Szamos, 1914. szeptember (46. évfolyam, 203-232. szám)
1914-09-25 / 227. szám
4. oldal SZAMOS I'M szeo*??rrh9r 25. 227. szám,) megbetegedés fordult elő. Sándor János belügyminiszter személyesen utazott Esztergomba, hogy az óvintézkedések megtétele tárgyában intézkedjék. Esküdtszéki tárgyalás. Az esküdt- biróság tegnap dr. Némethy József tanácselnök elnökletével Fehér Gergely és Filimon László turci napszámosok ügyével foglalkozott, akik azzal voltak vádolva, hogy f. évi március 16-án Turcon az utcán esti 8—9 óra tájban Salamon Mártonná ottani lakost megtámadták, földre teperték és elrabolták sálkendőjét, valamint a kötőjében volt 10 K 50 f. pénzét. Az asszony eközben 8 napon túl gyógyuló sérülést is szenvedett. Jákó Sándor kir. ügyész minősített rablás büntette miatt emelt vádat. A vádlottak tagadásban voltak, de a kihallgatott tanuk a fenti tényállást igazolták. Az esküdtek dr. Uray Endre Géza ügyvéd védelme után Fehér Gergely vádlott bűnösségét megállapították, ellenben Filimon Lászlót nem bűnösnek mondták ki. A kir. törvényszék ennek folytán Fehér Gergelyt 6 havi börtönre Ítélte, Fili- monra nézve azonban felmentő ítéletet hozott. Az Ítélet jogerős. A Vörös Kereszt Egylet dunaparti betegnyugvó állomása jótékony célú levelezőlapokat árusított Budapesten egy hónap óta. Ez a nemes akciója a fegfényesebb eredménnyel járt, amennyiben a levelező-lapok árából tartja fenn a dunaparti betegnyugvó állomását, amely jelenleg is telve van sebesültekkel. Vidéken is oly nagy arányú érdeklődés mutatkozott, hogy a levelező-lap terjesztő iroda kénytelen a lapok utján az érdeklődőkkel az alábbiakat tudatni: A művészi levelező-lapok ára darabonkint 20 fill., egyesületünk hivatalos pecsétjével van ellátva és egyesületünk által lett kibocsátva. A kivitel módjánál és a levelező-lapok csekély áránál fogva szerény akciónk semmiféle megyei vagy helyi jótékonysági szervezetet nem érint. Az egyesület felkéri a hivatalok, testületek, iskolák vezetőit, üzletek tulajdonosait és magánosokat, hogy támogassák sebesültjeinket azzal, hogy minél szélesebb régiókban terjesszék levelező-lapjainkat, melynek bevétele a sebesültek javára fordittatik. A levelező-lap terjesztő iroda bárkinek küld levelező-lapot, aki eladásra eziránt az irodához fordul: A ,Vörös Kereszt Egylet“ beteg nyugvó állvmásának levelező-lap osztálya, Budapest, VIII. József-körut 34. II. 8. A Hadsegélyző Hivatal támogatása. A Hadsegélyző Hivatal hazafias tevékenységének sikere érdekében figyelmeztet arra, hogy nekünk, akik most itthon maradtunk, kötelességünk mindent megtenni, ami az értünk küzdő katonáknak harcképességét fokozza. Vannak olyan tárgyak, amelyekből a készlet elfogyott, úgy, hogy azokat vétel utján megszerezni felette nehéz. Ilyen a jó távcső is, mely úgy tisztjeinknek, mint altisztjeinknek a harctéren megbecsülhetetlen szolgálatokat tesz. A Hadsegélyző Hivatal felkéri azokat, akik bárminő jó látcső birtokában vannak s azokat nélkülözhetik, küldjék e látcsöveket a Hadsegélyző Hivatalhoz (Budapest, IV., Váci-utca 38. sz.). A Hadsegélyző Hivatalnak köldött adományok a postán portómentesség kedvezményében részesülnek. Két szoba konyha azonnal, esetleg november I tői kiadó. Cim a kiadóban. Felelős szerkesztő : DÉNE8 8ÁNDOR. Házvezetőnői állást keres helyben vagy vidéken, szerény dijazás mellett, egy fiatalasszony. — Cim a kiadóban. Szatmár-Németi sz. klr város hivatalos közleményei. 