Szamos, 1914. április (46. évfolyam, 74-98. szám)
1914-04-17 / 87. szám
4. oldal. SZAMOS (1914 április 17. 87. szám.) Színház. Műsor. j Pénteken: »János vitéz“, félhelyárak (C. bérlet). Szombaton : „A miniszterelnök“ (A. bérlet). A gyermek. Zsoldos Andor jütalomjótéka. Szatmár, ápr. 16Zsoldos Andor, ez a tehetséges, in telligens naturburseh Abonyi Árpád 3 fel- vonásos, „A gyermek“ cimü színmüvét választotta jutalomjátókául, amelynek előadását, dacára, hogy a Könyöt-cirkusz ma este mutatkozott be a szatmári közönség előtt, csaknem telt ház nézte végig. A címszerepet a jutalmazott játszotta, akinek egy tizeükilencesztendős gyerekember sokféleképpen komplikált és variált lelkét kellett visszaadni. A különböző hely zetek sürü egymásutánja, hol pajzán jókedvet, majd letargikus komolyságot, sőt drámai pathoszt követelt. Zsoldos Andor tehetségének tehát alkalma nyílt a színészi kvalitások sokféleségét megórzékeltetni és a nyílt színen felhangzó tepsviharok, a minduntalan spontán megújuló tetszésnyilvánítások, a második felvonás utáni vas taps bizonyították a legjobban, hogy az a nehéz, igaz elmélyedést és gondos megértést kívánó feladat sikerült is neki. Egyik jelenetben az ellágyulásig kedvesen naiv gyerek, a másikban erélyes, energikus, talpig katona, majd a drámai csapások súlya alatt összetört férfi ember állott a néző előtt. Ki is jutott az ambiciózus, fiatal művész-embernek a jutalomjátékok minden elismeréséből: volt taps, babér, virág bőven. A többi szereplők közül elsősorban is Komor Emmáé és Fűzess Annáé az érdem Komor Emma stílusosan játszotta meg az anya szerepét, Füzess Anna pedig egy hoteliere „jányt“ adott, a leányság minden bájosságával, közvetlenségével és a színésznő minden művészetével. Z. Hahnel Aranka egy félig-meddig kokott asszony szerepében igen szimpatikus volt. A gördülékeny előadás sikerét Ke meny Lajos, Boros Emil, Gaál Béla és Várnay László nagyban emelték. Gyöngyösi B. Károly Imre külön dicséretet érdemel. (h. s.) geije En>tna nagybeteg. A szinházbajáró közönség már hetek óta nélkülözi a színpadon a társulat kiváló komikáját, Bene Emmát. A kedvelt szülésznő ugyanis, mint részvéttel értesülünk, súlyos beteg. Betegsége tegnapelőtt olyan veszélyes mérveket öltött, hogy Bene Emmát át kellett szállítani lakásáról a közkórházba, ahol a leggondosabb ápolás alá vették. Az orvosok kijelentése szerint a beteg állapota a legnagyobb mértékben aggasztó. A kórház sebészeti osztályán fekszik, ahol pályatársai és tisztelői állandóan felkeresik. A beteg művésznő állapota iránt általános a részvét. Az Urániáböl. Az Uránia tegnapi előadásán előkelő közönség gyönyörködött a szebbnél- szebb amerikai felvételeken, amelyekből különösen kiemelendők „A megszökött anyós“ cimü 3 felvonásos amerikai bohózat, „Polidor családi perpatvara“ humoros és „Az alaptalan gyanú“ cimü nagyhatású amerikai életkép. Á két órás grandiózus műsor domináló attrakciója „Kelepcében“ cimü 3 felvonásos, izgalmas amerikai dráma, melyben egy a robogó vonaton való izgalmas hajszát a kinematográfia nagyszerűen oldott meg. Ezen szenzációs műsor ma este 7 órától kerül vászonra utoljára. A firma házasodik. Az egész város lázas érdeklődéssel várja ,A firma házasodik“ cimü bohózat premierjét, amelyben Mayer Soma esküszik örök hűséget Csi pisz Antónia kisasszonynak. A film hu moros felírásait Karinthy Frigyes, az ös- mert humorista fordította. A bohózatot holnap, szombaton esté 7 órától mutatja be az Uránia rendes helyárakkal. Az előadásra a szelvények is érvényesek. A „HUNGÁRIA“ fehérnemű tisztító-intézet elsőrendű munkát készít (fényes ing, gallér és kézelő). Hiány nincs I Felvéted hely: Petőfi-köz (dr. == Frieder-ház). ■ — -= Tisztelettel Botos Gyula. A magyar kir. földmiveiési Minisztérium megbizá- — sábúl az állami szőlőtelep által kipróbált — KO CH I LLI N szőlőmoly és gyümölcsférejirtó-anyag