő halált