15648-1914 szám. Felhívás I Szatmár-Németi szab. kir. város tanácsa felhívja a város hazafias közönségét, hogy a városi közpónztárral szemben fenálló adó, házbér, földbér stb. tartozásai kifizetésére irányuló kötelezettségének a mostani változott viszonyok mellett még fokozot'abb mértékben tegyen eleget. A városi közpénztár ugyanis, bár a kormány által kibocsátott moratóriumi rendelet felmenti attól, hogy fizetési kötelezettségeit továbbra is teljesítse, ennek daczára a városi polgárok érdekében minden rendelkezésre álló eszközzel arra törekszik, hogy fizetési készsége fentartásával a város lakosságának jólétét minél inkább biztosítsa. A városi közpénztár e törekvése azonban csak akkor vezethet sikerre, ha és ameny- nyiben a város közönsége is hazafias kötelességének tartja és teljes erejével arra törekszik, hogy minden a városi közpónztárral szemben fennálló tartozásait fokosottabb mértékben kiegyenlítse és nem várja meg a város polgársága, hogy o tartozások behajtása iránt kényszer eszköz alkalmaztassék. Felhívja továbbá tanács a város közönségét, hogy a téli tüzelésre szánt famennyiséget a városi faraktárból már most szerezze be, mert a beszerzési árak most sokkal kedvezőbbek és később megtörténhetik, hogy a szükséges mennyiség a faraktárnak nem fog rendelkezésére állani. Szatmár-Németiben, a városi tanács 1914. évi szeptember hó 22-én tartott üléséből. Dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármester. í | i 2052—914 gtsz. Hirdetmény. Értesítem azon birtokosokat kik gabona (ros) vetőmagot kértek s az előleget befizették, mikép a vetőmag rozs f. hő 23-tól 26-ig fog kiosztatni. A vetőmag-rozs vételára 20 korona 10 fillérben lett mótermázsánként megállapítva. Ennék'ogva felhívom az előjagyzőket, hogy a még hátralékos métermázsánként 15 kor. 10 fill, vételárat nálam mielőbb fizessék le, mert azok részére, kik a vetőmagot f. hó 26-ig át nem veszik, a vetőmag tovább fentartatni nem fog, hanem a később jelentkezetteknek fog kiadatni. A vetőmag zsákot bemérve van értve. Szatmár-Németi, 1914 szept. 20. 1366-1914. gtsz. Hirdetmény. Szatmár-Németi szab. kir. város közönsége a tulajdonát képező róm. kath. plébánia épület alatti 1. s. bolthelyisóget (Weisz Miklós féle üzlet 1914. évi november hó 1-től hat évre terjedő időre nyilvános árverés utján haszonbérbe adja. Mely árverésnek a városi gazdasági tanácsosi hivatalban leendő megtartására f. óv október hó 8. napja d. e. 10 óráját kitűzöm, arra az érdeklődőket oly értesítéssé’ hívom meg, hogy a bérleti feltételek hivatalos helyiségemben a hivatalos órák alatt megtekinthetők s hogy minden ajánlattevő köteles leend bánatpénzül 100 koronát készpénzben, vagy a szerv. szab. rendelet által elfogadhatónak kijelölt értékpapírokban letenni. Szatmár-Németi, 1914. szept. 15. Bartha Kálmán gazdasági tanácsos. 233, 234, 236, 237-1914. Körözés. F. hó 14-én Báthory-utcában egy zsákban izraelita imakollékek — Batthyány-utoá- ban pénztárca, K. G. betűs zsebkendő és 20 korona pénzzel o’vesztok. — F. hó 15-én a negyvásár alkalmával 1 4 éves fekete bivaj- bika — Szatmár és Batiz között útban hajtás közben egy 5 éves késes szőrű ökör elbita"- golt. Felhívom a tárgyak és állatok megtalálóit, hogy hivatalomhoz tegyenek jelentést. Szatmár, 1914 szept 20. TANKÓCZI GYULA főkapitány. NŐI KALAP Tudatom a n. é. hölgyközönséggel, hogy bármilyen régi Velour, posztó, bársony formákat legújabb formákra át gyúrok. Próba választás szerint. Mérsékelt árakban. Átgyúrásnál díszítés díjmentes. — Gyászkalapok állandóan raktáron. KESZLER ANTAL ;?;,Ä is himiőelönyomdija ■ ...............Várdo«b-míoa s. síim Al maeladás. Kétszáz métermázsa kézzel szedett alma a legkitűnőbb fajtákból legolcsóbb árban véka számra is eladó, helyben Árpád-u. 24. szám alatt, Böszörményi Emilnél 0 $ í „Dgaros szőlőmii/elés“ cimü igen jó szakkönyv, (Hal- ler-féle) melyet a szőlős gazdák nem győznek eléggé dicsérni, lapunk kiadó hivatalában 1 koronáért szorozhatok be. O cJ|voá% fehérnemű és vegytisztító tetepe ^ecőfi-Aöz. ' fsfydn mellett BORSAJTÓK Viznyomásu (hydraulikus) könyökös, különbözóki emeltyüs, közópesavaros és felső- nyomású szerkezetben a legszilárdabban épitett kivitelben jutányos áron kapható PRINCZ TESTVÉREK vasöntöde és gépgyárában Szatmáron. --------• Telefon: 179. a k üayyatywfn r.-L gyorsa« jb§*i gcfeuársa.