Szamos, 1914. október (46. évfolyam, 233-263. szám)
1914-10-16 / 248. szám
■ POLITIKAI NAPILAP ■ ■■■■■■■■»■■■« *«n* **■■■■■■ mmiiimniig ■■■■■■ ■■Riiiiii»iiiiaiii!«tiM A toronyai harc-szintéren. — A „Szamos“ kiküldött tudósítójától. — Tizenhét trénszekér megrakodva a Maj- dánka körül táborozott csapatok részére szükséges élelmiszerekkel, dohánnyal, cigarettával, szivarral. Az első szskeren fedezetként P. J. szakaszvezető ül, utánna minden szekeren egy-egy feltüzött szuronyu baka. Az utolsó kocsin dr. A. L. hadnagy. Apró mokány lovak egyforma lépésekben kocognak a megterhelt szekerekkel hegynek fel lépést, hegyről le trapban. A gyeplő végében, a szekér első saroglyájában ül az oláh fuvaros. Nem beszél. Rágja a pipaszárat, néha-néha suhint az ostorával. A katonák a hátulsó saroglyábán helyezkednek el, szuronyaikat maguk mellé fektetik, onnan bámulják a felségesen szép vidéket vagy talán eleljár a gondolatuk valahol egy kis meleg viskó felé, ahol az asszony körül ülve apró gyermekek várják a hirt apjukról. Ökörmezőn inneu nem járt az orosz. Amint oda bevonult és eljutott a vucskó- mczői hídig, ott már várták a mieink, három oldalról felállva, kitűnő pozíciókban, gondosan elkészített fedezékekben és a Nagyág vize vörös fodrokat vetett két napon át, amig az oroszok be nem látták, hogy hasztalan minden erőfeszítésük. A vucskómezői csata színhelyén még látjuk a lövészárkokat, amelyeknek hátsó padkájáról kis patakokban ömlik a szakadó havas eső vize. Egy elesett, girhes szürke ló hullája fölött varjucsapat krákog. Megnézzük a szürkét, vézna muszka ló. A fején még ott van a lerongyolódott, szegekkel kivert orosz kantár, a nyerget már elzsákmányolták róla. Vagy talán nem is volt. Egyik lövészárok közelében tisztán felismerhető emberi agyvelő. A hegyoldalban egy-két sirhalom . . . Nem tudni, ki fekszik alatta, mert a mieink az oroszokat is elföldelik. — Mikor már elesett a nyomorult, akkor már ő is emberszámba jön, mondja egy zsiroshaju pakulár, aki méla oláh nótákat fuj ki a tüinkóján, ne lakmározzanak emberhúst a varjak, van itt ló elég. A trén-vonat megindul, nagy ut van még hátra Máj dánkáig, Mintha nem is háborús területen járna a hosszú menet. Legelésző tehenek járnak a tarlón. A határokban burgonyát ásnak az emberek, asszonyok. Gyermeknép kosárral hordja a kivájt eleséget a szekérre, amely előtt két kiéhezett tehénke kérődzik. Békés itt már a hangulat teljesen és biztonságban érezzük magunkat az utón, ahol két hegyoldal lábánál szorosan egymás mellé simulva párhuzamosan halad a Nagyág az országuttal. Innen előre húsz kilométernyire még mindenütt a mi katonaságunk van és halad óráról-órára előre. A nyugodt, békés hangulatba egyszer csak ijesztő ropogással dörög belé a hegyoldalról egy sortüz. Körülnézni, gondolkozni nem volt idő. Az első két trénszekér kocsisa halálos ijedtséggel vág a lovai közé. Az elsőről éppen hogy ideje van leugrani P. J. szakaszvezetőnek, a második szekér már olyan iramban vágtat, hogy amint a baka leugrik puskájával a saroglyá- ból, végigvágódtk az országút sarában. A harmadik szekér nem követhette a a többit, mert a sortüz levette a nyeregfelől járó lovát. Sokkal kevesebb idő telik bele, mint ahogy leírja vagy elolvassa az ember és már a trénszekerek felöl visszafelel a sortüz. Mindössze öt-hat ember adta. A többinek még ideje sem volt felkászolódni. Dr. A. L., a trén par ncsnoka elsőnek kapja a fegyvert, T.j. szakaszvezetővel együtt. Eldörren a négy-öt fegyver . . . akkor látom csak a lövésirányából, hogy