Szamos, 1914. október (46. évfolyam, 233-263. szám)
1914-10-05 / 237. szám
POLITIKAI NAPILAP 4 RBIW1ÍE83 •■■■■■■■■■■■■ XLVI, évfolyam. ■■■■■■■■■■■■«■■saflHRSHeEaaBBaaaBai Szafcmár, 19 4. október 5. 237 ■ ■■■■■■■•■■■■■■■■■■■■■■■■■■«■«■•ssBaaaaiRBBSBisBeaaaHBBSDitBKsaaBBaBSHBBSMaEsaBiMaBaeBSEBBBBaaasisiiiea Katonavonaton a Kárpátok aljáig. — A Szamos kiküldött tudósítójától. — Szatinár, okt. 4. Ragyogó, őszi napfény. Szembe velünk csupa zsúfolt menekültvonat jön, amelyen a hatóság által idejében értesített menekültek nemcsak az életüket, hanem az ingóságaikat is meg tudták menteni. Egyik-másik hat lóra szóló waggonból olcsó, falusi falitükör kacérkodik az őszi napfénnyel. Ágydeszkák, szalmazsákok között gyerekek versenyt sivitoznak a megmentett malaccal. Szombat van. A jámbor mármarosi zsidóság az e napon szigorúan tilos vasúti kocsikban végzi szombati ájtatosságát. Szükség törvényt bont. Ha életről van szó, a fanatikusan vallásos mármarosi zsidó is felkapaszkodik a vonatra. A lefelé haladó menekültvonatokkal szemben . . . állomástól kezdve már csak csupa katonaszállitó vonat halad. Személyszállítás teljesen beszüntetve. Az állomásokon a telefon és távirdagépek leszerelve. Leszerelték a kutakat is és ez az oka annak, hogy a katonaszállitó vonat, amelynek mozdonyán felfelé haladok, nem megy tovább . . ,-nél, holott végcélja két állomással feljebb lett volna. Nem tudunk vizet venni és ha a végcélig el is megyünk, nem lehetetlen, hogy ott az ellenség golyója fogad bennünket. Ha nincs viz a mozdonyban, akkor — mint vasutas nyelven mondják: —- „a mozdony fekve marad“ s ott maradhatnak fekve az utasai is. Egy előrehaladt ágyuüteg trainje utazik velem egy vonaton. A vezénylő hadnagy forszírozza a dolgot: előre, — a mozdony- vezető hajlandó is rá, de az állomási személyzet igyekszik lebeszélni mindkettőt, mert feljebb minden állomáson üres az indóház, a vasúti személyzetet elvitték. Egyik állomás vasúti hivatalnokai éppen akkor érkeztek meg. Hónuk alatt a távirógépeket hozzák. Itt hallom, hvgy Mármarosszigetre pénteken bementek az oroszok. Nyílt városként, kardcsapás nélkül. Hogy bántottak-e valakit vagy nem, nem tudja senki, mert azóta még senki sem juthatott el idáig. De mondják, hogy azokban a községekben, ahol az oroszok előbb jártak, nem bántottak senkit. Nem igaz az sem, hogy Kőrösmezőt felégették volna. Mindössze két szalmakazal égett el. Külömben is Kőrösmezőn oly messze fekszenek egymástól a házak, hogy azokat csak egyenként lehet felégetni, erre pedig az orosznak nem lehetett ideje. Mármarosban, a vasút mentén minden község ki van ürítve, bár a megye alsó'részét még egyáltalában nem fenyegeti komoly veszedelem. Ez mindenesetre megnyugtató bizonyítéka annak, hogy pánikra nincs ok sehol sem, mert kellő időben kap minden község értesítést arról, ha baj van és kellő időben van vonat is a menekültek részére. Ezek a vonatok szükség esetén még az őrházaknál is megállnak és ott is felveszik az utasokat cókmókjaikkal együtt. Tehát a végállomáson vagyunk, tovább nem mehetünk. Egy csendőr jelentkezik a traineket vezető hadnagynál és elmondja, hogy úgy értesült: az ellenség az állomással szemben levő domb oldalán van. A domb legfeljebb egy kilométernyi távolságra lehetett tőlünk. A távcső nem ért semmit, mert a domb oldala stirjen be van nőve fákkal, cserjékkel. A katonaság fegyverét kapja, tölt és feláll az állomás vonalán a vasúti kocsik előtt. Izgalmas, bosszú várakozás. Az ellenség nem jelentkezik. A katonaság leszerel. Később kiderül, hogy az ellenség nem is lehet ilyen közel. Valaki képzelődött. De mi mindenesetre áléitük azt äz érzést, mintha szemben állanánk az ellenséggel. Menekült vonat érkezik. Egy százados is utazik rajta és a nála jelentkező hadnagynak megmondja, hogy nem is szükséges tovább utaznia, mert a hozzájuk tartozó gyalogság