Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-01 / 147. szám
XLVI. évfolyam. Szatmár, 1914. POLITIKAI NAPILAP 147. szám. Ferenc Ferdinánd * Hohenberg Zsófia Julius SZERDA Teodorik Ötvenkét esztendeig készült rá, hogy ötvenhét millió ember ura, parancsolója, királya lehessen. Egy ostoba golyó félrelökte, letaposta. A tudományok rengetegében élt, hogy többet tudjon, mint sok millióju alattvalói együttvéve. Neki tudni kellett, mert ö volt a jelölt, a trónörökös, kinek fejére feltette volna majdan a magyar szent koronát az isten szolgáinak ide való leg- hatalmasabbika. A jövendő ütőerét azonban egy darab ólom keresztülfurta. Egy villanás csapott fel mindössze és az osztrákmagyar monarchia színpadáról letűnt a jövendő legtisztábban ragyogó reflektorának fénye. Még ma sem tudunk higgadtabban számolni. Az a revolverdörrenés nagyon megviselte a dobhártyánkat, megtépázta amúgy is ernyedt idegeinket, megzavarta zavartan működő agykaréjainkat. Szavakat hallunk csupán és az öntudatra ébredő emberi szellem a szavak értelmét vágyik tudni Ferenc Ferdinánd meghalt. Hohenberg Zsófia vele pusztult. Mi történt ? Ami történt, mit jelent ? Mit tett volna e csendes tetem velünk, általunk, értünk, ha életben marad ? Mit remélhetünk az uj trónörökösünktől ? A feleletet elnyelte egy revolverdörrenés felszálló füstje. Sötétségben, bizonytalanságban maradtunk. A trónörökösünkről ugyan eddig sem tudtunk sokat, de következtetéseink jövendő vásznára portrait festettek mégis. A nyolcvannégy éves öreg királyunk háta mögött egy tagbaszakadt, erős katonát láttunk Egy vezérnek termett vezért! Egy erős öklü, bátor harcost ! Egy szívós akaratú, tudatos diplomatát ! Ez a sokszínű ország, mint a portrait háttere, fehéren villogott, harmóniában, megnyugtatón. És most . . . Most vasárnap óta rikító színek kenődtek el a vásznon. A monarchiából, ebből az egységes hatalmas embertömegből, mintha kiütköztek volna a szer- bek, románok, ruthének, lengyelek, csehek, szászok és örmények. Mintha az agráriusok, a merkantilisták ellen fegyvert fogtak volna, mintha a radikálisok a krelikálisoknak fejét vették volna, mintha liberálisok vérétől ázna az utca, mintha konzervatív dárda sújtott volna sebet. Minden nemzetiség, pártállás, érdekellentét, írakció eszmeileg már szerte- szakitotta a vasbilincseket, mert meghalt az erős, a büszke, a kemény katona, akinek jövendőjétől féltek, akinek eljövését, ha egyszer megfoszt a sors kegyelmes ősz királyunktól, szeretve remélték. Mert féltek és szerették. Mert beleéltük magunkat, hogy ő jön és senki más. Mert a kemény páncéljáról ezerszer visszapattant akarások gúzsba- kötötten, erótvesztve már alig nyöszörögtek. És nem Ó jön. Neki vége. A hatalmak hatalmát, a sebezhetetlen jövendő felséget halálra sebezett egy kilencmilli- méteres golyó. Más ül a magyar trónra 1 Károly Ferenc József! Lehorgasztott fejjel, megtépett köntösben némán állunk a balzsamozott tetemek előtt. A gyász könnyei lassan kiapadnak. Ezernyi csapástól lekonyult bus fejeinket félve, remegve megemeljük. A jövőbe nézünk, uj fenséget köszöntünk és remélünk. A trónörökös-pár halála. Ferenc Ferdinánd főherceg és Hohenberg Zsófia hercegasszony a merénylet után elveszítették eszméletüket. A hercegasszony fehérruhában, rózsaszínű díszítésű sötét kalapban ráborult férjére, akinek nyakából patakzott a vér. A halálosan sebesült főherceget és feleségét a konakba vitték, de alig egy perccel a megérkezés után a főherceg meghalt. Mihelyt a halált konstatálták, katonaság állta körül a konakat. A rendőrség azonnal megtiltotta a kocsi- és automobilközlekedést, a telefonozást és táviratozást. A két holttestet ágyba fektették. Ferenc Ferdinánd arca nyugodt volt, de Zsófia hercegasszony arca eltorzult. A főherceg még a halál után is erősen vérzett. Azután felállították az ideiglenes, nagyon díszes ravatalt, amelyet már az első órában száznál több koszorú borított. A ravatalhoz senkit sem bocsátottak. Dr. Kaunitz Pál még aznap este bebalzsamozta a két holttestet, azután egy szerajevói művész halotti maszkot készített az elhunytakról. A holttestek elszállítása. A trónörökös és trónörökösné tetemét vivő vonat Szerajevónak Bisztric nevű külső állomásán várakozott háromnegyednyolcig. A vonat útiránya és menetrendje az utolsó percig úgy szólott, hogy Bosznabród felé megy a vonat; csak az utolsó pillanatban tudatták a vasúti hatósággal, hogy a trónörökös pár tetemeit nem Bród felé szállítják, hanem a tengerpartra, Metkovic felé küldik. Megtudták ugyanis, hogy minden áron felakarják robbantani még a holttetemeket is, Ezért katonaság szállta meg végig az egész útvonalat, amelyen a fekete vonatnak menni kellett Bisztrictől a központig, ezért állítottak egy második gyászvonatot a központi pályaudvarra és ezért titkolták a vonat irányát az utolsó percig. Az esti gyorsvonat készen vár az indulásra, az utasok rendőri igazolás és ellenőrzés között lassan foglalják el a waggonokat. Nyolc órakor befut a gyászvonat. Előbb hosszú sor kivilágított elsőosztályu kocsi és szalonkocsi, amelyekben az udvari személyzet néhány elárvult tagja ül, köztük báró Rummerskireh főudvarmester megviselt arca tűnik fel. Lakájok szaladgálnak fehér selyem harisnyában, cilinderben és kemény kalapban. Az Arcier-gárda egy szakasza jön, csizmás, tollas díszben, egy előkelő százados parancsnoksága alatt. A mozdonytól a harmadik kocsi a koporsó. Az elsőbe a katonai őrség száll, a másodikban mintegy százhúsz koszorú hever. A koporsókat rejtő kocsit egy udvari étkezőből alakították át. Sötétzöld falára nagy fehér keresztet festettek, A trónörököst vivő gyászvonat mellett áll a rendes gyászvonat; polgárok és parasztok kíváncsian néznek ki az ablakokból. Végre elbocsátják a gyorsvonatot. Ekkor megcsendül messze egy harang, fütty, trombitajelzés hallatszik és a trónörökös teteme harangzúgás közt indul a tengerpart felé, ahol a hadihajók várják a főherceg koporsóját. Lapunk mai száma 8 oldal