bizonyult a legjobbnak az eddig ismert összes anyagok között. A szőlő virágzása idején egyszeri használat után minden pete, hernyó, lepke és báb elpusztul. A szőlőmoly és gyümölcsféreg ellen a legolcsóbb és leghatékonyabb anyag. Ára kilogramonként 4 korona. Minden kilogramm 24 liter vízben feloldandó, ekkora mennyiség 400 Q-öl szőlő permetezésére elegendő. Ha a fürtöket bögrékbe mártogatjuk vagy az anyaggal ecseteljük, úgy 2 kgr. egy kát. hold szőlőre elegendő. Hatása elmaradhatatlan, gyümölcsre, emberre ártalmatlan. Megrendelhető az ár előzetes beküldése vagy utánvét mellett a: Tóth-féle „KOGHILLIN" szőlömoly- és gyümölcsféreg-irtó anyag gyár közp. irodában Budapest. VI.. E^tvös utca 14. — Részletes használati utasítás minden csomagban, számtalan elismerő levelet tartalmazó prospektussal díjmentesen szolgálunk. — Viszontelérusitókat keresünk. HÍREK Kinevezés. Menszáros Zoltán pécsi máv. titkár, a szatmári máv. internátus volt igazgatója — mint megbizható forrásból értesülünk — a nagyváradi uj üzletvezetőséghez lesz kinevezve a jogügyi osztály főnökévé. Vilmos császár nem utazik Budapestre. Budapestről jelenti telefonon tudósítónk, hogy román politikai körökben az a hir terjedt el, hogy Vilmos német császár legközelebb, a király budapesti tartózkodása alkalmával, Budapesten meg fogja látogatni a felséget. Illetékes helyről e hirt tegnap megcáfolták. Hazai miniszter Bécsben. Budapestről jelenti telefonon tudósítónk: Báró Hazay miniszter tegnap Karácsony államtitkárral Bécsbo érkezett, ahol Krobatin hadügyminiszterrel fog tanácskozni. Az Országos Kaszinó ügye. Budapestről jelenti telefonon tudósítónk, hogy egyik esti lap szerint Wekerle Sándor, az Országos Kaszinó elnöke a király elé viszi az Országos Kaszinó ügyét, hogy a békét a polgári és katonai társadalomban megteremtse. A Kaszinóból már az összes katonatisztek kiléptek. A vármegye aljegyző választása. A május első hetében tartandó vármegyei közgyűlésen fogják Szintay Gábor vár megyei aljegyző immár két év óta üresedésben levő állását betölteni. Az állásra Dienes Sáador tb. szolgabiró, dr. Gal- góczy István földbirtokos és dr. Jakó Endre tb. szolgabiró pályáznak. Meghívó. A Társada'omtudományi Társaság szatmári fiókja f. hó 19 én, va sárnap délután 5 órakor tartja alakuló ülését a városháza nagytermében a következő tárgysorozattal: 1. Dr. Tanódy Endre : Megnyitó beszéd. 2. Dr. Gutman Lajos: A Társadalomtudományi Társaság programja. 3. Dr. Jáazi Oszkár egy. tanár : A nemzetiségi kérdés történelmi jelentőségéről. Belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szívesen lát a Társadalomtudományi Társaság szatmári fiókja. Eltemették Gyalai Jánost. A Hám i János utcai szerelmi dráma áldozatát, Gyalai János könyvkötősegődet tegnap délután temették a kórház halottas házából. A szerencsétlen ember koporsóján ott volt Plébán Rózsi koszorúja is. A temetésen nagy számú közönség vett részt s a halottas kocsi után ott haladt az öngyilkos unokafivóre. A bűnügyi osztály tegnapra kiderítette, hogy Gyalai János édesanyja nem Nyíregyházán, hanem Trencsénben lakik. Táviratoztak is neki, de egybsn a temetési engedélyt is megadták, mert a boldogtalan assrony a késedelmes vonat- ös ?ekötte és miatt csak ma este órkezhe- tik meg. Gyalai hagyatékában tiz korona maradt, amelyet át fognak adni az anyjának. m Siroiin "Roche" biztos HH gyógyhatást nyújt ka tarrhu soknál EEE hörghurutnál, asthmanál, influenza után. SÉF SÍ rolin“Roche“ kezdődő tüdőbetegséget === Csirájában elfojt. Kellemes ize és az étvá* = gyra való kedvező befolyása megkönnyítik EE5 a Sirohn "RoAe'-aJ való hosszabb kúrákat! ItiillllllllllMIill a légzési szervek meghűléseit legbiztosabban a Sirofin "Roche al kezelik. Ezért nélkülözhetetlen ezen elismert és bevált szer minden háztartásban. Szíveskedjék a gyógytárakban határozottan Sirolin"Rgdie-t kérni Ilit