megfelelő ágyukkal az állomással ferdén szembelévő községben táborozik. A hadnagy két altiszttel lóra ül és ellovagol a községbe, visszajön, jelenti, hogy az ütegek útban vannak felénk. Közben elborul az ég, jégeső esik. Újabb menekülő vonattal öreg, sebesült katonák érkeznek. Népfelkelők, akik Bocskó községnél verekedtek meg a muszkákkal. Az öreg Werndl fegyverek visszavonultak a gépfegyverek elől. Itt próbálok tájékozódni a helyzet felől. A helyzet, amennyire büntetőjogilag kötelező diszkréció körülírni engedi, a következő : Az oroszok — megbízható forrás szerint — tizenkétezer főre becsülhető seregükkel túl vannak Mármarosszigeten, de még Hosszumező előtt. Hosszumezőn errül a mi hatalmasan megerősített katonaságunk, amelyet két nap óta folytonosan szállítanak a vonatok, várják az oroszok megmozdulását. Ha az orosz nem mozdul, akkor mi megyünk reá. Teljesen megbízható és hiteles információk szerint ma fölényes túlsúlyban vagyunk az oroszok fölött. A most kezdődő ütközet döntő ütközet lesz és — tekintettel katonáink túlnyomó számára, ágyúink és gépfegyvereink nagy mennyiségére, tekintettel továbbá arra, hogy mind pihent és teljesen reguláris sorkatonaságunk vonult fel — egészen bizonyosra vehető, hogy a győzelem csak a mienk lehet. Ha pedig itt győzünk, akkor az oroszokat vissza tudjuk teljesen szorítani és nem telik bele két nap: Márma- rosmegye területén szintén nem lesz orosz. Próbáltam arról is informálódni, hogyan tudtak az oroszok bejönni Kőrösmezőnél. A Kárpátok galíciai oldalán egy 6000 főből álló hadtápcsapatunk állott. Ezek első Ízben visszaverték a betörni próbáló orosz sereget egészen Delatinig. Itt az oroszok erősítéseket kaptak, harminc ágyút hoztak a mi két ágyunk ellen, visszaszorították a mieinket és a jablonkai hágón kémeik által vezetve az Amerikába vándorlók által kulti- vát utakon hágták meg a Kárpátokat. Ágyúikat lovakkal, emberekkel hozták fel a Kárpátokra. Hadtápezredünk visszavonult az előzőleg kellő időben kiürített Kőrösmezőről Piahóig. Itt biztosra vették, hogy a rahói szűk szorosban meg tudják verni az oroszt. Azonban itt az a kellemetlen meglepetés érte őket, hogy a Kőrösmezőn át jött oroszok Rahónál újabb erősítést kaptak: csatlakozott hozzájuk egy másik orosz csapat, amely a Gsórna-Hórán jött be az ország területére. Csapataink erre Rahóról is visszavonultak, miután itt a hidat felégették hátuk mögött — Boeskóra, pár kilométernyire Máramarossziget előtt. Itt várták az oroszt, amely meg is érkezett és a bocskói ruthének házaiból lövöldözött csapatainkra. A Werndl itt is visszavonult és ezek voltak azok a visszavonuló csapatok, amelyek velünk egyidőben érkeztek meg . . . .-re. Ugyancsak itt érkezett meg a hire egy nagyobb vasúti szerencsétlenségnek is. Még aze’őtt történt, mielőtt az oroszok bemasiroztak volna Máramarosszigetre. Sziget felől egy katonavonat haladt Bocskó felé. A mozdony hirtelen megállóit és — ezt már a szemtanuk zavaros előadásából nem lehetett kivenni, hogy miképpen történt — egy menekülőkkel telt vonat beleszaladt a katonavonatba. A mozdonyvezető, fütő és néhány menekült család — azt mondják: körülbelül huszonöt-harminc ember — meghalt. De a szám igen bizonytalan és kétséges. Valószínű, hogy kevesebb. Még egyet! Szatmármegyében különösen attól félnek, hogy az orosz Felsőbánya, vagy pedig az Avas felől tör be ebbe a megyébe. Mint teljesen megbízható és jól informált helyről értesülünk, a félelem teljesen alaptalan, mert egyrészt kétségtelenül biztosra vehető, hogy Técsőnél sikerül visszavernünk az oroszokat, másrészről pedig úgy Bánya vidékén, mint az Avasban megfelelő katonaság vonult fel. Nagybányára egyébként ma érkezett meg a belügyminiszter rendelete, hogy minden hivatal maradjon a he. PR 6 miésr* Zt&P'&uteL írn&i susémto S oldal. Á ipa © fillér Ofelűber S HÉTFŐ P.acid vt.