a hegyoldalon orosz katonák állanak. Fiakkerben ülök, szerencsére kocsi nem kell az orosznak, csak a trénszekerekre pályázik, mert azon élelmiszer van, a muszka pedig éhes nagyon. Így aztán a kocsi túlsó oldala mellé húzódva nyugodtan megnézhetem őket. Kilencen vannak: három lovas, hat gyalogos. A hegyoldalban állanak fák mellé húzódva. Később kiderül, hogy levágott fenyőfákat szúrtak le maguk elé a földbe, hogy fedezékük legyen. A fenyők kidőlnek a trén sortüzére. Az első lövésre egy lovas kozák bukik le a lováról és egy gyalogos bukfencezik két lépést lefelé a hegyoldalon. Mire a tizenhét trénkatona lőtt volna, az oroszok megfutamodtak. Csak a két halott maradt ott. A lovasnak a kötélből készült kengyelben fennakadt a lába. A ló legelészni kezd a hegyoldalban és amint lépeget, maga után vonszolja a kengyelben fennakadt gazdáját. Nyomasztó izgalomban telik el tiz perc. A trénvonat tizenhét katonája tüzelésre készen tartott fegyverrel várja, nem térnek-e vissza az oroszok. Tiz percnyi idő után meggyőződünk róla, hogy elmúlt a veszedelem, a megmaradt hót orosz végleg eltűnt. Három katona lövésre készen tartott fegyverrel felballag a hegytetőre, sapkát, köpenyeget, kancsukát, fegyvert hoznak magukkal és levezetik a legelésző lovacskát is. Alacsony pej lovacska, öt esztendős, hibátlan, csak nagyon le van strapáivá. A hátán rongyos nyereg, a kóc kilóg belőle, kötélből van csinálva a kengyele. Odakötjük egyik trénszekérhez, amelynek végéből mohón huzgálja a szénát. Később, visszafelé jövet megállunk az ökörmezői cigánykovács előtt. A kozákparipán meglazult a patkó, azt akarjuk megiga- zittatni. A mester felveszi a ló lábát, meglepetten engedi le ismét: — Hiszen ez muszka ló. — Honnan tudja ? — Megismerem a patkójáról. Vasaltam eleget, amig a gazemberek itt tanyáztak. Három napon át dolgoztattak, de egy fillért sem fizettek. A kellemetlen incidens után tovább haladunk a két elszökött szekér hijján most már csak tizenöttel. Húsz kilométernyire a mieink háta mögött kóbor kozákok voltak a támadók, akik elmaradtak a főcsapattól és az éhség kény- szeritette őket a vakmerő támadásra. Azóta bizonyára csendőreink kezére kerültek. Mint már jelentettem, Herincse községnél orosz foglyokat hoznak velünk szembe a csendőrök. Többnyire gyalogosok, alig egykét kozák van köztük. Egy gyalogos, aki a polgári életben könyvelő, jól beszél németül. Máj dánka fölött fogták el őket. — Nyolcvanegyen voltunk, elmaradtunk a csapatunktól, mikor nyolc csendőr és nyolc gyalogos katona jött velünk szemben. Hetvenkettőt nyomban körülfogtak közülünk, kilencen azonban úgy elbújtunk, hogy a csendőrök nem vettek észre bennünket. Elbújtunk, mert az orosz katonaság között félelmetes hire van a tollas csákóju katonának. Olyan nagy a respektusa, hogy a vezetőség dijat tűzött ki annak, aki kakastollas magyar katonát fog el élve. Eddig még senkisem kapta meg a dijat, mert csendőrt elevenen elfogni nem tudtunk. Elbújva vártuk, hogy mit fognak csinálni az elfogottakkal. Láttuk, hogy körülveszik őket, a fegyvereket elszedik tőlük, sorba állítják és elindítják a menetet egy tisztáson keresztül. A rejtekhelyen vártuk, vájjon a tisztáson nem fogják-e bántani őket. Mikor láttuk, hogy nem bántják, kiugrottunk a rejtekhelyünkről és hárman, akik tudunk németül, elkezdtünk;’'; torkunkszakadtából kiabálni: .>,’ '' — Bitte schön, wir sind auch da ! 1 És futottunk utánuk. • <’, ’ ■ Október1 PÉNTEK Gallusz ap. Arat fillér. Iw»ptstik.'k ircaJ. számú 4 oldal Ara 6 fillér,
